Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 11091 - 11100
Érdemes a környezetbarát technológiák felé nyitni a közösségi közlekedésben

Érdemes a környezetbarát technológiák felé nyitni a közösségi közlekedésben

2013. április 11.
A BKK vezérigazgató-helyettese szerint, bár még viszonylag drága a környezetbarát technológia a közösségi közlekedésben, illetve nincs több dugó mint tíz éve, mégis "érdemes nyitni" az alternatív hajtású, környezetbarát járművek irányába.
Részletek
érdemes a környezetbarát technológiák felé nyitni a közösségi közlekedésbenSomodi László szerdán, a fővárosi közlekedés fejlesztéséről szóló budapesti konferencián azt mondta, plusz pénz nincs a budapesti közösségi közlekedés járműflottájának cseréjére alternatív meghajtású modellekkel, de bíznak abban, hogy "kapcsolt támogatásokkal" előre lehet lépni.

Mint mondta, a gyártók szerint a földgázüzemű és az elektromos, vagy hibrid meghajtású járművek megtérülési ideje 5-8 év lehet, de ezek beszerzése drágább, mint a hagyományos, dízelüzemű járműveké. Ha erre a különbözetre lenne finanszírozás, akkor több ilyen jármű beszerzése is elindulhatna. Hozzátette ugyanakkor, hogy folyamatban van egy olyan kormányzati program, amely földgázüzemű buszok megvételét segíti.

A vezérigazgató-helyettes kitért a kötöttpályás közlekedés javítására is. Elmondása szerint a budapesti közösségi közlekedést használók több mint a fele ilyen járművekkel utazik, ezért alapvető fontosságú az infrastruktúra megújítása. Ezek között említette az 1-es és a 3-as villamos vonal felújítását, illetve a budai fonódó villamosprojektet is.

A 4-es metró beruházásával kapcsolatban megjegyezte: a problémák miatt mindenki megijedt a metróépítéstől, pedig később is szükség lesz vasúti infrastruktúra építésére. Már vannak források például tervek elkészítésére a kisföldalatti felújításával, meghosszabbításával, a 2-es metró és a gödöllői HéV összekapcsolásával, az észak-déli gyorsvasúttal (5-ös metró), és a 3-as metró felújításával kapcsolatban is.

érdemes a környezetbarát technológiák felé nyitni a közösségi közlekedésbenUjvári éva, a BKK projektirányítási vezetője a városfejlesztéssel összefüggő nagyberuházásokról a konferencián elmondta, azoknál elsődleges szempont az akadálymentesség, a környezetterhelés csökkentése, a gyalogos és a kerékpáros kapcsolatok erősítése. Ebbe illeszkedik a Károly körút, a Március 15. tér, a Széll Kálmán tér és a Ferenciek tere átépítése is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: törekednek arra, hogy a buszsávok az eredeti terveknek megfelelően a középső sávban legyenek, de tisztázni kell a megvalósítás feltételrendszerét.
Kulcsszavak: 4-es metró, bkk, bkv, környezetbarát, közlekedés, villamos
 
Ilyen élmény a világ legzöldebb buszain utazni Ilyen élmény a világ legzöldebb buszain utazni Érdemes a környezetbarát technológiák felé nyitni a közösségi közlekedésben Jövőkutatókkal dolgozik a Ford Érdemes a környezetbarát technológiák felé nyitni a közösségi közlekedésben A Goodyear TreadMax abroncsokkal még jobban csökkenthetők a fenntartási költségek Érdemes a környezetbarát technológiák felé nyitni a közösségi közlekedésben A Thomson Reuters a világ 100 leginnovatívabb cége közé sorolja az ABB-t A gumiabroncsok állapotának fontosságára hívja fel figyelmet a Ford A gumiabroncsok állapotának fontosságára hívja fel figyelmet a Ford
 
A Nissan EV-programjában a LEAF csupán a kezdet

A Nissan EV-programjában a LEAF csupán a kezdet

2013. április 11.
A Nissan LEAF, a világ legkeresettebb elektromos járműve biztosítja a Nissan vezető helyét a zéró-emissziós mobilitás világpiacán. Ez azonban csupán a kezdete a Nissan kiterjedt elektromosjármű-programjának.
Részletek
Nissan e-NV200A Nissan díjnyertes NV200 kishaszon-gépjárművének 100%-ig elektromos változata lassan fejlesztési programja végére ér. A prototípusok már több százezer mérföldet tettek meg olyan kereskedelmi partnerek szolgálatában, mint a Coca-Cola, a japán posta és a FedEx, hogy visszajelzést kapjunk a valós üzemi körülmények között szerzett tapasztalatokról, és az európai flotta üzletág is zöld jelzést adott a járműnek a korai tesztüzemek alapján.

öt lízingcég, hat nagy flottaüzemeltető cég és három használtautó-értékbecslő látogatott el a Nissan barcelonai üzemébe, az e-NV200 jövőbeli gyártásának helyszínére, hogy kipróbálhassák a kisteherautót és megismerjék a Nissan jövőre vonatkozó terveit. A járművet olyan lelkesedés fogadta, hogy a jelenlévők közül többen a gyártás azonnali megkezdését kérték. Az értékesítés tehát 2014-ben megkezdődik. Az e-NV200 az új LEAF-nél már bevált hajtáslánccal működik, és kombi, illetve Evalia személyszállító kivitelben is forgalomba kerül majd.

A sokoldalú NV200-ból londoni taxi is készül, amely megfelel a brit főváros által támasztott szigorú Hackney Cab követelményeknek. Bár az első forgalomba kerülő járművek dízelüzeműek lesznek, fejlesztés alatt áll az NV200 fekete taxi elektromos változata is. Szintén a LEAF hajtásláncával működik majd a 2014 végére várható másik új elektromos jármű, az Infinitire épülő vadonatúj luxus kompakt autó. A Nissan a hidrogén-üzemanyagcella technológiát is továbbfejleszti jövőbeni felhasználás céljából. A 2012-es Párizsi Autószalonon bemutatott Nissan TeRRA tanulmányautóban a vállalat két különleges erősségét ötvöztük: a szabadidőautót és az elektromos járművet.

Nissan TeRRAA 4x4 városi szabadidőautónak szánt TeRRA első kerekeit a számos modellnél használt LEAF hajtáslánc mozgatja, míg a hátsó két kereket egy-egy beépített kerékagymotor hajtja. Az utastér padlója alá szerelt akkumulátorokat a Nissan által kifejlesztett legújabb hidrogén tüzelőanyag cellacsomag látja el energiával. A kisméretű, mégis erős egység könnyen elfér a motorháztető alatt. A TeRRA tanulmányautó bemutatta, hogyan tudják az akkumulátoros és az üzemanyagcellás elektromos járművek is hasznosítani az olyan alkotóelemeket, mint a motor, az akkumulátor és az inverterek. A Nissan ezt a kétféle meghajtási módot inkább egymás kiegészítőjének és nem versenytársának tekinti.

Bár az üzemanyagcellás autó jelenleg még tanulmányi stádiumban van, hamarosan kaphatóak lesznek a Nissan üzemanyagcellás modelljei is. Az év elején a Renault-Nissan, a Ford és a Daimler szerteágazó stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött, amelynek eredményeképpen azt várják, hogy a világ első, tömegpiacra szánt, elérhető árú üzemanyagcellás elektromos járműve már 2017-re forgalomba kerülhessen. Az együttműködés célja, hogy közösen fejlesszenek ki egy autóknál alkalmazható üzemanyagcellás rendszert, a technológia kidolgozásához kapcsolódó beruházási költségek csökkentése mellett. A projektben minden vállalat egyforma részt vállal a beruházásból.

„A fenntarthatóbb közlekedésre törekvő iparágunkban a ma létező akkumulátoros elektromos járművek mellett az üzemanyagcellával működő elektromos járművek jelentik a következő lépést." - fejtette ki Mitsuhiko Yamashita, a Nissan Motor vállalat igazgatótanácsának tagja, kutatás-fejlesztésért felelős elnökhelyettese.

Nissan LEAF„örömmel várjuk azt a pillanatot, amikor az akkumulátoros EV-k mellett a zéró-emissziós termékcsaládunkban megjelenő üzemanyagcellás (FCEV) járműveinkkel is kielégíthetjük majd ügyfeleink igényeit."
Kulcsszavak: e-NV200, elektromos autó, leaf, nissan, NV200, Renault-Nissan, Terra, villanyautó, zöld
 
A Nissan EV-programjában a LEAF csupán a kezdet Irányjelző Közlekedési Magazin novemberi ajánló A Nissan EV-programjában a LEAF csupán a kezdet Toyota i-Road a Tokiói Autószalonon A Nissan EV-programjában a LEAF csupán a kezdet Hibridrekord a Fordnál Önvezető reptéri buszokat tesztelnek Stockholmban Önvezető reptéri buszokat tesztelnek Stockholmban 15%-os kedvezménnyel tölthetők a Nissan elektromos autók a MOL Plugee e-töltőkön 15%-os kedvezménnyel tölthetők a Nissan elektromos autók a MOL Plugee e-töltőkön
 
Visszaesett az új személykocsik gyártása és eladása Csehországban

Visszaesett az új személykocsik gyártása és eladása Csehországban

2013. április 11.
Nagymértékben visszaesett 2013 első negyedévében az új személygépkocsik gyártása és eladása is Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán.
Részletek
SkodaA szövetség közleménye szerint az idei első három hónapban 285 715 személyautót gyártottak Csehországban, ez éves szinten 18 százalékos visszaesés. Az eladott új személygépkocsik száma 36 453 volt, ami 16 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában.

A legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto az első negyedévben 10 558 személygépkocsit adott el belföldön, ami éves szinten 20 százalékos csökkenés. A második helyen végzett Volkswagen 3864 autót adott el, ami viszont hat százalékos növekedés. A harmadik Hyundai eladása nyolc százalékkal 3581 autót tett ki.

Helyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a személyautók iránti kereslet csökkenése a nehezedő gazdasági helyzetre vezethető vissza. éves szinten a gépkocsieladás 5-10 százalékos visszaesésével számolnak. Az eladott személygépkocsik 62 százalékát cégek vették meg.  A legnépszerűbb modell továbbra is a Skoda Octavia, a Fabia és a Rapid.

Mind a három cseh autógyár - Skoda Auto, Hyundai és a TPCA - az első negyedévben kevesebb autót gyártott, mint 2012 hasonló időszakában. Az új személygépkocsik 54,8 százalékát a Skoda, 26,6 százalékát a Hyundai, 18,6 százalékát pedig a TPCA gyártotta.

Hyundai
Kulcsszavak: autóipar, autókereskedés, gazdaság, Hyundai, járműipar, skoda, volkswagen
 
A Hyundai i30 N nyerte az „Auto Bild Év Sportautója” olvasói díjat A Hyundai i30 N nyerte az „Auto Bild Év Sportautója” olvasói díjat Visszaesett az új személykocsik gyártása és eladása Csehországban Négymilliárd euróval finanszírozza a GM az Opel fejlesztéseket Ötvenéves a Wankel-motoros Mazda Cosmo Ötvenéves a Wankel-motoros Mazda Cosmo Visszaesett az új személykocsik gyártása és eladása Csehországban A Toyota nyeresége 240 százalékkal nőtt Visszaesett az új személykocsik gyártása és eladása Csehországban Adókedvezmény az elektromos autók elterjesztése érdekében
 
Négymilliárd euróval finanszírozza a GM az Opel fejlesztéseket

Négymilliárd euróval finanszírozza a GM az Opel fejlesztéseket

2013. április 11.
A General Motors 2016 végéig 4 milliárd euróval finanszírozza új Opel modellek fejlesztését - írja az Automotive News Europe hírportál.
Részletek
Opel"Globális autóipari vállalatként a GM-nek erős európai jelenlétre van szüksége mind a design és fejlesztés, mind a gyártás és értékesítés tekintetében" - jelentette ki Dan Akerson, a General Motors elnök-vezérigazgatója az Opel szerdai közleménye szerint. Kifejtette: "az Opel kulcsfontosságú szerepet játszik sikerességünkben, és az anyavállalat teljes támogatását élvezi".

Az Opel 1999 óta 18 milliárd euró veszteséget szenvedett el, ebből 1,8 milliárdot tavaly. Az Opel és testvérmárkája, a Vauxhall eladásai az európai autóipari szervezet, az ACEA kimutatásai szerint tavaly 15,6 százalékkal 834 ezer 790-re csökkent az EU-ban és a négy EFTA országban.

Az Opel/Vauxhall olyan új modellekkel, mint az Adam kisautó, a Mokka SUV és a Cascade kabrió igyekszik megfordítani eladásai csökkenését. Az Opel 2016-ig 23 teljesen új, vagy "ráncfelvarrott" modellt és 13 új erőátviteli rendszert tervez bemutatni.

Az Opel DRIVE 2022 tízéves terve az évtized közepére irányozza elő a nullszaldó elérését. Az Opel kiadásainak 300 millió euróval való csökkentése mellett három év alatt évi 500 millió eurós rezsicsökkentést irányoz elő. A vállalat bezárja üzemét a németországi Bochumban, ahol a Zafira modell készül, miközben mintegy 2 ezer fővel csökkentette alkalmazottai számát tavaly Európában.

OpelA GM elnök-vezérigazgatója nem válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy a négymilliárdos beruházási elkötelezettség azt jelenti-e, hogy az Opel 2016-ig a GM tulajdonában marad. Steve Girsky, a GM alelnöke, a GM Europe elnöke és az Opel felügyelőbizottságának elnöke azonban a Reuters hírügynökségnek "megalapozatlannak" nevezte azokat az értesüléseket, amelyek szerint egyes Opel aktívákat a PSA/Peugeot-Citroen autógyárral létesítendő közös vállalathoz helyeznének át.
Kulcsszavak: autóipar, fejlesztés, gazdaság, gm, opel
 
Négymilliárd euróval finanszírozza a GM az Opel fejlesztéseket Európában 5,8 százalékkal nőtt az új autók eladása az első félévben Kiderült, mikorra készülhet el a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Galvani-híd Kiderült, mikorra készülhet el a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Galvani-híd Új modellekkel érkezik a LADA Új modellekkel érkezik a LADA Visszahívnak több tízezer Volkswagen terepjárót a károsanyag-kibocsátás manipulációja miatt Visszahívnak több tízezer Volkswagen terepjárót a károsanyag-kibocsátás manipulációja miatt Autómegosztó start-up vállalkozásba fektet a Toyota Autómegosztó start-up vállalkozásba fektet a Toyota
 
Érzelmek és sportos teljesítmény

Érzelmek és sportos teljesítmény

2013. április 10.
Az új Clio R.S. 200 EDC egyszerű, mégis bensőséges, érzéki vonalai az érzelmekre helyezik a hangsúlyt, miközben számtalan részletében közvetlenül a nagy teljesítményű autótechnológia, sőt, egyenesen a Forma-1 köszön vissza.
Részletek
Renault Clio RSA Renault Sport Technologies legújabb alkotása hitelesen viseli sportos formajegyeit, köztük az egyedi lökhárítókat és küszöböket, az iker kipufogóvéget, valamint a nagyméretű keréktárcsákat. Az ötajtós karosszéria és a kupés vonalvezetés kiemelkedően sokoldalúvá teszi a modellt, miközben a Renault Sport modellekre jellemző, sportos stílusjegyek erőteljesen, mégis egyszerűen érvényesülnek.

Elegáns és modern külső formaterv

A Renault Sport modellek formai megoldásai egyben műszaki jelentőséggel is bírnak. A diffúzor és a hátsó légterelő például egy egységet alkot: akárcsak az együléses versenyautóknál, a maximális aerodinamikai hatásfokot szolgálják. A diffúzor adja a hátul ébredő leszorítóerő 80 százalékát, a maradék 20 százalékról a különleges kialakítású légterelő perem gondoskodik. Akárcsak a Forma 1-es autók elülső szárnya, az R.S. modellszéria elmaradhatatlan elemei a hátsó diffúzor és légterelő, amelyek a Renault által az autósportok csúcsán, a Forma 1-ben elért sikerekre emlékeztetnek.

A hűtőmaszkon a Renault logó alatt R.S. embléma található, a lökhárító alsó felébe beillesztett LED nappali fények éjjel és nappal egyaránt messziről felismerhető azonosító jegyei az autónak. A kipufogócsövek a diffúzor szerves részét képezik, négyszögletű keretük újabb jellegzetes R.S. stíluselem. Az új Renault Clio R.S. 200 EDC ötféle karosszéria színben, köztük az exkluzív Sirius Sárga fényezéssel rendelhető.

Renault Clio RSAlapszín: Jégfehér
Metálszínek: Lángvörös, éjfekete, Platina, Sirius-sárga * (*exkluzív R.S. szín)
Az alapfelszerelés részét képező, 17 colos ezüstszürke keréktárcsa opcióként fényes fekete vagy 18 colos keréktárcsákra cserélhető.




Kényelmes, mégis izgalmas belső tér


A domináns fekete kárpitozás eleganciáját oldó, piros részletek ráirányítják a tekintetet az utastér uralkodó formáira és szerkezetére. Az új Clio esetében választott, eleve a szenvedéllyel azonosított piros kontraszt-szín a Renault Sport dinamikus kiegészítőin is megjelenik – ennek két leginkább szembeötlő példája a biztonsági öv és a műszerek mutatói. Ugyancsak a piros árnyalat uralja a kárpitok látható öltéseit, a sportkormány középállását jelző betétet, a légbeömlők kereteit és az ajtópanelek díszítéset. A sebességváltó gombján és a váltószoknya öltésein is visszaköszön a piros szín.

A sötét fémszürke váltófülek a kormánykerék mögött kaptak helyet, a szürke műszerlap a Clio R.S. kiváltsága. A motor indításakor a fordulatszámmérő és az üzemanyagszint-mérő mutatója látványos módon kel életre.

A Renault Sport modelleken hagyományosan kiváló kagylóülések ezúttal fokozott oldaltartást nyújtanak, így biztosítva a Clio R.S.-től elvárt üléskomfortot és stabilitást. Pirossal varrott fekete bőr kivitelben is rendelhetők.
Renault Clio RS
Kulcsszavak: bemutató, clio, R.S., renault, Renault Sport
 
Megérkezett a BMW legkisebb terepkupéja Megérkezett a BMW legkisebb terepkupéja BMW 3.0 CSL Hommage: a versenysport időtlen klasszikusának modern újraértelmezése BMW 3.0 CSL Hommage: a versenysport időtlen klasszikusának modern újraértelmezése 40 éves a Renault Fuego 40 éves a Renault Fuego Merész formaterv és úttörő technológia a Nissan páratlan crossoverében Merész formaterv és úttörő technológia a Nissan páratlan crossoverében Érzelmek és sportos teljesítmény A 2014-es modellévbe már Graphite Black színben is megrendelhető Honda CB1100
 
A DAF bemutatja az új, Euro 6-os LF és CF típust

A DAF bemutatja az új, Euro 6-os LF és CF típust

2013. április 10.
A DAF Trucks április 9-én a birminghami haszonjármű-kiállításon (az Egyesült Királyságban) bemutatta az új, Euro 6-os LF és CF típust, valamint az új, Euro 6-os PACCAR MX-11 motort.
Részletek
DAF CFAz új, Euro 6-os LF-et és CF-et annak jegyében fejlesztették ki, hogy maximális szállítási hatékonyságot, piacvezetően csekély üzemeltetési költségeket és optimális teljesítményt nyújtsanak. „Az új LF és CF típusok bemutatásával immár kiteljesedett a DAF új, hatékony Euro 6-os járműveinek kínálata.” – mondta Harrie Schippers, a DAF elnöke. „Az Euro 6-os projekt a legnagyobb szabású beruházás és fejlesztési program a DAF 85 éves történelmében, az iparág vezető termékeit eredményezve az ügyfelek legnagyobb elégedettsége érdekében.”

A DAF hatékony Euro 6-os járműveinek kínálata: CF, XF, LF

Az új, Euro 6-os LF elosztó feladatokra ideális, míg az új, Euro 6-os CF számos különféle alkalmazásra kiválóan megfelel, a regionális fuvarozástól a nehézsúlyú építőipari felhasználásig. Ezek az új típusok új alvázzal, új hajtáslánccal és új, a kínálat csúcsán álló Euro 6-os XF-fel szoros rokonságot mutató külső megjelenéssel készülnek majd. Teljesen átdolgozták az új LF és CF tágas belsőterét is, így új ülések, új, színes információs kijelzővel ellátott műszerpanelek és új kormánykerekek gondoskodnak a kiváló ergonómiáról, illetve vezetési kényelemről.

Erős és hatékony PACCAR motorok teljes választéka áll rendelkezésre az új, Euro 6-os LF-hez és CF-hez, beleértve a legkorszerűbb műszaki színvonalat képviselő 4,5 és 6,7 literes PACCAR PX-5 és PX-7 motorokat, valamint a 10,8 literes és 12,9 literes PACCAR MX-11 és MX-13 erőforrásokat. E hatékony PACCAR motorok mindegyike nagy nyomású közös nyomócsöves üzemanyag-befecskendező rendszert, változó geometriájú turbófeltöltőt és más innovatív műszaki megoldásokat alkalmaz a hatékonyság maximalizálására, beleértve a védőtokkal ellátott vezetékkötegeket és a fejlett motorvezérlő rendszereket. Kifinomult kipufogógáz-utánkezelő rendszerek szolgálják a maximális hatékonyságot és a legkisebb üzemanyag-fogyasztást.

DAF LFA sokoldalú Euro 6-os CF sorozatgyártása a tervek szerint az év közepén kezdődik el, míg az Euro 6-os LF elosztó tehergépkocsi gyártása a negyedik negyedévben veszi kezdetét.

A PACCAR a kiváló minőségű könnyű-, közép- és nehézkategóriás tehergépkocsik tervezésének, gyártásának, illetve ügyfélszolgálatának globális technológiai vezetője, a Kenworth, a Peterbilt és a DAF márkanevek révén. A PACCAR ezenkívül fejlett dízelmotorokat is tervez, illetve gyárt, pénzügyi szolgáltatásokat és informatikai megoldásokat nyújt, valamint fő profiljához kapcsolódóan tehergépkocsi-alkatrészeket is forgalmaz.
Kulcsszavak: CF, DAF Trucks, járműipar, LF, tehergépjármű, új modell
 
Új és olcsó elektromos autót dobott piacra a Honda Új és olcsó elektromos autót dobott piacra a Honda A SEAT mérnökök az északi sarkkörön teszteltek A SEAT mérnökök az északi sarkkörön teszteltek Az új ‘Terep mód’ kitágítja a negyedik generációs Kia Sorento határait Az új ‘Terep mód’ kitágítja a negyedik generációs Kia Sorento határait A DAF bemutatja az új, Euro 6-os LF és CF típust Ultramodern funkciók gazdag választéka az új Kia Carensben Biztosan hibrid lesz az új Toyota Supra? Biztosan hibrid lesz az új Toyota Supra?
 
Az Audi kiszállította századik ügyfél-versenyautóját

Az Audi kiszállította századik ügyfél-versenyautóját

2013. április 10.
Az Audi Sport ügyfélsport-körének legújabb tagja az MS RACING csapata, amely mostantól Audira váltva két új R8 LMS versenyautóval indul a 2013-as ADAC GT Masters bajnokságban. A csapat átvette az összesen századik, Heilbronn-Biberachban, a quattro GmbH neckarsulmi üzemében készült versenygépet.
Részletek
Az Audi kiszállította századik ügyfél-versenyautójátSzimbolikus mérföldkőnek számít ez az autóátadás a 2009 óta működő ügyfélsport-program életében, a quattro GmbH ugyanis - e nagyjából négy év után - immár az Audi R8 alapjaira épült századik versenyautóját szállíthatta ki. Az Audi R8 LMS ultra megjelenésével mindeközben e GT3-modell harmadik fejlesztési lépcsője érkezett a kínálatba, amelyben az Amerikai Egyesült államok piacára szánt GRAND-AM változat is szerepel. Utóbbi januárban megnyerte a daytonai 24-órás verseny GT-kategóriáját.

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az MS RACING csapata működése során első alkalommal az Audi mellett döntött” – hangsúlyozta Franciscus van Meel, a quattro GmbH ügyvezető igazgatója. Az Audi száz százalékos tulajdonú, neckarsulmi székhelyű leányvállalata fejleszti, gyártja és értékesíti a négykarikás márka ügyfélsport-modelljeit. „A Nürburgring, Spa, Daytona és Zolder hosszú távú, 24-órás futamain időközben összesen 18 győzelmet, valamint számos további bajnoki címet számláló mérleg egyértelműen jelzi autóink minőségét. A versenygépek számára több mint 50 százalékban a sorozatgyártású modellek szolgálnak műszaki alapként. Immár száz járművünk kiszállításával jelentősen megerősítettük globális piaci pozícióinkat, az R8 ugyanis mára Ausztrália, ázsia, Európa, észak- és Dél-Amerika versenypályáin is megjelent.”

Sebastian Asch, az ADAC GT Masters sorozat tavalyi bajnoka csapattársa, Florian Stoll oldalán érkezett az Audi R8 LMS ultra átadására, míg a kulcsot Ralph Stoll versenymérnök vette át Dirk Spohrtól, az Audi Sport customer racing ügyfélmenedzsment-vezetőjétől. A Waldshut-Tiengen-i csapat az elkövetkező hetek során, a szezon áprilisi 27-i, oscherslebeni nyitófutamáig mutatja be pilótagárdáját.
Kulcsszavak: audi, Audi Sport, autósport, R8
 
Az Audi a legjobb márka a DEKRA 2018-as használtautó-jelentésében Az Audi a legjobb márka a DEKRA 2018-as használtautó-jelentésében A MINI ALL4 Racing csapat feljött a harmadik helyre A MINI ALL4 Racing csapat feljött a harmadik helyre Hat magyar öt kategóriában az első autósport olimpián Hat magyar öt kategóriában az első autósport olimpián Tim Gábor indul a Dubai 24 órás versenyen Tim Gábor indul a Dubai 24 órás versenyen A NIT és az OXXO Hungary Truck Racing Team hosszú távú együttműködést írt alá A NIT és az OXXO Hungary Truck Racing Team hosszú távú együttműködést írt alá
 
Közlekedésbiztonsági napot szervez gyerekeknek a Vasúttörténeti Park

Közlekedésbiztonsági napot szervez gyerekeknek a Vasúttörténeti Park

2013. április 10.
Játékos formában tanulhatnak a biztonságos közlekedésről a gyerekek a Vasúttörténeti Park április 13-i közlekedésbiztonsági napján, ahol a játékos foglalkozások során a gyalogos-, vasúti-, kerékpáros- és tömegközlekedés alapszabályait sajátíthatják el a helyszínre látogatók.
Részletek
Közlekedésbiztonsági napot szervez gyerekeknek a Vasúttörténeti ParkA Közlekedésbiztonsági Napon a Park interaktív programjain túl lesz mini KRESZ park, kerékpáros ügyességi pálya, kerékpáros és autós KRESZ-teszt, vonat és hungarocell-autó ütközésének látványos bemutatója, a legügyesebbek pedig számos ajándékot is nyerhetnek - adta hírül közleményben az intézmény.

A Mini KRESZ Park kis sofőrjeinek 15 perces KRESZ oktatáson kell részt venniük, mielőtt az autók volánjai mögé ülnek, a kerti vasút gyermek utasai pedig a MáV és a Vasúttörténeti Park vasúti totójának kitöltésével bizonyíthatják a vasúti közlekedés szabályaiban való jártasságukat. A Magyar Kerékpárosklub ügyességi pályáján a gyerekek próbára tehetik képességeiket az egyensúlytartásban, a kormányzásban, a megfelelő sebesség megválasztásában, így könnyedén gyakorolhatják a kerékpár biztonságos kezelését. A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) standjánál "Tökéletes Utas" jogosítvány szerezhető: kicsik és nagyok egyaránt megtanulják, hogyan szabad, érdemes és biztonságos gyalogosként közlekedni Budapest utcáin. Az igazán bátrak még azt is kipróbálhatják, milyen érzés buszvezetőnek lenni.

A GRSP Magyarország Egyesület interaktív bemutatóján egy vasúti kocsi belsejében tanulhatnak a gyerekek a láthatóság fontosságáról a Látni és látszani című bemutató keretében. Nem csak ügyességi feladatokkal, de szimulációs előadással is készülnek a szervezők: Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és a Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság előadásán Szécsi Tibor rendőr alezredes mutatja be a gyerekeknek mi történik abban az esetben amikor egy autó a vasúti sínekre szorul. Az ütközést egy hungarocellből készült személyautó szemlélteti majd, miközben vonat érkezik a síneken.

Közlekedésbiztonsági napot szervez gyerekeknek a Vasúttörténeti ParkA FOR-VID Forgalomtechnikai Kft. KRESZ-suli programjával vesz részt a rendezvényen, amelynek segítségével az óvodás és kisiskolás korosztály gyakorolhatja a nyomógombos gyalogátkelőhelyen történő átkelést. A programokat az intézmény fedett Orient csarnokában rendezik meg.
Kulcsszavak: biztonság, közlekedés, kresz, Vasúttörténeti Park
 
A Nissan önvezető taxit tesztel Japánban A Nissan önvezető taxit tesztel Japánban Közlekedésbiztonsági napot szervez gyerekeknek a Vasúttörténeti Park Több mint kétmilliárd forintból újítanak fel mellékutakat Zalában Az Európai Parlament kötelezővé tenné a vezetéstámogató rendszereket az új autókban Az Európai Parlament kötelezővé tenné a vezetéstámogató rendszereket az új autókban Közlekedésbiztonsági napot szervez gyerekeknek a Vasúttörténeti Park Európa döntött: kötelező az alternatív üzemanyag infrastruktúra Száz új CNG töltőállomás létesül hazánkban 5 éven belül Száz új CNG töltőállomás létesül hazánkban 5 éven belül
 
Csökkent a cseh légitársaságok utasszáma

Csökkent a cseh légitársaságok utasszáma

2013. április 10.
Csehországban tavaly 11,8 millióan vették igénybe a légi közlekedést, ami éves szinten 7,2 százalékos csökkenés - közölte a cseh közlekedési minisztérium kedden.
Részletek
Csökkent a cseh légitársaságok utasszámaA Csehországban bejegyzett légitársaságok utasainak összlétszáma mintegy 5,6 millió volt, ami éves szinten majdnem 25 százalékos visszaesés. A minisztérium jelentése szerint ugyancsak csökkent az autóbusszal közlekedők száma, míg a vasúton többen utaztak, mint 2011-ben.

A cseh légitársaságoknál a legnagyobb, 26 százalékos visszaesés a rendszeres járatoknál volt, charterjáratokkal 22 százalékkal kevesebben utaztak. A minisztérium húsz, Csehországban bejegyzett légitársaság adatait vizsgálta. Közülük nagy utasszállítónak számít a Cseh Légitársaság (CSA), a Travel Service, a Holidays Czech Airlines, míg például az ABS Jets vagy a Grossmann Jet Service a kis társaságok közé tartozik.

A belső csehországi légiforgalmat tavaly 90 ezer ember vette igénybe, ami szintén 25 százalékos visszaesés. A nagyobb cseh légitársaságok közül eddig egyedül a Travel Service közölte a tavalyi adatait. A társaság azt állítja, hogy utasainak száma 3,5 millió volt, ami lényegében a 2011-es szintnek felel meg. Ebben a számban azonban benne vannak a lengyelországi és a magyarországi utasok is, mert a társaság mindkét országban működik.  

A cseh kormány március közepén úgy döntött, hogy a Cseh Légitársaság 44 százalékos részvénycsomagját eladja a Korean Airnek, a Koreai Köztársaság nemzeti légitársaságának. A cseh nemzeti hírügynökség értesülése szerint a Korean Air a kisebbségi részvénycsomagért 67,5 millió koronát fizetne. Az egész CSA értéke az Ernst&Young könyvvizsgáló és tanácsadó cég becslése szerint mintegy 148 millió korona. Szakértők ezért úgy vélik, hogy a koreaiak által felajánlott összeg reális, és megfelel a cseh nemzeti légitársaság valós értékének.

Csökkent a cseh légitársaságok utasszámaA csehek már 2009-ben megpróbálták eladni nemzeti légitársaságukat, de sikertelenül. Az akkori legfőbb probléma az volt, hogy a CSA-nak abban az évben 700 millió koronás vesztesége volt. A kormány néhány éve még arra számított, hogy a CSA eladásából 3-5 milliárd korona folyhatna be az államkasszába. Ez azonban nem bizonyult reálisnak. A CSA mérlege évek óta negatív, a tavalyi pénzügyi évet 241 millió koronás adózás előtti veszteséggel zárta. Alkalmazottainak számát 2009 óta 5000-ről 1000-re csökkentették.
Kulcsszavak: airport, csa airlines, légi közlekedés, légitársaság, repülés, repülő
 
Rekordszámú gépet adott át az Airbus 2014-ben Rekordszámú gépet adott át az Airbus 2014-ben Csökkent a cseh légitársaságok utasszáma Felvásárolná az Air France-KLM a Wizz Airt Szakértő: nem valószínű, hogy lelőtték az orosz gépet Szakértő: nem valószínű, hogy lelőtték az orosz gépet Csökkent a cseh légitársaságok utasszáma Elérte a kétezres rendelésszámot a Boeing 737 MAX Csökkent a cseh légitársaságok utasszáma Két éve állt le a Malév
 
Újra építkezik az Opel Szentgotthárdon

Újra építkezik az Opel Szentgotthárdon

2013. április 10.
Alig két hónappal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Joachim Koschnicke, az Opel alelnöke február 12-én a Parlamentben bejelentette a Flex gyár kapacitásbővítését, a mai napon elkezdődnek a kivitelezési munkálatok.
Részletek
Újra építkezik az Opel SzentgotthárdonAz eredetivel szerkezetileg teljesen megegyező, új csarnokkal a Flex gyár területe 1600 m2-rel növekszik. A vállalat vezetése azért döntött a kapacitás bővítése mellett, mert a jövőre induló, kiskategóriás, azaz 1.4 literesnél nem nagyobb motorok esetében különösen nagy keresletre számít.

április első felében a munkálatok előkészítő fázisa zajlik, ezt követően folyik majd az acélszerkezet szerelése és a falburkolás. Az ütemtervek szerint a csarnok június végére lesz szerkezetkész, majd a padlóburkolás, valamint a gépészeti és elektromos munkálatok után várhatóan szeptember végére válik alkalmassá a telepítendő berendezések és gépek fogadására; a bővítési projekt kapcsán összesen 149 új berendezés és gép érkezik a Flex gyárba. A tervek szerint a munkálatok 2014 elején fejeződnek be, és a jövő év áprilisában már el is indulhat a próbagyártás az új sorokon.

Az Opel új motorgenerációjának több típusa is Szentgotthárdon, a tavaly szeptemberben átadott Flex gyárban készül – a rugalmas technológiának köszönhetően ugyanazokon a gyártósorokon. Idén februárban már elindult a középkategóriás, 1.6 literes benzines motor (MGE – middle-size gasoline engine) sorozatgyártása, ezt hamarosan követi az 1.6 literes dízelmotoré (MDE – middle-size diesel engine), jövőre pedig a kiskategóriás, 1.4 literesnél nem nagyobb benzinmotoroké (SGE – small gasoline engine).

Újra építkezik az Opel SzentgotthárdonA legújabb bővítéssel együtt az Opel szentgotthárdi összberuházása eléri az 1.4 milliárd eurót, az új Flex motorgyár teljes kapacitása megközelítőleg évi 600 ezer darab lesz, és a teljes felfutás végére a munkatársak létszáma megközelíti majd az 1500 főt.
Kulcsszavak: autógyár, autóipar, gazdaság, opel, szentgotthárd
 
Célegyenesbe értek az előkészületek a CUPRA Terramar gyártására Célegyenesbe értek az előkészületek a CUPRA Terramar gyártására A Plug-in hibrid gyártás különlegességei az Audi Hungariánál A Plug-in hibrid gyártás különlegességei az Audi Hungariánál Újra építkezik az Opel Szentgotthárdon Az újautópiac 19 százalékkal csökkent Romániában Újra építkezik az Opel Szentgotthárdon A Multivan az Év Családi Autója Újra építkezik az Opel Szentgotthárdon Az EU-ban tizenkettedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma
 

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 11091 - 11100