Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal

A vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal

2020. február 24.
A Ford ma bejelentette, hogy a vadonatúj Kuga SUV a kategória legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztási értékével büszkélkedhet majd: a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 28 százalékkal javul.

A vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal

A Kuga a Ford eddigi legszélesebb elektromos hajtási palettáját kínálja, hiszen az autó egyaránt megrendelhető mild, plug-in és full hibrid hajtáslánccal. A fejlett technológia mellett tovább tökéletesített aerodinamikai és tömegcsökkentési megoldások is segítenek, hogy az autó még takarékosabban működjön.

A Kuga Plug-In Hybrid kínálja a legkedvezőbb fogyasztási értéket, CO₂-kibocsátást és a leghosszabb tisztán elektromos hatótávolságot a közepes méretű SUV-k mezőnyében, hiszen 72 kilométert képes megtenni nulla károsanyag-kibocsátással (NEDC).

A kifutó Kuga-sorozat azonos teljesítményű és konfigurációjú hajtásaival összehasonlítva a vadonatúj modell egyes hajtásláncai akár 28 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak (NEDC).* A vadonatúj Kuga Plug-In Hybrid nulla károsanyag-kibocsátású, tisztán elektromos hajtási képességét is beleszámítva pedig a modellcsalád átlagos fogyasztási értéke 31 százalékkal lett kedvezőbb.

A Kuga Plug-In Hybrid és a Kuga EcoBlue Hybrid (48 voltos mild hibrid) bevezetésével jelentek meg először az elektromos hajtásláncok a Kuga kínálatában, és ezek a modellváltozatok már idén megrendelhetők lesznek, kevéssel utánuk pedig öntöltő hibrid hajtású Kuga Hybrid is színre lép. Emellett a Kugához továbbra is kaphatók lesznek a kifinomult Ford EcoBlue dízelmotorok és EcoBoost benzinmotorok.

Hatékony tervezés


A vadonatúj Kuga az első SUV, ami a Ford új, globális elsőkerékhajtású padlólemezére épül; ez a megoldás is hozzájárult az autó jobb aerodinamikájához, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásához és ahhoz, hogy az új modell tömege 80 kilogrammal alacsonyabb a most kifutó Kugáénál.

A vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal

A Ford mérnökei sok helyen alkalmaztak alumíniumot Kuga szerkezetében a súlycsökkentés érdekében: a futómű alumínium részegységei 6,8 kilogrammal, a kompozit-alumínium lökhárító sín 6,1 kilogrammal, a könnyebb fékrendszer pedig 0,8 kilogrammal mérsékelte az autó tömegét.

Ugyancsak a tömegcsökkentést szolgálja a könnyebb kárpitok és az üreges lengéscsillapítók alkalmazása, sőt még az audiorendszer neodímium mágneses hangszórói is.

A kifutó szériához képest az új modell áramvonalasabb lett – annak ellenére, hogy a külső méretek nőttek. Ugyanakkor az autó optimalizált alsó burkolatával, ajtószigeteléseivel és tetősín-rögzítéseivel közel 4 százalékot sikerült lefaragni a légellenállásból.

Széles hajtáslánc-kínálat


Kuga Plug-In Hybrid:

•    Egy 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotorból, egy elektromotor/generátorból és egy 14,4 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorból összeállított rendszer.

•    Az akkumulátor az autó első sárvédőjén kialakított csatlakozón keresztül tölthető fel. Ugyanakkor az akkumulátort menet közben automatikusan újratölti a regeneratív fékrendszer, ami a hagyományos autóknál fékezés közben veszendőbe menő mozgási energiát elektromos árammá alakítja át.

•    A vezető az EV Auto, EV Most, EV Később és EV Töltés üzemmódok közt választva döntheti el, mikor és hogyan szeretné felhasználni az akkumulátorban tárolt energiát. Ha az akkumulátor töltöttsége eléri a megengedett legalacsonyabb szintet, a Kuga automatikusan átvált az EV Auto üzemmódba, hogy a lehető leghatékonyabb üzemanyag-felhasználás érdekében a visszanyert energiával hajtott elektromotorral támogassa a benzinmotor működését.

A vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal

Kuga EcoBlue Hybrid:

•    A 48 voltos mild hibrid technológia még takarékosabbá teszi a Ford 150 lóerős, 2,0 literes EcoBlue dízelmotorjának működését.

•    A normál generátort egy szíjhajtású, integrált indítómotor/generátor (BISG) váltja fel, ami fékezés közben képes visszanyerni az energiát; az így termelt áramot egy 48 voltos, léghűtésű lítium-ion akkumulátor tárolja.

•    A BISG ugyanakkor elektromotorként is működik, zökkenőmentesen kapcsolódva be a hajtásba a belsőégésű motor mellett, normál haladás és gyorsítás közben felhasználva az akkumulátorban tárolt energiát, valamint meghajtva az elektromos segédberendezéseket. A 48 voltos rendszer azt is lehetővé teszi, hogy a Start-Stop technológia a további üzemanyag-takarékosság érdekében még több helyzetben működhessen.

Kuga EcoBoost:

•    Az 1,5 literes EcoBoost blokk 120 és 150 lóerős változatban rendelhető meg; a motor üzemanyag-fogyasztását a hengerlekapcsolási technológia is mérsékli, amit a Ford elsőként kínál egy háromhengeres erőforráshoz. Ez a technológia automatikusan leállítja az egyik henger működését, amikor a motor nem teljes terheléssel üzemel.

Kuga EcoBlue:

•    A 190 lóerős, 2,0 literes, illetve 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotorok üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását nagy nyomású üzemanyag-befecskendezés és integrált szívórendszer mérsékli.

Kuga Hybrid:

•    Az idei év későbbi részében érkező Kuga Hybrid öntöltő, tisztán elektromos hajtást is kínáló full hibrid hajtáslánca egy 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotorból, egy elektromotorból, egy generátorból, egy lítium-ion akkumulátorból és a Ford saját fejlesztésű teljesítménymegosztó automata váltóművéből áll.

A Ford azt ígéri vásárlóinak, hogy minden, ezután megjelenő személyautójához kínál majd valamilyen elektromos hajtási módot, és a következő év végére 18 ilyen jellegű modell szerepel majd a kínálatában.



Kulcsszavak: ford, hibrid, Kuga
 
Több, mint 10 millió hibrid autót adott el a Toyota világszerte Több, mint 10 millió hibrid autót adott el a Toyota világszerte A vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal Európa legkelendőbb kisautója a Fiesta A vadonatúj Ford Kuga közel 30 százalékkal messzebbre jut egy liter üzemanyaggal Az új Ford Fiesta ST- Az eddigi leggyorsabb sorozatgyártású Fiesta A Ford által fejlesztett Emoji Dzseki segít okosan használni az utakat A Ford által fejlesztett Emoji Dzseki segít okosan használni az utakat A Toyota egymilliomodik európai hybrid vásárlója két Auris Hybridet vihetett haza A Toyota egymilliomodik európai hybrid vásárlója két Auris Hybridet vihetett haza
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1