Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Megtöbbszörözte árbevételét a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft az első fél évben

Megtöbbszörözte árbevételét a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft az első fél évben

2018. július 11.
A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében - közölte a társaság igazgatója kedden.

Megtöbbszörözte árbevételét a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft az első fél évben

Tankó Zoltán elmondta, a társaság sorozatgyártásban készít speciális távolsági autóbuszokat. A magyar honvédség számára a várakozások szerint év végéig mintegy száz buszt gyártanak, amelyek közül negyvenet már át is adtak.

Emellett elektromos, valamint dízelüzemű autóbuszok tervezése is folyik a vállalatnál. A dízelüzemű busz prototípusát terveik szerint már idén ősszel bemutatják, míg az elektromos prototípus 2019 elejére várható - tette hozzá.

Tankó Zoltán hangsúlyozta: a magyar SGH Kft tulajdonában álló székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. a gyártáshoz szükséges új termelő beruházásait saját erőből, hitel felvétele nélkül végzi, jelenleg több mint 150 embert foglalkoztatnak.

A társaság elektronikusan leadott beszámolója szerint 2016-ban 41, míg 2017-ben 82 dolgozójuk volt.

A cég nettó árbevétele a 2016-os 365,4 millió forintról 2017-ben 462,4 millióra nőtt. A cég üzemi tevékenységének eredménye a 2016-os 3,98 millió forintról 2017-ben 30,4 millió forintra emelkedett.

Megtöbbszörözte árbevételét a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft az első fél évben

Kulcsszavak: ikarus, járműipar, Székesfehérvár
 
Öt új, nehéz terepre tervezett újdonságot mutat be a Volvo Trucks Öt új, nehéz terepre tervezett újdonságot mutat be a Volvo Trucks A Siemens az ötödik jelentős vasúti megrendelést kapta Bangkoktól A Siemens az ötödik jelentős vasúti megrendelést kapta Bangkoktól A Bosch technikájával mindenki könnyedén parkolhat A Bosch technikájával mindenki könnyedén parkolhat Tizenkét százalékkal javította pénzügyi eredményét a Rolls-Royce hajtóműgyártó Tizenkét százalékkal javította pénzügyi eredményét a Rolls-Royce hajtóműgyártó A Ford egyike a világ 50 leginnovatívabb vállalatának A Ford egyike a világ 50 leginnovatívabb vállalatának
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1