Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 725 Megjelenítve: 721 - 725
Dakar 2012 - Sebestyén is a célban, Szalayék 17 helyet javítottak összetettben

Dakar 2012 - Sebestyén is a célban, Szalayék 17 helyet javítottak összetettben

2012. január 06.
Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén ...
Részletek
Dakar 2012Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén Sándor is teljesítette a San Juan és Chilecito közötti szerdai negyedik szakaszt, mely után Szalay összetettben a 45. helyre lépett előre.

A Dakar-ralira két év kihagyás után visszatérő Szalay Balázs, Bunkóczi László kettős - csapatuk tájékoztatása szerint - nehéz napon van túl, ugyanis a keddig technikai problémák okozta gyengébb eredmény miatt szerdán hátulról kellett rajtolniuk, azaz sok lassabb jármű mögül vághattak neki a 750 km-es etapnak. Végül technikai hibáktól mentesen, de egy defekttel, s összesen 40 előzéssel zártak, s a 31. időt autózták a szakaszon.

"Az ötvenedik kilométerig már megelőztünk tizenkét versenyzőt, majd kaptunk egy jobb hátsó defektet, úgyhogy elmentek mellettünk hárman - elevenítette fel a történteket Szalay. - Kezdhettük újra, s mire vége lett a szakasznak, negyvennél tartottunk, mindezt úgy, hogy az utolsó harminc kilométeren folyamatosan a porban autóztunk, mert az előttünk lévő buggy nem engedett el."

Az újonc Sebestyén 119 autó között a 97. eredményt érte el szerdán, s összetettben a 104. helyen áll.

További cikkek

Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt
Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is
Ladával a magyar WTCC futamon
Kulcsszavak:
 
Peugeot 208 T16 Pikes Peak: kilónként egy lóerővel tör a fellegekbe! Peugeot 208 T16 Pikes Peak: kilónként egy lóerővel tör a fellegekbe! A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup Gyönyörű Pécs, gyönyörű eredmény! Gyönyörű Pécs, gyönyörű eredmény! António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja Négy BMW-pilóta végzett az első tízben a DTM szezonnyitójának mindkét futamán Négy BMW-pilóta végzett az első tízben a DTM szezonnyitójának mindkét futamán
 
Dakar 2012 - Lengyel és francia részsiker, Szalay 29.

Dakar 2012 - Lengyel és francia részsiker, Szalay 29.

2012. január 06.
Az autósok versengésében a lengyel Krzysztof Holowczyc, míg a motorosok között az éllovas francia Cyril ...
Részletek
Dakar 2012Az autósok versengésében a lengyel Krzysztof Holowczyc, míg a motorosok között az éllovas francia Cyril Despres érte el a legjobb időt csütörtökön, a Dakar-rali ötödik, argentínai szakaszán. A magyarok közül a viadal honlapja szerint Szalay Balázs a 29. helyen zárt.

A négykerekűeknél továbbra is a francia Stéphane Peterhansel vezet, Szalay pedig - 53 beérkező alapján - a 35. A másik magyar pilóta, Sebestyén Sándor eredményéről még nem érkezett híradás, a Chilecito és Fiambala közötti távon halad a cél felé.  




Pénteken átkel Chilébe a "karaván", a Fiambala és Copiapo közötti 641 km-es etap vár a résztvevőkre.

További cikkek


Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt
Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is
Márciustól nyílt napok a Hungaroringen
Kulcsszavak:
 
Magyar győzelem Brnoban Magyar győzelem Brnoban 48. Mecsek Rallye 48. Mecsek Rallye Hétvégén rendezik meg a 35. Mátrai Hegyiversenyt Parádsasváron Hétvégén rendezik meg a 35. Mátrai Hegyiversenyt Parádsasváron Hamilton győzött és növelte előnyét Hamilton győzött és növelte előnyét „Szívembe zárom e hétvége emlékét” – Alex Zanardi ötödik lett élete első DTM-hétvégéjén „Szívembe zárom e hétvége emlékét” – Alex Zanardi ötödik lett élete első DTM-hétvégéjén
 
Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is

Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is

2012. január 04.
Sebestyén Sándor is célba érkezett a keddi versenynapon: a Toyotával szereplő magyar autós a 121. időt érte ...
Részletek
Célba érkezett Sebestyén isSebestyén Sándor is célba érkezett a keddi versenynapon: a Toyotával szereplő magyar autós a 121. időt érte el a Dakar-rali harmadik szakaszán, összetettben pedig a 111. helyen áll.

A 208 km-es gyorsaságit hamarabb teljesítő, Opel Antarával versenyző Szalay Balázs - a viadal honlapja szerint - végül is 83. lett az argentínai San Rafael és San Juan között kijelölt szelektív szakaszon, ezzel összetettben a 62. pozíciót foglalja el. Az autósoknál a spanyol Joan Nani Roma, míg a motorosok között a francia Cyril Despres volt a leggyorsabb kedden.


összetettben a lengyel Krzysztof Holowczyc, illetve Despres vezet. Szerdán a San Juan és Chilecito közötti 750 km-es szakasz vár a mezőnyre. Ebből a gyorsasági távja 326 km lesz.

További cikkek

Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt
Ladával a magyar WTCC futamon
Márciustól nyílt napok a Hungaroringen
Kulcsszavak:
 
Szombaton embert próbáló hőségben álltak rajthoz a versenyzők a Pannónia Ringen Szombaton embert próbáló hőségben álltak rajthoz a versenyzők a Pannónia Ringen Gyermekkori álma teljesül a hétvégi, Hungaroringen rendezendő magyar bajnoki futamon a Tomracing Motorsport Team motorosának Gyermekkori álma teljesül a hétvégi, Hungaroringen rendezendő magyar bajnoki futamon a Tomracing Motorsport Team motorosának Rosberg ezúttal legyőzte Hamiltont Rosberg ezúttal legyőzte Hamiltont Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is A Zengő Motorsport, Michelisszel és Wéberrel áll rajthoz Szlovákiában Érzelmekben gazdag volt a WEC utolsó, São Paulo-i versenye az Audi számára Érzelmekben gazdag volt a WEC utolsó, São Paulo-i versenye az Audi számára
 
Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt

Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt

2012. január 03.
Szalay Balázs a 64. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali hétfői második szakaszán, melyen még korábban ...
Részletek
Szalay BalázsSzalay Balázs a 64. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali hétfői második szakaszán, melyen még korábban a katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb.

A magyar csapattól származó információ szerint az etap alatt egyszer egy órára meg kellett állniuk, mert vélhetően az üzemanyag túlforrósodott, később elakadtak egy katlanban, majd a kormányszervó mondta fel a szolgálatot.



A csapat versenykamionja - a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió - a 28. helyen végzett. A másik magyar autós, Sebestyén Sándor a viadal hivatalos honlapja szerint a 117. lett.

További cikkek

Ladával a magyar WTCC futamon
Marad a Ford a WRC-ben
Márciustól nyílt napok a Hungaroringen
Kulcsszavak:
 
Ezüst éremmel és kategória győzelemmel kezdett a GT4 EB magyar versenyzője Zolderben! Ezüst éremmel és kategória győzelemmel kezdett a GT4 EB magyar versenyzője Zolderben! Jedlóczky L Márk újra versenyben, ismét hazai pályán! Jedlóczky L Márk újra versenyben, ismét hazai pályán! Belgiumban A Citroen Racing Belgiumban A Citroen Racing Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzést Spanyol Nagydíj - Alonso nyerte az első szabadedzést Négy Peugeot 2008 DKR versenygép indult a Dakaron Négy Peugeot 2008 DKR versenygép indult a Dakaron
 
Ladával a magyar WTCC futamon

Ladával a magyar WTCC futamon

2012. január 02.
A TMS, a gyári Ladákat versenyeztető csapat, a jövő évi Túraautó VB két fordulóján tervez ...
Részletek
Ladával a magyar WTCC futamonA TMS, a gyári Ladákat versenyeztető csapat, a jövő évi Túraautó VB két fordulóján tervez indulni a Granta Sporttal. A Touring Car Times oldal értesülései szerint a magyar és a portugál futamokon láthatjuk a LADA Granta Sport Super 2000-es verzióját.

A volt WTCC pilóta, Viktor Shapovalov által vezetett csapat szervezi a LADA Granta Kupát Oroszországban, de rajthoz álltak már a WTCC betétversenyeként megrendezett European Production Series futamain, igaz nem mint TMC, hanem régi nevükön, mint Russian Bears Motorsport.


A LADA 2009-ben szerepelt a WTCC-ben előbb a 110-es majd a Priora modellek alapján készült versenyautókkal. A pilóták az orosz Kirill és Viktor Shapovalov illetve a holland Jaap van Lagen voltak, majd az szezon közepén csatlakozott az angol James Thompson. Ez utóbbi nevéhez fűződik a csapat legjobb eredménye is, az olaszországi hétvégén két hatodik helyet szerzett.

A Granta Sport a május 6-i mogyoródi futamon mutatkozik be, majd egy hónappal később, június 3-án Portóban is rajthoz áll.

Ladával a magyar WTCC futamonA WTCC-ben indítandó autó specifikációjáról egyelőre nincs információ. úgy tudjuk, hogy a Granta Cup-ban induló autókban az 1,6-os turbómotor 235 LE-s teljesítményű, 5,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra és az autók csúcssebessége 219 km/h.












További cikkek


2011-ben a Ford világszerte tarolt a motorsportban
Márciustól nyílt napok a Hungaroringen
Marad a Ford a WRC-ben
Kulcsszavak:
 
António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja Ladával a magyar WTCC futamon Mecsek-rali - A Herczig, Bacigal duó nyert Három helyszínen is bizonyítanának a hétvégén a 220 Volt H-Moto Team versenyzői Három helyszínen is bizonyítanának a hétvégén a 220 Volt H-Moto Team versenyzői Új mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing Új mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing Ladával a magyar WTCC futamon Világbajnoki pontokért hajt a Mexikó-ralin ifj. Érdi Tibor
 

Találatok száma: 725 Megjelenítve: 721 - 725