Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 261 - 270
Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen

Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen

2016. október 18.
A Lotus Cup Eastern Europe sorozat XII. futamán ismét Mór Csaba brillírozott, a fordított rajtrács miatt igaz, hogy az utolsó helyről kezdte meg a felzárkózást.
Részletek

Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen

A Lotus V6 Cup R-rel gyorsan átküzdötte magát a többieken, és már az első kör végén az élre állt. Az élről induló Burkus Egont nemcsak Mór utasította maga mögé, hanem Baloghék is, előbb Balogh György, majd Bence - írja a gyorsasagi.com.

 Az első futamon itt véget is ért a csata, most azonban az ifjonc Balogh nem engedte édesapját újból tündökölni, így megelőzte és felzárkózott a második helyre. A végső sorrend tehát: Mór Csaba, Balogh Bence, Balogh György, Sánta János, majd Burkus Egon.

Mór Csaba: „Nagyon jó rajt után az első kanyarban már az élre álltam. Fordított rajtrács volt, onnantól kezdve a szokásos volt a menetrend, mint ahogy egész évben, saját magammal versenyeztem. Ideálisnak találom ezt a Lotus-kupát arra, hogy az ember felkészüljön komoly profi sorozatokra.”

Balogh Bence: „Jó és élvezetes volt a futam, egyre jobban hozzászokom az autóhoz. Ez volt a második napom az autóban, amit nagyon élveztem. Még egy kicsit szeretnék gyorsulni, egy másodpercet kell javítani a legjobb köridőmön.”

Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen

Balogh György: „Tök jó volt verseny. A pálya kellemesen felszáradt, szinte hibátlanok voltak a körülmények. Csabi leszakadt már az elején, mi meg a Bence fiammal elfoglaltuk egymást. Jót autóztunk!”
He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB XII. futam, OB VII. kategória, Lotus Cup Eastern Europe:

    Mór Csaba (GFS Racing Team, Lotus V6 Cup R) 28:13.959 perc
    Balogh Bence (GFS Racing Team, Lotus Evora GT 4) +47.356
    Balogh György (GFS Racing Team, Lotus Evora GT 4) +48.798

Kulcsszavak: autósport, hungaroring, Lotus Cup Eastern Europe
 
Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen Belga Nagydíj - Ricciardo Mogyoród után Spában is nyert Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen Marco Wittmann második győzelmét ünnepelte a BMW a Hungaroringen Kettőből két győzelem Móré a Hungaroringen A hétvégén igazi Volkswagen ünnep lesz a Hungaroringen Michelisz Norbi rajt-cél győzelmet aratott Japánban! Michelisz Norbi rajt-cél győzelmet aratott Japánban! Fiatal pilóták vitték pályára a BMW M4 DTM versenyautót Fiatal pilóták vitték pályára a BMW M4 DTM versenyautót
 
Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen

Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen

2016. október 12.
Mint ahogy az elmúlt hétvégén, most is az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság évadzáró futamainak résztvevői veszik birtokba a hungaroringi pályát.
Részletek

Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen

Ezúttal a márkakupák mezőnyéből avatnak magyar bajnokot, vagyis eldől, hogy a Hankook Racer Cup 2016-os abszolút győztese a Swiftek mezőnyében Báldi Gergő, a Lotus-al versenyzők között György Anett lesz? Mindketten vezetik a kategóriájukat.

Mindenesetre nem lesz ennyire egyszerű, hiszen a Hankook Racer Cup utolsó három futama kerül megrendezésre, ami mint az egész idényben hatalmas izgalmakat tartogat… Egyrészt óriási kihívás, hogy a három versenyt és az időmérőt is egy nap alatt teljesíti a mezőny, másrészt október közepe lévén az időjárás kiszámíthatatlansága is borsot törhet a pilóták orra alá.

A bajnoki cím sorsa a Swifteknél és a Lotusoknál is nyitott, így ez a hétvége dönti el ki lesz a 2016-os abszolút győztes. A Hankook Racer Cup népszerűségét támasztja alá, hogy nagyon népes lesz a mogyoródi rajtrács, 17 Swift és 4 Lotus méretteti meg magát. Ez jól mutatja a sorozat iránti érdeklődést, ami valamit előrevetít a következő évre is, ez a kupasorozat mindenkinek lehetőséget ad, akinek a vérében van a versenyzés, itt folyamatosan test-test elleni küzdelemben bizonyíthatnak a résztvevők, ami nagyon nagy érték, mert jó alapokat ad a továbblépéshez.

Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen

Nézzük szépen a versenyzőket: Báldi Gergő előnye a Swiftek mezőnyében elég tetemes, vagyis matematikailag még más is labdába rúghat, azonban ha Gergő pontszerző helyen teljesíti a futamokat, bajnokká avatják. A dobogó többi fokára azonban több jelentkező is benyújthatja az igényét, óriási csata várható.

A Lotusok versenyében viszont nagyon szoros a bajnoki tabella állása, a kiélezett küzdelemben György Anett néhány pont előnnyel kezdi a hazai viadalt, szlovák riválisaival szemben. Így mindenkire egy extra teher, nyomás nehezedik, nagyon ott kell lenniük fejben, és nem lehet megjósolni, kinek jöhet ki legjobban a lépés. Mindenesetre a múlt hétvégén az OB I. kategóriában is neveztek, hogy minden lehetőséget megragadjanak a versenyzésre, tesztelésre.

Egy izgalmas versenyre készülünk, ahol pilóta, csapat és autó egyszerre vizsgázik, ki tud legjobban alkalmazkodni a hétvége adta körülményekhez!

Kulcsszavak: autósport, Hankook Racer Cup, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, hungaroring, Swift Cup Europe
 
Készül a Ford az új WRC szezonra Készül a Ford az új WRC szezonra Irány a Zempléni-hegység Irány a Zempléni-hegység Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Győzelmekkel kezdett az Apex Racing, hétvégén újra verseny Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen 120 év motorsport – A Mercedes-Benz sikertörténete Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Dakar 2013 - Sebestyénék a 86., Pócsikék a 88. helyen
 
Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen

Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen

2016. október 11.
Az évadzáró hungaroringi hétvégén a Formaautók nyitó versenyét nem sokkal a rajt után leintették, mert komolyabb mennyiségű olaj került a pályára. Major Bence Máté Formula BMW-je hibásodott meg és ontotta magából a káros folyadékot.
Részletek

Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen

A pálya takarítása után a biztonsági autó felvezetésével újraindult a verseny az addigi sorrendben, vagyis Rónai Tamás vezetésével – írja a gyorsasagi.com.

Egy körrel később Pödör Balázs átvette a vezetést márkatársától Rónaitól, akinek egy váratlan helyzetben kitört a hátsó futóműve, így a verseny feladására kényszerült. A meghibásodott autó elszállítása miatt ismét a Safety Car vezette a mezőnyt. Az ötödik kört már újra versenytempóban teljesítette a mezőny, ahol már egyre inkább kirajzolódott, hogy a majd egy esztendőt kihagyó Pödör Balázs cseppet sem felejtette el, hogyan is kell vezetni a Formula Renault-t. A legjobb köridőket teljesítő pilóta mögött azonban folyamatosan ment az adok-kapok Voluntér Balázs és Stern Roland között, végül a váltóval bajlódó Volunter szorult a harmadik helyre. Ez az eredmény viszont csak a leintésig volt aktuális, mert a sok pályaelhagyás miatt sokan időbüntetést kaptak, így a Formaautók versenyében Pödör, Turák és Balogh állhatott a dobogóra.

Pödör Balázs: „Ez egy izgalmas verseny volt, mert elméletileg ebben az esztendőben én nem indulok, a héten tudtam meg, hogy ezen a hétvégén még is rajthoz állok. Tegnap éjszakáig dolgoztam, így csak ma érkeztem, és egy év után újra versenyautót vezettem. Furcsa volt visszaszokni, de van egy erős autóm és kis szerencsével sikerült megnyernem a futamot!”

Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen

Voluntér Balázs: „Igencsak izgalmas és egyben drámai futamon vagyunk túl, a második kör után félbeszakították, majd az új rajt is jól sikerült, az újabb Safety Car-nál viszont újra összerázódott a mezőny. Nem örültem neki, mert már kétszer kiépítettem egy viszonylag nagy előnyt, amit kétszer buktam el, de hát ez a verseny, benne van a pakliban. Nem sokkal később a váltóm elkezdett rosszalkodni és kidobálta a sebességeket, nem vette be felváltásoknál – az utolsó körben teljesen megadta magát, csak negyedik sebességben teljesítettem, emiatt elbuktam a kategória első helyet.”

Balogh Zsolt: „Számunkra nagyon kemény volt az egész év a folyamatos technikai hibák miatt. Most hál’ Istennek nem volt ilyen, igaz használt gumival tudtunk csak menni, ez nehezítette most a dolgom. Kemény küzdelmet vívtunk a Rolanddal, folyamatosan előzgettük egymást, a hibáiból egy pici előnyt tudtam szerezni. Sajnos a végére a tapadás hiánya miatt már nem tudtam tartani a lépést. Később mégis úgy alakult, hogy időbüntetést kaptak a többiek a pályaelhagyások miatt, így felállhattam a dobogó harmadik fokára.”

Turák László: “Nagyon élveztem az egész futamot, nem is gondoltam, hogy a harmadik helyre állhatok. A jó széria már a szabadedzéseken elkezdődött, folyamatosan gyorsulni tudtam, bízom benne, hogy ez az eredmény a hétvége további részében is folytatódni fog.”

Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen

Kulcsszavak: autósport, formaautó, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, hungaroring, Pödör Balázs, Voluntér Balázs
 
A kampány felére összeadták a rajongók Tim Gábor költségvetését A kampány felére összeadták a rajongók Tim Gábor költségvetését Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen Hatfutamos európai szériává bővült a Lotus női versenysorozata Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen Lotus Ladies Cup - Bende Adrienn tarolt Oscherslebenben Roy Nissany: a magyar motorsport lüktet és él Roy Nissany: a magyar motorsport lüktet és él Tim Gábor egyedüli magyarként a Dubai 24 órás futamon Tim Gábor egyedüli magyarként a Dubai 24 órás futamon
 
Lekeny duplázott a Hungaroringen

Lekeny duplázott a Hungaroringen

2016. október 10.
A nagy túraautók vasárnapi második futamán az első futamhoz hasonlóan Lekeny Györgyöt nem lehetett legyőzni, a rajttól a célig őrizte vezető helyét.
Részletek

Lekeny duplázott a Hungaroringen

Öt másodperccel volt gyorsabb a körideje a mezőny első felénél, és a verseny végére Lekeny több mint negyven másodperces előnyt halmozott fel a második helyen végző Fekete Dominik előtt. Fekete Dominik a hatodik körben előzte meg az addig a második helyen autózó Fekete Zoltán, és ez a sorrend megmaradt egészen a befutóig - írja a gyorsasagi.com.

A két literesnél kisebb autók mezőnyében ma már másodszor Keszthelyi Vivien győzött, megelőzve a szlovák Ondrej Szilágyit és Bohus Sestakot. Ifjabb Ficza Ferenc most nem tudott befurakodni a nagyobb kategóriájú kocsik elé, autója a rajtnál feladta a harcot, ki kellett tolni a pályáról.

Az 1600 köbcentinél kisebb autók versenyében a Szlovákiából érkezett Ivan Lexa lett a legjobb, Füge Krisztián előtt, a harmadik helyet pedig György Anett szerezte meg. Egy ütközés is történt a futamon, Bohus Sestak a tizedik körben oldalról belement Tóth Csaba Seat Leonjába – mindketten bejöttek a boxba, Tóth már nem tudta folytatni a versenyt, Sestak visszatért a pályára.

Fekete Dominik: „Küzdöttem az elemekkel. A rajtot most pont fordítva rontottam el, inkább visszafulladt az autó, ezt még össze kell raknom. Itt sok ment el… Utána igazából hamar fel tudtam jönni. Eltörött az üléskonzolom, elég libikókás volt így a futam, és persze fizikailag fárasztóbb. A matek még mindig megvan a bajnoki címre, de elég minimális, az utolsó versenyen múlik majd minden. Odarakjuk magunkat, aztán meglátjuk!”

Lekeny duplázott a Hungaroringen

Fekete Zoltán: „Igazából taktikai harc folyik a bajnoki címért, mindenki megpróbálja a legjobb opciót kihozni a versenyzésből. Sikerült jó rajtot fogni, a technikás részét a pályának kicsit elrontottam, így el tudott Dominik mellettem menni. Utána az volt a feladat, hogy védjem a pozícióját, ez sikerült.”

Ivan Lexa: „Nagyon tetszett a verseny, és természetesen nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.”

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB XI. futam, OB I. kategória:

1.Lekeny György (Opció Kft., BOVI Motorsport) Renault RS01 27:14.778 perc
2.Fekete Dominik (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +41.553 mp,
3.Fekete Zoltán (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +42.355 mp

Kulcsszavak: autósport, Fekete Dominik, Fekete Zoltán, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, hungaroring, Lekeny György
 
Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is Lekeny duplázott a Hungaroringen Három bajnoki címet szerzett az Apex Racing 2014-ben Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját A Skoda Fabia R5 az aszfalton is bemutatkozik A Skoda Fabia R5 az aszfalton is bemutatkozik Magyar dobogóval, új gumiszállítóval rajtolt el a túraautó-világkupa Magyar dobogóval, új gumiszállítóval rajtolt el a túraautó-világkupa
 
Lekeny György rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

Lekeny György rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

2016. október 09.
Elkezdődött az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó megmérettetése a Hungaroringen. A szakág ezúttal elosztva két hétvégén keresztül veszi birtokba a mogyoródi aszfaltcsíkot.
Részletek

Lekeny György rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

Elkezdődött az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó megmérettetése a Hungaroringen. A szakág ezúttal elosztva két hétvégén keresztül veszi birtokba a mogyoródi aszfaltcsíkot: az október 8-9.-ei hétvégén a nagytúrások, vagyis az OB I.-es kategória a 2000cm3 alatti és feletti autók versenyeznek a formaautókkal (OB II. kategóriával) megosztva, míg egy héttel később a márkakupák viadalait rendezik meg – í­rja a gyorsasagi.com.


OB I. kategória -2000 ccm, +2000 ccm- 1. futam

A nagytúrások első futamán abszolútban a pole pozíciót is megszerző Lekeny György rajt-cél győzelmet aratott remek, 1:47-es 1:48-as köridőket futva. A verseny végére Lekeny több mint 36 másodperces előnyt harcolt ki a második helyezett Fekete Dominikkal szemben. A harmadik helyre Fekete Zoltán futott be, aki az ötödik körig a második helyen állt, majd letöltötte áthajtásos büntetését, amit rossz rajt miatt kapott. A 2000 köbcenti alatti kategória élén az abszolútban hatodik helyezett Keszthelyi Vivien végzett. Az 1600 köbcenti alatti versenyutók között ifj. Ficza Ferenc lett a leggyorsabb.

Lekeny György: „Hála Istennek kisütött a nap, reggel az időmérőn még lehetett látni a gumik nyomait a pályán. Elég szépen felszáradt, így puhább gumit választottunk. Nagyon jó volt, mert biztosan megszereztem a pole pozíciót, utána pedig lehetséges volt egy kényelmes verseny.”

Lekeny György rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

Fekete Dominik: „Igazából nem lett volna rossz a verseny, de a rajtot kicsit elrontottam. Ez volt igazából az első álló rajtom ezzel az autóval, aztán sokat forogtak a kerekek, ki kellett volna tapasztalni. A második körre szerencsére ötödiknek fordultam. Hamar visszaértem a harmadik helyre, sikerült utolérnem Zotyát, aki kapott egy büntetést, én pedig bejöttem a második helyre.  Ez a bajnokság szempontjából nem rossz, mert a matematikai esélyem még megvan. Másrészről nem örülök, mert aki előtt kettővel kellett volna végeznem, az előtt csak eggyel sikerült, de ilyen a technikai sport.”

Fekete Zoltán: „Elégedettek vagyunk az eredménnyel, mert ma reggel még technikai problémákkal küzdöttünk. Végre sikerült, összeállt az autó, és működött. Elkövettem egy amatőr hibát, a felvezető körnél korábban indultam el, ezért kaptam egy áthajtásos büntetést. Délután javítunk.”

Keszthelyi Vivien: „Jó volt a verseny, csak az a furcsa nekem, hogy nyilván így októberben nem meglepő, de elég hideg az aszfalt, öt fokos, és elég rossz, amikor a gumi teljesen meleg és csúszkálunk össze-vissza, nem tapad be az autó. Hiányoltam a Seatokat.”

Ifj. Ficza Ferenc: „Az eleje úgy-ahogy izgalmas volt, de mivel a kategóriatársaimnál gyorsabb tudtam lenni, a nagyobb kategóriánál meg lassabb, pont abban a lukban voltam, amikor a második-harmadik kör után már nem láttam az előttem meg a mögöttem lévőket. Mondtam is apának, hogy beszélgessünk már egy kicsit rádión… Ettől függetlenül mindig élvezem az országos bajnokságot, végül is itt kezdtem, és jó élmény itthon menni, annak ellenére, hogy kint megyek a vébén. Kint sokkal nehezebb a kommunikáció. Szeretem az autót is, már 2006 óta megyünk ezzel, apukám versenyzett még vele, én pedig már ötödik vagy hatodik éve hajtom. Csalódott vagyok azért picit, mert az erősebbik motor, ami tavaly felrobbant, nem készült el, de jövőre reméljük, meglesz, és két literben tudunk majd menni. Nagyon várom a ma délutáni két futamot, remélem, kicsit izgalmasabb lesz!”

He-Do Hankook Autós Gyorsasági OB X. futam, OB I. kategória:

1.Lekeny György (Opció Kft., BOVI Motorsport) Renault RS01 27:17.708 perc
2.Fekete Dominik (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine +36.333 mp
3.Fekete Zoltán (F&F Menedzsment Kft.) BMW Alpine                        +43.285 mp.


Kulcsszavak: autósport, Fekete Dominik, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, hungaroring, Ifj. Ficza Ferenc, Keszthelyi Vivien, Lekeny György
 
Lekeny György rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen Nagyszerű Audi-teljesítmény a Norisringen Harmadszor végzett a dobogón az Audi Sport a FIA WTCR 2019-es szezonjában Harmadszor végzett a dobogón az Audi Sport a FIA WTCR 2019-es szezonjában Forddal is dobogó Tim Gábor Forddal is dobogó Tim Gábor Megszerezte ötödik győzelmét Tim Gábor Megszerezte ötödik győzelmét Tim Gábor Dakar - Peterhansel újból az élen Dakar - Peterhansel újból az élen
 
ifjabb Tóth János: A második napon dől majd el a verseny, de az elsőn is nagyon észnél kell lenni

ifjabb Tóth János: A második napon dől majd el a verseny, de az elsőn is nagyon észnél kell lenni

2016. október 07.
A Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa a Kassán aratott nagyszerű futamgyőzelem lendületével készül a hétvégi Mecsek-ralira, amely az országos bajnokság hetedik futama, s amelyen újabb értékes pontok találnak gazdára.
Részletek

ifjabb Tóth János: A második napon dől majd el a verseny, de az elsőn is nagyon észnél kell lenni

Bár a bajnoki cím már eldőlt, a dobogós helyek még kiadók, s ezek közül egyet szeretne elcsípni a hétszeres abszolút bajnok is. Az ehhez vezető úton jelenthet nagy lépést a Pécs környéki viadal.

„Pénteken este tízig megyünk, tehát lesz legalább három olyan szakasz, amelyet már sötétben teljesítünk – a két erdőgazdasági út nézők elől elzárt terület, a reptéren kialakított, úgynevezett show gyorsaságira pedig várják a szurkolókat – mondta a Peugeot 208 T16 R5 pilótája. – Az időjárás kulcskérdés lesz a hétvégével kapcsolatban, mert bár nem jósolnak folyamatos esőt, záporokra és zivatarokra számítani kell, ezért mi inkább vizes beállítású autót képzeltünk el a rajtra. Aztán majd meglátjuk, mit változtatunk közben, vagy a második napra.”

A második napon, a klasszikus pécsi gyorsasági szakaszokon méreti meg magát a mezőny, annyi különbséggel, hogy a Kemping–Árpádtető szakasz visszakerült a programba.

„Az első nap nem feltétlenül kell nagy rizikót vállalni, már csak azért sem, mert az erdőgazdasági utakon nagy farönköket raktak a belső ívre, hogy ne vágjuk le a kanyart, s az amúgy is keskeny úton így még kevesebb lehetősége van az embernek korrigálni. Ezért gondolom azt, hogy ezen a napon jobb az óvatosság, s hogy a második, hosszabb napon dől majd el a verseny. Ami az itteni klasszikus pályákat illeti: régen nagyon szerettem menni ezeken a szakaszokon, de az embernek van egy stílusa, ahogy szereti vezetni az autót, s az R5-ösöket itt úgy nem lehet. Nem lehet úsztatni az íven, ami nagy szívfájdalmam, így át kell állítani az agyamat a tempó érdekében.”

ifjabb Tóth János: A második napon dől majd el a verseny, de az elsőn is nagyon észnél kell lenni

S hogy mire lehet jó mindez a navigátor, Szőke Tamás szerint?

„Ugyanúgy készülünk erre a futamra is, mint az eddigiekre: folyamatosan járjuk a pályákat, azokon, amelyek sötétben is szerepelnek a programban, természetesen este is voltunk. Az autó jó, bizakodó vagyok, nyomjuk, ahogy tudjuk. A pénteki szűk, erdőgazdasági utak sötétben mindenki számára hatalmas kihívást jelentenek majd, a szombati klasszikus szakaszokon pedig a klasszikus ralis erényeket kell majd csillogtatni. Kivárás és türelem – ez lehet a siker titka, és persze az, hogy ne kövessünk el hibákat” – tette hozzá Szőke Tamás.

Kulcsszavak: autósport, ifjabb Tóth János, Mecsek Rallye, Peugeot Total Hungária Rallye Team
 
Tim Gábor Csehországban is győzött! Tim Gábor Csehországban is győzött! Hétvégén Franciaországban folytatódik az FIA Kamion Európa-bajnokság Hétvégén Franciaországban folytatódik az FIA Kamion Európa-bajnokság Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Új korszak kezdődik az M-Sport történetében Új korszak kezdődik az M-Sport történetében Ausztrál Nagydíj - Mercedes-fölény az első két szabadedzésen Ausztrál Nagydíj - Mercedes-fölény az első két szabadedzésen
 
Dobogóra állhatott az Audi TT Cupban a magyar pilóta

Dobogóra állhatott az Audi TT Cupban a magyar pilóta

2016. szeptember 28.
A hétvégén a Hungaroringen rendezték meg a DTM Túraautó világbajnokság futamát, melynek betétfutamaként szerepelt az Audi TT Cup sorozat is.
Részletek

Dobogóra állhatott az Audi TT Cupban a magyar pilóta

Az Audi TT Cup egyik specialitása, hogy a 18 fős állandó mezőny mellé a gyár 5-6 vendégversenyzőt is meghív, a hungaroringi futamon a Ducati csapat két Superbike versenyzője, a világbajnok Chaz Davis és Xavi Fores mellett három újságíró is helyet kapott. Ezúttal magyar versenyző is kipróbálhatta magát egy vendégautóban, Telek Gábor a Bors újságírója a 99-es rajtszámú autóval rajtolhatott.

A márkakupa sorozatok kiegyenlített mezőnye mindig nagy küzdelmeket hoz, nincs ez másként az Audi TT Cupban sem. A pilóták munkáját neves autóversenyzők segítik, a korábbi Forma-1 versenyző Marcus Winkelhock és a háromszoros Le Mans-i győztes Marco Werner folyamatosan felügyeli a fiatalok munkáját:

- A sorozatban résztvevő 16-25 éves fiatalok számára a TT Cup egyfajta ugródeszka, így érthetően minden beleadnak a jó eredmény érdekében – tájékoztat Marco Werner-  Gyakoriak a balesetek, nem is volt talán az évad során olyan versenyünk, amikor baleset miatt ne kellett volna beküldeni a biztonsági autót. A mezőny számára ismeretlen Hungaroring technikás pályája úgy tűnik megzabolázta a fiatalokat, hiszen a szokásos nagy autótörések elmaradtak, cserébe viszont látványos küzdelmet láthatott a közönség, és a második futamot megúsztuk biztonsági autó nélkül.

Dobogóra állhatott az Audi TT Cupban a magyar pilóta

A vendégpilóták számára külön értékelést tart a sorozat szervezője, hiszen az egy alkalommal beülő pilóták nem igazán tudnak beleszólni az állandó versenyzők csatáiba. A Hungaroringen ugyanakkor a két Superbike versenyző magasra tette a lécet, hiszen folyamatosan a mezőnnyel tudtak autózni.

A magyar színeket képviselő Telek Gábor is szépen zárta a hétvégi fordulót, hiszen a szombati versenyen a vendégpilóták közt a harmadik, míg vasárnap már a második helyet szerezte meg.

- Nagyon élveztem a hétvégi két futamot, gyakorlatilag folyamatosan találtunk egymásra az autóval, amit az időeredmények javulása is mutatott. A gyáriak komolyan veszik a vendégpilótákat is, külön csapat segített bennünket az adatok elemzésében, a belső kamerás felvételeink visszanézésében. Egy ilyen versenyautónál körről körre jön meg a bizalom, hisz elsőre hihetetlennek tűnik az a kanyarsebesség vagy éppen fékhatás, amire az Audi TT Cup versenyautó képes. A 310 lóerős motor, melyet a verseny során 17 alkalommal egy gomb segítségével 340 lóerőre lehet erősíteni a célegyenesben közel 230 km/h tempóra gyorsítja az autót, de a négyes kanyart is 200 felett közelítettük meg. A második versenyen már sikerült sokáig a mezőnnyel menni, de mikor meglett a második hely, már egy kicsit kiengedtem, és inkább csak élveztem az autózást-mesélt élményeiről a magyar újságíró.

Dobogóra állhatott az Audi TT Cupban a magyar pilóta





Kulcsszavak: Audi Sport, Audi Sport TT Cup, DTM, hungaroring
 
Az Audi megerősítette elkötelezettségét a Formula-E és a DTM csúcs-versenysorozatok iránt Az Audi megerősítette elkötelezettségét a Formula-E és a DTM csúcs-versenysorozatok iránt Utoljára tesztelt a versenyszezon előtt a B3 Racing Utoljára tesztelt a versenyszezon előtt a B3 Racing Dobogóra állhatott az Audi TT Cupban a magyar pilóta A leggyorsabb versenyautók Magyarországon! Dobogóra állhatott az Audi TT Cupban a magyar pilóta Újra lesz német túraautó-bajnokság a Hungaroringen Kiss Norbi is Goodyearrel versenyez a Hungaroringen Kiss Norbi is Goodyearrel versenyez a Hungaroringen
 
Michelisz második és tizenegyedik Sanghajban

Michelisz második és tizenegyedik Sanghajban

2016. szeptember 26.
Michelisz Norbert előbb a második, majd a 11. helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei szezonjának tizedik állomásán, Sanghajban.
Részletek

Michelisz második és tizenegyedik Sanghajban

Michelisz honlapjának beszámolója szerint a vasárnapi nyitófutamon a második helyről indult és sokáig vezetett, ám a hajrában visszacsúszott a második pozícióba. A második futamnak Michelisz a kilencedik helyről vágott neki és 11-edikként intették le.

Sokat lépett előre házon belül Norbi Kínában

A Nyitó futam bravúros második helye után a Fő futamon nem jött össze a pontszerzés Michelisz Norbertnek. A 11. hely ellenére így is messze a legjobb hondásként zárta a sanghaji hétvégét.

„Nehéz megemészteni, ha a verseny több mint 90 százalékában vezetsz, mégsem tudsz nyerni. De a második helynek örülnünk kell, mert ezzel így is többet értünk el, mint amire itt számíthattunk” – nyilatkozta a Nyitó futam leintése után Michelisz Norbert.

A Fő futamon az időmérőn elért kilencedik helyéről indult, a rajtnál azonban a 14. pozícióból jól rajtoló Tiago Monteiro megelőzte őt. A második körben aztán Tom Coronel is elment mellette, így ekkor már a 11. helyen haladt csak, amiért már nem osztanak pontot.

Michelisz második és tizenegyedik Sanghajban

A harmadik körben a 60 kilóval könnyebb Ladát vezető Hugo Valente is keményen támadta már Norbit, aki azonban a következő körben magára talált: kicsit lerázta a franciát és visszazárkózott az előtte haladó Coronelre. Közben Tiago Monteiro jól hajtotta a Hondát, Tom Chiltont is megelőzte, így már a nyolcadik volt.

Michelisz Norbert számára sok izgalmat ezután nem hozott a sanghaji Fő futam, előtte és mögötte is több mint egy másodpercre voltak a riválisok, így a 11. helyen hozta be a Hondát. Miután Yvan Muller a Nyitó futamos harmadik hely után ezúttal második lett Kínában, Monteirónak minimális esélye maradt csak a világbajnoki második hely megszerzésére, így a hondások számára a csapaton belüli erősorrend felállítása maradhat a legfontosabb kérdés az utolsó, katari hétvégére.

A sanghaji Nyitó futam előtt Michelisz Norbert hátránya Rob Huff mögött 6, Tiago Monteiro mögött 27 pont volt. Miután azonban a magyar versenyző a Nyitó futamon a második hellyel 18 pontot zsebelt be, miközben Huff összesen 2, Monteiro pedig 5 pontot gyűjtött, jelentősen javult a házon belüli helyzete. Katar előtt Monteirónak 204, Michelisznek 190, Huffnak 180 pontja van.

Kulcsszavak: autósport, michelisz, wtcc
 
Michelisz második és tizenegyedik Sanghajban Teljesítmény és exkluzivitás: a Mercedes-AMG története Tim Gábor indul az élről a Skoda Octavia Cup első versenyén Tim Gábor indul az élről a Skoda Octavia Cup első versenyén Michelisz dobogón az első futamon Michelisz dobogón az első futamon Újra a dobogón a WTCR-ben Japánban! Újra a dobogón a WTCR-ben Japánban! A Toyota elsöprő győzelmet aratott a 2016-os Selyemút Rallyn A Toyota elsöprő győzelmet aratott a 2016-os Selyemút Rallyn
 
A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup

A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup

2016. szeptember 24.
Akár a bajnoki cím is eldőlhet a Hungaroringen, vendégpilótaként pedig Chaz Davies és Xavier Forés, az FIM Superbike-világbajnokság (WorldSBK) két sztárja is rajthoz áll a hatodikon az Audi Sport TT Cup sorozat összesen hét versenyhétvégéjéből. Az Audi márkakupa futamaira a szeptember 24-25-i (szombat-vasárnap) DTM-versenyhétvége keretében kerül sor.
Részletek

A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup

Célegyenesébe fordult a 2016-os Audi Sport TT Cup, Joonas Lappalainen már a szezon utolsó előtti versenyhétvégéjén megszerezheti bajnoki címét. A 18 esztendős holland pilóta a Nürburgringen aratott kettős győzelmével 197-re növelte pontjai számát, így 17 ponttal vezet Dennis Marschall (Németország, 180 pont) előtt. Nicklas Nielsen (Dánia) és Sheldon van der Linde (Dél-Afrika) 166 illetve 163 pontjával még szintén esélyes, hogy a lengyel Jan Kisiel nyomdokaiba lépjen, aki tavaly hódította el az Audi Sport TT Cup trófeáját.

Philipp Mondelaers projektvezetőt örömmel töltik el a magyar futamok: „Ez a versenyhétvége egészen különleges számunkra, Zandvoort után ugyanis Budapest a szezon második külföldi állomása. A Hungaroring igencsak komoly kihívást jelentő pálya, amit még nem ismernek fiatal tehetségeink. Izgalmas küzdelem zajlik az összesített pontversenyben, s örülök e két látványos futamnak a nézők sokasága előtt. Annál is inkább, mivel győri gyárunk, ahol az Audi TT készül, csupán mintegy kétórányi autózás innen.”

A vendégpilóták mezőnyében a motorkerékpársport két sztárja áll rajthoz a Hungaroringen: Chaz Davies (Nagy-Britannia) és Xavi Forés (Spanyolország) a Ducati 1199 Panigale R nyergében indul a Superbike-világbajnokság futamain. Davies 2011 Supersport-világbajnoki címét követően döntött a WorldSBK mellett, ahol a 29 éves walesi pilóta eddig 13 győzelmet aratott és az összetett pontverseny harmadik helyén áll.

A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup

A 30 esztendős Forés egyebek mellett 2013-as Superstock 1000 Európa-bajnok, 2014-ben pedig az IDM Superbike-bajnokság győztese volt. „Már több motorkerékpárversenyző is bebizonyította, hogy négy keréken is gyors tud lenni” – mondta Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője. „Bizonyos vagyok benne, hogy ők is keményen versenyeznek majd és felveszik a harcot állandó indulóinkkal.”

A Hungaroring versenyhétvégéje szeptember 23-án, pénteken 14:35 órától a szabadedzéssel indul. Az időmérő szombaton 11:30-kor kezdődik, amit 16:20-kor az első 30 perces futam követ, majd vasárnap 11:45-kor rajtol a megegyező időtartamú második futam.


Kulcsszavak: audi, Audi Sport TT Cup, autósport, DTM, hungaroring
 
Audi A4 Limousine és Audi A4 Avant: kiemelkedő formában az Audi sikermodelljei Audi A4 Limousine és Audi A4 Avant: kiemelkedő formában az Audi sikermodelljei Michelisz Norbert harmadik lett Moszkvában Michelisz Norbert harmadik lett Moszkvában A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup A Citroen a C-Elysée WTCC-vel hódítja meg a világ versenypályáit López és Loeb osztoztak a serlegeken López és Loeb osztoztak a serlegeken Sikermodell: egymillió Audi Q5 Ingolstadtból Sikermodell: egymillió Audi Q5 Ingolstadtból
 
Az utolsó körökkel nem csak az idei szezontól búcsúzunk

Az utolsó körökkel nem csak az idei szezontól búcsúzunk

2016. szeptember 23.
Több mint 30 éves karrierje során Yvan Muller a francia autóversenyzés egyik legeredményesebb versenyzőjévé vált, hiszen magáénak tudhat 4 FIA WTCC világbajnoki címet (2008, 2010, 2011 és 2013) valamint szinte az összes rekordot ő tartja 29 pole pozícióval, 48 győzelemmel, 125 dobogós helyezéssel, 38 legjobb körrel és a 244 futamán elért 2826 ponttal.
Részletek

Az utolsó körökkel nem csak az idei szezontól búcsúzunk

Egy kivételes karrier

A gokartos évek után (világbajnoki második 1985-ben és Európa-bajnoki cím 1986-ban) 1992-ben megnyeri a Formula 2 Brit Nagydíját. F1-es lehetőség híján az elzászi a túraautók felé nyitott 1994-től. Francia bajnoki címet szerzett 1995-ben, majd versenyzett az olasz, a német, a brit bajnokságokban is, megnyerve a 2003-as BTCC bajnokságot, majd 2006-ban csatlakozott a FIA WTCC-hez.

A legjobb pilótának bizonyult a jégen rendezett versenyeken 10 Andros díjjal és több győzelemmel a Chamonix 24 órás versenyein. A le mans-i 24 órás, az ausztrál V8 Supercar, a Dakar és néhány WRC bajnokság is a tapasztalatait gazdagította.

Új kihívás a Citroennel

Bármilyen meglepő is, Yvan Muller a Citroën Racing-hez történt csatlakozása előtt soha sem működött együtt egyetlen francia gyártóval sem. 2013 júliusa, a Citroën C-Elysée WTCC fejlesztésének kezdeteitől és a FIA WTCC csapat kialakítása óta nyújt segítséget hatalmas tapasztalatával, amely megalapozta a későbbi sikereket.

Az új program oszlopaként Yvan 4 pole pozíciót és 4 győzelmet szerzett 2014-ben. José Maria López mögött és Sébastien Loeb előtt a világbajnokság 2. helyét sikerült megszereznie. 2015-ben is ezen a helyen végzett 3 pole pozícióval és hat győzelemmel.

Az utolsó körökkel nem csak az idei szezontól búcsúzunk

4 futammal a számára nem éppen szerencsés szezon vége előtt Yvan a Világbajnokság második helyén áll, Tiago Monteiróval azonos pontszámmal. Bár bejelentette, hogy a szezon végén befejezi WTCC-s karrierjét, a rekorder versenyző kész arra, hogy kettős győzelmet szerezzen a Citroën Total számára.

Nyilatkozatok:

Yvan Muller: „Nem gondolom, hogy egy karrier vége életkor kérdése lenne. Inkább a kedvről és a motivációról van szó. A tesztek, a szimulátoros edzések, a fizikai felkészülés és a versenyek közötti utazások a hivatásos versenyzőktől erős személyes elhivatottságot igényelnek, ami számomra már nehezen vállalható. Az életemnek egy olyan szakaszát élem, amelyben mással szeretnék foglalkozni és örülök, hogy ezt meg is tehetem a FIA WTCC-ben eltöltött tizenegy szezon után. Kiváló emberi kapcsolatokra is szert tettem, a versenyzést és a szakmát szenvedélyesen szerető emberekkel találkozhattam. Az autóversenyzés annyira a mindennapjaim része már, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy teljesen felhagyjak vele. Több időt tudok majd a szánni a családomra és csapatom, az Yvan Muller Racing fejlesztésére is. Most a szezon végéig azonban minden erőmmel azon leszek, hogy a csapatom elérhesse céljait!”

Yves Matton, a Citroën Racing igazgatója: „Az egész Citroën Racing csapat büszke arra, hogy Yvan Mullerrel dolgozhatott. Akárhányszor belefogunk egy versenyprogramba, mindig a legjobb pilótákat keressük. Ezért is javasoltuk Yvan-nak, hogy csatlakozzon hozzánk, már akkor, amikor beszálltunk a FIA WTCC-be. Sosem felejtjük el mindazt, amit ő adott nekünk. Mi a rally-ból jöttük és rengeteget kellett tanulnunk. Ő sosem habozott átadni tudását a csapatnak. Egy igazi versenyzőt ismertünk meg benne és egy igazi gentlemant, aki mindig a Citroën érdekeit helyezte előtérbe. Nem emelhetünk kifogást az ellen, hogy Yvan úgy döntött, 3 velünk töltött szezon után kiszáll, bár ott van még benne a potenciál, hogy pole pozíciókat, győzelmeket és bajnoki címeket szerezzen. Mindig is a Citroën Racing család tagja lesz, és baráti figyelemmel fogjuk követni további karrierjét.”

Kulcsszavak: autósport, Citroen Total WTCC Team, wtcc, Yvan Muller
 
Az utolsó körökkel nem csak az idei szezontól búcsúzunk Komoly kontingenssel a Mecsek Rally-n! Michelisz fékprobléma miatt csak 11. lett az időmérőn Michelisz fékprobléma miatt csak 11. lett az időmérőn Az utolsó körökkel nem csak az idei szezontól búcsúzunk Duna-Autó Autós Gyorsasági Bajnokság 3-4. Forduló - Bárkovics a pole után a futamgyőzelmet is megszerezte Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen Pödör egy év szünet után is az élen a Hungaroringen Az utolsó körökkel nem csak az idei szezontól búcsúzunk A TMG GT86 Kupa biztosan folytatódik 2015-ig
 

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 261 - 270