Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 11141 - 11150
Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen

Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen

2013. április 03.
Több tízezer új munkahelyet hoz létre Volkswagen, a német autógyártó csoport elsősorban Kínában növeli az alkalmazottak számát, de Európában is tervez fejlesztéseket.
Részletek
Több tízezer munkahelyet hoz létre a VolkswagenA legnagyobb európai autógyártó társaság tervei szerint 2018-ig 10 százalékkal bővítik a létszámot, az alkalmazottak száma így eléri majd a 600 ezret - mondta Bernd Osterloh, az üzemi tanács elnöke a Handelsblatt német üzleti lap keddi összeállításában.

A bővítés révén a csoport teljes gyártókapacitása a jelenlegi, munkanaponkénti 38 ezer kocsiról 40 ezer darabra bővül, éves szinten pedig eléri a 10 milliót. Bernd Osterloh kiemelte: az európai értékesítési válság közepette alaposan meg kell fontolni, hogy hol fejlesztenek. A társaság ugyan nem hanyagolja el Európát, de a elsősorban Kínában és más nagy feltörekvő piacokon bővít.

A konszern jelenleg Németországban 250 ezer embert foglalkoztat, további 150 ezret pedig más európai országokban. 2018-ra az arányok jelentősen eltolódnak, a fejlesztések révén az Európán kívüli telephelyeken dolgozó munkatársak létszáma 200 ezerre emelkedik. A VW így az ágazatban kialakult trendet követi; Európa telített piac, növekedést pedig a Távol-Kelet és az amerikai kontinens ígér - írta a Handelsblatt, hozzátéve, hogy a német társaság már az utóbbi fél évtizedben is elsősorban Németországon kívül növelte kapacitásait. Kínában például már 80 ezren dolgoznak a VW kínai állami partnerekkel közösen működtetett üzemeiben.

Több tízezer munkahelyet hoz létre a VolkswagenA VW célja, hogy 2018-ra a legnagyobb autógyártó társaság legyen. Az autópiaci ranglistát jelenleg a Toyota vezeti, a japán cég tavaly 9,75 millió kocsit adott el, a VW pedig 9,3 milliót. A konszernhez tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Seat, a Skoda, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche, valamint a Scania. A cég az Audi révén a magyarországi autóiparban is jelen van, a győri Audi-üzem 1994 óta működik.
Kulcsszavak: gazdaság, járműipar, németország
 
Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen Debreceni 2-es villamos: a Keviép az Arcadom nélkül is folytatja a munkát Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen Egyre kevesebben tudják fenntartani autójukat Görögországban Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen Átnevezi Global Small modelljét Európában a Mitsubishi Fel kell készülni a Tesla európai kapacitásbővítésére Fel kell készülni a Tesla európai kapacitásbővítésére Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen A kínaiak 1,8 millió új autót vettek novemberben
 
Új korszak kezdődik a Citroen kompakt egyterűinek történetében

Új korszak kezdődik a Citroen kompakt egyterűinek történetében

2013. április 02.
Az új C4 Picasso hivatalos fotóinak közzétételével új korszak kezdődik a Citroen kompakt egyterűinek történetében.
Részletek
Citroen C4 PicassoA modell Franciaországban 2013 júniusától kerül piacra, és vérbeli Technospace-ként a Créative Technologie újításait kínálja:

- Dizájnja karakteres, dinamikus, modern. újdonság a 3D hatású hátsó fényszóró, melyet a márka legújabb tanulmányautóiból emeltek át a tervezők.

- A loft stílusban kialakított világos enteriőrben letisztult formák és kiemelkedő minőségű, nemes anyagok uralkodnak. Hála a kényelmes lábtartóval ellátott Relax ülésnek, az új Citroen C4 Picasso utasai első osztályú körülmények között utazhatnak.

- A modell számos olyan technológiai megoldást kínál, amely a vezetés és az utazás kényelmét szolgálja. Kiemelendő ezek közül a 100%-ban érintőképernyős vezérlőrendszer nagyfelbontású, 12 collos kijelzővel. További újdonság a 360°-os nézet, a Park Assist funkció, illetve az aktív sebességszabályozó és az aktív biztonsági övek.

A PSA Peugeot Citroen EMP2 (Efficient Modular Platform 2) elnevezésű új padlólemezére épült új Citroen C4 Picasso több szempontból is generációváltást jelez:

- Arányai optimálisak: egyfelől kompakt (4,43 méter hosszú, 1,83 méter széles és 1,61 méter magas), másfelől a Citroen háza táján megszokott tágas és kényelmes utasteret, valamint óriási, 537 literes csomagteret kínál.

- Az elődjénél 140 kg-mal könnyebb modell kimagasló aerodinamikai jellemzőkkel rendelkezik (SCx = 0,71), és az eddigieknél is nagyobb hatásfokú motorok szerepelnek a kínálatában, köztük egy mindössze 98 g/km CO2-kibocsátású változat. Az új Citroen C4 Picasso egyben a márka első olyan modellje, mely az Euro 6-os normáknak megfelelő, SCR-modullal (selective catalytic reduction) felszerelt BlueHDi* motorral rendelkezik.

Citroen C4 Picasso- Az elektromos szervokormánynak és a fürgeséget és kényelmet előnyben részesítő futóműnek köszönhetően a Citroen C4 Picasso a kényelem és úttartás újfajta egyensúlyát valósítja meg.

Egy új korszak kezdetét jelző dizájn

Az új Citroen C4 Picasso először is meglepő dizájnjával hívja fel magára a figyelmet. Az új EMP2 platformból adódó lehetőségeket kihasználva újfajta stíluseszközökkel kísérletezik: a rövidebb kinyúlások (elöl -70 mm), az alacsonyabban elhelyezett motorblokk és padló (a motor esetében -40–50 mm, a padlólemez esetében -20 mm), valamint a szélesebb keréktávok (elöl +82 mm, hátul +31 mm) dinamikusabb, ugyanakkor masszívabb stílust eredményeznek.

Az új Citroen C4 Picasso oldalnézeti képét egy határozott vonalú, fordított C alakú oldalsó króm díszítőelem határozza meg, amely az ifjú tervező, Fréderic Soubirou ötlete volt, és amely szinte kijelöli az utasok helyét. A plasztikus sziluettből energia és letisztultság árad. Az újszerű orr-rész meghatározó elemei a karakteres motorháztető, a márkajel és a látványos fénysor biztosította futurisztikus „tekintet”. A hűtőrács meghosszabbításában kaptak helyet a keskeny ledes nappali lámpák, közvetlenül alattuk pedig a fényszórók, melyek a ködfényszórókkal kiegészülve különleges összhatást biztosítanak.

A 3D hatású hátsó lámpákat a Tubik, Survolt és Revolt tanulmányautók ihlették. A hátsó résznek dinamikus megjelenést kölcsönöz a tekintélyt és erőt sugárzó hatalmas csomagtérajtó. Az új Citroen C4 Picasso stílusát még jobban kiemeli a nyolcféle karosszériaárnyalat. A paletta a visszafogottan elegáns Shark szürke, alumíniumszürke, Hickory barna és obszidiánfekete színtől a ragyogó és energikus rubintvörös, Teles kék és Kyanos kék árnyalatokig terjed. A kínálat három (16, 17, illetve 18 collos) dizájnos könnyűfém keréktárcsával is kiegészül.

Citroen C4 Picasso
Kulcsszavak: bemutató, C4 Picasso, Citroen, galéria, premier, új modell
 
Új korszak kezdődik a Citroen kompakt egyterűinek történetében Válságautó - Peugeot 301 Hibrid hajtásláncokkal érkezik az új JAGUAR E-PACE Hibrid hajtásláncokkal érkezik az új JAGUAR E-PACE A város crossovere - Nissan Qashqai A város crossovere - Nissan Qashqai Új korszak kezdődik a Citroen kompakt egyterűinek történetében Az új ŠKODA Fabia – Érzelmekben gazdag és praktikus Új korszak kezdődik a Citroen kompakt egyterűinek történetében Napokon belül rendelhető a vadonatúj Ford Tourneo Connect és Grand Tourneo Connect
 
6 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba márciusban

6 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba márciusban

2013. április 02.
Idén márciusban 5066 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 6,3 százalékkal többet, mint 2012 márciusában - közölte a DataHouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel.
Részletek
6 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba márciusbanAz év első három hónapjában 12 559 új autót helyeztek forgalomba, ami 10 százalékkal kevesebb mint a múlt év első negyedében volt.

A kishaszonjárműveknél a márciusi csökkenés 15 százalékos, az első negyedévi pedig 19 százalékos volt a tavalyi év azonos időszakához képest. A nagyhaszonjárműveknél viszont márciusban 15, az első negyedévben pedig 36 százalékkal emelkedett a forgalomba helyezett járművek száma. Motorkerékpárokból márciusban 18 százalékkal kevesebbet, az idei év első három hónapjában viszont 2,7 százalékkal többet helyeztek forgalomba.

Az MGE közleményében kiemelte: a személygépkocsik esetében a tavalyi év első negyedévéhez mért elmaradás fő oka, hogy 2012. január 1-jén drasztikusan csökkent a regisztrációs adó, emiatt sok, 2011 végén megrendelt gépjármű forgalomba helyezését az ügyfelek 2012-ben kérték. Márciusban ez a hatás már megfordult, így látszik, hogy az elmaradás mérséklődik és várhatóan az év második felére megvalósul az előre jelzett kismértékű növekedés - közölte az egyesület.

Az értékesítésben továbbra is 70-80 százalékos arányt képviselő céges vásárlások jelentős mennyiségi bővülése nem várható, de az MGE kismértékű növekedésre számít. Ebben az évben a magánvásárlók lassú visszatérése mozdíthat elsősorban a piacon, amihez a gépjármű-finanszírozás élénkülése is szükséges. A kishaszonjárművek forgalomba helyezése 2012 második félévében torpant meg, így az eredmény 2012 egészére végül visszaesés lett. Ez részben a magánhasználatra is vásárolt járművek forgalmának csökkenéséből, részben a használók takarékosabb gazdálkodásából adódik. Az MGE szerint jelentős előrelépés idén sem várható.

6 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba márciusbanA nagyhaszonjárművek esetében a 2011. évi jelentős növekedés után várható volt némi megtorpanás, ezért az egyesület pozitívnak értékeli az idei eddigi javulást, és ebben az évben emelkedést vár ezen a piacon. Az egyesület szerint a motorkerékpárok piacát sújtja már negyedik éve a legsúlyosabban az értékesítési válság.

A szakma 2008 óta lecsökkent létszámú legális szereplőinek hosszabb távon súlyos problémát jelenthet a továbbra is alacsony volumenű és rossz szerkezetű piac fennmaradása - hívta fel a figyelmet közleményében az MGE. Az egyesület szerint az ellátatlanul maradó területekre áramlanak elsősorban a feketegazdaság szereplői, kereskedelmi és javítói vonalon egyaránt.
Kulcsszavak: feketegazdaság, gazdaság, gépjármű, járműipar, kereskedelem, mge, tehergépjármű
 
6 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba márciusban Százmilliárdos bevételkiesést jelent a válság az európai autóiparnak Kiválóan jövedelmezett az autóipar tavaly, de az iparág növekedése lassul egy tanulmány szerint Kiválóan jövedelmezett az autóipar tavaly, de az iparág növekedése lassul egy tanulmány szerint 6 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba márciusban Tavaly ismét gyártási rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen Elkészült a hárommilliomodik BMW motorkerékpár Elkészült a hárommilliomodik BMW motorkerékpár 6 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba márciusban Az állam működteti majd a mobil fizetési rendszert
 
Tavaly ismét Szlovákiában gyártották egy főre számítva a legtöbb autót

Tavaly ismét Szlovákiában gyártották egy főre számítva a legtöbb autót

2013. április 02.
Szlovákia megerősítette első helyét 2012-ben az egy lakosra jutó gyártott gépkocsik száma alapján - közölte a pozsonyi Pravda aktuális statisztikai adatokra hivatkozva kedden.
Részletek
KiaTavaly Szlovákiában csaknem 927 ezer személygépkocsi gördült le az autógyárak gyártósorairól, ez átlagosan 171 autót jelent ezer lakosra számítva.

Szlovákiában 2012-ben az előző évihez képest 45 százalékkal nőt az országban gyártott gépkocsik száma az Autóipari Szövetség (ZAP) véglegesített adatai szerint. A növekedés terén jobb eredményt könyvelhetett el, mint a lakosságra jutó gépkocsigyártás listáján második helyet elfoglaló Csehország, ahol az összesített eredmények alapján tavaly 2 százalékkal visszaesett a gépkocsigyártás az előző évihez képest.

Az egy főre jutó személygépkocsi gyártás listáján a második helyet Csehország (ezer lakosra 111 személyautó), a harmadikat pedig Dél Korea foglalta el, majd pedig Japán és Németország következett. A lista első tíz helyén túlnyomó többségében európai országok végeztek, Magyarország a 12. helyen végzett, évente ezer főre több mint 20 személygépkocsival. A gyártás világátlagban 10 autó alatt maradt ezer főre.

A ZAP becslése szerint az idén összességében a tavalyihoz hasonló számú, közel 930 ezer személygépkocsi gyártásával számol a szlovákiai üzemekkel rendelkező három autógyár a Kia, a PSA és a Volkswagen. Az autóipar a tavalyi év végén Szlovákiában megközelítőleg 74 ezer embernek adott munkát, ez mintegy 3,5 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

PeugeotAz Európai Unióban (EU) tavaly összesen 14,6 millió személygépkocsit gyártottak.
Kulcsszavak: gazdaság, járműipar, kia, psa, szlovákia, volkswagen
 
Tavaly ismét Szlovákiában gyártották egy főre számítva a legtöbb autót A Kia gyárat épít Mexikóban Már látható Közlekedési Magazinuk januári adása Már látható Közlekedési Magazinuk januári adása A teljes egészében új fejlesztésű Touran hosszabbá, szélesebbé és alacsonyabbá vált A teljes egészében új fejlesztésű Touran hosszabbá, szélesebbé és alacsonyabbá vált Az Audi és az Ericsson úttörőként alkalmazza az 5G technológiát az autógyártásban Az Audi és az Ericsson úttörőként alkalmazza az 5G technológiát az autógyártásban Tavaly ismét Szlovákiában gyártották egy főre számítva a legtöbb autót Drágultak az üzemanyagok
 
Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatán

Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatán

2013. április 02.
új járatot indít a Jet2.com diszkont légitársaság Budapestről november 8-tól Közép-Anglia szívébe, East Midlands repülőterére, ahonnan egyszerre három nagyváros - Nottingham, Derby és Leicester - is elérhető - közölte a Budapest Airport (BA) Zrt. pénteken.
Részletek
Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatánúj járatot indít a Jet2.com diszkont légitársaság Budapestről november 8-tól Közép-Anglia szívébe, East Midlands repülőterére, ahonnan egyszerre három nagyváros - Nottingham, Derby és Leicester - is elérhető - közölte a Budapest Airport (BA) Zrt. pénteken.

A Jet2.com a tervek szerint egy 148 üléses Boeing 737-300-as típusú repülőgéppel teljesíti a járatokat. A közlemény idézi Steve Heapy-t, a Jet2.com and Jet2holidays vezérigazgatóját, aki rámutatott: a Jet2.com lesz az egyetlen légitársaság, amely közvetlen összeköttetést kínál az utasok körében igen népszerű Budapest és a közép-angliai térség között. 

A leedsi székhelyű Jet2.com 2004-ben indította első járatát a magyar főváros és Manchester között, eredetileg hetente három járattal. 2010 nyarán már heti ötre emelkedett a járatok száma, majd Edinburgh városával bővült a budapesti hálózat, egy ideig pedig leedsi járatot is indítottak Budapestről. A Jet2.com flottáját 35 Boeing 737-es és 11 Boeing 757-es alkotja.

Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatán
Kulcsszavak: budapest airport, Jet2.com, légiközlekedés, légitársaság, repülőtér
 
Növeli kapacitását az Emirates Budapesten Növeli kapacitását az Emirates Budapesten Bombafenyegetés egy Germanwings utasszállító gép ellen Bombafenyegetés egy Germanwings utasszállító gép ellen Az Európai Unió lezárja az légterét az orosz légitársaságok előtt Az Európai Unió lezárja az légterét az orosz légitársaságok előtt Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatán A Delta Air Lines szállította a legtöbb utast 2013-ban Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatán Hétfőn tűz, kedden üzemanyag szivárgás a Boing 787-eseknél
 
Kiírták a közbeszerzési eljárást a 3-as villamos felújítására

Kiírták a közbeszerzési eljárást a 3-as villamos felújítására

2013. április 02.
Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Fővárosi önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházásait megvalósító Budapesti Közlekedési Központ a 3-as villamosvonal legrosszabb állapotú szakaszainak felújítására.
Részletek
Kiírták a közbeszerzési eljárást a 3-as villamos felújításáraNyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Fővárosi önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházásait megvalósító Budapesti Közlekedési Központ a 3-as villamosvonal legrosszabb állapotú szakaszainak felújítására.

Az ehhez szükséges forrásokat biztosító uniós támogatási szerződést Dr. Völner Pál államtitkár és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója 2011 szeptemberében írták alá. A felújítás során több szakaszon teljes mértékben megújul a 3-as villamos vonala, de az egész vonalon lesznek kisebb-nagyobb beavatkozások. A jelenlegi nyomvonalon nem csak a villamospálya, hanem a megállóhelyek átépítésére is sor kerül, ezzel párhuzamosan újjáépül az áramellátó rendszer is, és a járulékos jelzőberendezési, útépítési, forgalomtechnikai, közműépítési, magasépítési és műtárgyépítési munkákat is elvégzik.

A felújítást követően a vonal megállóhelyei akadálymentessé válnak, a villamosvonal pedig új arculatot kap, köszönhetően a korszerű peronfedéseknek, a megújuló utastájékoztatásnak, és a nagymértékű növénytelepítésnek. De nem csak az infrastruktúra újul meg: a villamos és trolibusz járműfejlesztési projekt keretében a frissen felújított vonalon új, alacsonypadlós, korszerű villamosok állnak forgalomba.

füvesített villamospálya
Kulcsszavak: bkk, bkv, felújítás, közbeszerzés, villamos
 
Kiírták a közbeszerzési eljárást a 3-as villamos felújítására Vasárnaptól változik a Budaörsi út forgalmi rendje Kiírták a közbeszerzési eljárást a 3-as villamos felújítására Átadták az Új köztemető előtti körforgalmat Először ment át próbaúton villamos a Rákóczi hídon Először ment át próbaúton villamos a Rákóczi hídon Kiírták a közbeszerzési eljárást a 3-as villamos felújítására Megkezdődött a 4-es metró őrmezői kijáratának építése Így újították fel a nyitható tetejű SEAT 600-ast Így újították fel a nyitható tetejű SEAT 600-ast
 
A Volkswagen Haszonjárművek Hollywood szállítója

A Volkswagen Haszonjárművek Hollywood szállítója

2013. április 02.
Rivaldafénybe került Görlitz, Szászország egyik kisvárosa, ahol Wes Anderson amerikai rendező forgatja legújabb, „The Grand Budapest Hotel” című filmjét, s ahová hollywoodi sztárok egész serege érkezik.
Részletek
Volkswagen HaszonjárművekA forgatási helyszínek és a szállodák közötti kényelmes és biztonságos utaztatásukról a Volkswagen Haszonjárművek gondoskodik. A forgatási napokon nyolc Multivan BlueMotion Technology, három Amarok és egy Achleitner összkerékhajtással szerelt Crafter 4MOTION áll a stáb rendelkezésére és segít biztosítani zavartalan munkájukat.

„Minden nap újabb és újabb logisztikai kihívásokkal szembesülünk, s nagy örömmel tölt el minket, hogy a Volkswagen Haszonjárművek jóvoltából ilyen megbízható és környezetkímélő járművek állnak rendelkezésünkre” – hangsúlyozta Jeremy Dawson, a film producere. „A Crafter 4MOTION ideális jármű a külső felvételekhez, s kiváló teherhordó is egyben. Az Amarok szintén jó szolgálatot tesz, amikor sok mindent kell gyorsan az egyik helyszínről a másikra szállítanunk” – folytatta a producer.

Még a Multivan-flották körében is ritkaság azonban, hogy ilyen sok sztárt fuvarozhatnak egyidejűleg. A „The Grand Budapest Hotel” szereposztása ugyanis egy kisebb hollywoodi „Ki kicsoda”: a filmben többek között Ralph Fiennes, Bill Murray, Jude Law, Edward Norton, Harvey Keitel, Jeff Goldblum, Willem Dafoe, Owen Wilson, Adrien Brody és Tilda Swinton is látható majd. A „The Grand Budapest Hotel” az egyesült államokbeli Indian Paintbrush produkciós társaság vállalkozásában és finanszírozásában készül.

Volkswagen HaszonjárművekWes Anderson azért döntött Németország legkeletibb városa, mint forgatási helyszín mellett, mivel Görlitzben a második világháború pusztítását elkerülve sok történelmi épület maradt fenn. Ennek megfelelően több mint négyezer, műemlékvédelem alatt álló, neonreklámtól mentes épület szolgálhat kiváló helyszínként a forgatásokhoz. A DEFA is számos filmet forgatott Görlitzben a német újraegyesítést megelőzően, de a Berlini Fal leomlását követően Hollywood is gyorsan felfedezte a kisvárost.
Kulcsszavak: Crafter, haszonjármű, multivan, volkswagen
 
A Volkswagen Haszonjárművek Hollywood szállítója Nyomás az autódért Autókiállítási premier Genfben – Az új Passat az első Volkswagenként közlekedhet részben automatizáltan utazósebességgel Autókiállítási premier Genfben – Az új Passat az első Volkswagenként közlekedhet részben automatizáltan utazósebességgel A Volkswagen Haszonjárművek Hollywood szállítója Ford F-160 és F-750 – A Ranger tengerentúli nagytestvérei Új vezérigazgatót neveztek ki a Volkswagen csoportnál Új vezérigazgatót neveztek ki a Volkswagen csoportnál A Volkswagen Haszonjárművek Hollywood szállítója Földgáz hajtású Volkswagenek a 2. CNG és LNG Konferencián
 
Gázmeghajtású új autóbuszok beszerzése lehet pályázni

Gázmeghajtású új autóbuszok beszerzése lehet pályázni

2013. április 02.
Az új, gázmeghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez az állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságok 2013. április 4. és szeptember 30. között, illetve a rendelkezésre álló keret kimerüléséig adhatják be a pályázatukat.
Részletek
Gázmeghajtású új autóbuszok beszerzése lehet pályázniA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) korábbi tájékoztatása szerint a tárca összesen 1,6 milliárd forint támogatást ad új, gázmeghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságoknak.

A pályázati úton elnyerhető forrásból az azonos műszaki tartalmú dízelüzemű és gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető.

A gázmeghajtású járművek használatának terjedésével csökkenthető a közösségi közlekedés szén-dioxid-kibocsátása és a szálló por koncentrációja, a városok légszennyeződése. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást az új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja az NFM.

A pályázaton közösségi közlekedési feladatokat érvényes közszolgáltatási szerződés alapján ellátó állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezetek vehetnek részt, a támogatás kizárólag új, alacsony padlójú, gázmeghajtású autóbuszok beszerzéséhez igényelhető.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke szóló buszoknál darabonként legfeljebb 18 millió forint, csuklós autóbuszonként maximum 24 millió forint lehet. A pályázók biztosítékadási kötelezettség mellett a támogatási összeg negyedéig, de legfeljebb 300 millió forint értékben előleget is igényelhetnek.

Gázmeghajtású új autóbuszok beszerzése lehet pályázniA pályázónak vállalnia kell, hogy a járművek üzembe állítását követő két hónapon belül véglegesen kivon a forgalomból legalább ugyanannyi, környezetvédelmi szempontból elavult autóbuszt. További feltételként a CNG buszok közlekedtetéséhez  megfelelő infrastrukturális hátteret kell biztosítani, amit legalább 3 éven át fenn kell tartani.
Kulcsszavak: autóbusz, cng, gázüzemű jármű, környezetbarát, környezetvédelem, Pályázat, zöld
 
Vajon hány elektromos autó fut a magyar utakon? Vajon hány elektromos autó fut a magyar utakon? Gázmeghajtású új autóbuszok beszerzése lehet pályázni A Toyota bemutatta négyajtós, üzemanyagcellás modelljének végső formatervét Norvégiában a harmadik legkeresettebb modell a Nissan LEAF Norvégiában a harmadik legkeresettebb modell a Nissan LEAF A BMW jelentős mértékben fokozza az alacsony emisszióértékű acél alkalmazási arányát Európai gyáraiban A BMW jelentős mértékben fokozza az alacsony emisszióértékű acél alkalmazási arányát Európai gyáraiban Gázmeghajtású új autóbuszok beszerzése lehet pályázni Scania újdonságok, amelyek az üzemanyag-hatékony működést és az üzemidő növelését segítik elő
 
A Volvo bemutatja a Külső védelmi légzsák-rendszert

A Volvo bemutatja a Külső védelmi légzsák-rendszert

2013. április 02.
A Volvo Cars vitathatatlanul a világ piacvezetője autóbiztonság terén. A vállalat bemutat egy újabb világpremiert: a Külső járművédelmi rendszert.
Részletek
A Volvo bemutatja a Külső védelmi légzsák-rendszertA bejelentés egy évvel azután történt, hogy a világ első Gyalogosvédelmi rendszerét bemutatták a vadonatúj Volvo V40-ben.

A Külső járművédelmi rendszer az autó tetejébe épített kis tartályból áll, ami tartalmazza az összehajtogatott légzsákot. Egy elkerülhetetlen ütközés következtében, függetlenül attól, hogy hogy egy másik autóval, vagy útszéli tárggyal találkozunk -, a tartály egy szempillantás alatt kinyílik, és a légzsák körbeveszi az autót. A Külső járművédelmi rendszer biztosítja, hogy a kár és személyi sérülés a lehető legkisebb legyen.

Volvo Cars régóta vezető szerepet tölt be az autó-biztonsági kutatások és innováció terén, számos fejlesztése világelső. Ezzel az új, forradalmi Külső Járművédelmi megoldással a Volvo Cars ezt az örökséget a következő szintre emelte.

"évek óta azon gondolkodunk, hogy lehetne autóinkban a biztonságot növelni. A különböző légzsákok központi szerepet töltenek be a védelemben." mondta Thomas Broberg, a Volvo Cars vezető biztonsági szakértője. "Ez az új biztonsági megoldás tökéletes példája a Volvo az ügyfeleket a központba helyező filozófiájának. Ahelyett, hogy a légzsákok csak egy-egy területet védenének, inkább feltettük magunknak a kérdést: Miért ne fedjük be az egész autót egy teljes légzsákkal?

A Volvo bemutatja a Külső védelmi légzsák-rendszertEbben a pillanatban a jármű Külső Védelmi Rendszer tesztelési fázisban van, de a Volvo Cars jelenleg vizsgálja, hogyan lehet felszerelni  a rendszerrel jövőben a Volvókat.
Kulcsszavak: biztonság, járműipar, légzsák, volvo
 
A Volvo bemutatja a Külső védelmi légzsák-rendszert Az eladások terén is látványos tempót diktál a Fiesta ST A Volvo bemutatja a Külső védelmi légzsák-rendszert Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a BMW Motorrad és a Dainese Európai Bizottság: a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette az uniós versenyszabályokat Európai Bizottság: a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette az uniós versenyszabályokat A Volvo bemutatja a Külső védelmi légzsák-rendszert MagyarBrands és Magyar Gazdaságért díjat kapott a Duna Autó Zrt. A Volvo XC90 maximális, ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán A Volvo XC90 maximális, ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán
 
Magyar műszerfalakat szállítanak a cseh Zetor traktorokba

Magyar műszerfalakat szállítanak a cseh Zetor traktorokba

2013. április 02.
A Közlekedési Műszergyártó (KMGY) Zrt. hatezer műszerfal és más részegységek szállítására írt alá szerződést a cseh Zetor traktorgyárral nemrégiben - közölte a társaság.
Részletek
Magyar műszerfalakat szállítanak a cseh Zetor traktorokbaAz Ikarus buszok korábbi beszállítója, a 113 éves múlttal rendelkező cég tájékoztatása szerint a most aláírt szerződés értéke megközelíti a 300 millió forintot.

A hosszú távú megállapodás alapján magyar műszerfalakat építenek a cseh traktorokba, ezen felül más műszereket - elsősorban nyomás- és hőmérsékletadókat - is szállít a magyar cég. A KMGY a megnövekedett igények kielégítésére új üzemcsarnokot hoz létre budapesti központjában, a mintegy 600 négyzetméteres létesítmény a tervek szerint egy hónapon belül elkészül, és új dolgozók felvételével is számolnak - közölte a cég.

Az üzemben a legkorszerűbb gyártósorok kapnak helyet, itt összpontosul a cég kutatás-fejlesztési tevékenysége is. Ez utóbbiban szintén partner a cseh gyár, hiszen a megállapodás értelmében mindig a legkorszerűbb műszerfalat építik be a traktorokba. Zelenka Pál, a KMGY meghatározó tulajdonosa a közleményben hangsúlyozza: részt akarnak venni a magyar buszgyártás megújításában, amelyhez a műszerfalon kívül más csúcsminőségű terméket is tudnak szállítani.
Kulcsszavak: alkatrész, gazdaság, járműipar, Zetor
 
Magyar műszerfalakat szállítanak a cseh Zetor traktorokba Csúcsot döntött a Ford a haszongépjármű piacon Magyar műszerfalakat szállítanak a cseh Zetor traktorokba A Renault Trucks T az Év Kamionja Spanyolországban A kínai BYD megnyitotta elektromosbusz-gyárát Komáromban A kínai BYD megnyitotta elektromosbusz-gyárát Komáromban A Volkswagen bemutatja az EA 189 gyári kódú dízelmotorral felszerelt járművek számára kidolgozott utólagos beavatkozás akciótervét A Volkswagen bemutatja az EA 189 gyári kódú dízelmotorral felszerelt járművek számára kidolgozott utólagos beavatkozás akciótervét Magyar műszerfalakat szállítanak a cseh Zetor traktorokba Belga befektető veszi meg a GM strasbourgi üzemét
 

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 11141 - 11150