Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 251 - 260
Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi Szilveszter Rallye-n

Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi Szilveszter Rallye-n

2016. december 13.
Úgy tűnik, idén is megdőlnek a legfontosabb rekordok a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n.
Részletek

Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi Szilveszter Rallye-n

A nevezési lehetőséget öt nap után le kellett zárni, és már most biztosra lehet venni az előzetes lista alapján, hogy megdől az eddigi részvételi rekord a december 27-29 között hagyományosan a Hungaroringen megrendezendő évbúcsúztató versenyen, és várhatóan hat országból érkező majd 300 versenyző áll majd rajthoz. A Szilveszter Rallye szervezői elárulták, a viadal történetében először belépőt kell váltania a kilátogatóknak, ugyanakkor a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is élő televíziós és rádiós közvetítés lesz a versenyről az interneten.

Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 18. verseny lesz a viadal történetében. Ráadásul már most biztos, hogy az eddigi részvételi rekord megdől az évzáró versenyen.

„Hatalmas érdeklődés mutatkozik meg a verseny iránt, és örömmel mondhatom, hogy egy rekordot máris megdöntöttünk, hiszen egy óra alatt elkelt az összes boksz, míg a szerda esti nyitás után alig harminc óra alatt több mint kétszázan adták le a nevezésüket. Miután ilyen rövid idő alatt majdnem elértük a háromszázas álomhatárt, így már ma lezártuk a nevezési lehetőséget. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, mert akkor akár nézőcsúcs is születhet az idén”

– árulta el Füredi András, a verseny egyik főszervezője.

A verseny történetében először egyébként a nézők csak belépőjegy megvásárlásával juthatnak el a viadal belső és külső helyszíneire a Hungaroringen. A 2000 forintos jegyeket – amely mindkét napra és a viadalt kísérő rendezvényeire is belépést biztosít – kizárólag a helyszínen, több értékesítési ponton lehet majd megvásárolni, melyek helyét a közvetlenül a rendezvény időpontja előtt a Szilveszter Rallye hivatalos honlapján minden érdeklődő megtalálhatja.

Jó hír, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallyen is hat ország versenyzői lesznek ott a rajtnál – csehek, szlovákok, németek, osztrákok, lengyelek és a magyarok –, ráadásul amellett, hogy most is biztosan lesz WRC autó a mezőnyben, az eddig rallyeversenyeken megjelent összes R5-ös típus is megcsodálható lesz a Hungaroringen. Egyébként a pályavonal – mind a belső, mind pedig a külső részen – némileg módosul az eddigiekhez képest, és ezek a változások még látványosabb versenyt ígérnek.

Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi Szilveszter Rallye-n

Akárcsak tavaly, idén is élőben nyomon követhető lesz a viadal az interneten rádiós – Szilveszter Rallye Rádió a FM 92,4 MHz frekvencián – és televíziós – a hivatalos honlapon – közvetítés formájában.

„Az idei szezonban oly népszerű és eredményes R5-ös autókból minden típus rajthoz áll majd, ráadásul a nézők a technikailag csúcsragadozónak számító WRC-t is láthatják majd a mezőnyben, amelyben az elmúlt évek címvédői, számtalan magyar bajnok, illetve  CEZ, azaz Közép-Európa bajnok is található az előzetes nevezések alapján. Külön odafigyelünk arra, hogy különböző programokat biztosítsunk a kilátogatók számára, így  a  főbejárat mellett a verseny alatt és a 28-i esti körgyorsasági után szabadtéri, zenés Rally Hütte Partyra várunk mindenkit, ahol Red Bull promo és Foodtruck catering várja az éhes-szomjas vendégeket, de a Hungaroring belső területén is számos meglepetéssel várjuk a nézőket” – tette hozzá a másik főszervező, Garamvölgyi Zoltán.

Egy biztos, december 28-án, szerdán egy körgyorsra valamint a rajtceremóniára kerül majd sor, csütörtökön (december 29.) pedig hat gyorsasági vár majd a versenyzőkre. A 2016-os Szilveszter Rallye össztávja 79,33 kilométer lesz.

Kulcsszavak: autósport, hungaroring, Szilveszter Rallye
 
Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi Szilveszter Rallye-n Kamion Eb - Kiss Norbert nyerte a vasárnapi első futamot Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon A Ford Chip Ganassi Racing három Ford GT-vel versenyez Sebringben A Ford Chip Ganassi Racing három Ford GT-vel versenyez Sebringben Múlt hétvégén is hegyiverseny volt a Mátrában Múlt hétvégén is hegyiverseny volt a Mátrában Téged is vár a 19. Szilveszter Rallye! Téged is vár a 19. Szilveszter Rallye!
 
A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót

A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót

2016. december 06.
A Hyundai Motorsport vadonatúj autóval: a Hyundai i20 Coupe WRC-vel vesz részt a 2017-es FIA rali világbajnokságban (WRC). Az autót, amely teljes mértékben megfelel a WRC új műszaki előírásainak, a mai napon egy exkluzív sajtóeseményen, december 1-én az olaszországi Autodromo Nazionale Monzában leplezték le.
Részletek

A háromajtós i20 Coupe WRC a Hyundai Motorsport harmadik autója a csapat 2014-es debütálása óta; elődei a Hyundai i20 WRC (2014 és ´15), illetve az új generációs i20 WRC (2016) voltak. A negyedik WRC szezonjába lépő csapat reményei szerint képes lesz az elmúlt években tapasztalt, pozitív növekedésre építve új korszakot nyitni történetében.

A 2017-es évadban hatályba lépő, autókra vonatkozó új szabályozások célja, hogy az eddigieknél is látványosabbá tegyék a WRC-t; az új autó agresszív megjelenést és továbbfejlesztett technológiákat kínál. A változtatások középpontjában az aerodinamikai teljesítmény és a tapadás javítása állt, ugyanakkor a motorteljesítmény is nőtt, a korábbi 300 lóerőről 380-ra, miközben az autó össztömege csökkent.

A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót

Az új versenyautóval a csapat reményei szerint folytatja eddigi legsikeresebb évadának – amelyben két győzelmet és további tíz dobogós helyezést ért el – eredményeit. A Hyundai Motorsport a második helyen zárta a 2016-os gyártói világbajnokságot.  

„Vadonatúj korszak nyílik a sportban, hosszú idők óta nem voltak ilyen széles körűek a szabályok változásai.”

- mondta Michel Nandan csapatfőnök.

„Nagyszerű új műszaki kihívás ez a számunkra és hatalmas lelkesedéssel fogtunk hozzá. Remek alkalom, hogy az elmúlt három évadban szerzett összes tudásunkat és tapasztalatunkat a gyakorlatban is kipróbáljuk. Minden csapatnak a nulláról kellett kezdenie, így egyenlő esélyekkel indulunk. Miután 2016-ban, kemény küzdelemben második helyen zártuk a bajnokságot, most szeretnénk bebizonyítani, hogy a következő évadban is képesek leszünk harcba szállni a bajnoki címért, és hisszük, hogy az i20 Coupe WRC hozzásegít bennünket a sikerhez.”

2017-ben változatlan felállással indítja versenyzőit a csapat, amely így stabil, bevált legénységekkel vezetheti be új autóját. Thierry Neuville, Hayden Paddon és Dani Sordo a bajnokság összes fordulójában rész vesz.

Gyártóként képesek leszünk minden ralin három autót kiállítani; a Hyundai Motorsport három pilótája egységes zászló alatt: a Hyundai Shell Mobis World Rally Team színeiben versenyez 2017-ben.

Kulcsszavak: autósport, Hyundai, Hyundai Shell World Rally Team, i20
 
A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót NISMO.TV, az új YouTube csatorna A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót Csökkent a cseh autógyárak nyeresége A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót Michelisznek a dobogó a célja a Hungaroringen A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót Gyulay a Magyar Nagydíjon aláírná a hosszabbítást Ecclestone-nal A Hyundai Motorsport bemutatta a 2017-es WRC szezonra kifejlesztett Hyundai i20 Coupe WRC versenyautót Irány a jeges hideg: a Volkswagen várja a "Svédország Rally"-t
 
Első 10-ben a zengős pilóták!

Első 10-ben a zengős pilóták!

2016. november 25.
A Zengő Motorsport két, ifjú versenyzője – Ficza Ferenc (#55) és Nagy Dániel (#99) – történelmi sikert ért el a Dohában megrendezett FIA Túraautó-világbajnokság mai, második szabadedzésén, hiszen mind a ketten a legjobb 10 között végeztek. Nagy a hetedik lett, míg Ficza a kilencedik.
Részletek

Első 10-ben a zengős pilóták!

A Zengő Motorsport két, ifjú versenyzője – Ficza Ferenc (#55) és Nagy Dániel (#99) – történelmi sikert ért el a Dohában megrendezett FIA Túraautó-világbajnokság mai, második szabadedzésén, hiszen mind a ketten a legjobb 10 között végeztek. Nagy a hetedik lett, míg Ficza a kilencedik.

Az atari versenypálya látja utoljára vendégül a WTCC népes mezőnyét, ahol a versenyszezon során először vehetnek rész a pilóták éjszakai futamon. A mostani hétvége további érdekessége, hogy  ma rendezték meg mind a két szabadedzést, holnap kerül sor az időmérőre és a két lámpafényes futamra.

Nagy Dániel: Remekül vagyok, el sem hiszem, Sokat dolgoztunk ezért az eredményért. Jó a beszélőkém, de most nehezen találom a szavakat. Az FP1 nem a legjobban sikerült, a sóderágyba csúsztam sajnos, de lehet ez adta meg a plusz motivációt, adrenalint, ami ehhez az eredményhez kellett. Óriásit léptünk előre a beállításokkal, remélem, holnap is tudjuk hozni ezt a formát az időmérőn.

Első 10-ben a zengős pilóták!

Ficza Ferenc: Nem a legjobb lelki állapotban jöttem el otthonról, ezt mondanom sem kell, de nagyon felszívtam magam, dolgozott bennem az adrenalin. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a csapat sok erőt adott nekem az elmúlt pár napban és sikerült csak az edzésre koncentrálnom. Bízom abban, hogy holnap is a legjobb 10-ben leszünk.

Zengő Zoltán: Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldog vagyok. Büszke vagyok a versenyzőinkre és az egész csapatra. Nagyon keményen és nagyon sokat dolgozott mindenki ebben az évben, és úgy látszik, most az utolsó futamra lassan összeáll minden és befektetett munka megtérült.  Bízom abban, hogy holnap is ott leszünk a legjobbak között.

Kulcsszavak: autósport, Ifj. Ficza Ferenc, Nagy Dániel, wtcc, Zengő Motorsport, zengő zoltán
 
Első 10-ben a zengős pilóták! Lotus Ladies Cup - Bende Adrienn tarolt Oscherslebenben 3 futamgyőzelmet ünnepelhetett az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája a Nürburgringen! 3 futamgyőzelmet ünnepelhetett az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája a Nürburgringen! Első 10-ben a zengős pilóták! Dakar 2013 - Minden magyar célban Első 10-ben a zengős pilóták! Gyulay: egymilliárdos gyorssegély kell a Hungaroringnek Első 10-ben a zengős pilóták! A Castrol támogatja a Honda gyári csapatát a WTCC-ben
 
A Volkswagen átszervezi motorsport programját

A Volkswagen átszervezi motorsport programját

2016. november 19.
A Volkswagen márka átszervezi motorsport programját. 2017-től kezdve a Volkswagen elsősorban az új műszaki megoldásokra és az ügyfélsportra kíván összpontosítani.
Részletek

A Volkswagen átszervezi motorsport programját

A FIA Rali Világbajnokság (WRC) sorozatához fűződő kapcsolata négy, történelmi sikereket hozó év után lezárul. Ebben az egymást követő négy évben a Polo R versenyautóval sikerült mind a pilóták, a másodpilóták és a gyártók küzdelmében is világbajnoki címet szereznie a Volkswagen márkának.

„A Volkswagen márka óriási kihívások előtt áll. Modellkínálatunk elektromos alapokra helyezése egyre nagyobb ütemben folyik, így minden figyelmünket most a jövő kulcsfontosságú technológiai megoldásaira kell fókuszálnunk. Messze felülmúltuk a WRC sorozattal kapcsolatos céljainkat, ezért most új alapokra helyezzük a Volkswagen Motorsport tevékenységét és egyre inkább a jövő járműtechnológiája felé fordulunk.” – nyilatkozta Frank Welsch, az igazgatótanácsnak a műszaki fejlesztésekért felelős tagja, majd közel 200 motorsport alkalmazott előtt hozzátette: „Ezzel együtt a Volkswagen egyre inkább az ügyfélsportra koncentrál. A pályaversenyen bevethető Golf GTI TCR és a rallycross versenyautó Beetle GRC mellett szeretnénk további kiemelkedő járműveket kínálni ügyfeleinknek, éppen ezért döntöttünk egy R5 szabályozásnak megfelelő új Polo kifejlesztése mellett.”

A 2016-os szezonnal kezdődően a Volkswagen Motorsport a Golf GTI TCR személyében olyan sorozatgyártású modellen alapuló, mégis ügyfélsportra kialakított járművet kínál, amely világszinten és a nemzeti sorozatokban is kiszolgálja az egyre növekvő számú, túraautó kategóriában rajthoz álló pilótákat és csapatokat.
A Volkswagen átszervezi motorsport programját

Az Egyesült Államokban a Volkswagen of America sikeresen szállt versenybe két, a Volkswagen Motorsport által Hannoverben fejlesztett Beetle modellel a Globális Rallycross Bajnokságban, az autók pedig már felkészülten várják a 2017-es versenyszezont is. A népszerű egyesült államokbeli sorozatban 2015-ben és 2016-ban is Scott Speed hódította el a pilóták bajnoki címét, a 2016-os szezon pedig a gyártók versenyében is a Volkswagen győzelmét hozta. A márka a meglévő rallycross tapasztalataira építve vizsgálja ezeknek a lehetőségeknek a további kiterjesztését. Ezen kívül a Volkswagen egy új rally versenyautó fejlesztését is megkezdte, amely a Polo következő generációjára építve az R5 kategóriában képviselné a márkát és 2018-tól vásárolhatnák meg a márka ügyfelei.

Az új, Polo modellen alapuló jármű hasznosíthatja a WRC sorozattal való sikeres együttműködés tapasztalatait. Közös történetük során a Sébastien Ogier / Julien Ingrassia, Jari-Matti Latvala / Miikka Anttila és Andreas Mikkelsen / Anders Jæger felállásban versenyző gyári csapatok 51 versenyen 42 győzelmet arattak, 621 alkalommal értek el legjobb időt a speciális szakaszokon, amelyhez hasonlóan sikeres arányt egyetlen más autó sem tud felmutatni a Rali Világbajnokság történetében. Az elmúlt hétvégén sorozatban negyedik világbajnoki címét szerezte meg a Volkswagen a gyártók versenyében.

A Volkswagen átszervezi motorsport programját

„Szívből szeretnék gratulálni pilótáinknak és másodpilótáinknak egyedülálló teljesítményükhöz. Ők nem csupán hihetetlenül gyorsak, de elképesztően eredményes nagykövetei is a Volkswagen márkának. Minden egyes csapattag elképesztő elhivatottsággal dolgozott, a siker hátterét lényegében a motorsport igazgató Sven Smeets és a körülötte dolgozó alakulat teremtette meg. Továbbra is építünk ennek a kitűnő csapatnak a munkájára, segítségükkel valósul meg az átszervezés. Ugyanígy szeretnénk a termékfejlesztés és a motorsport részlegek együttműködését is szorosabbra fűzni, amely az elmúlt években már mindkét fél számára hasznosnak bizonyult. A Volkswagen Motorsport munkatársai számára foglalkoztatási garanciát vállalunk.” – nyilatkozta Frank Welsch.

Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója hozzátette: „Természetesen sajnáljuk, hogy el kell válnunk a WRC sorozattól, amely a Volkswagen márka motorsport történetének legsikeresebb fejezetét jelentette. A csapat igazán csodás dolgokat vitt véghez. Ugyanakkor előre kell tekintenünk, hiszen tisztában vagyunk a teljes vállalatot érintő kihívásokkal. Az átszervezéssel szeretnénk hozzájárulni a Volkswagen márka sikerességéhez. Mostantól kezdve elsőbbséget élveznek a motorsportban megjelenő új technológiák és az ügyfélsporttal kapcsolatos tevékenységek, ahol még szélesebb és vonzóbb kínálattal szeretnénk képviseltetni magunkat.”

Kulcsszavak: autósport, volkswagen, wrc
 
A Volkswagen átszervezi motorsport programját Brno után ismét dobogón Makai György A Volkswagen átszervezi motorsport programját Kamion Eb - Kiss Norbert nyerte a vasárnapi első futamot A legerősebb Volkswagen Amarok bizonyított, elhúzta a debreceni villamost A legerősebb Volkswagen Amarok bizonyított, elhúzta a debreceni villamost Herczig Norbert és Ferencz Ramón balesettel fejezte be a Portugál Rallyt Herczig Norbert és Ferencz Ramón balesettel fejezte be a Portugál Rallyt Škoda győzelem Egerben Škoda győzelem Egerben
 
A WTCC versenysorozat utolsó állomásán rajthoz állnak a Zengő Motorsport versenyzői Ficza Ferenc és Nagy Dániel

A WTCC versenysorozat utolsó állomásán rajthoz állnak a Zengő Motorsport versenyzői Ficza Ferenc és Nagy Dániel

2016. november 15.
Utolsó állomásához érkezett a 2016. évi FIA Túraautó-világbajnokság versenysorozata a közel-keleti emírségbe, Katarba, ahol a Zengő Motorsport két versenyzője, Ficza Ferenc (#55) és Nagy Dániel (#99) természetesen rajthoz állnak a zengős a Hondákkal.
Részletek

A WTCC versenysorozat utolsó állomásán rajthoz állnak a Zengő Motorsport versenyzői Ficza Ferenc és Nagy Dániel

Télből a nyárba utazik a Zengő Motrosport népes csapata, hiszen Dohában, napközben, most is felmegy a hőmérő higanyszála 30°C fölé.

A 2004-ben átadott Losail International Circuit másodszorra látja vendégül a FIA WTCC népes mezőnyét, így már másodszor láthatunk lámpafényes éjszakai futamot. 2007-ig ez a sportlétesítmény büszkélkedhetett a legnagyobb állandó világítással rendelkező projekt titulussal, amit ma már a Yas Marina Circuit (Abu Dhabi) birtokol.

Az 5380 méter hosszú versenypályán a Nyitó futamon 12, a Főfutamon 13 kört fognak megtenni a versenyzők. A legtöbb súlyt ismét a Citroenek fogják cipelni (+80 kg), a Hondákba +30 kg-ot fognak beletenni, a többi márka nem kap súlytöbbletet.

A WTCC versenysorozat utolsó állomásán rajthoz állnak a Zengő Motorsport versenyzői Ficza Ferenc és Nagy Dániel

A világbajnoki cím sorsa már eldőlt, hiszen a Citroennel versenyző José-María López behozhatatlan előnyre tett szeret márka és csapattársa, Yvan Muller előtt, de a harmadik hely még kiadó, hiszen Michelisz Norbert (190 pont) még befoghatja és megelőzheti csapattárását a portugál Tiago Monteirot (204 pont).

Szintén eldőlt már Kínában, hogy a Yokohama Drivers’ Trophy  nyertese a marokkói Mehdi Bennani, a serleg idén hozzá került, így ő lett idén a Kisvilágbajnok.

Kulcsszavak: autósport, Ifj. Ficza Ferenc, katar, Nagy Dániel, túraautó-vb, wtcc, Zengő Motorsport
 
Az ABB és a Formula-E összefog, hogy együtt alakítsák az e-mobilitás jövőjét Az ABB és a Formula-E összefog, hogy együtt alakítsák az e-mobilitás jövőjét Africa Race - Akár már a héten elhagyhatja a kórházat Bunkoczi László Africa Race - Akár már a héten elhagyhatja a kórházat Bunkoczi László A Honda a jövő év végén kiszáll a Forma-1-ből A Honda a jövő év végén kiszáll a Forma-1-ből A WTCC versenysorozat utolsó állomásán rajthoz állnak a Zengő Motorsport versenyzői Ficza Ferenc és Nagy Dániel Budapesten Robert Wickens a Mercedes-Benz legjobb pilótája Apex Racing két dobogós hellyel kezdett a Slovakiaring-en Apex Racing két dobogós hellyel kezdett a Slovakiaring-en
 
Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing!

Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing!

2016. november 08.
Hétvégén Brands Hatch-ben rendezték az angol kamionverseny bajnokság (BTRC) idei záró fordulóját. Ryan Smith, az OXXO Racing versenyzője egész éves kimagasló és stabil teljesítményének köszönhetően akkora előnnyel érkezett az utolsó versenyre, hogy mindössze egyetlen pontra volt szüksége a bajnoki cím megnyeréséhez.
Részletek

Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing!

Hétvégén Brands Hatch-ben rendezték az angol kamionverseny bajnokság (BTRC) idei záró fordulóját. Ryan Smith, az OXXO Racing versenyzője egész éves kimagasló és stabil teljesítményének köszönhetően akkora előnnyel érkezett az utolsó versenyre, hogy mindössze egyetlen pontra volt szüksége a bajnoki cím megnyeréséhez.

- Fantasztikus szezonon vagyunk túl - mondta el Ryan -, az angol bajnokság sokkal keményebb, mint az Eb, több a kamion, nagyobbak a csaták, úgyhogy nem könnyű folyamatosan jó eredményt elérni,de a csapat nagyon jó munkát végzett, a versenykamion végig kitűnően működött, nem voltak technikai problémáink, szinte mindig a győzelemért tudtam vele harcolni.

Most szombaton második lettem az első futamon, ezzel megnyertem a bajnokságot, ezért szerződtem az OXXO Racing csapatához, hogy ilyen sikereket érhessünk el együtt.

Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing!

Ryan a számos dobogó mellett 19 futamgyőzelmet szerzett, két hétvégén is minden futamon - a fordított mezőny végéről is - felért a dobogóra, ezért tudta ilyen nagy előnnyel nyerni a bajnokságot.

- Köszönöm mindenkinek, aki hozzátett ehhez a bajnoki címhez - nyilatkozta Ryan vasárnap -, sokat dolgoztunk, hogy eljussunk idáig, voltak nehéz versenyek, voltak nagyon sikeres hétvégék, dobogón álltam csapatom hazájában a Hungaroringen, nyertünk futamot az Eb-n is, a hazai bajnokságban pedig végig az élmenők között tudtunk autózni, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen évet tudhatunk magunk mögött.

- A mezőny nagyon erős volt, Dave Jenkins bajnok, Stuart Oliver tízszeres bajnok, egyszeres Európa-bajnok, Mat Summerfield négyszeres bajnok, ellenük kellett bizonyítanom, sikerült legyőznöm őket, büszke vagyok a teljesítményünkre.

Ryan Smith megszerezte tehát első angol bajnoki címét, az OXXO Racing csapata pedig két Európa-bajnoki cím mellé begyűjtötte a motorsport hazájának bajnoki címét is.

Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing!
 

 
Kulcsszavak: autósport, OXXO Racing Team, versenykamion
 
Nagy Dániel a túraautó Európa-kupában folytatja pályafutását Nagy Dániel a túraautó Európa-kupában folytatja pályafutását Hat győzelemmel megvan Tim Gábor bajnoki harmadik helye Hat győzelemmel megvan Tim Gábor bajnoki harmadik helye Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing! A Nissan változtat a GT Academy végzőseinek összeállításán Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing! Új arculatot kapott a 325i.hu weboldala A Skoda Fabia R5 az aszfalton is bemutatkozik A Skoda Fabia R5 az aszfalton is bemutatkozik
 
Mattias Ekström a FIA Rallycross Világbajnoka

Mattias Ekström a FIA Rallycross Világbajnoka

2016. október 22.
Mattias Ekström az Esteringen szerzett ötödik helyével már szezon közben bebiztosította magának a FIA Rallycross Világbajnokságának bajnoki címét.
Részletek

Mattias Ekström a FIA Rallycross Világbajnoka

A 2016-os szezon utolsó előtti versenyén részt vevő svéd úgy állt rajthoz, hogy a párhuzamosan zajló hockenheimi DTM finálét kihagyta, amely eddig egyszer sem fordult elő 16 éves DTM karrierje során.

„Azt hiszem ez motorsportos karrierem legjobb napja.” – nyilatkozta Ekström. „Annyi csodás pillanatot élhettem át az Audi Sporttal a DTM-ben, de ez a mostani valóban különleges. A nulláról indultunk három évvel ezelőtt. 2013 októberében még semmink sem volt. Csupán néhány ember tudja elképzelni azt, amit a csapatom és én alkottunk azóta. Nyilvánvalóan óriási hálával tartozom a munkaadómnak, az Audi Sport csapatának. A vezetők engedélyezték, hogy versenyezzek itt az Esteringen, bebiztosítva ezzel az esélyemet a bajnoki cím elnyerésére. Nem lehettünk biztosan a sikerben, éppen ezért különösen hálás vagyok nekik a lehetőségért. Remélem, hogy a bajnoki cím elnyerésével sikerült mosolyt csalnom az arcukra.”

A világbajnoki cím elnyerésével Ekström újra bebizonyította, hogy ő a világ egyik legsokoldalúbb autóversenyzője. 2001 óta az Audi Sport Team Abt Sportsline színeiben összesen 177 DTM versenyen állt rajthoz, amelyeken 22 győzelmet aratott és begyűjtött két bajnoki címet is (2004 és 2007). Ezzel Ekström a DTM történetének legsikeresebb Audi pilótája. Karrierje során a 38 éves versenyző négyszer állhatott fel a Bajnokok Tornája (Race of Champions) dobogójának legfelső fokára. 2005-ben a Tom Kristensennel alkotott csapatuk diadalmaskodott, 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben pedig az egyéni versenyben végzett az élen, többek között olyan legendás versenyzők előtt, mint a hétszeres Forma-1 világbajnok Michael Schumacher. Versenyzői karrierje során sikerrel szerepelt a Svéd Túraautó Világbajnokságban (Swedish Tourinc Car Championship – STCC), a Rali Világbajnokságban (World Rally Championship – WRC), a NASCAR és az ausztrál V8 Supercars sorozatban is.

Mattias Ekström a FIA Rallycross Világbajnoka

A világbajnoki cím elnyerése az Audi Sport számára is különleges jelentőséggel bír, hiszen a Rallycross Világbajnoki cím a Forma-1, a WRC, a WEC és a WTCC mellett egyike az öt FIA világbajnoki elismerésnek. A World Endurance Championship (WEC) megbízhatósági versenyein legutóbb 2012-ben és 2013-ban ünnepelhettek győzelmet az Audi csapat pilótái. Egyéni Audi versenyző bajnoki címének 32 évvel ezelőtt örülhettek utoljára, 1984-ben ugyanis Ekström honfitársa, Stig Blomqvist nyerte a Rally Világbajnokságot. „Stig bajnoki címét a quattro hajtással nyerte. A WEC sorozatban az Audi R18 e-tron quattro igen sikeresen szerepelt és most én is hozzátehetek egy fejezetet ehhez a sikertörténethez az Audi S1 EKS RX quattro versenyautóval elért bajnoki címemmel.” – tette hozzá Ekström.

A rallycross tulajdonképpen a svéd versenyző vérében van. Édesapja, Bengt az 1980-as és 1990-es Európa Bajnokságon versenyzett, utóbbit pedig az előkelő harmadik helyen zárta. „Kisfiúként mindig ott voltam ezeken a versenyeken, de valahogy nem igazán vonzott ez a sportág.” – nyilatkozta Ekström. „A rallycrosst túl piszkosnak találtam, én inkább a tiszta és rendezett dolgokat kedvelem.” Ekström és a rallycross viszonya 2013-ban változott meg, amikor vendég versenyzőként részt vehetett a Rallycross Európa Bajnokság höljesi futamán. „Másodikként végeztem és teljesen magával ragadott a verseny hangulata. Hazafelé menet azon gondolkodtam, hogy 2014-ben visszatérek és győzni fogok. Majd hozzáláttam az ötlet megvalósításához, amelyben barátaim, partnereim és régi társaim segédkeztek.”

Az EKS 2014. június 14-én született meg. Egészen pontosan 857 nappal ezelőtt Ekström először állt rajthoz a Rallycross Világbajnokságon 560 lóerős Audi S1 EKS RX quattro versenyautójával. Három héttel később a svéd pilóta már a dobogó legfelső fokán állt a hazai futamnak számító höljesi versenyen, valóra váltva ezzel az egy évvel korábbi célját. 2015-ben megismételte sikerét Höljesben, az évad végén pedig hatodik helyen végzett a pilóták versenyében. Az idei szezon nagyszerűen indult Ekström számára. Az évad elején begyűjtött sorozatban három győzelmet, köztük egy igen emlékezetes kettős diadalt, amelyet csapattársával, Toomas Heikkinennel aratott a DTM sorozat első fordulójával együtt megrendezett versenyen a Hockenheimringen. Ezzel elindult a bajnoki cím felé vezető úton, amelyet Barcelonában egy további győzelem, majd a norvégiai Hellben és a lettországi Rigában egy dobogós helyezés követett.

Az Esteringen megszerzett ötödik helye után Ekströmöt már senki sem taszíthatja le az első helyről a szezonzáró futamon az argentin Rosarioban. A csapatok versenye azonban még mindig nyitott, így november 26-27-én Ekström és Heikkinen várhatóan nagy harcot vív majd a 17 ponttal mögöttük álló második Peugeot Hansen gyári csapattal.

Kulcsszavak: audi, autósport, rallycross, Rallye
 
Centenáriumi öltönyben állnak rajthoz a BMW M6 GTLM versenyautók Centenáriumi öltönyben állnak rajthoz a BMW M6 GTLM versenyautók A luxus SUV-ok között lassan ciki lesz a nem elektromos hajtás A luxus SUV-ok között lassan ciki lesz a nem elektromos hajtás Hétvégén Hankook Racer Cup a Pannóniaringen Hétvégén Hankook Racer Cup a Pannóniaringen Pole pozíció az alsó-középkategóriában – Az Audi RS 3 Limousine Pole pozíció az alsó-középkategóriában – Az Audi RS 3 Limousine Ilyennek látja az Audi a teljesen önvezető járművet Ilyennek látja az Audi a teljesen önvezető járművet
 
Háromból két DTM-címet az Audi nyert el

Háromból két DTM-címet az Audi nyert el

2016. október 21.
Háromból két DTM-címet is bebiztosított magának az Audi a hockenheimi finálén, a négykarikás márka így immár harmadszor nyerte meg a DTM konstruktőri bajnokságát, míg az Audi Sport Team Abt Sportsline negyedik alkalommal végzett a csapatbajnokság élén.
Részletek

Háromból két DTM-címet az Audi nyert el

A pilóták pontversenyében Edoardo Mortara a Castrol EDGE Audi RS 5 DTM volánja mögött szezonbeli ötödik győzelme ellenére kevéssel, mindössze négy ponttal, de lemaradt a bajnoki címről.

„A legkeserűbb győzelem, amire csak emlékszem” – jelentette ki Dieter Gass, az Audi Sport DTM-igazgatója. „Bekövetkezett, amit nem szerettünk volna: megnyertük ugyan a csapat- és a konstruktőri bajnokságot, ami egyértelmű siker, ám a pilóták versenyében kevesebb pont hiányzott, mint amennyit Edoardo Mortara jogtalanul elveszített Zandvoortban. Ezt a keserű pirulát igencsak nehéz lenyelni.”

Rövid visszatekintés: Zandvoortban, az idény kilencedik futamán Edoardo Mortara épp a hatodik helyen állt csapattársa, Jamie Green mögött, amikor az olasz pilóta ellen a Slow Zone szabályok állítólagos megsértése okán boxáthajtási büntetést ítéltek meg. A versenyvezetőség még aznap este elismerte, hogy eltérések adódtak a hivatalos GPS-rendszer működésében.

„Természetesen elszomorít minket, hogy éppen ezek a pontok hiányoztak a bajnoki címhez” – mondta Mortara. „Ám ezzel együtt kell élnem. A csapat, a versenymérnököm és a szerelőim mindannyian fantasztikus munkát végeztek idén, és én is nagyon jól éreztem magam Audi RS 5 DTM versenygépemben. Ma már nem tehettem többet, mint hogy megnyertem a versenyt. Ez az ötödik diadalom ebben az évben, amire nagyon büszke vagyok.”

Háromból két DTM-címet az Audi nyert el

Akárcsak az előző nap, a DTM bajnokságának újdonsült második helyezettje ez alkalommal is látványos előretörésével kényeztette a nézőket. Noha az időmérőn adódó műszaki problémája miatt Mortara a leggyorsabb Audi-versenyzőként csupán a hatodik rajthelyről indulhatott, a versenyben mindössze hat kör alatt a mezőny élére állt, majd magabiztos győzelmet aratott.

Ennek során Mortara a hatodik körben Marco Wittmannt, azaz pontversenybeli közvetlen vetélytársát is megelőzte. Noha a BMW pilótája nem tudta tartani Mortara tempóját, Wittmann negyedik helyezése is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy szűken bár, de megnyerje a pilóták bajnokságát. A végeredmény 206:202 pont.

A konstruktőrök bajnokságában az Audi márka a 700 pontjával jelentős előnnyel végzett a BMW (647 pont) és a Mercedes-Benz (471 pont) előtt, így 2004 és 2014 után immár harmadik DTM-konstruktőri bajnoki címét könyvelhette el. Az összesen 18 futamból ismét tíz győzelmet szerzett, így a tavalyi évhez hasonlóan idén is az Audi RS 5 DTM bizonyult az idény legsikeresebb versenygépének.

A csapatbajnoki címet 2004, 2007 és 2011 után immár negyedik alkalommal hódította el az Audi Sport Team Abt Sportsline. A csapat színeiben idén Edoardo Mortara és Mattias Ekström, valamint az újdonsült ralikrossz-világbajnok Ekströmöt a hockenheimi idényzárón helyettesítő Mike Rockenfeller állt rajthoz.

A pilóták pontversenyének harmadik helyét Jamie Green szerezte meg, aki az Audi Sport Team Rosberg csapatának Hoffmann Group Audi RS 5 DTM versenygépével a rajt utáni tülekedést követően a 22. helyről egészen a nyolcadikig küzdötte fel magát, s aki Edoardo Mortara mellett az egyetlen Audi-pilótaként szerzett pontot vasárnap.

Háromból két DTM-címet az Audi nyert el

Mike Rockenfeller (Schaeffler Audi RS 5 DTM), Nico Müller (Playboy Audi RS 5 DTM) és Miguel Molina (Teufel Audi RS 5 DTM) a 11., 13., illetve 14. helyen egyaránt kevéssel maradt le a pontszerzésről. René Rast (Red Bull Audi RS 5 DTM) az Audi Sport Team Phoenix legjobbjaként a 17., míg Timo Scheider az AUTO BILD MOTORSPORT Audi RS 5 DTM volánja mögött áthajtási büntetését követően a 18. helyen zárta utolsó DTM-futamát. Adrien Tambay (Speedweek.com Audi RS 5 DTM) a rajt utáni tolongásban egy ütközés miatt idő előtt fejezte be a versenyt.

„Bár igen szoros küzdelemben lemaradtunk a bajnoki címről, az Audi összességében igen sikeres DTM-szezont zárt” – vonta meg a mérleget Dieter Gass. „Mi hoztuk össze a legütőképesebb felállást, megnyertünk összesen tíz futamot és a háromból két címet elhódítottunk. Köszönetemet fejezném ki mindenkinek, aki keményen dolgozott ezért, vagyis az Audi Sport teljes neuburgi és neckarsulmi csapatának, az ingolstadti kollégáinknak, a három csapatunknak, a pilótáinknak és természetesen a partnereinknek.”

Kulcsszavak: audi, autósport, DTM
 
Háromból két DTM-címet az Audi nyert el Több Kínában gyártott, nyugati márkájú luxusautó is mérgező anyagokat tartalmazhat Háromból két DTM-címet az Audi nyert el Magyar Nagydíj - Ricciardo győzött a Hungaroringen Háromból két DTM-címet az Audi nyert el Itt fognak először versenyezni az elektromos Forma-1-es autók A „Vörösök” Oroszországban is győztek A „Vörösök” Oroszországban is győztek Tanak óriási győzelmet aratott a Puma Rally1 volánja mögött Svédországban Tanak óriási győzelmet aratott a Puma Rally1 volánja mögött Svédországban
 
Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen

Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen

2016. október 19.
A Hankook Racer Cup az a versenysorozat, ahol nincsenek papírformák, minden futam tartogat meglepetéseket, ez így történt a bajnokság évadzáró viadalán is a Hungaroringen. Igazi pozícióharc alakult ki a három fordulós versenyen, melyből végül az ifjú tehetség, Báldi Gergő jött ki a legjobban.
Részletek

Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen

„Izgalmas, fordulatokban gazdag idényzárón vagyunk túl. Jelentős előnnyel érkeztem a hazai pályára, ám az első futam nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltem. Sajnos verseny közben felnyílt az autó csomagtartója, ami komoly gondot okozott a felzárkózásban, így végül a 11. helyen sikerült behozni a Swiftet. A második körben azonban minden megváltozott, a fordított rajtrács szerint a 15. helyről rajtoltam, de nagy küzdelem árán átverekedtem magam a teljes mezőnyön és nyerni tudtam a Hungaroringen, ami hatalmas élmény volt. Minden összejött, mintha az égiek akarták volna, hogy bajnok legyek. Számomra az idény utolsó viadala már tétnélküli volt, de azért behoztam az autót a negyedik helyre, így összességében 234 ponttal fejeztem be az idei szezont. Mindenkinek köszönöm, aki segített a sikerek elérésében” – számolt be a hazai versenyről Báldi Gergő, az újdonsült bajnok.

A legnépesebb rajtrácsot felvonultató Hankook Racer Cup záró versenyének első futamán még a poleból induló Kismarty-Lechner Gábor is jó esélyekkel állt rajthoz, gyorsan az élre is állt, sőt el is lépett a mezőnytől egy kis időre a Swiftek versenyében. Nem sokkal később viszont egy baleset miatt, ahol Németh és Sebestyén ütközött össze, új rajtot rendeltek el, ekkor azonban Kismartynak már nem sikerült megtartania pozícióját, sőt egy elrontott féktávnak köszönhetően hamar átadta vezető helyét Boldizs Bencének.

Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen

A Lotusok versenyében Tomas Bizub rajtolhatott elsőként, ezt a helyezést a verseny leintéséig meg is tartotta a hazai pályáján versenyző György Anettel szemben. A küzdelem itt is rendkívül kiélezett volt, ami nem meglepő, hiszen pár pont a különbség a magyar hölgy és a szlovák fiatalember között a bajnokságban. A dobogó harmadik fokára a szlovák Ivan Lexa állhatott, aki maga mögé utasította az olykor a leggyorsabb köröket teljesítő Veronika Vanyovát.

A Hankook Racer Cup második futama a fordított rajtrács miatt ismét sok izgalmat rejtett magában, a 15. helyről rajtoló bajnokaspiráns Báldi Gergő tarolt és bebiztosította vezető helyét a bajnokságban. Vogel Adrienn sem tétlenkedett, másodikként ért célba, ezzel negyedik helye már biztossá vált. A harmadik helyen végző Boldizs Bence azonban nem sokáig örülhetett annak, hogy csökkentette hátrányát Kismarty-Lechner Gáborral szemben, hiszen míg a futómű-problémával küzdő tapasztalt pilóta szabályosan közlekedett, addig Boldizs hét másodperces büntetést kapott pályaelhagyás miatt, így gyorsan helyet is cseréltek.

„Úgy gondolom, hogy kicsit több volt ebben a futamban, negyedikként végeztem, a pontszerző hely megvan, ami nagyon fontos volt. Sajnos a futóművemet elütötték, így már az is öröm, hogy egyáltalán célba értem. Boldizs Bencével vagyok óriási csatában, ugyan még mindig mögöttem áll, 5 pont a különbség, de nagy harc lesz a második helyért az utolsó futamon” – mondja Kismarty-Lechner Gábor.

Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen

„A rajtos kalamajkából nem jöttem ki túl jól, sajnos a riválisaim el tudtak húzni mellettem, egy-két autóval előttem voltak. Szerencsére félig-meddig sikerült áthámoznom magam a mezőnyön, azonban Csucsu kicsit meglökött, amikor már bőven előtte voltam, így újra kellett kezdenem az előzgetést. Szerencsére sikerült még egyszer a bravúr, ám többre már sem időm, sem energiám nem volt,  így Adriékat nem értem be. Örülök a harmadik helynek és annak, hogy Gábor mögöttem végzett, most hoztam rajta három pontot. Öt pontra csökkent a különbség, így izgalmas lesz az utolsó verseny” – meséli izgatottan Boldizs Bence. A Lotusok versenyében a második futamon Veronika Vanyova ünnepelhetett, hiszen maga mögé utasította a két bajnoki címre hajtó pilótát, Ivan Lexát és György Anettet.

A Hankook Racer Cup hungaroringi zárófutamán fordított sorrendben rajtolt a népes mezőny, ahol Takács Balázs tört az élre, aki elsőségét három körön keresztül tartani tudta, azonban az erős támadásokat már nem tudta visszaverni, így készségesen átengedte vezető pozícióját Boldizs Bencének. A fiatal pilóta nagyon higgadtan és kiegyensúlyozottan versenyzett, célja az abszolút második hely megszerzése volt csapattársa, Báldi Gergő mögött. Ezt sikerült is bezsebelnie, azonban dobogóját egy tisztességes csatában szerette volna megszerezni nem egy szerencsétlen baleset folytán. A verseny felénél ugyanis riválisát Kismarty-Lechner Gábort hátulról meglökték, keresztbe fordult és a falba csapódott, szerencsére egy kisebb agyrázkódással megúszta a balesetet, azonban így számára csak a dobogó legalsó foka jutott az év végi elszámolásban. Vogel Adri duplázott, így újabb dobogós pozíciójával a negyedik helyet szerezte meg. A XII. futam harmadik helyén a fiatal újonc, László Martin végzett.

Összefoglalva 234 ponttal a dobogó legmagasabb fokára Báldi Gergő állhatott fel az idei 5 versenyhétvégét követően, a második helyre Boldizs Bence ért fel 194 ponttal, míg a harmadik helyet Kismarty-Lechner Gábor szerezte meg 180 ponttal.

Kulcsszavak: autósport, gyorsasági, Hankook Racer Cup, hungaroring
 
A Cyan Racing-et erősíti a négyszeres világbajnok Yvan Muller A Cyan Racing-et erősíti a négyszeres világbajnok Yvan Muller Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen Tim Gábor: Újra vezetjük a bajnokságot! Sorozatban a harmadik győzelmét aratta abszolútban az FRT Kupában Vincze Marci Sorozatban a harmadik győzelmét aratta abszolútban az FRT Kupában Vincze Marci Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen Lotus Ladies Cup - Bende Adrienn tarolt Oscherslebenben Izgalmakban bővelkedő futammal zárult a Hankook Racer Cup idei idénye a Hungaroringen Ecclestone-per - Megszüntetik a pert, Ecclestone 100 millió dollárt fizet
 
Vonatozás felsőfokon

Vonatozás felsőfokon

2016. október 18.
A fordított rajsorrend szerint Mészáros Gábor indult a pole pozícióból, és az első helyet a negyedik körig meg is tudta tartani.
Részletek

Vonatozás felsőfokon

Ekkor Molnár Bendegúz került az élre, és meg is tartotta előnyét a verseny végéig, annak ellenére, hogy Forrai Gábor és Csík János folyamatosan üldözte. Molnár ma már a második győzelmét könyvelhette el. A negyedik helyre Bernula István futott be, ebbe belefért még az az öt másodperces büntetés is, amit kapott. Az ötödik-kilencedik helyek között igen parányi idők döntöttek, Balogh, Benyó, Mészáros, Borsi lett a sorrend - í­rja a gyorsasagi.com.

Az 1300-as kategóriában a nap során már másodszor a ralikrosszból ide kirándult Kovács Marcell nyert. Kovács kitartó munkával került egyre előbbre, míg aztán a kilencedik körben végleg átvette a vezetést. Mögötte Körmöczi Balázs és Hefler Róbert csatázott a dobogós helyekért. A hetedik körig még Kovács Kolos is beleszólt az élen a küzdelmekbe, ám ekkor Fodor Árpáddal ütközött és kiállt a versenyből; Fodor Árpádot a manőver miatt kizárták.

Kovács Marcell: „Igazából ebben a gyorsasági szakágban új vagyok, ma volt az első futamom. Furcsa volt először ezt a monotonitást megszokni, de nagyon élveztem. Az első és az utolsó futamon sikerült nyernem, a köztes futamban én is hibázgattam és a kocsi sem volt olyan jó, de így a végére minden összeállt. Hogy lesz-e folytatás? Ralikrosszban versenyzem, de alapvetően ez is tetszik, négy kereke van, megy.”

Vonatozás felsőfokon

Körmöczi Balázs: „Nagyon tetszett a futam. Az első két verseny nem volt annyira jó, de a harmadikra megvolt, amit elvártam.”

Hefler Róbert: „Nagyon élvezetes volt a verseny sok csatát megvívtunk, de az autó nem működött tökéletesen, és csak a harmadik helyre volt elég.”

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB XVI. futam, OB. V. kategória Swift Cup Europe:

    Molnár Bendegúz (GFS Racing Team) Suzuki Swift Sport 27:30.758 perc
    Forrai Gábor (Apex Racing) Suzuki Swift Sport +0.792 mp
    Csík János (GFS Racing Team) Suzuki Swift Sport                    +2.514 mp

Kulcsszavak: autósport, gyorsasági, Hankook Racer Cup, hungaroring, Swift Cup Europe
 
Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen Vonatozás felsőfokon Magyar Nagydíj - Ricciardo győzött a Hungaroringen Törölték az Ausztrál Nagydíjat, elmarad az idénynyitó futam Törölték az Ausztrál Nagydíjat, elmarad az idénynyitó futam Jövőre a Nissan is csatlakozik a Formula E elektromos versenysorozat mezőnyéhez Jövőre a Nissan is csatlakozik a Formula E elektromos versenysorozat mezőnyéhez Szuperautók testközelből: ingyenes szezonnyitó hétvége a Hungaroringen Szuperautók testközelből: ingyenes szezonnyitó hétvége a Hungaroringen
 

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 251 - 260