Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Új repülőgépet telepít Debrecenbe és 7 új járatot indít a Wizz Air

Új repülőgépet telepít Debrecenbe és 7 új járatot indít a Wizz Air

2018. május 17.
Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten.

Új repülőgépet telepít Debrecenbe és 7 új járatot indít a Wizz Air

A diszkont légitársaság december közepétől Dortmunba, Bázelbe, Doncaster/Sheffieldbe és Barcelonába, jövő év március végével pedig Lárnakára, Palma de Mallorcára és Máltára is indít járatokat. Emellett a cég heti kettőről háromra sűríti a párizsi és Tel Aviv-i heti járatok számát is.

Váradi József elmondása szerint Debrecen nagyon kedvező helyzetbe került azzal, hogy a Ryanair bezárta a nagyváradi bázisát, ezzel a repülőtér olyan pályára került, amely képes lesz a régió fejlődését előre mozdítani. Debrecenből a járatok elindulását követően 14 úticél lesz elérhető 11 országban.

Közlése szerint a Wizz Air 17 hét alatt 21 repülőgépet vesz át, 70 új útvonalat indít és 700 járattal növeli a kapacitást. A légitársaság éves gördülő utasforgalma idén áprilisra meghaladta a 30 milliót, hálózata pedig a legkiterjedtebb Európában: 44 ország 141 célállomására repülnek 600 útvonalon.

A Wizz Air londoni bázisrepülőterén, Lutonban a szakszervezetek május 25. és 30. között sztrájkot helyeztek kilátásba. Ezzel kapcsolatban Váradi József az MTI kérdésére válaszolva elmondta, folyamatosan tárgyalnak a repülőtérrel, de sztrájk esetén járatkésésekre és járattörlésre is számítani lehet a Wizz Air hálózatában.

Új repülőgépet telepít Debrecenbe és 7 új járatot indít a Wizz Air

Papp László, Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta, hét évvel ezelőtt, a Wizz Air járat- és bázisnyitása előtt a repülőtéren 47 ezer utast kezeltek, 2017-ben ez a szám 318 ezerre növekedett. Szerinte az új járatoknak köszönhetően 2019 év végére akár 600 ezerre is növekedhet a repülőtér utasforgalma. Ezzel Debrecenbe kerül a régió légiközlekedési súlypontja - tette hozzá.

Kulcsszavak: a320, airbus, debrecen, légi közlekedés, légitársaság, wizz air
 
Több repülőgépet adott el, de kevesebbet adott át az Airbus, mint a Boeing Több repülőgépet adott el, de kevesebbet adott át az Airbus, mint a Boeing A Germanwings-gép másodpilótájának szembetegsége és súlyos depressziója lehetett A Germanwings-gép másodpilótájának szembetegsége és súlyos depressziója lehetett Átvette első Airbus A320neóját a Lufthansa Átvette első Airbus A320neóját a Lufthansa A BMW Group Gyár Debrecen stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetemmel A BMW Group Gyár Debrecen stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetemmel 2022-ben megkezdődik a BMW Group debreceni gyárának következő építési szakasza 2022-ben megkezdődik a BMW Group debreceni gyárának következő építési szakasza
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1