Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Nagyobb és kényelmesebb lett elődjénél az új Škoda Superb

Nagyobb és kényelmesebb lett elődjénél az új Škoda Superb

2015. február 19.
Már a kezdetektől a Škoda Superb legfőbb erényei között szerepelt bőséges térkínálata és színvonalas kényelme. Harmadik nemzedéke e tekintetben is új mércét állít kategóriájában.

Škoda Superb

Az új Superb térkínálata - már eleve meglehetősen tágas elődjéhez képest is - bővült. Ennek hátterében elsősorban a Volkswagen Csoport moduláris keresztmotoros platformjának (MQB) alkalmazása áll, amely hosszabb tengelytávot és szélesebb nyomtávokat, s ezzel optimális belső méreteket tett lehetővé.

Az eredmény pedig egyértelműen nagyobb hely, elöl és hátul egyaránt. A vezető és az első utas könyökmagasságban 39 milliméterrel megnövelt szélességet, valamint ugyancsak nagyobb fejteret élvezhet. Valóságos „fejedelmi” kényelem várja a hátul utazókat, például 157 milliméteres térdmagasságban mért lábtérrel, ami közel kétszerese a Superbet követő vetélytársáénak. A hátsó fejtér a piaci szegmens minden tagját felülmúlva 980 milliméter, míg a könyökmagasságban mérhető hátsó szélesség 69 milliméterrel nőtt. Ugyancsak a szegmens legjobbja a 625 literes csomagtartó, amely 30 literrel múlja felül a Superb második generációjáét.

Számos teljesen új kényelmi megoldással felel meg a Škoda új zászlóshajója a legkomolyabb igényeknek is. A márka első modelljeként kínál az új Škoda Superb a menetdinamikai asszisztensrendszer (Driving Mode Select) választható üzemmódjaival kiegészített adaptív lengéscsillapító-szabályzást (Dynamic Chassis Control; DCC). Szintén új fejlesztésű légkondicionáló berendezések – köztük az elsőként kínált háromzónás automatikus csúcsváltozattal – gondoskodnak optimális hőmérsékletről és légminőségről az utastérben. Kívánságra az új Škoda Superb elektromos mozgatású panorámatetővelszolgálja a bennülők még színvonalasabb kényelmét és kellemes közérzetét. A hideg hónapokra állóhelyzeti fűtés, elöl és hátul ülésfűtés, illetve huzalozás nélküli fűthető első szélvédő és fűthető ablakmosó fúvókák állnak rendelkezésre. A fény- és esőérzékelő az ablaktörlők szükség szerinti működtetését biztosítja, valamint a környezeti fényviszonyok szerint önműködően vált a nappali menetfény és a tompított világítás között.

Škoda Superb

A Škoda tervezői az ajtókban elhelyezett esernyők szolgáltatását is bővítették. A bal hátsó ajtó egyetlen esernyője helyett immár mindkét első ajtóban található egy-egy. Különösen kényelmes az új, elektromos mozgatású csomagtérajtó, amely úgynevezett virtuális pedállal is kiegészíthető. Ekkor a hátsó lökhárító alatti megfelelő lábmozdulat hatására automatikusan tárul fel a csomagtér. Az elektromos mozgatású csomagtérajtó és a virtuális pedál egyaránt a kulcs nélküli indítással és nyitással (Keyless Entry Start and Exit System; KESSY) együtt rendelhető.

A parkolás szintén különösen kényelmes lehet a Škoda Superb volánja mögött, amelyben a parkoló-asszisztens (Park Assist) legújabb generációja az automatikus be- és kiállást is lehetővé teszi. Továbbra is szerepel a Škoda zászlóshajójának kínálatában a tolatókamera (Rear View Camera). A hagyományos kézifékkart az új Superb széria felszereltségét bővítő elektromos rögzítőfék váltja fel.

Fejlett hálózatok

Harmadik nemzedékében fejlett connectivity-szolgáltatásokat is kínál a Škoda Superb, a Volkswagen Csoport moduláris infotainment-konepciója (MIB) alapjain mindjárt négy, teljes egészében új fejlesztésű rendszer is rendelkezésre áll. E berendezések jóval gyorsabbak a korábbiaknál, nagyfelbontású érintőképernyővel vezérelhetők, miközben több funkciót és csatlakozót kínálnak.

A csúcsot a Columbus rendszer képviseli, amely kívánságra – első ízben a Škoda kínálatában – az LTE-szabvány szerinti különösen nagy sebességű internet-kapcsolattal is rendelhető.

Škoda Superb

Először kapcsolható össze a Škoda Superb az okostelefonnal, amelynek bizonyos alkalmazásai immár az autó infotainment-rendszerének képernyőjén is megjeleníthetők. Az ehhez szükséges SmartLink technika a MirrorLinkTM, az Apple CarPlay és az Android Auto rendszereit fogja össze.

A Škoda által kifejlesztett SmartGate révén a jármű bizonyos adatai az okostelefonra is lehívhatók, tárolhatók és a megfelelő alkalmazást futtatva felhasználhatók.

Az új Škoda Media Command App segítségével első alkalommal kezelhető az autó infotainment-rendszere a hátsó ülésről is. A Škoda új alkalmazása és a Columbus infotainment-rendszerbe integrált Wi-Fi Hotspot révén táblagépeikkel már a hátul utazók is hozzáférhetnek az egyes funkciókhoz.

A Canton Sound System összesen 12 hangszórójával és 610 watt kimenő teljesítményével valóságos „gördülő koncertteremmé” avatja a Škoda Superb utasterét.

„Simply Clever” új dimenzióban

Az új Škoda Superb minden idők legpraktikusabb Škoda modellje, amelyben összesen 29 „Simply Clever” megoldás könnyíti a vezető és utasai mindennapjait. Ezek közül 23 először tűnik fel a Superb kínálatában, 10 pedig a Škoda palettáján is újdonság.

Az első ajtókban elhelyezett esernyők, valamint az új kényelmi szolgáltatások mellett további rendkívül praktikus ötletek is szerepelnek a „Simply Clever” megoldások között. Ilyen például a mechanikusan behajtható vonóhorog, a táblagép-tartó hátul, az első Jumbo Box szintén tabletek számára kialakított rekesze, a hátsó USB- és 230 voltos csatlakozó, a 0,5 literes italospalackok egykezes nyitója, vagy a láthatósági mellények mind a négy ajtóban megtalálható tartója. Az ajtózsebekben egy-egy 1,5 literes palack is elhelyezhető. A beltér variálhatóságát az immár a csomagtér felől is kireteszelhető, lehajtható üléstámlák, valamint a lehajtható első utasülés növeli. A csomagtér új rögzítőelemekkel egészíthető ki. A Superb alapkivitele tanksapka-fedélbe rögzített jégkaparót is tartalmaz. Mindezt az első üléstámlák belső oldalának rakodóhálói, a LED-technikájú és kivehető csomagtér-világítás, valamint a téves üzemanyag tankolása elleni védelem egészíti ki.

Škoda Superb

A legmagasabb fokú gazdaságosság


Az új Škoda Superb szintén új motorjait akár 30 százalékkal mérsékelt üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás jellemzi. A Škoda Superb GreenLine átlagosan mindössze 3,7 literrel is beéri 100 kilométerenként, amihez kilométerenként csupán 95 gramm szén-dioxid kibocsátása párosul. E kiváló fogyasztási értékekhez az innovatív motortechnika mellett az akár 75 kilogrammal kisebb saját tömeg és az alacsonyabb légellenállás is hozzájárul.

Az akár 20 százalékkal magasabb teljesítményszint, a kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságok és a mérsékelt saját tömeg együttese jól érzékelhetően dinamikusabb menettulajdonságokban is megnyilvánul.

Az új Škoda Superb palettáján az MQB platformra épülő, közvetlen befecskendezésű és turbófeltöltésű erőforrások sorakoznak. Az öt benzines (TSI) és a három dízelmotor (TDI) egyaránt kielégíti az Euro 6 kipufogógáz-szabvány előírásait és már alapkivitelében tartalmazza a Start-Stop rendszert illetve a fékenergia-visszanyerő funkciót. A benzines motorok a 92 kW/125 LE és a 206 kW/280 LE, míg az új dízeleké a 88 kW/120 LE és 140 kW/190 LE közötti teljesítménytartományt ölelik fel.

Sebességváltóként – a benzines belépőmotor kivételével – korszerű DSG automataváltók állnak rendelkezésre. Négy motor (1,4 TSI 110 kW/150 LE, 2,0 TSI 206 kW/280 LE, 2,0 TDI 110 kW/150 LE és 2,0 TDI 140 kW/190 LE) a Haldex-5 tengelykapcsolóval működő, legkorszerűbb összkerékhajtással is szerepel a választékban.

Škoda Superb

Kompromisszumot nem tűrő biztonság


Az új Škoda Superb olyan biztonsági színvonallal győzheti meg vásárlóit, amely eddig egyáltalán nem számított magától értetődőnek e piaci szegmensben. Az új Superb már alapkivitelében elektronikus menetstabilizáló rendszerrel (Electronic Stability Control) készül, amely a másodlagos ütközés elleni védelem funkcióját is tartalmazza. Az Európai Unió országaiban a követező biztonsági berendezések is a szériafelszereltséghez tartoznak: a városi vészfék-funkcióval kiegészített Front Assist, az elektronikus gumiabroncs-nyomásellenőrző rendszer, hét légzsák, öt hárompontos automata biztonsági öv becsatolás-jelzővel és biztonsági fejtámlák. A hátsó oldallégzsákok extrafelszerelésként rendelhetők. Ugyancsak az alapkivitel része az elektronikus differenciálzárbővített változata (XDS+), az Ambition felszereltségi szinttől pedig a Speedlimiter is.

Mindez extrafelszerelésként kínált, innovatív vezetői segédrendszerekkel egészíthető ki. Az adaptív tempomat (Adaptive Cruise Control; ACC) a megadott sebesség mellett a biztonságos követési távolságra is figyel. A bővített Crew Protect Assist rendszere balesetveszély esetén készíti fel a vezetőt és az első utast az ütközésre. Autópályán és országúton a sávtartó asszisztens (Lane Assist)segít az éppen igénybe vett forgalmi sáv biztonságos tartásában. Első alkalommal tűnik fel a márka kínálatában a közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist), amely a dugókban és az araszoló (Stop & Go) forgalomban növeli hatékonyan a biztonságot. Az új vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist) szükség esetén egészen megállásig fékezheti az autót.

Az ugyancsak teljes egészében új fejlesztésű holttér-figyelő rendszer (Blind Spot Detect) a visszapillantó tükrök holtterében érkező járművekre figyelmeztetve segíti a biztonságos sávváltást. E rendszer eleme a Škoda által most első ízben kínált hátsó kiállás-asszisztens (Rear Traffic Alert). A fáradtságérzékelő funkció (Driver Alert) a vezető figyelmének veszélyes csökkenését előzi meg figyelmeztető jelzésével. A Škoda Superb palettáján első alkalommal szereplő, a közlekedési táblákat is felismerő Traveller Assistant a pillanatnyi forgalmi helyzetről is tájékoztatjaa vezetőt.

Jelentősen növelik az éjszakai vezetés biztonságát az innovatív világítási rendszerek. A fényszórók halogén kivitelben vagy az ASF funkciójával és LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített Bi-Xenon technikával készülhetnek. A távfény elektronikus változtatásáról kívánságra a távfény-asszisztens (Light Assist) vagy a bővített távfény-szabályzás (Smart Light Assist) gondoskodik. Az új Superb hátsó lámpái már alapkivitelben LED-technikájúak, a hátsó lökhárító pedig jobb és bal oldalán fényvisszaverőket tartalmaz.

A Superb komplex menethelyzetek során is legmagasabb fokú stabilitásáról az elől MacPherson-, hátul többkaros kerékfelfüggesztésekkel készülő, teljes egészében új fejlesztésű futómű gondoskodik.

Kulcsszavak: bemutató, skoda, Superb, új modell
 
Nagyobb és kényelmesebb lett elődjénél az új Škoda Superb Az új Hyundai i20 - Kategóriaelső helykínálat és a szegmensben soha nem látott technológiák Nagyobb és kényelmesebb lett elődjénél az új Škoda Superb Az új SEAT Leon SC – dinamikus dizájn, sportos háromajtós kompakt változatban Az új Škoda Fabia Combi - Kategóriája legsikeresebb kombija Az új Škoda Fabia Combi - Kategóriája legsikeresebb kombija Megérkezett a vadonatúj Lexus LX Megérkezett a vadonatúj Lexus LX Dinamika a határokon – Az új Audi R8 Dinamika a határokon – Az új Audi R8
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1