Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Az új Scania-generáció csökkenti az üzemanyag-költséget

Az új Scania-generáció csökkenti az üzemanyag-költséget

2019. február 06.
A svéd fuvarozó vállalat, a Skaraslättens Åkeri, tehergépjárművenként közel 10 000 euróval csökkentette flottája éves üzemanyag-költségét azóta, amióta a korábbi R 580-asokat R 520-asokra cserélte.



Az új Scania-generáció csökkenti az üzemanyag-költséget

A 31 tehergépjárművet és 350 pótkocsit magáénak tudó Skaraslättens további ötven alvállalkozóval áll kapcsolatban. Közösen végeznek fuvarozási feladatokat, az Ázsiából érkező árukat a nagyobb kereskedőknek szállítják, úgy, mint például az IKEÁ-nak. A tehergépjárművek exportra termelt faáruval megrakottan térnek vissza a távoli földrészre.

A V8-as R 520-asokkal jelentős különbség érhető el

A Skaraslättens fenntartja és követi a rendszeres megújítási elvét, így Scania-flottájának korát legfeljebb három évre vagy 400 000 kilométerre korlátozza. Ezáltal a cég vontatói kitűnő állapotban vannak, és újraértékesítésük során jelentős maradványértéket jelentenek.

„Tavaly 20 új járművet vettünk. Az új V8-as R 520-asok beszerzése nagyszerű döntésnek bizonyult; a fogyasztásbeli különbség figyelemre méltó” – mondja Håkan Johansson, a Skaraslättens pénzügyi igazgatója.
A V8 teljesítményére valóban szükség van, mivel a fuvarozó gyakran két konténerrel 60 tonnás össztömegű szerelvénnyel közlekedik. „Minden a logisztikán múlik: minél bonyolultabb a művelet, annál több feladat elvégezhető” – mondja.


Az új Scania-generáció csökkenti az üzemanyag-költséget

Két év alatt 20%-kal kevesebb üzemanyag-fogyasztás

Johansson megjegyezte, hogy a Scania ígérte szerint az új generációs fülkéivel 5%-kal csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás, és azt is hozzátette, hogy a Skaraslättens ezt a számot könnyedén hozta és túl is teljesítette működés közben. Valójában a rekord fogyasztási eredmények azt mutatják, hogy míg 2016-ban az R 580-asok átlagban 41.5 litert fogyasztottak minden 100 kilométeren, addig ez a szám 39.2 literre csökkent az azt követő évben. Az új R 520-asok használatával pedig az üzemanyag-fogyasztás 33.1 literre csökkent 100 kilométerre vonatkoztatva, ami 20%-kal kevesebb fogyasztást jelent a két évvel ezelőttihez képest.

A flotta esetében ez az üzemanyag-hatékonyság több mint 300 000 eurós éves megtakarítást jelent. „Ez a különbség jelentheti egy vállalat életében a fennmaradást vagy a leállást” – mondja Johansson.



A járművezetőket ösztönző tevékenységek is befolyásolják az üzemanyag-megtakarítást

A jobb fogyasztási értékeket a járművezetők érik el, ezért ösztönözni kell őket; az órabérek egy része a vezetési teljesítményen alapul.

„Becsléseim szerint azt mondanám, hogy az üzemanyag-fogyasztás kétharmada a járműnek tudható be, míg a maradékot a járművezető tudja befolyásolni” – jelentette ki Johansson.

Kulcsszavak: járműipar, kamion, scania
 
Autóalkatrész-gyárat létesít Százhalombattán a japán TS Tech Co. Ltd. Autóalkatrész-gyárat létesít Százhalombattán a japán TS Tech Co. Ltd. Garantáltan üzemanyagtakarékos megoldás, új, értékteremtő szolgáltatás a fuvarozók számára a MICHELIN-től Garantáltan üzemanyagtakarékos megoldás, új, értékteremtő szolgáltatás a fuvarozók számára a MICHELIN-től A Renault Csoport magas szinten tartotta üzemi eredményét, az előzőnél nagyobb kihívást jelentő második félév ellenére is A Renault Csoport magas szinten tartotta üzemi eredményét, az előzőnél nagyobb kihívást jelentő második félév ellenére is Scania az IAA kiállításon Scania az IAA kiállításon A Hankook Tire megveti lábát a prémium autók szegmensében A Hankook Tire megveti lábát a prémium autók szegmensében
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1