Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 10561 - 10570
A SEAT Leon Cup Racer bemutatkozik a Goodwood Fesztiválon

A SEAT Leon Cup Racer bemutatkozik a Goodwood Fesztiválon

2013. július 09.
A SEAT az idei Goodwood Fesztiválon a Leon Cup Racert mutatja be, így ez lesz az első alkalom a márka történetében, hogy  az autó megjelenik a brit fesztiválon.
Részletek
SEAT Leon Cup RacerA Leon Cup Racer teljesen új versenyautó, melyet a SEAT Sport tervezett, és fejlesztett, ezzel is bizonyítva elkötelezettségét a motorsport iránt.

A márka igazán büszke a pályaversenyeken aratott győzelmeinek történelmére, aminek csúcspontja az volt, hogy 2008-ban és 2009-ben egyszerre arattak egyéni és csapatgyőzelmet  a FIA World Touring Car Bajnokságon.  A Leon Cup Racert Jordi Gené –az ismert spanyol autóversenyző –  viszi fel a hegytetőre, az a Jordi Gené, aki a SEAT Sport WTCC gyári csapatának pilótája volt 2005 és 2009 között. 

Az idei év lesz a harmadik alkalom amikor a SEAT részt vesz a Goodwood Fesztiválon, azon a versenyen, amely idén ünnepli 20. év fordulóját, nem mellékesen ugyanabban az évben amikor a SEAT martorelli gyára ünnepli szintén 20. évfordulóját. A fő modellt a Leon Cup Racert leszámítva a spanyol márka bemutatja Ibiza Trophy versenyautóját, valamint felsorakozik még az új Leon SC, az ötajtós Leon,  az Ibiza Cupra, a Toledo és a Mii. A Moving Motor Sport résztvevőinek lehetőségük nyílik arra, hogy a első ízben vezessenek Ibiza Cuprát és ötajtós Leont, valamint lehetőséget kapnak arra, hogy elsőként  az Egyesült Királyságban a Leon SC kormánya mögé is beüljenek.

A Goodwood Fesztival július 11-én kezdődik, ahová körülbelül 185 000 látogatóra számítanak a világ minden tájáról az elkövetkező négy napban.  
Kulcsszavak: bemutató, Goodwood, Leon Cup Racer, seat
 
A SEAT Leon Cup Racer bemutatkozik a Goodwood Fesztiválon Az új Ford Fiesta ST- Az eddigi leggyorsabb sorozatgyártású Fiesta Már látható Közlekedési Magazinunk legújabb adása Már látható Közlekedési Magazinunk legújabb adása Magyarországon is bemutatkozott az új MINI John Cooper Works Magyarországon is bemutatkozott az új MINI John Cooper Works A SEAT Leon Cup Racer bemutatkozik a Goodwood Fesztiválon Élsportoló - Az Audi S3 Cabriolet A SEAT Leon Cup Racer bemutatkozik a Goodwood Fesztiválon Laza és elbűvölő az új smart
 
A legrangosabb kitüntetést nyerte az Audi R8 a 2013-as „red dot award”-on

A legrangosabb kitüntetést nyerte az Audi R8 a 2013-as „red dot award”-on

2013. július 09.
Három Audit díjaztak a „red dot award: product design 2013” pályázaton: az Audi R8 kiemelkedő formaterve meggyőzte a nemzetközi zsűrit, ezzel kiérdemelte a legrangosabb, „red dot: best of the best” címet.
Részletek
Audi R8A korábban már többször díjazott Audi A3 Sportback és az Audi S3 ezúttal a kidolgozási minőségben tűnt ki a vetélytársak közül. A belső térért felelős dizájner, Enzo Rothfuss a red dot gálán, az esseni Aalto Színházban vehette át a díjakat. „A formatervezés egy dinamikus folyamat, egy fejlődés, amelyben tradíciókat és elképzeléseket egyesítünk” - mondta köszönőbeszédében.

A pályázatra 54 országból több, mint 4600 pályaművet neveztek, ezek közül 22 személyautó kapott díjat. A 37 szakértőből álló zsűri tagjai 24 országból érkeztek. A rangos díj az esztétikus formák mellett az irányadó trendeket és az innovatív tervezést dicséri. „Különösen magas színvonalú a tervezés és a kidolgozás minősége. Arányai kiegyensúlyozottak, formája tökéletesen harmonikus és esztétikus”- indokolja a zsűri R8-ra esett választását. 

„Minden vázlatra figyelemmel kell tekintenünk, többek között ez szükséges ahhoz, hogy a dizájnban új utakat járjunk”- mondta az Audi vezető formatervezője, Wolfgang Egger. „A tervezési folyamat nem ritkán egy dinamikus hegyi autózáshoz hasonlítható, amely hol felfelé, hol lefelé tart. Egy innovatív formaterv születéséhez újból és újból, más és más perspektívából kell a dolgokra néznünk anélkül, hogy a márka identitását akár egy pillanatra is a szemünk elől tévesszük.”

Az R8 tökéletesen elegyíti a tradíciókat és a jövőbe mutató elképzeléseket. így születik az időtálló dizájn, amely vevőink az Audi iránti elkötelezettségéhez és érzelmi kötődéséhez vezet, valamint a jövőt formálja.

Audi R8
Kulcsszavak: audi, autóipar, díj, formatervezés, r8
 
A legrangosabb kitüntetést nyerte az Audi R8 a 2013-as „red dot award”-on A Nissan kifejlesztette az „öntisztító” autó prototípusát A Volkswagen Személygépkocsik márka 3.4 millió gépjárművet szállított ki idén a júliusig tartó időszakban A Volkswagen Személygépkocsik márka 3.4 millió gépjárművet szállított ki idén a júliusig tartó időszakban A legrangosabb kitüntetést nyerte az Audi R8 a 2013-as „red dot award”-on A német piac felé tekinget a Tesla A legrangosabb kitüntetést nyerte az Audi R8 a 2013-as „red dot award”-on Tovább növelte itthon előnyét a Ford A legrangosabb kitüntetést nyerte az Audi R8 a 2013-as „red dot award”-on A Hyundai Motor megkezdte az európai piacra szánt, új generációs i20 modellek gyártását
 
Opel Monza Concept: az Opel jövője

Opel Monza Concept: az Opel jövője

2013. július 08.
Több mint 150 éves cégtörténet és tervezői munka után ma mutatja meg legújabb tanulmányát az Opel – legalábbis részben.
Részletek
Opel Monza ConceptA jövőbe mutató Opel Monza Concept ugyan csak szeptember 12 - 22. között debütál majd a Frankfurti Autószalonon (sajtónapok: szeptember 10. és 11.) – de már most fellebbenti a fátylat az Opel igazgatója, Dr. Karl-Thomas Neumann: „Világos tervünk és világos stratégiánk van az Opel részére: DRIVE!2022. Sok fontos témakört tartalmaz, ami pedig autóink holnapját illeti, mindent összefoglal az Opel Monza Concept: ez a víziónk a márka jövőjéről! A Monza Concept az Opel alapértékeit mutatja fel – a német mérnöki tudást és a lebilincselő designt éppúgy, mint a mindennapokban használható innovációkat. Ezeket előrelátó módon viszi tovább, új könnyedséggel és letisztultsággal. A Monza Concept egy olyan tanulmány, amely tartósan befolyásolni fogja az Opelek következő nemzedékeit.“

Monza Concept: indul az Opel-mobilitás következő nemzedéke

A Monza Concept megmutatja, mit várhatnak a jövőben az Opel ügyfelei: a Rüsselsheimben dolgozó több mint hatezer mérnök, technikus és formatervező munkájának középpontban a hatékonyság és a kapcsolattartás áll. A tanulmányautó kiemelkedő hatékonysága megmutatkozik a felépítésében és a választott anyagokban éppúgy, mint aerodinamikájában és iránymutató hajtóműtechnikájában. úttörő lehetőségeket tár fel a kapcsolattartásban is, szórakoztató-tájékoztató berendezése maga mögött hagyja a ma ismerteket.

Míg azelőtt generációról-generációra drasztikusan megváltozott az Opel designnyelve, a Monza Concept inkább a felismerhető továbbfejlesztést képviseli. Kívülről a szoborszerű szépséget és a németes precizitást hangsúlyozó Opel filozófia evolúciója szemlélteti a hatékonyság fokozódását – a karosszéria inkább atletikus könnyedséget, mintsem nyers izomerőt sugall.

Opel Monza ConceptEzt már a jármű frontjára vetett egyetlen pillantás elárulja: alacsony termet, folytonos vonalak, tisztán formált géptető és határozott pillantású fényszórók teszik öntudatossá a koncepciójárművet. E környezetbe ágyazva jelennek meg az Opel-jellegzetességek, a géptető tipikus vaslat éle, amely térhatásúbb és markánsabb lett, vagy a hűtőmaszkon a villámemblémát hordozó krómléc, amelynek végei erőteljes szárnycsapásként lendülnek fel. A fényszórók alatt két karakteres betét erősíti a sportos fellépést.

Az Opel-modellek kifejezett sportossága mindig is elválaszthatatlan volt a funkcionalitástól  – nem véletlenül viseli nevét a Monza Concept, utalva az 1978 és 1986 között gyártott, stílusteremtő Opel Monza Coupéra, amely szintén az elegánsan dinamikus stílust ötvözte a vezetőt és az utasokat szolgáló okos, célszerű megoldásokkal. Párhuzamot von köztük a nagy üvegfelület és az alacsony övvonal is.

Akkoriban a Monza volt a piacon az első autótípus digitális kijelzővel. Az Opel Monza Concept ezt az innovációs vonalat viszi tovább: a szórakoztató-tájékoztató és a kapcsolati technika úttörő megoldásaival sejteti, mi módon járulnak majd hozzá a holnap Opeljei a közösségi léthez – mottója, hogy az egyéni mobilitás több a saját személyünket középpontba helyező autózásnál.

Opel Experimental GT: a jövőbe mutató tanulmányok kezdete

Olyan tanulmányok sorát is következetesen folytatja a Monza Concept, amely a feltűnést keltő Opel Experimental GT-vel vette kezdetét, 1965-ben. Akkoriban az Opel volt az első autógyártó, amely autókiállításon prezentálta egy tanulmánytervét – átütő sikerrel. Az Experimental GT mind a sajtót, mind Frankfurt közönségét lázba hozta! Utána egymás után jöttek az innovatív ötleteket és a későbbi modellek műszaki megoldásait felvonultató koncepcióautók. Olyan sikert arattak ezek a hatvanas évek vége felé, hogy más európai márkák is elkezdtek ilyeneket készíteni és bemutatni.

Opel Monza Concept„Az Opel Monza Concept már ma kézzel foghatóvá teszi autós jövőnket. Részleteiben persze még nem árulhatom el, hogyan változtatja meg a belső berendezést és magát az autózást“, szab határt a kíváncsiskodásnak az Opel főnöke, Neumann, „annyit azonban máris kijelenthetek, hogy az innovatív karosszéria design és a tökéletes arányok minden oldalról megragadják az embert. Ez azonban csak a látható kifejezése annak a tartalomnak, amelyet a lemez alatt várhatnak. Látogassanak meg minket szeptemberben a Franfurti Autószalon Opel standján, hogy vethessenek egy pillantást az Opel izgalmas jövőjébe!“
Kulcsszavak: autóipar, autószalon, design, formatervezés, Frankfurt, Monza Concept, opel, premier
 
Rekordévet zárt az Opel magyarországi gyára Rekordévet zárt az Opel magyarországi gyára Opel Monza Concept: az Opel jövője A Nissan megalkotta a „A jövő illatát” Opel Monza Concept: az Opel jövője A Hyundai közzétette az első vázlatokat az új generációs i20-ról Opel Monza Concept: az Opel jövője Ötcsillagos a Kia Carens biztonsága Opel Monza Concept: az Opel jövője Az önvezető autó forradalmasítja a mobil munkavégzést
 
Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusban

Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusban

2013. július 08.
Nőtt júniusban az Air France-KLM légitársaság utasforgalma és kapacitáskihasználtsága, csökkent viszont a cargo üzletág szállítási teljesítménye - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a légitársaság.
Részletek
Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusbanJúniusban az európai légiirányítók sztrájkja ellenére az Air France-KLM légitársaság az egy évvel korábbihoz képest 1,6 százalékkal több, 7,0 millió utast szállított. Az utasforgalmi teljesítmény (fizető utaskilométer) 2,5 százalékkal 20 milliárdra emelkedett júniusban, miközben a szállítási kapacitás 1,3 százalékkal 23 milliárd férőhely-kilométerre, a járatkihasználtság-mutató pedig egy százalékponttal 85,2 százalékra emelkedett.

Az év első felében a légitársaság 37,786 millió utast szállított, 0,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az utasforgalmi teljesítmény 2,0 százalékkal, a járatkihasználtság 0,5 százalékponttal 82,7 százalékra emelkedett.

A Cargo üzletág teljesítménye csökkent júniusban és az első félévben is. Júniusban a légitársaság 837 millió tonnakilométer szállítási teljesítményt ért el, 6,3 százalékkal alacsonyabbat az egy évvel korábbinál, miközben a rendelkezésre álló szállítási kapacitás 4,3 százalékkal 1341 millió tonnakilométerre csökkent, a kapacitáskihasználtság pedig 1,3 százalékponttal 62,4 százalékra. Az első félévben a szállítási teljesítmény 6,3 százalékkal, a szállítási kapacitás 4,2 százalékkal csökkent, a kihasználtság pedig 1,4 százalékponttal 63,0 százalékra mérséklődött.

Júniusban az Air France-KLM légitársaság 25 megrendelést adott le Airbus A350-900-as gépekre, valamint járatmegosztási (code-share) szerződést kötött az indiai Jet Airways légitársasággal.

Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusbanJúniusban jelentette be az Air France-KLM légitársaság "Best & Beyond" 500 millió eurós minőségfejlesztési programját, melynek keretében szeptemberben mutatja be új turista osztályú ülését és fedélzeti szórakoztató rendszerét. Az új business osztályú ülést az 2014 januárjában, a "La Premiere" kabint pedig 2014 áprilisában mutatják be.
Kulcsszavak: Air France, gazdaság, KLM, légiközlekedés, repülő, repülőtér
 
Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusban A használtautó-export is nő a gyenge forint miatt Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusban Új rekordokat ért el a DAF 2012-ben Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusban Félmillió autót tervez az idén Kínában eladni az Audi Rekord árbevétel az Audinál Rekord árbevétel az Audinál Nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma júniusban Csehországban mérsékelten emelkedett a személygépkocsi-eladás
 
Hogyan értékesítsük használtautónkat?

Hogyan értékesítsük használtautónkat?

2013. július 08.
A használtautó vásárlás sok problémával járhat, azonban egy autó értékesítése sem egyszerű feladat.
Részletek
Hogyan értékesítsük használtautónkat?Használtautókkal kapcsolatos tanácsadó sorozatunkban most abban segítünk, hogy mire érdemes odafigyelnünk és mire érdemes pénzt fordítanunk abban az esetben, ha eladni szeretnénk gépkocsinkat.

Amikor autóvásárláson gondolkodunk, mindig a tökéletes gépkocsit keressük. Egy pici karcolás, egy rosszul működő ablakemelő, egy recsegő hangfal könnyen elveheti a kedvünket a vételtől. Mielőtt belekezdenénk saját gépkocsink értékesítésébe, érdemes ezt végiggondolni, mert magunk dolgát könnyíthetjük meg.

A gépkocsink értékesítése akkor a legegyszerűbb a piacon, ha végig vezetett szervizkönyvvel áruljuk. A piaci értéken fiatal autó esetében valamelyest ronthat, ha nem márkaszervizben javíttattuk, de a legjobbak mégis akkor leszünk, ha a javítások számlái is rendelkezésünkre állnak, ezzel ugyanis pontosan igazolni tudjuk, hogy mely alkatrészeket cseréltettük az elmúlt időszakban. Abban az esetben viszont támadási felületet hagyunk a vevőknek, ha egyetlen bejegyzésünk sincs a korábban elvégzett munkákról.

Eladás előtt alapvetően két út áll előttünk: az egyik, hogy gépkocsinkat a legjobb állapotába hozva adjuk el. A másik, hogy a hibákat bevallva, azokkal együtt értékesítjük. „Sokan sajnos egy harmadik utat választanak, s az értékesítés során egyszerűen elhallgatják a hibákat – ez több szempontból kockázatos, egyrészt emberi életeket veszélyeztethetünk, másrészt jelentős jogi következményei is lehetnek e cselekedetnek” – hívta fel a figyelmet Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója.

A legnagyobb különbség természetesen az árban mutatkozik az első két esetben, ha rendbe tesszük autónkat, akkor több ráfordítás után drágábban értékesíthetjük, ha pedig úgy döntünk, hogy a problémákat nem orvosoljuk, akkor számolnunk kell azzal, hogy jóval csekélyebb összegért találhat gazdára. Persze azzal is érdemes kalkulálni, hogy a felújítás, rendbetétel sok esetben akár egy adott gépkocsi aktuális értékét is elérheti, így mérlegelnünk kell a befektetés mértékét.

Hogyan értékesítsük használtautónkat?Mielőtt eladnánk a kocsit, javasolt a külsejét, illetve a belsejét rendbe hozni. Ha a korábbi időszakban elmulasztottuk karbantartani az autó fényezését, az értékesítés előtt vigyük el egy viaszos kezelésre vagy egy polírozásra. Takarítsuk ki a gépjármű belsejét is, mert jó benyomást kelthet a rendezett utastér. Amennyiben rég tisztíttattuk a légkondicionáló berendezést, akkor a kellemetlen szagok elkerüléséért tegyük meg ezt is. Problémát jelenthet a sérült szélvédő, mert ha nem a biztosító fizeti a javítást, akkor a speciális üvegek csak drágán pótolhatóak. Az utastérben jelentkező sérülésekről, hibákról sem feledkezzünk meg, itt is racionális határokon belül érdemes javításra költenünk.

A motorral, váltóval és egyéb kopóalkatrészekkel kapcsolatos javítások esetében szintén a költségek szabhatnak gátat a rendbehozatalnak. Amennyiben van rá módunk, igyekezzünk minél jobb állapotban túladni gépkocsinkon. Ha valaminek a javítását elmulasztanánk, vagy tudomásunk van arról, – például egy féktárcsa vagy az idős gumik esetében -, hogy hamarosan aktuálissá válik a csere, jelezzük az üzletkötés során. Abban az esetben, ha az autó erősen fogyasztja az olajat vagy a hűtővizet, hívjuk fel a vevő figyelmét erre, mert később jelentős terhet róhat az új tulajdonosra, aki könnyen jogi kérdést csinálhat az ügyből.

„Az értékesítési felület megválasztása döntő lehet a folyamatban, igénytől függő az, hogy ki, hol, milyen gyorsan szeretne megválni autójától. A szabadpiaci, hirdetés útján történő eladás sok esetben hosszú várakozást igényel, s szinte garantálható, hogy sok körmönfont vevő keres meg minket. Az értékesítés legegyszerűbb módja, ha kereskedő segítségét kérjük, ők ugyanis minden terhet levesznek a vállunkról. A Weltauto országos hálózatában két lehetősége van az eladónak: az autó leadható bizományi értékesítésre, vagy gyors pénzszükséglet esetén a kereskedések a legtöbb esetben készpénzre is megvásárolják kocsinkat” – tájékoztatott a márkaigazgató.
Kulcsszavak: értékesítés, gazdaság, használtautó, járműipar, weltauto
 
Egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg Egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg Hogyan értékesítsük használtautónkat? Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra Sikeres hónapot zárt a Nissan Magyarországon Sikeres hónapot zárt a Nissan Magyarországon Nagy érvágást okoztak a Volvo csoportnak a járványvédelmi korlátozások Nagy érvágást okoztak a Volvo csoportnak a járványvédelmi korlátozások A Ford továbbra is vezeti a magyarországi jármű eladásokat A Ford továbbra is vezeti a magyarországi jármű eladásokat
 
Az első félévet magabiztosan vitte a Ford

Az első félévet magabiztosan vitte a Ford

2013. július 08.
Kiemelkedő júniusi értékesítései révén tovább növelte előnyét, így ismét egy hónappal a konkurencia előtt jár a Ford Magyarországon: a hazai személy- és haszongépjármű piac értékesítéseit magasan vezető márka az év első hat hónapjában 3667 új autót értékesítve 590 autós előnyre tett szert legközelebbi konkurensével szemben, ami nagyságrendileg egy havi átlagos ...
Részletek
Ford FocusA Ford 2013 júniusában 773 új gépjármű regisztrációjával, 11,9%-os piaci részesedést elérve ismét első helyen végzett a magyarországi személy- és haszongépjármű piacon. A két piacot külön-külön vizsgálva a márka a múlt hónapban az előbbiin 552 új autó értékesítésével, 11,1%-os piaci részesedéssel a harmadik helyez zárt, míg utóbbin 181 gépjármű értékesítésével, kimagasló, 15,6%-os  piaci részesedéssel végzett az első helyen.

Ezzel a Ford a 2013-as év első félévét tekintve, 3367 új autó értékesítésével 10,83%-os piaci részesedést elérve őrzi piacvezető pozícióját a magyarországi személy- és haszongépjármű piacon, úgy, hogy előnyét legközelebbi konkurenséhez képest 590 autóra növelte, azaz több, mint 19,2%-al sikerült több autót értékesítenie nála.

„Eredményeink azt mutatják, hogy az elmúlt időszakban modelljeinket és technológiáinkat illető rekordszámú szakmai elismerés összhangban van vásárlóink ítéletével. A tavalyi évben a világ legnépszerűbb autójának bizonyuló Focus Magyarországon épp olyan kiválóan teljesít, mint a 2013-as ’év Haszongépjárműve’ díjat elnyert, szegmensének értékesítéseit magasan vezető Transit Custom. A tavaly a világ legnépszerűbb kisautójaként végző Fiesta éppen olyan magabiztosan őrzi hazánkban szegmensének második helyét mint a 2013-as ’év Pickup’-ja címmel jutalmazott Ranger.

Egyterűink, az AUTOBEST 2013 díjat elnyerő B-Max, a C-Max és Grand C-Max, az S-Max és a Galaxy szintén szegmensük előkelő helyein állnak, épp úgy, mint zászlóshajónk, a Mondeo, amely jelenleg ugyan szegmense második helyét őrzi, ám várakozásaink szerint rövid időn belül ismét visszakerül a felső-közép kategória első helyére.

Ford FiestaModelljeinkhez emellett ügyfeleink folyamatosan növekvő számban rendelik meg a tavalyi évben 7 Euro NCAP Advanced díjjal jutalmazott vezetéstámogató technológiáinkat és aktív biztonsági rendszereinket, épp úgy, ahogy egyre többen döntenek az immáron számos modellünkben elérhető, a 2012-es ’év Motorja’ díj megszerzése után a 2013-as ’év Motorja’ díjat is elhozó 1.0 EcoBoost motorunk mellett.” – fogalmaz Kővágó-Laky Andrea, a Ford magyarországi ügyvezető igazgatója.

„A tény, hogy átlagosan napi mintegy 20 autót értékesítve nem csupán piacvezetők vagyunk a magyarországi személy- és haszongépjármű piacon, de nagyságrendileg egy havi értékesítésünknek megfelelő előnyt sikerült felhalmoznunk legközelebbi versenytársunk előtt, annak figyelembe vételével még kiemelkedőbb eredménynek számít, hogy értékesítéseinkben nem szerepeltek nagyobb állami beszerzések, amelyek az elmúlt évek hazai piaci adottságainak köszönhetően egyébiránt a piac fontos részét jelentik.” – mutat rá Kővágó-Laky Andrea.

„Jó látható, hogy értékesítéseink rendkívül fontos részét, 31,2%-ot teszik ki a haszongépjárművek, amelyek szerepe a jövőben még tovább nő majd az év második felében érkező új Transit, valamit új Transit Connect és Transit Courier modellek révén, amelyek teljessé teszik portfóliónk gyökeres megújulását. Az új modellek azt is lehetővé teszik majd számunkra, hogy még tovább növeljük eddig is kiemelkedő – a 2013-as év első félévében 15,5%-os – piaci részesedésünket a magyarországi haszongépjármű piacon, tovább erősítve pozíciónkat a teljes piac tekintetében is.” - fűzi hozzá Szamosi Viktor, a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatója.

Ford Ranger„Az első félévben egyébiránt Magyarországon a legnépszerűbb Ford modellnek ismét a Focus bizonyult, amely hazai értékesítéseink 27%-át tette ki, ezt követte a Transit (17%), a Fiesta (15%), a Mondeo (12%) a Ranger (6%) és a C-Max (5%).” –avat be a kereskedelmi igazgató.
Kulcsszavak: autóipar, autókereskedés, C-MAX, fiesta, Focus, ford, Ranger, Transit, Transit Custom
 
A leggyorsabb kombi a Nürnburgringen A leggyorsabb kombi a Nürnburgringen Az első félévet magabiztosan vitte a Ford A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói segítenek a régió gyermekeinek Ma mutatkozik be a Ford Focus RS Genfben Ma mutatkozik be a Ford Focus RS Genfben Az első félévet magabiztosan vitte a Ford Új vezérigazgató a Magyar Suzuki Zrt.-nél Az első félévet magabiztosan vitte a Ford Éld át az őrületes Juke Nismo élményt
 
Csökken a várakozási idő a nyomkövetők beszerzésében

Csökken a várakozási idő a nyomkövetők beszerzésében

2013. július 08.
Egyre nő a kereslet a flottakövető cégek szolgáltatása iránt az e-útdíjat fizetők körében. Azonban a beszerelési idő nem nő, sőt csökken, ugyanis a hét elejétől a Magyar Autóklub is bekapcsolódik a munkába.
Részletek
Csökken a várakozási idő a nyomkövetők beszerzésébenA GPS-berendezések is fejlődnek, a hó közepétől például a tengelyszámot már nemcsak a HU-GO honlapján, hanem a flottakövető berendezésén is változtatni lehet majd.

Folyamatosan nő a beszerelt fedélzeti eszközök száma – tájékoztatott Szász János, a Secret Control szóvivője. A társaság ügyfeleinek mintegy 40 százaléka már ezt a megoldást használja útdíjfizetésre. A cégnél továbbra is főként a fixen beszerelt, ezáltal nagyobb biztonságot kínáló OBU-k (on board unit) iránt van kereslet, az értékesített fedélzeti egységek mintegy 80 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. A szivargyújtóra csatlakoztatható berendezéseket a kisebb vállalkozások választják, amelyeknek csak néhány járművét érint a használatarányos útdíjfizetés – közölte Szász János.

Várhatóan a hét elejétől a Magyar Autóklub szervizeiben is foglalkoznak a GPS-eszközök beszerelésével, így országszerte már mintegy 80 helyszínen látják majd el ezt a feladatot. A hatalmas kereslet miatt tovább bővítik a hálózatot, és hamarosan szerződést kötnek a Postaautó szervizhálózatával is, így többtucat újabb helyszínen szolgálják majd ki a fuvarozókat – tette hozzá a vezető.

A növekvő igények nem okoznak fennakadást az ellátásban, a szervizek négy-öt napon belül adnak időpontot, a szerelés pedig csupán fél-egy órát vesz igénybe. A HU-GO rendszer és a bevallási közreműködők szolgáltatási funkciói napról napra bővülnek. Erre egy példa, hogy jelenleg csak a HU-GO honlapján keresztül módosíthatják a fuvarozók az egyes járművek tengelyszámát, azonban mivel ez az adat egy nap alatt akár többször is változhat, egy fejlesztésnek köszönhetően hamarosan – várhatóan július 15-től – a Secret Control által forgalmazott fedélzeti egységeken is lehetőség lesz ennek az értéknek a beállítására – közölte Szász János.

Csökken a várakozási idő a nyomkövetők beszerzésében
Kulcsszavak: áak, autópálya, e-útdíj, kamion, Magyar Autóklub, teherautó, tehergépjármű
 
A villamosítás fontossága a fuvarozásban A villamosítás fontossága a fuvarozásban Csökken a várakozási idő a nyomkövetők beszerzésében A Volvo Trucks bemutatja az új FM-et Csökken a várakozási idő a nyomkövetők beszerzésében A Volvo Trucks elindította a 2014-es Teherautó-vezetők Fogyasztási Versenyének hazai selejtezőit A Volvo Trucks átadta az 5000. Volvo FH vontatót a Waberer’s International Nyrt-nek A Volvo Trucks átadta az 5000. Volvo FH vontatót a Waberer’s International Nyrt-nek Csökken a várakozási idő a nyomkövetők beszerzésében LNG-üzemű Scania tehergépkocsik Hollandiában
 
A DAF XF105-öt választották meg a 2013-as „Év flotta-tehergépkocsijának”

A DAF XF105-öt választották meg a 2013-as „Év flotta-tehergépkocsijának”

2013. július 08.
Londonban a DAF XF105 ATe modellt választották meg az „év flotta-tehergépkocsijának” (‘Fleet Truck of the Year’) a rangos „Motor Transport Awards 2013” díjkiosztóján, és ezzel a DAF ötödször győzött az elmúlt hat évben.
Részletek
A DAF XF105-öt választották meg a 2013-as „Év flotta-tehergépkocsijának”A DAF a Londonban tartott hivatalos ünnepségen vehette át a díjat, amelyen a fuvarozási ágazat 1600 vezető képviselője vett részt.

A „Motor Transport Awards” az Egyesült Királyság legjelentősebb díja a fuvarozási ágazatban, amelyet a DAF immár 17 alkalommal nyert el, több mint négyszer többször, mint bármelyik másik gyártó a Motor Transport szaklap által odaítélt díj eddigi történelmében.

A legnagyobb tehergépkocsi-üzemeltetőkből álló zsűri a tágas fülke – amelyet úgy jellemeztek, hogy „nagyon kedvelik a járművezetők”, illetve „jó az értéktartása” – és különösképpen a kiváló üzemanyag-hatékonyságot biztosító ATe (Fejlett Szállítási hatékonyság) filozófia miatt ítélte a DAF XF105-nek a díjat. A zsűri továbbá megjegyezte: „a DAF egyedülálló alkatrész-ellátását és szervizhátterét, különös tekintettel a DAF ITS-re, még mindig a legjobbnak tartja a piac”.

Közvetlenül az ünnepélyes díjátadás után a DAF Trucks UK ügyvezető igazgatója, Ray Ashworth így nyilatkozott: „örömömre szolgál, hogy a zsűri tagjai a díj odaítélésekor felismerték, hogy az XF105 ATe egyedülállóan kis üzemeltetési költségeket, kiváló üzemanyag-hatékonyságot, valamint élenjáró vezetési kényelmet nyújt. Szintén nagyon kedvezően értékelték a hivatalos márkakereskedők országos hálózata által biztosított kimagasló szerviztámogatásunkat, ami jelentős elismerés teherautóink és dolgozóink számára egyaránt.”
Kulcsszavak: DAF Trucks, flotta, haszongépjármű, járműipar, XF, XF105
 
A DAF XF105-öt választották meg a 2013-as „Év flotta-tehergépkocsijának” Toyota Prius: 15 éve az autóipari innováció és technológia élvonalában Új Hankook Kinergy 4S négyévszakos gumiabroncs: 365 nap kiegyensúlyozott teljesítmény Európa útjain Új Hankook Kinergy 4S négyévszakos gumiabroncs: 365 nap kiegyensúlyozott teljesítmény Európa útjain Scania Interlink – tökéletes választás bármilyen feladat ellátásához Scania Interlink – tökéletes választás bármilyen feladat ellátásához Átadták a BYD első Magyarországra készült e-buszát Átadták a BYD első Magyarországra készült e-buszát Több mint 10 millió SEAT Martorellből Több mint 10 millió SEAT Martorellből
 
Egy Focus az egymilliomodik oroszországi Ford

Egy Focus az egymilliomodik oroszországi Ford

2013. július 05.
A Ford és a Sollers oroszországi vegyesvállalata, a Ford Sollers bejelentette, hogy az orosz piacon elkelt az egymilliomodik Ford jármű – egy Ford Focus. 2012-ben a Ford Focus bizonyult a legkelendőbb modellnek a közepes méretű autók oroszországi szegmensében, akárcsak a globális piacon, ahol a Polk adatai szerint 2012-ben ez a modell volt a legnagyobb darabszámban értékesített személyautó.
Részletek
Egy Focus az egymilliomodik oroszországi FordA Ford Sollers 274 millió dolláros beruházással épít motorgyárat Oroszországban (ez az első személyautó-motorokat gyártó üzemet Tatárföldön). Itt készül majd az orosz piacon 2014-ben megjelenő vadonatúj EcoSport modell, és ugyancsak ez az üzem készíti a Ford Explorert is: ez volt az első helyszín, ahol a híres SUV gyártása az USA-n kívül is megkezdődött

A Ford Sollers bejelentette, hogy amióta a Ford a ’90-es évek közepén visszatért az orosz piacra, immár egymillió autót sikerült értékesíteni; az egymilliomodik eladott Ford jármű egy Ford Focus.

“Rendkívül hálásak vagyunk orosz vásárlóinknak, amiért ennyire hűségesek márkánkhoz, mióta a Ford visszatért az oroszországi piacra.” - fogalmaz Ted Cannis, a Ford Sollers elnök-vezérigazgatója. “A Ford Focus erős értékesítési eredményei pedig kiválóan tükrözik, hogy ez a modell Oroszországban és világszerte is töretlen népszerűségnek örvend.”

A Ford átalakulási terve szerint az évtized közepére a vállalat újra nyereséggel működik majd Európában. Oroszország a Ford egyik legfontosabb piaca a régióban: a Ford Sollers oroszországi értékesítése 2012-ben 11 százalékkal, 130.815 darabra növekedett. Az orosz értékesítési sikerekhez a Focus mellett a Kuga, az Explorer és a Transit modellek is hozzájárultak. A Kuga eladásai tavaly 45 százalékkal nőttek, az Explorer értékesítése megháromszorozódott, és a Transit is 65 százalékot javított az 2011-es évhez képest. 2003 óta Oroszországban a Ford Focus az első helyen áll a külföldi modellek értékesítési listáján, s a modell egyfajta viszonyítási alappá vált az autók biztonságának, minőségének és dizájnjának megítélésében. Az egymilliomodik jármű a Ford Sollers összeszerelő üzemében, Szentpéterváron készült; az autó az Oroszországban eddig eladott Ford Focusok 600 ezres táborát gyarapítja.

Egy Focus az egymilliomodik oroszországi FordOrosz növekedés


“Továbbra is olyan termékekkel lépünk piacra, amelyek világszerte kielégítik vásárlóink igényeit, s amelyek hozzájárulnak vállalatunk nyereséges növekedéséhez.” – teszi hozzá Cannis. “Oroszország jó úton halad arrafelé, hogy Európa legnagyobb piacává nője ki magát; ez az ország még hatalmas lehetőségeket rejt.”

A Ford Sollers most még inkább felgyorsítja e növekedés iramát, 274 millió dolláros beruházással építve motorgyárat a tatárföldi Elabugában, amely az első ilyen jellegű üzem lesz a régióban. Itt készül majd az orosz piacon 2014 második felében megjelenő vadonatúj, kisméretű szabadidő-autó, az EcoSport is, teljessé téve a jelenleg Kuga és Explorer modellekből álló SUV-kínálatot.

Az IHS Automotive intézet előrejelzése szerint a Ford üzemanyag-takarékos SUV-modelljei az elkövetkező öt év során túlszárnyalják majd az iparág átlagos értékesítési eredményeit, mivel a kisméretű szabadidő-autók szegmense minden más kategóriánál nagyobb ütemben növekszik. A SUV-modellek iránti növekvő globális kereslet következtében a Ford Explorer modell gyártása most első ízben kezdődött meg az Egyesült államokon kívül is – méghozzá Oroszországban. Az első, teljes egészében Oroszországban készült Explorer idén áprilisban gördült le a Ford Sollers gyártószalagjáról a Tatár Köztársaságban működő Elabuga összeszerelő üzemben.
Kulcsszavak: autóipar, Focus, ford, gazdaság, oroszország
 
Az Audi konszern meggyőző eredménnyel zárta az első negyedévet Az Audi konszern meggyőző eredménnyel zárta az első negyedévet Egy Focus az egymilliomodik oroszországi Ford Hogyan értékesítsük használtautónkat? A Porsche újraindítja a sportautók gyártását A Porsche újraindítja a sportautók gyártását Egy Focus az egymilliomodik oroszországi Ford A kibővített amerikai gyárban készül majd a BMW X7 A Renault Nissan Mitsubishi Szövetség továbbra is példaértékű teljesítményt kíván nyújtani A Renault Nissan Mitsubishi Szövetség továbbra is példaértékű teljesítményt kíván nyújtani
 
Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságért

Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságért

2013. július 05.
A Renault Trucks megújult teherautóinak új külső stílusa fordulópontot jelent a gyártó történetében. A kínálat megújítása, amelyet a Renault Trucks összekötött az Euro 6 normára való áttéréssel, remek alkalmat kínált arra, hogy egységes arculatot hozzon létre a járműkínálaton belül.
Részletek
Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságértAz új formaterv a gyártónak arról a határozott szándékáról árulkodik, hogy olyan megbízható és hatékony eszközöket kínáljon ügyfeleinek, melyekkel a lehető legjobban tudják teljesíteni megbízásaikat.

Elszántság. Talán ez a legtalálóbb szó a megújult Renault Trucks kamionok új külső stílusára. Hervé Bertrand, a Renault Trucks formatervezési igazgatója így fogalmaz: „Azt akartuk, hogy a sofőr és a tulajdonos is az első pillanattól azt mondhassa: ez a teherautó képes lesz elvégezni, és jól elvégezni a munkát. Mert az ügyfeleink számára a teherautó elsősorban a vállalat jövedelmezőségét szolgáló eszköz, egy olyan eszköz, amelyre büszkének kell lenniük.”

Elszántságot tükröző külső megjelenés

A járművek elejének stílusát a pi szimbólumot idéző, trapéz formájú hűtőmaszk határozza meg. „A masszív, tekintélyes hűtőmaszk a megbízhatóság érzetét kelti” – magyarázza Hervé Bertrand. „A pi szimbólum különböző méretekben, az összes változatnál megjelenik és egységes arculatot kölcsönöz a kínálatnak, akárcsak a különleges, bumeráng formájú irányjelzők.” A lámpákat a T modell (távolsági szállító járművek) tervezésekor, különös gonddal rajzolták meg. Sorozatgyártású teherautón még soha nem helyezték az irányjelzőket a fényszórók keretérén végigfutó, domború szegélyként. A komplex lámpatestek aerodinamikai szerepet is kapnak, mert légterelőként tökéletesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a menetszél akadálymentesen a jármű elejéről az oldalajtók irányába áramoljon. Az irányjelzők egyedülálló technikával készültek, ennek köszönhető, hogy minimális fénydiódával is egyenletesen bevilágítják a lámpatest teljes felületét. A bumeráng forma pedig remekül azonosíthatóvá és láthatóvá teszi a járművet a szembejövők számára. A teljes kínálatban megjelenő trapéz illetve pi formájú hűtőmaszk egyedi dimenziót testesít meg a Keraxot felváltó T járműcsalád esetén, melynek hasmagassága és kiváló első terepszögei tovább fokozzák a robusztusság érzetét.

A teherautó mint termelési eszköz


A Renault Trucks teherautók új stílusvilága számos rokonságot mutat az ipar világával. A fülkéhez és a szélvédőhöz vezető fellépők, valamint a napellenzők tartóinak sűrű szabdalása a gyári futószalagokat idézi. A Renault Trucks jelzéssel ellátott ajtókon elhelyezett piros táblát szintén az ipar világa ihlette. „Kiegészíti a jármű első részén található logót és oldalról is könnyen felismerhetővé teszi a teherautóinkat” – fejti ki Hervé Bertrand –, „közvetlenül utal a gyártógépeken található azonosító táblára, melyen az adott gép műszaki jellemzőit tüntetik fel, jelen esetben a teherautóét. Ez a tábla a minőség záloga is egyben. Akár a Renault Trucks pecsétjének is tekinthetjük, amely megjelöli a kamiont, bennünket pedig kötelez.” A tábla egy részén a jármű gyári adatai szerepelnek (modell neve, változat), míg a másik részén az ügyfél a tetszése szerinti adatokat tüntetheti fel (a járművezető neve, a vállalat neve stb.).

Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságértA Renault Trucks formatervezői nem kívánták szolgai módon másolni az autós világ bevett stílusvonásait, ám a teherautók minden részletét ezzel a mércével tervezték meg. Az ajtó külső kilincse széles és masszív, kesztyűben is jól megmarkolható. A fülkében a kormánykerék átmérője impozáns, az elektromos parkolófék kapcsolója méretes és jól kézre esik. Az ajtó belső kárpitját, melyre kevés figyelmet szoktak fordítani, nagy körültekintéssel tervezték meg, különösen az alsó részt, hiszen ezt látja először a sofőr, amikor beszáll a járműbe.

A termelési eszköz fogalma a teljes kínálatban visszaköszön és ez határozta meg a stílus kialakításának szempontjait is. Például az áruterítési kínálatban nagy figyelmet fordítottak az első lökhárítóra, mert ez a jármű legsebezhetőbb pontja ütközéskor. A Renault Trucks D és D Wide lökhárítóját több részesnek tervezték meg, hogy gyorsabban és kisebb költséggel lehessen pótolni. A K modellben az Euro 6 motorral kapcsolatos kötöttségek miatt a mérnökök kénytelenek voltak a hűtőradiátor előtt elhelyezni a stabilizátor rudat és a vonórúd-kereszttartót. A formatervezők ahelyett, hogy megpróbálnák eltakarni, mint a Keraxban, úgy döntöttek, hogy újratervezik és kihangsúlyozzák ezt a darabot: „Abból indultunk ki, hogy nem kell elrejtenünk a kamion funkcionális részeit” – tudjuk meg Hervé Bertrand-tól. „Ezzel kicsit visszatekintünk az ötvenes évekbeli motorokra, amelyeken minden alkatrész jól látható volt. Ha egy alkatrésznek rendeltetése van, azt mi megmutatjuk. A vonórúd-kereszttartó például fokozza jármű robusztusságának érzetét.” Ez a szemlélet mutatkozik meg a T fülkéjének szintén „csupaszon” hagyott, jól látható billenőszerkezete esetén is.

új formaterv a kisebb fogyasztásért

A szállító számára a teherautó elsősorban hasznot termel. Ezért a Renault Trucks szakemberei a legjobb tudásuk szerint tervezték meg a fülkét, hogy a teherautók az első pillanattól a lehető legtakarékosabbak legyenek. A teljesen új fülkét a távolsági szállító és az építőipari járművekhez fejlesztették ki. Elsődlegesen arra ügyeltek, hogy minél kisebb legyen a légellenállása.

Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságértAz új karosszéria átveszi ugyan a Magnum jellegzetes fülkéjének hagyományosan a  motortérre épített, de attól látványosan elválasztott  formavilágát, de az aerodinamikai fejlesztésekkel végül egy teljesen új stílus jött létre. „A fülke legelső rajzaitól a kisebb üzemanyag-fogyasztás szempontja határozta meg a fejlesztés irányát” – idézi fel Hervé Bertrand –, „ezért döntöttünk amellett, hogy a szélvédőt az A oszlopnál 12 fokban megdöntjük; ezért választottuk a trapéz alakú, hátul 30 cm-rel szélesebb fülkét, mert ez jobb légellenállást eredményez, mégis tökéletesen biztosítja a jármű és a pótkocsi öszekapcsolását.”

A tervezést követően szélcsatornában tesztelték a fülkét 1:4 arányú maketten és  életnagyságban, hogy valós körülményeket szimulálva is próbára tegyék a terveket, jóváhagyják az új megoldásokat és tovább tökéletesítsék a formákat. „Olyan kamiont akartunk, amelyik ugyanolyan hatékony, mint a Premium Route, presztizse viszont a Magnuméhoz fogható” – foglalja összes Hervé Bertrand –, „bátran mondhatom, hogy ez sikerült !”

Az elsőre eltalált formaterv és a járművek oldalára helyezett stilisztikai hangsúly jóvoltából az új Renault Trucks teherautók megjelenése rendkívül dinamikus. „Ha megnézzük például egy K modell első háromnegyedét, rendkívül mozgalmas benyomást kelt” – mondja a formatervezési igazgató. „Ez a dinamizmus a fényszóróktól a fülke hátuljáig futó rendkívül feszes vonalvezetésből fakad. Sokat dolgoztunk azon, hogy minél kevesebb függőleges sík és él legyen a fülke hátsó részén, és azon, hogy a fülke hátulján és a tetőn elhelyezett légterelők minél harmonikusabban illeszkedjenek a karosszéria egészébe. Az eredmény: markánsabb frontrész, összeszedettebb megjelenés a jármű egészét tekintve, ami szintén fokozza a dinamizmust.”

Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságértEgy fülkében két külön világ

A belső tereket is teljesen áttervezték. A sofőr körüli vezetőtér jól elkülönül az L alakban elhelyezkedő élettértől. A külső megjelenéshez hasonlóan a fülke belsejét is az egyszerűség és a funkcionalitás jegyében tervezték meg. A tervezők minden cicomát száműztek. A műszerfal nagy felülete teljesen sík. Egyben rakodóhely is, ahol a sofőr elhelyezheti személyes dolgait. Az áthelyezhető panelre különböző tartozékok, például a felépítmény- vezérlő és visszajelző egységek rögzíthetők úgy, hogy nem hagynak maradandó nyomot. Nincs túl sok kapcsoló se a műszerfalon, se a kormányon. A sofőr a kormányra helyezett kapcsolókkal navigálhat a műszerfal kijelzőjének menüpontjai között. „Arra törekedtünk, hogy minden funkció könnyen hozzáférhető, egyszerű és könnyen felismerhető legyen” – árulja el Paul Daindree, aki a fülkebelső formatervezését irányította. „Az volt a célunk, hogy azok a járművezetők, akik nem ismerik az autót, könnyen kiismerjék magukat benne.” A Recaroval közösen kifejlesztett ülések tervezése során kiemelt figyelmet fordítottak a megjelenésre, a tartósságra és  a kényelemre.

A pihenőtérben is nagy körültekintéssel választották meg a színeket. „Az alsó részhez sötét árnyalatokat választottunk, ezek nem olyan kényesek a szennyeződésekkel és a kopással szemben” – meséli Hervé Bertrand. „Feljebb haladva egyre világosabbak a színek, ami tágasságot és világosságot kölcsönöz az utastérnek.”

A rakodóhelyeket speciális műanyagból alakították ki, amely jobban elnyeli a fényt és a tapintása is kellemesebb, mint a hagyományos műanyagé, ezzel hozzájárul a fülkében uralkodó kellemes hangulathoz.

Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságértA formatervezők világos tér létrehozására törekedtek. A sofőr pihenőidőben a közlekedők mentén elhelyezett spotlámpák barátságos fényét élvezheti. Amikor éjszaka vezet, a lámpák fénye pirosra vált. „Ez az egyetlen szín, ami nem zavarja a sofőrt az éjszakai vezetésben” – világosít fel Hervé Bertrand –, „ezt a színt alkalmazzák a tengeralattjárókban is”. A teherautóban különleges hangulatot kelt, amit kedvelnek a sofőrök.

A Renault Trucks új járműveinek formaterve remekül tükrözi igazi rendeltetésüket: a feladatok lehető legeredményesebb elvégzésére teremtett eszközök. Nem rejtőznek el. Vállalják szerepüket és a küldetést, amelyre szánták őket. „Annak szem előtt tartásával terveztük meg a járműveket, hogy büszkeséget ébresszenek. Büszkeséget abban, aki vezeti; büszkeséget a tulajdonosában; büszkeséget azért, hogy hatékony munkaeszközzel végezhetik a társadalom számára nélkülözhetetlen küldetésüket, az áruszállítást” – összegzi Hervé Bertrand.
Kulcsszavak: bemutató, járműipar, Renault Trucks, új modell
 
Izgalmas formavilággal érkezik a Peugeot új SUV-ja Izgalmas formavilággal érkezik a Peugeot új SUV-ja Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságért A vadonatúj, 2015-ös Subaru Outback a Genfi Autószalonon mutatkozik be Peugeot 308 GT: két dinamikus és különleges motor hangsúlyozza a modell erős egyéniségét Peugeot 308 GT: két dinamikus és különleges motor hangsúlyozza a modell erős egyéniségét Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságért Klasszikus arányok a modern karakter szolgálatában – az új BMW Z4 Roadster Elszántságot tükröző formaterv a fokozott hatékonyságért BMW R 1200 R - Izmosabb és erősebb
 

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 10561 - 10570