Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Bejelentették mely területeken dolgozik majd együtt a Toyota és a Suzuki

Bejelentették mely területeken dolgozik majd együtt a Toyota és a Suzuki

2017. február 23.
A világ vezető hibrid gyártója, a Toyota, és jövőbeni partnere, a Suzuki a környezetvédelem, a biztonság, az informatika, valamint a termékek és az alkatrészek közös szállítása terén tervezi együttműködését.

Bejelentették mely területek dolgozik majd együtt a Toyota és a Suzuki

A Toyota és a Suzuki azon cél érdekében állapodtak meg, hogy a jövőbeni együttműködésük során több területen közös választ adjanak a gépjárműközpontú társadalom kihívásaira, valamint elősegítsék a fenntartható fejlődést. A Toyota és a Suzuki 2016. október 12-én jelentette be, hogy kölcsönösen feltérképezik együttműködési, üzleti partnerségi lehetőségeiket. A két vállalat az azóta eltelt időben a tisztességes, szabad verseny fenntartását szem előtt tartva megosztotta egymással tapasztalatait, és részletes tárgyalásokat folytattak az együttműködés lehetséges területeire vonatkozóan.

A mostani megállapodás szerint a két cég partnerségük első lépéseként közös vizsgálatokat kezdeményez környezetvédelmi, biztonsági és információs technológiák, valamint a termékek és az alkatrészek közös beszerzése területén. A Toyota és a Suzuki közös célja a partneri együttműködés mielőbbi létrejötte. Ennek megvalósulása érdekében rövid határidővel a végrehajtását tartalmazó kerettervet dolgoznak ki.

 „Osamu Suzuki elnök szavait idézve, amik az elmúlt év októberében tartott közös sajtótájékoztatón hangzottak el: ’Egy cég irányítása során újabb és újabb kihívásokkal kell szembe néznünk. Mindeközben a vállalatnak a társadalom javát kell szolgálnia, és ez mindig is így marad.’ Ezzel mélységesen egyetértettem, és gondolata nagy hatást gyakorolt rám. Úgy éreztem, ez egy olyan felvetés, amibe bele kell vágnunk! Mindkét vállalat gyökerei Enshu-ig (Shizuoka tartomány nyugati része) nyúlnak vissza, és teljes mértékben magukénak vallják a „Csináljuk meg!” mottó szellemiségét.

Bejelentették mely területek dolgozik majd együtt a Toyota és a Suzuki

Együttműködésünk célja, hogy a világon minden ember, valamint a jövő társadalma is átélhesse a mobilitás örömét. Nagyon hálás vagyok azért, hogy egy olyan vállalattal működhetünk együtt, mint a Suzuki, amelyet minden tekintetben a kihívás szelleme hajt előre. A Toyota bizonyára sokat fog tanulni tőlük.” – fogalmaz a Toyota elnöke, Akio Toyoda.

„Az Akio Toyoda elnök vezette Toyota töretlen lelkesedést tanúsított a Suzuki által kezdeményezett együttműködésről szóló egyeztetések során, amik a fejlett technológiákkal voltak kapcsolatosak. Szívből hálás vagyok a pozitív hozzáállásukért! A Toyota lelkesedése a Suzukit is arra ösztönözte, hogy hasonló elkötelezettséggel vegyen részt a tárgyalásokon, így mostanra eljutottunk odáig, hogy megkezdhetjük a tényleges együttműködéshez szükséges kapcsolat kiépítését. Személy szerint mindent meg szeretnék tenni azért, hogy olyan eredmények szülessenek, melyek meggyőzik a Toyotát a Suzukival folytatott együttműködés eredményességéről.” – teszi hozzá Osamu Suzuki, a Suzuki elnöke.

Kulcsszavak: autóipar, együttműködés, fejlesztés, suzuki, toyota
 
Bejelentették mely területeken dolgozik majd együtt a Toyota és a Suzuki Teljesen új ötajtós csapotthátú a Nissantól Bejelentették mely területeken dolgozik majd együtt a Toyota és a Suzuki A Focus ST-vel fiatalít amerikában a Ford? A Geely elnöke szerint az autógyárak vagy együttműködnek vagy összeolvadnak A Geely elnöke szerint az autógyárak vagy együttműködnek vagy összeolvadnak A Škoda fenntartható termelésének oszlopa: 20 éves a ŠKO-ENERGO vállalat A Škoda fenntartható termelésének oszlopa: 20 éves a ŠKO-ENERGO vállalat Új motorokat és információs, illetve szórakoztató rendszereket kap a Volkswagen Tiguan Új motorokat és információs, illetve szórakoztató rendszereket kap a Volkswagen Tiguan
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1