Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Két éve indult el a Debrecen-München légi járat

Két éve indult el a Debrecen-München légi járat

2018. április 16.
Három német nagyvállalat döntött debreceni befektetésekről azóta, hogy 2016. április 11-én először szállt le a Lufthansa Münchenből érkező menetrend szerinti járata a debreceni repülőtéren - mondta Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester; ebből az alkalomból a szerda délben érkezett járat személyzetét tortával fogadták Debrecen, a repülőtér és a légitársaság magyarországi vezetői.

Két éve indult el a Debrecen-München légi járat

Papp László hozzátette: ezzel több mint ezer új munkahelyet hoztak létre Debrecenbe. Emlékeztetett rá, hogy mind a kassai, mind a nagyváradi repülőtereken kapacitás-szűkítés történt, ami felértékeli a debreceni repülőteret.

Ennek alapján konzultációba kezdtek a magyar kormánnyal egy olyan fejlesztési terv megvalósítása érdekében, amelynek eredményeként valóban a régió központi repülőtere lehet a debreceni - jelezte Papp László hozzátéve, hogy tavaly 320 ezer volt, az idén pedig várhatóan 360 ezer lesz a repülőtér éves utasforgalma.

Herdon István, a repülőteret működtető Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy március 25-től az eddigi három helyett immár öt járatot közlekedtet hetente a légitársaság Debrecen és München között.

Két éve indult el a Debrecen-München légi járat

Antal Gábor, a Lufthansa csoport magyarországi vezetője elmondta: az elmúlt két évben több tízezer utas vette igénybe a München és Debrecen között közlekedő járataikat, tavaly megkétszereződött az utaslétszám, a heti ötszöri járatindítással pedig további jelentős forgalombővülésre számítanak.

Elmondta azt is, hogy egyre több a Debrecenből induló, de Münchenből továbbutazó utasaik száma. A járat elindításakor az utasok 60-70 százaléka célállomásként repült a bajor fővárosba, ma már csak 43 százalékuk, a többi átszálló utas - fűzte hozzá.

Antal Gábor beszélt arról is, hogy tavaly a Lufthansa csoport gépei egymillió 750 ezer utast szállítottak Magyarországra, illetve Magyarországról. Gépeik három magyar repülőteret használnak: a budapestit 50 éve, a sármellékit 12 éve, a debrecenit pedig két esztendeje.

Két éve indult el a Debrecen-München légi járat

Kulcsszavak: airport, debrecen, légitársaság, Lufthansa
 
Két éve indult el a Debrecen-München légi járat Elkészült a 4-es út Debrecent elkerülő szakasza Újabb mérföldkő az építkezésben: elérte legmagasabb pontját a BMW Group debreceni gyára Újabb mérföldkő az építkezésben: elérte legmagasabb pontját a BMW Group debreceni gyára Két éve indult el a Debrecen-München légi járat Újabb 42 gépet rendelt az indiai SpiceJet a Boeingtől Megérkezett Debrecenbe az első Mercedes Benz autóbusz alváz Megérkezett Debrecenbe az első Mercedes Benz autóbusz alváz Két éve indult el a Debrecen-München légi járat Új nyugat-európai charterjáratokkal bővült a sármelléki repülőtér forgalma
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1