Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején

Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején

2020. április 02.
Ezekben a nehéz időkben minden felelősségteljes ember fokozottan ügyel a személyes higiéniájára. Hiába mosunk azonban kezet napjában többször és alaposan, ha az autónkat nem tisztítjuk meg a kórokozóktól.

Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején

Pillanatnyilag a megnyugtatónál jóval kevesebbet tudunk a Covid-19 koronavírusról. Abban azonban egyetértenek a világ egészségügyi szakértői, hogy a védekezés első lépcsője a személyes higiénia: azaz a rendszeres és alapos tisztálkodás. Mivel pedig a koronavírus élő szervezeten kívül sem pusztul el azonnal – jelenlegi tudásunk szerint rézfelületen akár négy órán át, kartonpapíron akár egy teljes napot, műanyag vagy nemesacél felületen pedig akár három napon át is fertőzőképes marad –, nem elég a kezünket megmosni. Azokat a felületeket is rendszeresen takarítani és fertőtleníteni szükséges, amelyeket megérintünk: a konyhapultot, az asztalt, az ajtókilincset, a kulcsot, a fürdőszobai szerelvényeket, a telefonokat és így tovább.

Ez érvényes az autóra is, hiszen miután közösségben jártunk, az az első személyes tárgy, amivel érintkezünk, és az utolsó, mielőtt hazatérünk. Persze nem szükséges a karosszéria és a belső tér minden négyzetcentiméterét fertőtleníteni, ám ha a leggyakrabban megérintett felületeken a vírus számára barátságtalan környezetet tudunk teremteni, azzal nagyban csökkenthetjük a fertőzésveszélyt.

Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején

A tisztításhoz nincs szükség másra, mint egy (illetve több) antibakteriális nedves törlőkendőre. Ennek hiányában törlőrongyot és háztartási fertőtlenítőszert is használhatunk – ám lehetőség szerint kerüljük a hipót és egyéb fehérítő hatású szereket. A Toyota Nagy-britanniai képviselte készített egy videót is, amely bemutatja az alapos autófertőtlenítés negyven legfontosabb pontját.

A legcélszerűbb kívül kezdeni a tisztítást. Takarítsuk le a kilincsek külső és belső felületét, az ablakkereteket, valamint a tetőkeret ajtónyílás fölé eső részét – talán észre sem vesszük, de be- és kiszálláskor gyakran önkéntelenül is itt kapaszkodunk meg. Mielőtt beülünk, töröljük át a belső kilincset – ne legyünk restek, húzzuk meg magunk felé a kart, úgy mélyebben takaríthatunk. Ezt kövesse az elektromos ablakemelők panelje, az ajtó behúzó fogantyúja, majd az ajtózseb pereme. Nagyon fontos a biztonsági öv fertőtlenítése: nem elég a csatot áttörölni, az övnek azt a teljes szakaszát le kell tisztítanunk, ami becsatolás után felfekszik testünkre. Ne feledkezzünk meg a biztonsági öv magasságállítójáról, valamint a zárszerkezetről sem.

Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején

Ezt követően jöhetnek a kezelőszervek. Ha az ablakemelőkkel együtt nem tisztítottuk meg a tükörállító kapcsolót, itt az alkalom. Utána jöhetnek az ülésállítás kezelőszervei, akár elektromos, akár mechanikus ülésünk van. A kormánykerék fertőtlenítésekor ne feledkezzünk meg a küllőn elhelyezett kapcsolókról, a dudáról, valamint a bajuszkapcsolókról sem.

Kulcs nélküli indítás esetén az indítógomb, hagyományos rendszernél a zárszerkezet is kaphat egy törlést, ahogy a légbeömlő rostélyok és a műszerfal karnyújtásnyira lévő felületeit is le kell tisztítanunk. Igen, a mobiltelefon tartókonzolját is, ha van az autóban. Amíg a volán mögött dolgozunk, töröljük le a külső fedelek (motorházfedél, üzemanyagtöltő nyílás fedele, csomagtérajtó) nyitószerkezeteit, és nyissuk is ezeket a fedeleket – később ezekre is sor kerül.

Menjünk tovább a sebességváltó karra – ha automata, ne feledkezzünk meg a kormánynál lévő váltófülekről se. Innen logikusan haladjunk végig a középkonzolon, a kijelzőtől (vagy érintőképernyőtől) kezdve a légbefúvó rostélyokon át a kapcsolókig. Miután a klíma- és szellőzőrendszer kezelőszerveit is áttöröltük, jöhet a kesztyűtartó nyitógombja- vagy kallantyúja és a fedél pereme.

Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején

Ha az autónkban van középső könyöklő, fertőtlenítsük a felületét; ha felnyitható, ne csak a nyitófület, de a fedél alját, valamint a tárolóüreg peremét is töröljük át. A pohártartót alaposan tisztítsuk meg, ahogy a padlókonzolon található többi szerelvényt is, a rögzítőféktől (kézifékkar vagy elektromos behúzó) az esetleges kapcsolókig és üzemmódválasztó tárcsákig.

Az egész ülést letörölni túlzás (feltéve, ha a felelősségteljesen öltözködtünk, és végtagjaink fedettek), a fejtámasz azonban kritikus pont lehet, ahogy az ülés háttámláján kialakított zseb is. Ha már hátul vagyunk, ismételjük meg az elöl elvégzett feladatokat: kerüljön sorra a lehajtható könyöklő húzófüle, az ajtón található szerelvények (kilincs, fogantyú, ablakemelő), valamint a légbefúvók, ha vannak.

Tetszés szerint a végére hagyhatjuk, vagy a legelején takaríthatjuk le a karosszéria hátsó részének érintési pontjait: az üzemanyagtöltő nyílás fedelét és sapkáját, a kerékszelepeket, a csomagtérnyitó kilincset. Ha már kinyitottuk a hátsó fedelet, töröljük át a kalaptartó vagy csomagtérroló peremét, a felemelhető csomagtérpadló fülét, a táskaakasztó horgokat és a motoros mozgatású csomagtérajtó kapcsolóját (már ha vannak az autóban ilyenek).

Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején

Ha ezzel végeztünk, már nincs sok hátra: emeljük meg a felpattintott motorházfedelet, töröljük meg a peremét és a reteszelő kart, majd tisztítsuk le az összes olyan alkatrészt, amihez a mindennapokban hozzányúlhatunk: az olajpálcát, az ablakmosó tartály fedelét és az olajbeöntő sapkát. Ezt követően leengedhetjük a motorházfedelet, ám mielőtt beszállnánk az autóba, ne feledkezzünk meg a legfontosabbról: a legalább húsz másodperces kézmosásról.



Kulcsszavak: fertőtlenítés, koronavírus, toyota
 
Így fertőtlenítsük az autónkat járvány idején 2012-ben is a Toyota lett az Auto Bild Minőségi Felmérésének győztese Itthon is tovább dübörög a japán hibrid úthenger Itthon is tovább dübörög a japán hibrid úthenger A Ford 15 személygépkocsit bocsát a humanitárius segélyszervezetek rendelkezésére a koronavírus elleni küzdelem segítésére A Ford 15 személygépkocsit bocsát a humanitárius segélyszervezetek rendelkezésére a koronavírus elleni küzdelem segítésére Környezetbarát fényezőüzemért kapott rangos elismerést a Toyota Környezetbarát fényezőüzemért kapott rangos elismerést a Toyota Útjára indult a Toyota hidrogéntüzelőanyag-cellás motorvonata Útjára indult a Toyota hidrogéntüzelőanyag-cellás motorvonata
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1