Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A Renault is feltételezett pénzügyi visszaélést jelzett Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ügyében

A Renault is feltételezett pénzügyi visszaélést jelzett Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ügyében

2019. február 08.
A Renault csütörtökön bejelentette, hogy jelezni fogja a hatóságoknak: a Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató 50 ezer eurós "személyes kedvezményt" kapott a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében.

A Renault is feltételezett pénzügyi visszaélést jelzett Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ügyében

A gyanú szerint Carlos Ghosn a Versailles-i Kastélyban 2016-ban rendezett esküvőjét a Renault-val fizettette ki.

"Azonosítottuk, hogy 50 ezer eurós értékben, a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében, Carlos Ghosn személyes kedvezményhez jutott" - olvasható az autógyár közleményében.

A Renault "úgy döntött, hogy a jogi szervek tudomására hozza ezt a tényt" - áll a közleményben egy nappal azután, hogy a Le Figaro című napilap nyilvánosságra hozta a szerződés tartalmát. Az újság szerint az összeg a volt elnök-vezérigazgató esküvői ünnepségét fedezte, amelyet 2016. október 8-án a  Versailles-i Kastélyparkban található Grand Trianon kastélyban tartottak.

A Le Figaro azt írta, hogy a Renault a Grand Trianon 50 ezer eurós bérleti díját a két fél között 2016 júniusban aláírt szponzori szerződés ellentételeként rögzítette.

Az esküvőt szervező cég számlája alapján megállapítható, hogy a bérleményt a Versailles-i Kastély "felajánlotta", ami arra utalhat, hogy az ajándékot közvetlenül az elnök-vezérigazgatónak szánták.

A nehezen értelmezhető kitételt a Renault tavaly novemberben egy belső vizsgálat során találta meg, nem sokkal azután, hogy a volt elnök-vezérigazgatót Japánban pénzügyi visszaélések gyanújával letartóztatták.

Ghosn ellen december elején emeltek vádat Japánban amiatt, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Renault céggel szövetségi viszonyban álló Nissant, amelynek szintén elnöke volt.

A japán cég vezetői posztjától még novemberi letartóztatásakor megfosztották Carlos Ghosnt, a Renault vezetéséről azonban csak január végén mondott le.

Kulcsszavak: Carlos Ghosn, járműipar, renault, Renault-Nissan-Mistsubishi
 
Autóipari akkumulátor gyárat támogat Svédországban az EIB Autóipari akkumulátor gyárat támogat Svédországban az EIB Indulhat a Continental pitypangból készült gumiabroncsainak tesztelése Indulhat a Continental pitypangból készült gumiabroncsainak tesztelése A Scania tűzoltóautóit világszinten elismerik A Scania tűzoltóautóit világszinten elismerik Hat motorral, hét modellváltozattal megérkezett az új BMW X5 Hat motorral, hét modellváltozattal megérkezett az új BMW X5 Teljesen új Espacet láthatunk Párizsban Teljesen új Espacet láthatunk Párizsban
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1