Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Izrael kitiltja a benzines és dízel kocsikat az országból 2030-tól

Izrael kitiltja a benzines és dízel kocsikat az országból 2030-tól

2018. október 12.
A tervet egy nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy az ENSZ bemutatta a klímaváltozással kapcsolatos programját, amely jelentős változások végrehajtását javasolja az energiafelhasználás terén.

 Izrael kitiltja a benzines és dízel kocsikat az országból 2030-tól

Az izraeliek nem tudnak majd új benzines és dízel kocsikat vásárolni 2030 után, jelentette be az Energiaügyi Minisztérium kedden. Ezzel együtt az is kiderült, hogy jelentősen növelik az elektromos és földgázzal működő járművek mennyiségét.

“A legnehezebb feladat az lesz, hogy annyi kocsi kerüljön a piacra, ami leszoktatja a helyi ipar szereplőit a benzines és a dízel motorok használatától” - mondta Yuval Steinitz energiaügyi miniszter.

„Több mint 2000 töltőállomást hoztunk létre ennek érdekében az ország különböző pontjain”, tette hozzá Steinitz a Reutersnek. „Ezen kívül a kormány szinte nullára fogja csökkenteni az elektromos kocsik adóját, így a járművek sokkal olcsóbbak lesznek.”

Az elektromos autókat reklámozó kampány annak a hosszútávú tervnek a része, amely azt célozza, hogy teljesen megszüntessék Izraelben a benzin, az olaj és a szén felhasználását.

A zsidó állam hatalmas földgáz és más tisztábban égő foszilis energiahordozókkal rendelkezik, amelyekre az utóbbi években bukkant rá.

 Izrael kitiltja a benzines és dízel kocsikat az országból 2030-tól

A tervet egy nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy az ENSZ bemutatta a klímaváltozással kapcsolatos programját, amely jelentős változások végrehajtását tűzte ki az energiafelhasználás terén. A fordulópont 2025 körül várható, amikor a minisztériumi előirányzat szerint 177 000 elektromos autó lesz használatban az ország területén. Ma még csak néhány tucat van belőlük.

Ezután könnyebb és olcsóbb lesz az elektromos autókat fenntartani, a minisztérium szerint 2030-ra már 1,5 millió ilyen kocsi lesz.

„2030-tól nem engedjük meg a dízel és benzines kocsik importját” - mondta Steinitz. Minden új kocsi elektromos lesz vagy sűrített földgázzal működik majd.

„Arra kényszerítjük a cégeket, hogy elektromos kocsikat hozzanak be az országba, az olaj- és benzinforgalmazó cégeket pedig, hogy alakítsák át a benzinkutakat elektromos töltőállomássá” tette még hozzá.

Az energiaügyi miniszter szerint a tervet az év végén fogadja el a kormány – í­rja az akibic.hu.

Kulcsszavak: elektromos autó, elektromos töltőállomás, Izrael, környezetvédelem
 
Izrael kitiltja a benzines és dízel kocsikat az országból 2030-tól Az ABB építette ki az Észtországot lefedő elektromosautó-töltőhálózatot Elektromos mobilitás és a MINI modellpalettájának jövője Elektromos mobilitás és a MINI modellpalettájának jövője Izrael kitiltja a benzines és dízel kocsikat az országból 2030-tól Bővül a metró, terjednek az elektromos autók Pekingben A Volkswagen a Siemens támogatásával fejleszti elektromos autóinak digitalizált gyártását A Volkswagen a Siemens támogatásával fejleszti elektromos autóinak digitalizált gyártását Az olcsó üzemanyag nehezíti az elektromos autók terjedését Az olcsó üzemanyag nehezíti az elektromos autók terjedését
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1