Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Bemutatták az Extreme E elektromos széria versenyjárművét

Bemutatták az Extreme E elektromos széria versenyjárművét

2019. július 19.
A világ első elektromos E-SUV versenyéhez a Continental biztosítja a gumiabroncsokat. Már megkezdődött a járművek tesztelése, amelyeknek a legzordabb körülmények között kell helytállniuk.

Bemutatták az Extreme E elektromos széria versenyjárművét

Az angliai Goodwood Sebesség Fesztiválon mutatkozott be a nagyközönség számára az Extreme E sorozat első versenyjárműve és vele együtt a szériához kifejlesztett Continental gumiabroncs is. A német technológiai vállalat a 2021-ben induló Extreme E hivatalos partnere és egy nyári, illetve egy téli off-road abroncsot fejlesztett ki a versenysorozat számára.

Az angliai, nyugat-sussex-i Goodwood Sebesség Fesztivál az autósport egyik fontos rendezvényének számít. Az érdeklődök az eseményen erős autókkal és motorokkal ismerkedhetnek meg, de számos klasszikusnak számító autót is kiállítanak a fesztiválon.

„Az Extreme E-SUV ODYSSEY 21 járműhöz hasonlót eddig még soha nem láttunk az autósportban. A csúcstechnológia és a Continental által kifejlesztett abroncs design eredményeként egy elképesztő konstrukció született meg, amely bolygónk legkeményebb és legváltozatosabb helyszínein is képes a legmagasabb teljesítményt nyújtani. Legyen szó a Déli Sarkról, a Himalájáról, az Amazonas, a Szahara, vagy az Indiai Óceán szigeteinek térségéről, ez az autó nem csak az autósportok rajongói előtt csillogtatja meg az E-SUV-ok tudását, hanem azoknak is érdekes lehet, akik egy elektromos SUV megvásárlásával szeretnének hozzájárulni bolygónk megmentéséhez” – jegyezte meg Alejandro Agag, a Forma E ügyvezető igazgatója.

Bemutatták az Extreme E elektromos széria versenyjárművét

„Az Extreme E sorozathoz készült csúcsteljesítményű abroncsaink nagyfokú tapadást biztosítanak gyorsításkor, fékezéskor és a finomabb manővereknél.  Az új gumiabroncsokat teljes mértékben az elektromos SUV-ok igényeihez igazítottuk, hogy még a legegyenetlenebb terepen is a legjobb stabilitást és biztonságot nyújthassuk” – jegyezte meg Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria marketingvezetője.

Az elektromos SUV-ok prototípusainak tesztelése már kezdetét vette. A 2021-ben induló széria versenyzőinek két szett nyári és téli gumiabroncs fog a rendelkezésükre állni. Valamennyi Extreme E csapat ugyanazzal a szabvány felszereléssel áll rajthoz, amit a Spark Racing Tecnology szerel össze, az akkumulátorokat pedig a Williams Advanced Engineering biztosítja.

Kulcsszavak: continental, elektromos autó, Extreme E, gumiabroncs
 
BMW i3 modellekkel bővül a DriveNow autómegosztó szolgáltatás londoni járműflottája BMW i3 modellekkel bővül a DriveNow autómegosztó szolgáltatás londoni járműflottája A Michelin innovációval járul hozzá a Citroen Hybrid Air energia-hatékonyságához A Michelin innovációval járul hozzá a Citroen Hybrid Air energia-hatékonyságához Kína lehet a tisztán elektromos meghajtású MINI modellek második otthona Kína lehet a tisztán elektromos meghajtású MINI modellek második otthona Continental gumiabroncsokon fut a BMW elektromos teherautója Continental gumiabroncsokon fut a BMW elektromos teherautója Bemutatták az Extreme E elektromos széria versenyjárművét Vasárnap reggel Jazzy Street - …és talán ezen a hétvégén nem mos el minket az eső sem….
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1