Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
208 HYbrid Air 2L tanulmány Párizsban

208 HYbrid Air 2L tanulmány Párizsban

2014. szeptember 25.
2014. június végén a Peugeot által Európában értékesített új gépjárművek CO2-kibocsátásának súlyozott átlaga 111,1 g/km volt. Ezzel a Peugeot dobogós helyen áll a legtisztább autókat forgalmazó európai márkák között. Az Euro 6 motorok, azon belül is a BlueHDi dízelek és a háromhengeres PureTech benzinmotorok széleskörű alkalmazásának komoly szerepe van a siker elérésében.


208 HYbrid Air 2L tanulmány Párizsban

A Peugeot azonban nem ül a babérjain: a francia állam támogatásával meghirdetett, mindössze kétliteres fogyasztású járművek kifejlesztésére irányuló projekt keretében létrehozta a 208 HYbridAir 2L kísérleti modellt. A projektnek van egy nehezen előrelátható kritériuma: 2020-ig sorozatgyártású bevezetésre alkalmas, viszonylag olcsó műszaki megoldásokat kell alkalmazni. A kísérleti modell célja tehát igazán nagyratörő: a felére csökkenteni a 208 már egyébként is barátságos fogyasztását!

A fejlesztés egyik fő csapása, hogy az autóhoz felhasznált különböző anyagokat, az acélt, az alumíniumot és a kompozitokat a maximális súlycsökkentés figyelembe vételével társítják és tervezik meg.

A másik fontos fejlesztési terület az autó aerodinamikájának javítása. A jobb levegőáramlás elérése érdekében a legkisebb részletre is kiemelt figyelmet fordítottak: az alacsonyabbra ültetett karosszéria, a körültekintően megtervezett légbeszívás, az A oszlop, az ajtókeret és a szélvédő illesztési hézagainak megszüntetésével és a visszapillantó kamera alkalmazásának köszönhetőn 20 százalékkal javult az autó légellenállási tényezője. Az aerodinamika javítását szolgálja a kisebb gördülési ellenállás is, amelyet a keskeny, nagy átmérőjű gumiabroncsokkal sikerült elérni.

A kitűzött fogyasztási cél elérésében kulcsszerepet játszik a HYbrid Air hajtáslánc.

A HYbrid Air az 1,2 literes, PureTech 82 BVM5 belső égésű motor továbbfejlesztett változatát (a súrlódási veszteség csökkentésének köszönhetően 4%-kal jobb a hatásfoka) léghajtással kombinálja, amely a következőkből áll: a sűrített levegőt tartalmazó, nagynyomású tartályból, a sűrített levegőt tartalmazó, kisnyomású tágulási tartályból, és a váltóművel összeépített hidraulikus motor-szivattyú egységből. A fékezési és lassítási energiából visszanyert sűrített levegő vagy együtt dolgozik a szívómotorral, vagy ha az teljesen leáll, kizárólag a légmotor hajtja az autót. Az átmeneti szakaszokban (induláskor és gyorsításkor) vegyes üzemmódba kapcsol az elektronika.

208 HYbrid Air 2L tanulmány Párizsban

A Peugeot 208 HYbrid Air kísérleti modellt a francia autóipar szereplőit tömörítő Plateforme Automobile más tagjaival, a Faureciával, a Michelinnel, a Plastic Omniummal és a Valeóval közösen fejlesztette ki a márka.

Új motorokkal is gazdagodott a kínálat, amelyek a vezetés örömét kicsi fogyasztással ötvözik.

Az 1.2 literes PureTech 130 stop-start motor (ez az első benzines motor, amelyben a Peugeot a stop-start rendszert automatikus váltóval kapcsolja össze) mostantól a 308 modellekhez kínált új, hatfokozatú EAT6 (AT6 III) automatikus sebességváltóval is rendelhető, amely a kormányon kialakított sebességváltó fülekkel kezelhető a Driver Sport Pack opció igénylése esetén.

Az újfejlesztésű 1.6 literes, Euro 6-os THP 165 S&S motor hatfokozatú manuális váltóval, vagy az 508 kínálatában megjelent új, hatfokozatú EAT6 automatikus sebességváltóval készül. Ez a motor maradéktalanul megfelel az Euro 6 előírásainak, és műszaki specifikációi a fogyasztás csökkentését és a teljesítmények javítását is tartalmazzák.

Tíz lóerővel erősebb az elődjénél, az 1.6 literes, Euro 5-ös THP 155 típusnál, és CO2-emissziója is kisebb, mindössze 129 g/km vegyes ciklusban az előző generáció 144 g/km induló szén-dioxid-kibocsátási értékéhez képest.

Kulcsszavak: 208 HYbrid Air 2L, autókiállítás, autószalon, bemutató, hibrid, Peugeot, tanulmányautó
 
Óriási előnnyel áll az élen hazánkban a Toyota Óriási előnnyel áll az élen hazánkban a Toyota BMW 228i Cabrio menetpróba BMW 228i Cabrio menetpróba Ferrari-vadászt épít a Lexus Ferrari-vadászt épít a Lexus Vadonatúj Ford Fiesta Active: egy SUV vonzereje és a Fiesta felhőtlen vezetési élménye Vadonatúj Ford Fiesta Active: egy SUV vonzereje és a Fiesta felhőtlen vezetési élménye 208 HYbrid Air 2L tanulmány Párizsban A High Performance K900 szokatlan formában közvetíti az autóversenyzés izgalmait
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1