Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Minden Mercedes-modellből lesz elektromos változat

Minden Mercedes-modellből lesz elektromos változat

2017. szeptember 22.
A Daimler egyik vezetője szerint már eljött az az idő, amikor bízni kell az elektromos meghajtásban. A Daimler, a világ vezető luxusautó-gyártója azt tervezi, hogy öt éven belül a Mercedes-Benz márka minden modelljéből tud majd elektromos vagy hibrid meghajtású változatot kínálni vevőinek.

Minden Mercedes-modellből lesz elektromos változat

Dieter Zetsche, a a Daimler konszern igazgatótanácsának elnöke, a Mercedes-Benz vezérigazgatója hétfőn egy befektetőknek tartott konferencián elmondta, hogy 2022-re a Mercedes-Benz minden terméke, több mint ötven modell, elérhető lesz elektromos meghajtással, vagy teljes egészében elektromos vagy hibrid változatban. Ezen belül a Smart márkájú városi autó 2020-tól kezdve kizárólag elektromos változatban lesz megvásárolható.

Zetsche nem beszélt arról a friss kínai elképzelésről, miszerint megtiltják a robbanómotoros autók gyártását és értékesítését, de úgy vélte, hogy „eljött az idő”, amikor már bízni kell a részben vagy teljes egészében elektromos meghajtású járművekben, mivel az akkumulátorok energiasűrűsége egyre nagyobb, miközben csökkennek a költségek.

A Daimler konszern már márciusban bejelentette, hogy több mint tíz új elektromos meghajtású jármű sorozatgyártását kezdi meg 2022-ig, a Smarttól kezdve a városi terepjáróig.

Minden Mercedes-modellből lesz elektromos változat

Frank Lindenberg, a Mercedes-Benz pénzügyi igazgatója arra figyelmeztetett, hogy az elektromos autók értékesítéséből származó profit lényegesen alacsonyabb a hagyományos motorral felszerelt járművekhez képest. Az alacsony jövedelmezőség ellensúlyozására a Daimler azt a célt tűzte ki, hogy 2025-ig 4 milliárd eurót mentsen meg a költségek csökkentésével, köztük az állandó költségek és a tőkeberuházások lefaragásával.

A Daimler nyereségrése jelenleg 10 százalék, de az átmeneti időszakban 8 és 10 százalék közé csökkenhet.
A Mercedes arra számít, hogy 2025-re globális eladásainak 25 százalékát teszik majd ki az elektromos autók. Ekkorra az elektromos és a robbanómotoros autók ára valószínűleg egy szintre kerül, ami felgyorsíthatja az áttérést az elektromos járművekre. A költséges akkumulátorok miatt az elektromos autók jelenleg drágábbak hagyományos társaiknál – í­rja az energiacentrum.com.

Minden Mercedes-modellből lesz elektromos változat



Kulcsszavak: elektromos, elektromos autó, mercedes-benz, Smart, zöld
 
Sportos taggal bővült a C-osztály kínálata Sportos taggal bővült a C-osztály kínálata Minden Mercedes-modellből lesz elektromos változat Elektromos autók: csökkenő árak, szaporodó vásárlások A Continental automatizálja az elektromos autók töltését, amelyek így mobil energiaforrásként is funkcionálhatnak A Continental automatizálja az elektromos autók töltését, amelyek így mobil energiaforrásként is funkcionálhatnak Tovább bővül a BMW i partnerek száma Magyarországon Tovább bővül a BMW i partnerek száma Magyarországon Minden Mercedes-modellből lesz elektromos változat Magyar cég gyártja a BMW első villanyautójának váltóházait
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1