Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 11171 - 11180
Egyre több Scania a Spar flottájában

Egyre több Scania a Spar flottájában

2013. március 28.
Nemrég ünnepélyes keretek között tíz új szerelvényt vett át a Spar Magyarország Kft. a Scania Hungária Kft. biatorbágyi központjában, így már 67 Scania tehergépkocsit számlál az egyik legnagyobb magyarországi élelmiszer-üzletlánc flottája.
Részletek
ScaniaTöbbek között a kedvező üzemeltetési tapasztalatoknak köszönhetően a cég idén további tehergépkocsik beszerzését tervezi.

Hazánkban mintegy négyszáz üzletet működtet az 1990-ben alapított Spar Magyarország Kft., amely először 1999-ben lépett kapcsolatba a Scaniával. Ezt követően 2000 és 2012 között a legutóbbi átadással együtt összesen 67 griffes tehergépkocsit állított üzembe, amelyek közül csupán négy nyerges vontató, a többi mind dobozos teherautó pótkocsival. A most átadott járművek Schwarzmüller hűtőfelépítménnyel, Frigoblock hűtőrendszerrel és BAR kéttonnás emelőhátfallal rendelkeznek.

Eleinte 114 L 340 4x2 modelleket vásárolt a Spar, majd 2005-től már P 340 6x2*4 típusú gépkocsikat, 2007-től pedig P 380 6x2-eseket. A legfrissebb beszerzéssel az üzletlánc jelenlegi belföldi fuvarfeladataihoz leginkább illően tíz G 400 Euro 5 SCR 6x2*4 modell került a flottába. A G-szériás fülke nagyobb teret és kényelmet nyújt a gépkocsivezetőknek, a 400 lóerős motor hatékonyabb üzemelést biztosít.   

„Az elmúlt több mint 12 év során igen kedvező tapasztalatokat szereztünk a Scania tehergépkocsikkal. Mivel járműveink éves futásteljesítménye átlagosan 180-200 ezer kilométer, a legidősebb gépkocsik már 2,2 millió kilométert tettek meg, megbízhatóan és gazdaságosan. Gépkocsivezetőink szintén elégedettek a Scaniákkal, valamint a szervizhálózat kiszolgálása is kiváló.” – mondta Balázs Attila, a Spar Magyarország Kft. saját flottájának csoportvezetője.

Scania„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Spar Magyarország Kft. a mostani beszerzés alkalmával a javítási és karbantartási szerződés mellett a gyári hátterű Scania Finance finanszírozást is igénybe vette, amelyet teljes egészében az ügyfél igényeire szabtunk. Az idősebb járműveket pedig a kedvezményes Scania Classic szervizszerződéssel üzemelteti tovább. Mindemellett a Scania Járművezető-képzés keretében Pillár Gyula szakoktatónk már a cég 21 gépkocsivezetőjét részesítette továbbképzésben.” – nyilatkozta Sáránszky Róbert, a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A Spar a közeljövőben törekszik a szállítási feladatainak minél nagyobb részét saját flottával megoldani, valamint a hamarosan bevezetendő új hazai útdíjrendszerben a tisztább üzemű, korszerűbb járművek várhatóan előnyt élveznek majd, ezért idén és jövőre további beszerzések várhatóak.
Kulcsszavak: átadás, flotta, haszongépjármű, scania, trucks
 
Ezek voltak 2016 legnépszerűbb flottaautói az Arvalnál Ezek voltak 2016 legnépszerűbb flottaautói az Arvalnál A Volkswagen Haszonjárművek 2,4 százalékkal növelte globális kiszállításait A Volkswagen Haszonjárművek 2,4 százalékkal növelte globális kiszállításait A fosszilis üzemanyagoktól mentes működés felé tart a Scania Transport Laboratory A fosszilis üzemanyagoktól mentes működés felé tart a Scania Transport Laboratory A Volkswagen Haszonjárművek rekord számokat produkált 2014-ben A Volkswagen Haszonjárművek rekord számokat produkált 2014-ben Renault Trucks C Xload: A pehelysúlyú 8X4-es Renault Trucks C Xload: A pehelysúlyú 8X4-es
 
Három éve folyamatosan javulnak a SEAT eredményei

Három éve folyamatosan javulnak a SEAT eredményei

2013. március 28.
A  SEAT tovább javította az eredményeit.  A válság legsúlyosabb évében, 2012-ben  a SEAT többet fektetetett be, mint  korábban bármikor az elmúlt 20 évben annak érdekében, hogy megszilárdítsa helyzetét.
Részletek
SeatA cég 652  millió eurót fordított befektetésre és bővítésre a kutatás, a fejlesztés és innováció területén. Ez az összeg majdnem 100 millió euróval több, mint a megelőző pénzügyi évben volt. E jelentős kiadás és a foglalkoztatott munkaerő kismértékű növelése sem akadályozta meg a multinacionális spanyol autógyártó céget abban, hogy 51 százalékkal növelje az adózás utáni eredményét mely -30 millió eurót tett ki.  Ezt a fontos mérföldkövet a cég alaptevékenységének köszönhetően érte el, amint az a működési mérlegből is kiderül. E vonatkozásban a SEAT 100 milliós eurós javulást ért el. A 2012-es év -134 millió eurós működési eredménnyel zárult, ami a megelőző év -232 millió eurós  veszteségéhez képest 42 %-os javulást jelent.

"Az elmúlt évnagyobb erőfeszítéseket követelt tőlünk, mint ahogyan azt előre láthattuk, mert jelentősen csökkent a gépkocsik iránti kereslet Dél Európában. Ugyanakkor sikerült megőriznünk a megelőző három év tendenciáját"-, erősítette meg a SEAT elnöke, James Muir a 2012-es év pénzügyi eredményeinek bemutatásával foglalkozó tájékoztatóján. Az elmúlt 3 év során a cég  391 százalékkal csökkentette a működési veszteségeit, amelyek nagysága 2009-ben még -391 millió euró volt.

Holger Kintstscher, a pénzügyi és szervezési elnökhelyettes nem csupán a  cég "üzleti megerősödését húzta alá, hanem a SEAT forrás-teremtő képességét is, amelyet  a megnövekedett bevételek, a költség- optimizálás és a készpénz-forgalom növelése útján értek el. A profit növekedése felé mutató tendencia kristálytisztán kirajzolódik."

SeatTöbb termék és nagyobb nemzetközi jelleg

A SEAT növekedésének két legfontosabb húzótényezője 2012-ben az Audi Q3 gyártásának első teljes éve mellett a termék-offenzíva  és a nemzetközi jelleg számottevő megerősítése  volt. Ez konkrétan  a bevételi oldalon 1 milliárd eurós növekedést  jelentett, és így összességében a bevétel elérte az 6.1 milliárd eurót,  ezáltal a cég 21 százalékos növekedést ért el a megelőző pénzügyi évhez képest.

A vállalat 79 %-ról 83 %-ra növelte az exportált gépkocsik arányát, és ma már 77 országban van jelen. Még ez a növekedés sem volt azonban elég arra, hogy ellensúlyozza az autóiparban bekövetkezett eladások 16 %-os csökkenését Dél-Európában. 2012-ben ez 321 000 kiszállított SEAT gépjárművet jelentett, ami 8.3 %-os csökkenést mutat a megelőző év vonatkozásában.  összességében a SEAT kiváló eredményeket mutatott fel olyan országokban, mint Németország, amely a SEAT történelme során most először az elsőszámú piacává vált, és ahol a spanyol márka 22.5 %-os növekedést produkált, miközben a gépkocsi kiszállítások  ebben az országban 3 %-kal csökkentek. A SEAT ugyancsak számottevően növelte eladásait Európán kívül.  A SEAT  "érkezése" Kínába, a márka újraindítása az orosz piacon még tovább emelte  a Mexikóban (+16.6 %), észak-Afrikában és a Közel-Keleten elért  kiváló eredmények fényét. A SEAT 4.6 %-os növekedést mutatott Európán kívül,  eladásainak majdnem 18 %-a (ami 7 százalékponttal magasabb a megelőző pénzügyi év adatánál) az európai földrész határain túl valósult meg.

SeatA SEAT betartotta vállalásait, így példa nélküli módon, negyedévente sikeresen valósította meg egy-egy új termék bevezetését.  A Mii család (három- és ötajtós) kiváló fogadtatásban részesült, ehhez jött az Ibiza új változata, amely Spanyolország történelmében a legnagyobb számban eladott, és egyben a legnagyobb mennyiségben exportált gépkocsi. Az új Toledo legfontosabb hatását idén lehet majd megfigyelni. Az új Leon bevezetése egyre finomabban teszi érzékelhetővé a SEAT jövőképének lényegét: technológia, minőség és a formatervezés. Az új Leon az első gépkocsi, amely az új SEAT logóval büszkélkedhet. Ezt a párizsi autószalonon mutatták be tavaly szeptemberben, és egyben a spanyol márka átalakításának utolsó "ecsetvonásait" jelenti.

Erős pozíciók a képzésben és a munkahelyek teremtésében

Az új modellek bevezetésének,  valamint az Audi Q3 gyártása első teljes évének köszönhetően a SEAT Martorellben, a fő gyártóüzemben 7 százalékkal  növelte termelését: összesen 377 000 gépkocsi gördült le a gyártósorokról. Ez abarcelonai üzem, amely a közelmúltban ünnepelte fennállásnak 20. évfordulóját, a rugalmasságának és a termelékenységének köszönhetően a Volkswagen Csoport számára egy referencia létesítmény. A SEAT megtartotta pozícióját, mint Spanyolország egyik legnagyobb munkáltatója, amely majdnem 11 500 munkahelyet biztosít (71-gyel többet, mint 2011-ben), és ha az egész csoportot vesszük figyelembe, akkor a foglalkoztatási adat 14 000 fő.  Mindezen túl a cég úttörő szerepet játszott"kettős szakképzés" megvalósításában a Szakképző Iskolájában.  A német szakképzési modellt alapul véve ez az iskola az elméleti képzést párosítja a gyakorlati munkával, megnöveli az órák számát és minden tanuló számára díjazást biztosít. A SEAT évente körülbelül 13 milliárd eurót fordít a szakképzésre.

SeatErős jelenlét a volumen termékeknél

2013-ban a SEAT termékskálája a Leon család köré alapozva tovább bővült. Kevesebb, mint kép hónap múlva a Leon SC már a kereskedőknél lesz. A genfi autószalonon két hete bemutatott modellnek az év vége előtt a kombi változatát is bevezetik.  Mindkét változat kulcsszerepet hivatott játszani a SEAT eladások növelése szempontjából, miután ezek bővítik a  cég "jelenlétét" az A szegmensen belül, amely a legnépszerűbb mEurópában, és ahol a Toledo is "versenyez". Az Ibiza család, a már meglévő három karosszériájával, ugyancsak lehetővé teszi a SEAT-nak, hogy a második legfontosabb szegmensben, az  AO kategóriában versenyezzen.

Tájékoztatóját összefoglalva a  SEAT elnöke, James Muir a következőket mondta:

"Elvégeztük a házi feladatunkat. Termékskálánk most egyaránt erős és fenntartható, miután az egész világon eladott gépkocsijaink 40 %-ának a CO2 kibocsátása 120 gramm alatt van. Most azért kell dolgoznunk, hogy ezt a meglévő potenciálunkat kézzelfogható üzleti sikerekké alakítsuk!"

2013 elején a vállalat már megkezdte az elismerések"begyűjtését" a bevezetett új Mii, Ibiza, Toledo és Leon modellekért. Januárban és februárban a kiszállított gépkocsik mennyisége 14 %-kal nőtt.
Kulcsszavak: autóipar, gazdaság, növekedés, seat
 
Dízelbotrány - Spanyolországban több mint 683 ezer autót adtak el manipulált motorral Dízelbotrány - Spanyolországban több mint 683 ezer autót adtak el manipulált motorral Három éve folyamatosan javulnak a SEAT eredményei Jól megy a Mazdának Európában Három éve folyamatosan javulnak a SEAT eredményei Több mint 40 milliós értékesítési eredményével a Corolla a világ legkelendőbb autója Három éve folyamatosan javulnak a SEAT eredményei A Nissan folytatja európai növekedését A Volkswagen felgyorsítja a digitális átállását A Volkswagen felgyorsítja a digitális átállását
 
Volvo R-Design modellek a New York-i Autószalonon

Volvo R-Design modellek a New York-i Autószalonon

2013. március 27.
A Volvo S60, V60 és XC60 új R-Design változatai a megújult sportos külső, a dinamikus, vezetésközpontú futómű és az opcionális Polestar-teljesítménynöveléssel elérhető, akár 329 lóerős motorteljesítmény páratlan ötvözetét nyújtják.
Részletek
Volvo R-Design„Az új R-Design modellek tökéletes választást jelentenek azon vásárlóknak, akiknek számít a teljesítmény, és adnak a tökéletesen kidolgozott részletekre. A népszerű S60, V60 és XC60 R-Design modellek új változataiban a részletekre való aprólékos odafigyeléssel fokoztuk a járművek sportos megjelenését” – mondta Doug Speck, a Volvo Car Group marketingért, értékesítésért és ügyfélszolgálatért felelős alelnöke.

„Az S60 és a V60 R-Design süllyesztett R-Design futóműve, a T6 motor és a választható 19 colos keréktárcsák tökéletes összhangot alkotnak. Az új sportülés rendkívüli kényelmet biztosítva fogja körül a vezetőt az intenzív vezetési élmény közben” – tette hozzá Doug Speck.

új, egyedi orrész

Mindhárom R-Design autó – az XC60 modellt is beleértve – újratervezett, dinamikus és kifejező orrésszel rendelkező egyedi külsővel érkezik. A keret nélküli Tech Matte Black hűtőrács csillogó fekete vonalait selyemfényű átló töri meg és ízléses R-Design embléma díszíti. A széleken elhelyezett fényszórók tovább erősítik az alacsony, aszfalthoz simuló hatást.

„Az elülső kerékívek a formatervezés apró ékkövei, amelyek tovább erősítik az autó sportos hatását. Az elülső lökhárító lekerekített végei „körülölelik” a dinamikus Ixion kereket, amely újratervezett 19 colos keréktárcsával rendelhető az S60/V60, illetve 20 colos keréktárcsával az XC60 modellek esetében” – mondta Fedde Talsma, a külső formatervért felelős igazgató. Hátul az egyedi, légterelő bordákkal ellátott diffúzort kerek, csúcstechnológiás R-Design kipufogóvégek övezik.

Volvo R-Designúj generációs R-Design beltér

Az új sportülés az R-Design autók alapfelszereltségének része. Az üléshuzatok feketés árnyalatú nubuck textilből és perforált bőrből készülnek. A sportos hatást a kéken hímzett, „R” mintázatú R-Design embléma erősíti. Teljes bőrkárpit is rendelhető.

„A csípőtől egészen a vállakig tartó, a vezetőt szinte körbeölelő oldaltámasz révén az új sportülés nagyszerűn kiegészíti azt az élményt, amelyet a sofőr köré tervezett autó tökéletes uralása nyújt, ugyanakkor megőrzi a Volvo autók évtizedek óta hagyományosnak számító kényelmét” – mondta Doug Speck.

Az adaptív digitális kijelzőn különböző konfigurációkkal és funkcionális lehetőségekkel rendelkező három elrendezés, az Elegance, az Eco és a Performance közül választhat. Az R-Design változatokban az Elegance téma élénk kék színben sugárzik. A tervezői csapat kiemelt figyelmet szentelt a belső részleteknek, amelyek az R-Design összetéveszthetetlen hangulatát erősítik.

„A díszítő betéteknek a perforált fekete bőrrel és a kontrasztos varrással való ötvözése révén a tervezői csapat olyan belső teret alkotott, amelynek minden részlete tökéletes harmóniában áll egymással, mindezt pedig a fekete tetőkárpit koronázza meg. Az új, rozsdamentes acél pedálborításokon látható R-Design embléma fényesen kék „R” betűje csak a számos kidolgozott részlet egyike” – árulta el Doug Speck.

Volvo R-DesignSportos vezetés akár 329 lóerővel


Az R-Design modellek a normál változatok bármely elérhető motorjával választhatók. A választék a 115 lóerős D2 dízelmotortól (az XC60 esetén nem érhető el) a 304 lóerős, 3,0 literes, hathengeres, turbófeltöltős T6 benzinmotorig terjed, amely 440 Nm nyomatékot ad le. A T6 vásárlói 329 lóerőre növelhetik a motor teljesítményét, ha megrendelik a Polestar szoftverét, amely révén további 25 lóerőnek parancsolhatnak az egyedi kialakítású, sportos gázpedállal.

Még jobb gyorsulás


A T6 motorral ellátott változtatok az új sebességváltó füleknek köszönhetően mindhárom autó gyorsulása javult: az S60 T6 esetében az álló helyzetből 100 km/h-ra gyorsulás mindössze 5,9 másodperc a korábbi 6,1 másodperchez képest. A V60 T6 esetében ugyanez az érték 6,0 másodperc (korábban 6,2 másodperc), míg az XC60 T6 álló helyzetből 6,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/h sebességre (korábban 7,3 másodperc).

Alacsonyabb és szilárdabb futómű

Az R-Design Sport futómű 15 mm-rel alacsonyabb a normál S60 és V60 Dynamic futóművénél, és a rugók is 15 százalékkal merevebbek a normál S60 és V60 dinamikus futóművéhez képest. Mindez a vezetés közvetlenségének élményét nyújtja az autó tökéletes uralhatósága mellett.

„A vezetési élménynek olyan közvetlennek kell lennie, hogy növelhesse a dinamikát, de ne tegye túl nyerssé a futóművet. Ha a futómű túl merev, akkor ugyanis még sima aszfalton közlekedve is rázósnak érezni az utat. A célunk, hogy a sportos élmény mellett a luxus érzetét is biztosítsuk” – mondta Peter Mertens, a Volvo Car Group kutatási és fejlesztési részlegének alelnöke.

Volvo R-DesignEgycsöves lengéscsillapítók

Az S60 és a V60 R-Design modellek hátsó futóművei egycsöves lengéscsillapítókkal vannak felszerelve, amely egyetlen szeleppel oldja meg a nyomófokozati és a húzófokozati lengéscsillapítást. Ezáltal az olajnak rövidebb utat kell megtennie és nagyobb sebességgel tud áramlani, így a lengéscsillapító is gyorsabban reagál.
 
Kulcsszavak: Auto Show, autószalon, bemutató, New York, premier, R-Design, volvo
 
A megújult Honda Civicet jövő év januárjától rendelhetik meg a vásárlók A megújult Honda Civicet jövő év januárjától rendelhetik meg a vásárlók A Mercedes-AMG két Roadster modellel bővíti ki GT modellcsaládját A Mercedes-AMG két Roadster modellel bővíti ki GT modellcsaládját Sportosabb változatban a Fiat 500 Sportosabb változatban a Fiat 500 Volvo R-Design modellek a New York-i Autószalonon Visszatér a Chevrolet Corvette Stingray A BMW megmutaja a jövő utasterét A BMW megmutaja a jövő utasterét
 
Mercedes-Benz CLA 45 AMG - Design és dinamika Kecskemétről

Mercedes-Benz CLA 45 AMG - Design és dinamika Kecskemétről

2013. március 27.
A New York International Auto Show-n mutatkozik be az első Kecskeméten készülő Mercedes-AMG modell, a CLA 45 AMG. A négyajtós középkategóriájú kupé a sikeres, nagy teljesítményű és egyben trendformáló CLS 63 AMG filozófiáját követi.
Részletek
Mercedes-Benz CLA 45 AMGA négyajtós középkategóriájú kupé a sikeres, nagy teljesítményű és egyben trendformáló CLS 63 AMG filozófiáját követi.

Már egyetlen pillantás alapján látható, hogy a CLA 45 AMG ugyanazokat a géneket örökölte, mint nagyobb testvére és tökéletesen képviseli az AMG márka „Driving Performance” ígéretét: 265 kW (360 LE) teljesítménnyel és 450 newtonméter nyomatékmaximummal nemcsak a világ legerősebb négyhengeres szériamotorjával büszkélkedhet, hanem rendkívüli hatékonysággal és az EU6 károsanyag-kibocsátási szabvány teljesítésével is. Száz kilométerenként 6,9 literes fogyasztása (NEFZ összesített) a legmagasabb igényeket is kielégíti. Szintén új mércét állít a vetélytársak elé a teljesítményorientált AMG 4MATIC összkerékhajtás. Az autó alapfelszereltségének része az Integrált Szerviz Csomag, ami Magyarországon egyedülálló módon négy éves időtartamon vagy 120 000 kilométeres futásteljesítményen belül teljesen díjmentes karbantartást biztosít minden Magyarországon forgalomba helyezett új Mercedes-Benz személyautó tulajdonosának.
 
Az új, négyajtós, nagy teljesítményű kupé rendkívüli kombinációban kínálja a lenyűgözően sportos vezetési élményt, az extravagáns designt és a legmagasabb fokú individualitást. A CLA 45 AMG-vel új szegmenst alapoz meg a Mercedes-AMG – akárcsak a 2012-ben bemutatott CLS 63 AMG Shooting Brake modellel és a CLS 55 AMG-vel 2004-ben. Bemutatásakor mindkét AMG modell közvetlen vetélytárs nélkül állt, és megihletett más autógyártókat is. Turbómotor, összkerékhajtás és hétfokozatú AMG SPEEDSHIFT DCT sportváltómű – a CLA 45 AMG ugyanazt a hajtásláncot kapta, amely az A 45 AMG kiemelkedő dinamikáját és hatékonyságát adja.

Mercedes-Benz CLA 45 AMGOla Källenius, a Mercedes-AMG GmbH vezetője: „A CLA 45 AMG formájában páratlan, abszolút kívánatos autót prezentál a Mercedes-AMG, a jellegzetes AMG génekkel. A csúcstechnika-csomag, a világ legerősebb négyhengeres szériamotorjával és a teljesítményorientált AMG 4MATIC összkerékhajtással a legszebb formájában adja a kiemelkedő dinamikát.“

Tipikus AMG: a világ legerősebb négyhengeres szériamotorja

A CLA 45 AMG műszaki adatai azonnal elárulják, hogy a 2,0 literes AMG turbómotort a világ legnagyobb teljesítményű négyhengeres szériamotorjává avatja a 265 kW (360 LE) és a 450 newtonméteres nyomatékmaximum.

A nagy teljesítmény, illetve nyomaték és a teljesítményorientált AMG 4MATIC összkerékhajtás kombinációja sportkocsihoz illő képességeket ad a CLA 45 AMG-nek: a kupé nulláról százra 4,6 másodperc alatt gyorsul, csúcssebessége 250 km/óra (elektronikusan korlátozva). ám az AMG 2,0 literes turbómotorja nemcsak dinamikájával nyűgözi le vezetőjét, hanem hatékonyságával és környezetkíméletével is, hiszen fogyasztása 6,9 liter/100 kilométer (NEFZ összesített), és már ma teljesíti a 2015-ban hatályba lépő EU6 kipufogási szabványt, illetve a 2017-től előírt 6 × 1011 Part/km részecskeszám-határértéket.

A meggyőző adatok alapját a Mercedes-AMG csúcstechnikai csomagja teremti meg. A BlueDIRECT motorcsalád nagy teljesítményű tagjaként sugárvezérelt közvetlen benzinbefecskendezést és az égésterek közepén elhelyezett piezo-porlasztókat kapott a négyhengeres turbómotor. A többszörös befecskendezés és a többszörös gyújtás kombinálása jelentősen javítja az üzemanyag kihasználását és fokozza a termodinamikai hatásfokot, illetve csökkenti a károsanyag-kibocsátást. További fénypont a teljesen alumínium, homok-kokillaöntési technológiával készült forgattyúsház, az optimalizált súlyú forgattyús hajtómű, acél főtengellyel, kovácsolt dugattyúkkal és csökkentett súrlódású dugattyúgyűrűkkel, a NANOSLIDE henger-siklófelület, a levegő-víz töltőlevegő-hűtés, a generátorvezérlés és az ECO start-stop funkció.

Mercedes-Benz CLA 45 AMGKettős beömlésű turbófeltöltő és vezérlőszelepes AMG sportkipufogó


A kis lökettérfogatú turbómotorok reagálási viselkedése alapvető probléma elé állítja a tervezőket. A Mercedes-AMG konstruktőre kettős beömlésű turbófeltöltővel, a kipufogórendszer áramlási ellenállásának minimumra csökkentésével és újszerű befecskendezési stratégiával oldották meg ezt. A kettős beömlési technika spontánabbá teszi a töltőnyomás felépülését, de pozitív hatású a kipufogógáz ellennyomásának, hőmérsékletének és impulzusainak kihasználása is. Ennek köszönhetően már alacsony fordulatszámon nagy nyomaték jelentkezik, sőt, örvendetes mellékhatásként csökken a fogyasztás és az emisszió. 1,8 bar töltőnyomásával szintén a mezőny élén áll az AMG 2,0 literes, négyhengeres turbómotorja.

A nagy csőátmérőjű AMG sportkipufogó automatikusan vezérelt pillangószelepe már ismert az SLK 55 AMG-ről, feladata a dinamikai élmény és a Mercedesre jellemző tartós megbízhatóság célkonfliktusának feloldása. A szelep jellegdiagram-vezérléssel, fokozatmentesen nyílik és csukódik, a vezető teljesítményigényének, a terhelési állapotnak és a motor fordulatszámának függvényében. Erős gyorsításkor különösen komoly és szívbe markoló motorhang szól a dupla kipufogóvégből.

Kívánságra építik be a CLA 45 AMG-be az AMG nagy teljesítményű kipufogórendszerét, szintén pillangószeleppel. Gázadáskor és sebességváltáskor ennek még vérpezsdítőbb, markánsabb a hangja. Különösképp a visszakapcsoláskor adott gázfröccs és felkapcsoláskor a gyújtás, illetve befecskendezés elvétele ad olyan élvezetesen borzongató hangzásélményt, amely egyébként csak a négynél több hengeres motorokra jellemző.  
Kulcsszavak: Auto Show, bemutató, CLA 45 AMG, mercedes-benz, New York, premier
 
Mercedes-Benz CLA 45 AMG - Design és dinamika Kecskemétről BMW X3 a visszafogott fogyasztású csúcsdízel Mercedes-Benz CLA 45 AMG - Design és dinamika Kecskemétről Sportos gének - Renault Megane Coupe GT Line Mercedes-Benz CLA 45 AMG - Design és dinamika Kecskemétről Volkswagen XL1 - 100 kilométerenként egy liter fogyasztás A Citroen a jól bevált ütőkártyáit sorakoztatja fel a Frankfurti Autószalonon A Citroen a jól bevált ütőkártyáit sorakoztatja fel a Frankfurti Autószalonon Mercedes-Benz CLA 45 AMG - Design és dinamika Kecskemétről Az új Škoda Octavia Combi – Térkínálat a lehető legszebb formában
 
Az új Opel Cascada

Az új Opel Cascada

2013. március 27.
A Cascada, az Opel új, négy évszakos kabriója 2013 tavaszán jelenik meg, mint klasszikus, nyúlánk, négyüléses nyitott autó, kiváló minőségű vászontetővel.
Részletek
Opel Cascada Az Opel-választék felső régiójába pozicionált Cascada nemcsak a méreteivel (hossza 4,697 mm; szélessége a tükrök nélkül 1,840 mm) középkategóriájú, hanem élvonalbeli technikájával és részleteivel is.

Szuper-merev karosszériájával, HiPerStrut első futóművével és FlexRide adaptív csillapításával nagyszerűen vezethető kocsi a Cascada. Prémiumszintű, távvezérelt vászonteteje 17 másodperc alatt nyílik ki, 50 km/órás sebességig. Elektromosan kézhez nyújtott biztonsági öv, bőrkárpit és szellőzött, ergonomikus ülés gondoskodik kényelemről, biztonságról.

Az Opel portfólió legújabb tagjának bemutatása kapcsán így beszélt Dr. Karl-Thomas Neumann, az Adam Opel igazgatótanácsának elnöke: “Jelenlegi termékoffenzívánk legutóbbi eredménye a Cascada. Bővítjük választékunkat és teljesen új szegmensekben jelenünk meg az Ampera villanyautóval, a szub-kompakt Mokka SUV-val, a divatos ADAM városi autóval és most ezzel az elegáns, középméretű kabrióval. Büszkén lépünk be ebbe a kategóriába, ahol eddig csak prémiumgyártók drága típusai szerepeltek. A Cascada megadja a nyitott autózás rajongóinak a középkategóriájú kabriókra jellemző érzést, de megfizethető árért.”

Kompakt Kadett és Astra kabriók több nemzedéke után az Opel visszatér az ötvenes és hatvanas évek nagy presztízsű és ritka, négyüléses, középkategóriájú kabrióinak – mint a Kapitän és a Rekord – hagyományához, de újszerű módon, a legmodernebb technikával.

Opel Cascada Thomas Sedran, az Opel elnökhelyettese: “A középkategóriájú kabriók szegmense nagyon stabil az utóbbi években, de csak prémiumgyártók nagyon drága autói alkotják. Az Opel Cascada ezek jellemzőit adja, ám megfizethetően. Ugyanakkor kiteljesíti a márka termékoffenzíváját: 2012-ben és 2013-ban bővítjük választékunkat, és új szegmensekbe lépünk be az elektromos Amperával, a kis SUV Mokkával, a divatos ADAM városi autóval, és most ezzel a középméretű kabrióval.”

Attitűd: vászontetős elegancia, élményautózás szabad levegőn


Stabil kiállásával és az Opelre jellemző szoborszerű formájával egy letűnt, de ragyogó korszak “Grandes Routières” modelljeinek klasszikus, kortalan eleganciáját támasztja fel a Cascada. Letisztult profilját az elegánsan döntött szélvédő mögött nem zavarja meg tetőfedél vagy bukócső. A karosszéria alsó részét az Opel penge motívuma élénkíti, feljebb pedig egy fényvonal fut ki a sarkokra beforduló hátsó lámpákig. A finoman emelkedő övvonalon a tetőt és az alsó részt elkülönítő krómléc csillog.

“Sok kabrió jól néz ki nyitottan, de felhúzott tetővel már esetlen. Kiváló minőségű, áramvonalas vászontetejének egyöntetű profiljával viszont csukottan is szép az Opel Cascada,” véli Malcolm Ward, külső design vezető.

ízlésesen kiformált erődómjával a géptető koronázza meg a mély, dúsan krómozott hűtőmaszkot; a ködlámpákat két felfordított, krómbetétes cápauszony-elem keretezi. A fénydiódás nappali világítás és a hátsó lámpa is az Opel jellegzetes szárny-formáját mutatja. Az utóbbi markáns fényjelei a prémiumautókat idézik, köztük a hűtőmaszkra rímelő széles krómléccel.

Opel Cascada A legrangosabb kabriók beszállítóitól rendelt csúcsminőségű vászontetőt nagyszerű hő- és hangszigetelővé teszi a külső réteg és a bélés közötti speciális poliészter szövet. Elektrohidraulikus szerkezetét a két első ülés közötti kapcsoló hozza működésbe, a nyitás 50 km/óráig lehetséges, és 17 másodpercig tart – ezekkel az adatokkal rekorder a Cascada. Valamennyi modellen standard a tető távvezérlése is. A bemutatáskor háromféle tetőszín lesz választható, Black, Malbec-Red, and Sweet Mocca színek. Ezekhez tízféle fényezés járul, a sportos kék színtől (Blue Buzz) az elegáns szürkén (Phantom Grey) át a prémium mahagóniig (Dark Mahagony).
Kulcsszavak: bemutató, Cascada, opel, új modell
 
Vérbeli versenysport-gének - Audi R8 Spyder Vérbeli versenysport-gének - Audi R8 Spyder Minden eddiginél praktikusabb, gazdaságosabb és innovatívabb az új Crafter Minden eddiginél praktikusabb, gazdaságosabb és innovatívabb az új Crafter A Citroen a 2015-ös Brüsszeli Autószalonon A Citroen a 2015-ös Brüsszeli Autószalonon PEUGEOT SPORT ENGINEERED: a teljesítmény újraértelmezése PEUGEOT SPORT ENGINEERED: a teljesítmény újraértelmezése Speciális betegszállító járművel küzd a koronavírus ellen a Toyota Speciális betegszállító járművel küzd a koronavírus ellen a Toyota
 
Megkezdődött a Szegedre szánt Ikarus-Skoda trolik gyártása

Megkezdődött a Szegedre szánt Ikarus-Skoda trolik gyártása

2013. március 27.
Megkezdődött Székesfehérváron a szegedi Ikarus-Skoda troli prototípusának gyártása, a 13 tagú flotta legelső darabja várhatóan augusztusban érkezik a Tisza-parti városba – tájékoztatta a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. kommunikációs főmunkatársa az MTI-t.
Részletek
Megkezdődött a Szegedre szánt Ikarus-Skoda trolik gyártásaNemes Szilvia közölte, a jármű rozsdamentes acélszerkezetét már összeállították, és rövidesen megkezdődik a járműtest burkolása, ezzel a művelettel nyeri el a troli végleges külső formáját.

A szegedi önkormányzat 2011 januárjában rendelte meg az új, 13 darabos troliflottát a csongrádi megyeszékhelyen uniós támogatással zajló elektromos tömegközlekedés fejlesztési projekt részeként. Ezzel a megrendeléssel a város támogatja a hazai buszgyártó ipart, hiszen az elmúlt három évben érvényes buszbeszerzési moratórium miatt ez a magyarországi buszgyártók első hazai megrendelése – áll a cég közleményében.

Szeged új trolibusza kategóriájában a legmagasabb színvonalat képviseli; utastere és vezetőfülkéje légkondicionált lesz, 100 százalékban alacsony padlós jármű készül, amely szükség esetén 7 kilométert képes megtenni felső vezeték nélkül, a legkorszerűbb lítiumionos akkumulátorok segítségével. A járművek 18,75 méter hosszúak, 2,55 méter szélesek, és 124 utast szállítanak majd. A szegediek szavazása alapján az új járművek színe piros lesz – tudatta Nemes Szilvia.

Az új szegedi troliflotta prototípusa a tervek szerint 2013 augusztusában érkezik meg a Tisza-parti városba, ahol a kötelező vizsgák után várhatóan az új 10-es trolibuszvonalon áll majd forgalomba. 2013 augusztusát követően a flotta többi 12 járművét egy év alatt folyamatosan szállítja le a magyar-cseh gyártó konzorcium.

Szeged 13 trolibuszt rendelt a tendernyertes Ikarus–Skoda Konzorciumtól egyenként 800 ezer eurós áron. A cégtársulás tagja a székesfehérvári Magyar Trolibusz Kft. és a csehországi Plzen városában működő Skoda Electric a. s.
Kulcsszavak: gyártás, ikarus, skoda, szeged, tömegközlekedés, troli
 
ŠKODA BUGGY 736: Bud Spencer és Terence Hill legendás autójának szocialista változata ŠKODA BUGGY 736: Bud Spencer és Terence Hill legendás autójának szocialista változata 821 millió euró működési eredményt produkált 2018 első felében a ŠKODA AUTO 821 millió euró működési eredményt produkált 2018 első felében a ŠKODA AUTO A Škoda új zászlóshajója február 17-én Prágában ünnepli világpremierjét A Škoda új zászlóshajója február 17-én Prágában ünnepli világpremierjét Nagyobb és kényelmesebb lett elődjénél az új Škoda Superb Nagyobb és kényelmesebb lett elődjénél az új Škoda Superb Megkezdődött a Szegedre szánt Ikarus-Skoda trolik gyártása A Škoda Rapid elnyerte az „Auto Trophy 2012”díjat
 
Audi A3 - Nagy hatékonyságú hajtás- és innovatív vezetést-támogató rendszerek

Audi A3 - Nagy hatékonyságú hajtás- és innovatív vezetést-támogató rendszerek

2013. március 27.
A németországi és európai piaci bevezetésekor a limuzint három négyhengeres motorral kínálják.
Részletek
Audi A3Az újjáfejlesztett erőforrások ötvözik az Audi hatékony technológiáit – a közvetlen befecskendezést, a turbófeltöltést, az innovatív hőenergia-szabályozást és a start-stop rendszert.

Erőforrások


A teljesítmény a 2.0 TDI esetében 110 kW (150 LE), a forgatónyomaték 320 Nm. 8,7 másodperc alatt gyorsítja az A3 limuzint 0-ról 100 km/h-ra, egészen a 220 km/h-s csúcssebességig. átlagosan 4,1 liter üzemanyagot fogyaszt 100 km-en – amely 107 g/km szén-dioxid kibocsátási értéknek felel meg. A teljesítmény 1.4 TFSI erőforrás esetében 103 kW-ra (140 LE) és 250 Nm-re módosul. A COD hengerlekapcsolási rendszer (cylinder on demand) alacsony terhelés esetében leállít két hengert. Az 1,4 literes erőforrás átlagosan csak 4,7 liter üzemanyagot fogyaszt 100 km-en, a CO2 kibocsátás értéke 109 g/km. A 0-ról 100 km/h-ra való gyorsulás csupán 8,4 másodpercet vesz igénybe, a csúcssebesség 217 km.
Az 1.8 TFSI 132 kW-el (180 LE) és 250 Nm-es forgatónyomatékkal büszkélkedik. High-end technológiák sokaságát kínálja fel, ezek közé tartozik a duális befecskendezés is. 7,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h- ra, 235 km/h-s csúcssebességgel sportos vezetői élményt nyújt. átlagosan 5,6 litert fogyaszt 100 km-en, a CO2 kibocsátási étéke 129 g/km.

Az erőforrástól függően a manuális hatfokozatú váltó vagy az S tronic kerül beépítésre. A dupla tengelykapcsolós váltó az erőfolyam megszakítása nélkül finoman váltja a sebességeket. A D fokozati tartomány maximális hatékonyságra van programozva, a sportos S tartományban a fordulatszám magasabb. A vezető dinamikus Audi drive select rendszer segítségével az S tronic efficiency-módban olyan üresjáratot kínál, mely minimalizálja a fogyasztást.

Audi A3Futómű

A szegmensének első helyét az Audi A3 limuzin futóművének köszönhetően érte el. Ennek alapjait a finomított tengelysúlyelosztás (a motorizálástól függően, 60% elől, 40% hátsó viszonyban) képezi. Az összes motor 12 fokkal döntött, az első felfüggesztés lényegesen előrébb került.

Az első felfüggesztés esetében McPherson -konstrukcióról van szó, amelynek komponensei alumíniumból készültek. Az elektromechanikus szervokormány hatékonyan, különböző támogató rendszerekkel dolgozik együtt. A négykaros hátsó felfüggesztések szintén segédvázhoz csatlakoznak, és lengőkarjaik nagy szilárdságú acélból készülnek. A spirálrugók és a lengéscsillapítók különválasztott beépítésben kaptak helyet.
Az Audi A3 Limuzin 16-18 colos kerekeken gurul; a quattro GmbH akár 19 colos átmérőjű kerekeket is szállít.

A piac


Az A3 limuzinnal az Audi belép a világszerte legerősebb piaci szegmensbe, a kompakt limuzin osztályba.  Magyarországon az új kompakt limuzin június elejétől rendelhető, szeptemberben érkezik a márkakereskedőkhöz.

Az Audi S3 limuzin

Pár hónappal az új limuzin-sorozat megjelenése után jön a csúcsmodell, az S3 limuzin. A 2.0 TFSI erőforrása 221 kW (300 LE) teljesítményt nyújt, fordulatszáma 380 Nm. A négyhengeres motor a legmodernebb technológiákat egyesíti, így többek között a duális befecskendezést és az Audi valvelift system-et.

Audi A3Az Audi S3 Limousine S tronic váltóval 4,9 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra, manuális váltóval ez 5,3 másodpercet vesz igénybe. 250 km/h-nál a sebesség már elektronikusan szabályozott. A négyhengeres turbómotor átlagosan 6,9-7,0 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren, amely 159-162 g/km szén-dioxid kibocsátási értéknek felel meg.
Kulcsszavak: A3, audi, bemutató, új modell
 
Az új Porsche 911 S/T: letisztult különleges kiadás a 911 60. születésnapja alkalmából Az új Porsche 911 S/T: letisztult különleges kiadás a 911 60. születésnapja alkalmából Rivaldafényben – Az új Audi A5 és S5 Coupé Rivaldafényben – Az új Audi A5 és S5 Coupé Audi A3 - Nagy hatékonyságú hajtás- és innovatív vezetést-támogató rendszerek Az Irányjelző Közlekedési Magazin a 83. Genfi Autószalonon Hatalmas siker volt a Corolla nyílt hétvége Hatalmas siker volt a Corolla nyílt hétvége Megújul a Jaguar E-PACE Megújul a Jaguar E-PACE
 
A havazás ellenére nincs járhatatlan út, de indulás előtt érdemes tájékozódni

A havazás ellenére nincs járhatatlan út, de indulás előtt érdemes tájékozódni

2013. március 27.
Az intenzív havazás ellenére az országban sehol nem kellett utat lezárni, de az autósoknak indulás előtt érdemes tájékozódniuk az útviszonyokról - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.
Részletek
A havazás ellenére nincs járhatatlan út, de indulás előtt érdemes tájékozódniKifejtették: 12 órai összesítésük alapján továbbra is folyamatosan havazik a főváros körzetében, Pest megye déli területén, a Dunántúl középső részén, a Duna vonalától keletre pedig mindenhol intenzíven havazik. Az északi és a keleti megyékben, valamint az Alföldön is téliesek a közlekedési feltételek.

A főutakon fennakadás délben nem volt, a folyamatos havazás miatt azonban a főutak burkolata általában latyakos vagy havas. A mellékutakon téliesebbek az útviszonyok, hókásás, latyakos, havas vagy letaposott havas szakaszokra egyaránt számíthatnak a közlekedők. Ugyanakkor a 30 ezer kilométeres úthálózaton a havazás miatt nincs útlezárás, a nehézgépjárművek a Zala megyei 75-ös főúton a Bak és Pölöske közötti szakaszra újra behajthatnak, így jelenleg sehol sem korlátozott a teherjárművek forgalma, a határállomásokon a ki- és belépés egyaránt zavartalan.

Hangsúlyozták, a közútkezelő üzemmérnökségein 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan dolgoznak a cég szakemberei és munkagépei. Szerdán országosan több mint 500 munkagép dolgozik az utakon.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is arra kéri az autósokat, hogy országszerte fokozott óvatossággal vezessenek, csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművel keljenek útra, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Friss információkat a társaság útinform szolgálatának munkatársaitól és megyei diszpécsereitől kaphatnak, elérhetőségük megtalálható a www.kozut.hu vagy a mobiltelefonokra optimalizált m.kozut.hu oldalon.
Kulcsszavak: balesetveszély, csúszós utak, havazás, időjárás, magyar közút
 
Sokkal több gyorshajtót szül a melegebb idő. Jó időben rálépünk a gázra Sokkal több gyorshajtót szül a melegebb idő. Jó időben rálépünk a gázra A havazás ellenére nincs járhatatlan út, de indulás előtt érdemes tájékozódni Több dél-dunántúli megyében riasztást adtak ki a várható hófúvás miatt A fiatalok gyorsan hajtanak, okostelefonjukon böngésznek és ittasan vezetnek, amikor szüleik autóját használják A fiatalok gyorsan hajtanak, okostelefonjukon böngésznek és ittasan vezetnek, amikor szüleik autóját használják A havazás ellenére nincs járhatatlan út, de indulás előtt érdemes tájékozódni Hóátfúvás miatt tizenkét útszakasz járhatatlan a Dunántúlon A havazás ellenére nincs járhatatlan út, de indulás előtt érdemes tájékozódni Ingyenes a tömegközlekedés hétfőn Budapesten
 
Világszintű megállapodást kötött a Volvo és a Shell

Világszintű megállapodást kötött a Volvo és a Shell

2013. március 27.
Megállapodást írt alá a Volvo Trucks és a Shell, amelynek értelmében világszinten együttműködnek a cseppfolyós földgáz (LNG) nehéz-tehergépkocsik üzemanyagaként való bevezetésében.
Részletek
Volvo TrucksA Volvo új MethaneDiesel (metán-dízel) koncepcióján, ahol az LNG dízelmotorokban is használható, valamint a Shell LNG-vel kapcsolatos szakértelmén, illetve infrastrukturális beruházásain alapulva a két vállalat összehangolja majd tevékenységét és aktívan támogatja az LNG szélesebb körű alkalmazását a fuvarozási ágazatban.

„A Shell kulcsfontosságú szereplő ezen a piacon, mi pedig az egyik vezető tehergépkocsi-gyártó vagyunk, amely már energiahatékony gázüzemű teherautót is kínál ügyfelei számára. Közös meggyőződésünk, hogy erősíthetjük és felgyorsíthatjuk az LNG elterjedését a fuvarozási ágazatban, egyrészt saját tevékenységeink, másrészt a többi szereplő ösztönzése által.” – mondta Lennart Pilskog, a Volvo Trucks közönségkapcsolati igazgatója.

Az együttműködési megállapodás megkötése után már a közös munka is megkezdődött, első lépésben Közép-Európa és az Egyesült államok kiválasztott piacaira összpontosítva. A megállapodás egyik fél részéről sem kizárólagos, vagyis nem befolyásolja a más partnerekkel folytatott jelenlegi, illetve jövőbeli együttműködést és párbeszédet.

A gáz alkalmazása a hosszú távú fuvarozásban


A földgázt manapság sűrített formában (CNG) alkalmazzák városi buszokban és kishaszonjárművekben. Azonban nagy távolságok megtételéhez a járműveknek nagyobb mennyiségű üzemanyagot kell tudniuk magukkal vinni a tartályaikban. Ez akkor lehetséges, ha a motor alkalmas LNG-vel való üzemelésre, mivel a gáznak cseppfolyós halmazállapotban kisebb a térfogata. 

Volvo TrucksA Volvo FM MethaneDiesel az új metán-dízel technológiát alkalmazza, és elsődleges üzemanyagként cseppfolyós gázt használ. A modellt Svédországban, Norvégiában, Belgiumban, Spanyolországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban már forgalmazzák, míg Olaszországban és Franciaországban jelenleg folyik a piaci bevezetése.

„Jelentős lehetőségeket látunk a gázüzemű tehergépkocsinkban, és a gyártási kapacitásunk, illetve a gáz infrastrukturájának fejlődésével párhuzamosan további piacokon is folytatjuk majd a bevezetését. A cseppfolyós földgáz dízelmotorban való alkalmazása nagyon energiahatékony, így ez az új alternatív üzemanyag a belátható jövőben uralkodó szerepet tölthet be a nehézhaszonjárművek hajtásában.” – foglalta össze Lennart Pilskog.

Az LNG szélesebb körű alkalmazása pedig a megújuló forrásokból előállított cseppfolyós biogáz (LBG) elterjedését is elősegítheti.
Kulcsszavak: cng, CO2, megállapodás, Shell, volvo trucks, zöld
 
A százezredik BMW i3 megszületésével új feladatot kaptak az úttörő technológia nyugdíjazott akkumulátorai A százezredik BMW i3 megszületésével új feladatot kaptak az úttörő technológia nyugdíjazott akkumulátorai Világszintű megállapodást kötött a Volvo és a Shell Budapesten megkezdődött az első gázüzemű busz tesztelése A Nissan két 100%-ban e-NV200-at adott át a monacói hercegi palotában A Nissan két 100%-ban e-NV200-at adott át a monacói hercegi palotában Világszintű megállapodást kötött a Volvo és a Shell Az új Volvo FE és Volvo FL – városi és elővárosi szállításra optimalizálva Elektromos motorral a jövőbe Elektromos motorral a jövőbe
 
Az Audi A3 limuzin − az Audi egy új piaci szegmensben jelenik meg

Az Audi A3 limuzin − az Audi egy új piaci szegmensben jelenik meg

2013. március 27.
Az A3 limuzinnal az Audi a legnagyobb globális piaci szegmensben, a kompakt limuzin osztályban jelenik meg tavasszal.
Részletek
Audi A3A dinamikus négyajtós az A3 modellsorozat valamennyi erősségét egyesíti a könnyűépítésnek köszönhető alacsony tömegtől, az erős és nagy hatékonyságú hajtásrendszeren át a high-end infotainment-berendezésekig és vezetést-támogató rendszerekig. A modellsorozat csúcsa az S3 limuzin 221 kW (300 LE) teljesítménnyel.

Külső dizájn

Formavilága az Audi sportosan elegáns karakterét képviseli. Az A3 limuzin 1,8 méter széles, 11 milliméterrel szélesebb, mint az A3 Sportback. Magassága 1,42 méter. A motorháztető kontúrja, a lökhárítók és a Singleframe rácsok esetében is sajátos karaktert képvisel a négyajtós modell. A hátsó spoiler a csomagtérfedélbe integrált. A piaci bevezetéstől kezdve az Audi a modellt teljes LED fényszóróval is kínálja, amely a LED- technika fejlesztésének újabb szintjét és a markáns megjelenését képviseli.

Karosszéria

Az 1.4 TFSI erőforrással a limuzin önsúlya már csak 1 250 kilogramm. Az alacsony tömeg és a szilárdság érdekében az Audi a vezetőcellában számos, formára edzett acélból készült alkatrészeket használ, míg a motorháztetőt alumíniumból készíti el. így a karosszéria nagy szilárdságot, ütközésbiztonságot és akusztikus kényelmet biztosít. Az enteriőr és az erőforrások esetében sem változik a helyzet, ezek fejlesztése során is szigorúan mérvadó volt a könnyűépítés koncepciója. Ezáltal a négyhengeres motor szinte alig nyom többet 100 kilogrammnál.

Audi A3Belső tér

Az Audi A3 limuzin enteriőrjénél is figyeltek a legapróbb részletekre. A vezetőinformációs rendszer (FIS) opcionálisan választható színes kijelzője a grafikákat 3D-ben mutatja. AZ MMI multimédiás rendszer kezelőpanelje a kardánalagútra épített konzolon kap helyet.  Az automata váltó a kormányról is vezérelhető. Az elektromechanikus kézifék a középkonzolról aktiválható. Rendelhető alul egyenesített multifunkciós kormánykerék és sportülés is. Az Audi A3 limuzin csomagtere 425 liter, amely a hátsó ülések előre hajtásával tovább bővíthető.

Infotainment és Audi connect


Az A3 limuzin is az új moduláris infotainment készletet (MIB) használja, amelynek az élén az MMI Navigation Plus áll, DVD meghajtóval és egészszavas hangvezérléssel. A nagyfelbontású 7 colos monitor a térképet részletes 3D grafikákkal mutatja. Bluetooth kapcsolattal mobiltelefonok és mobil zenelejátszók is csatlakoztathatók az MMI Navigation Plus-hoz.  Választható Bang & Olufsen hangrendszer, 705 W-os, 5.1-es erősítővel, 14 hangszóróval, az első ajtókban a mélynyomóknál LED-ekkel megvilágított hangszórókerettel.

Az Audi connect minden olyan technológiát egyesít, amely a vezetőt az autóval, az internettel, az infrastruktúrával és más járművekkel összeköti. Az Audi ezt a rendszert még vonzóbbá tette – az internet kapcsolat, ahol csak lehetséges az extragyors standard LTE rendszeren keresztül fut. Az LTE- telefonmodul az eddigi UMTS- modult helyettesíti, ahol az autóban mintegy 100 MBit/s letöltési sebesség érhető el. Az Audi connect által az autó utasa az integrált WLAN- Hotspot-on keresztül internetezhet és e-mailezhet. Az Audi internet szolgáltatásai személyre szabhatók, a kínálatában a Google Earth képes navigációja, Google Street View, Audi online közlekedési információk és az Audi music stream alkalmazás, hírek és információk szerepelnek. Az online kommunikációs szolgáltatások, mint a facebook és a twitter az infotainmentbe integráltak.

Audi A3Az Audi connect új szolgáltatása az A3 limuzinban debütál: ezek a parkolási információk, amelyek megmutatják a parkolóhelyeket, parkolóházakat és mélygarázsokat a kiválasztott cél közelében. Ahol lehetséges, ott a szolgáltatás megnevezi a szabad helyek számát és a parkolási díjakat is.

Felszereltség

Az Audi A3 limuzin gazdag szériafelszereltséggel rendelkezik. így többek között található benne térd-légzsák is. A színes vezetőinformációs rendszer az Ambition és az Ambiente felszereltség esetében tartalmaz egy hatékonysági programot a sebességváltáshoz és figyelmeztet a szünet tartására is. Az opcionális vezetési rendszerek is a felső kategóriába tartoznak: az adaptive cruise control (ACC) 150 km/h sebességig megtartja a kívánt távolságot az limuzin előtt haladó járműhöz képest, az Assistenz Paket-tel ez 200 km/h sebességig érvényes. összehangolva az S tronic-kal az ACC ehhez még egy STOP & GO funkciót is tartalmaz alacsonyabb sebességekhez. Rendelhető panoráma üvegtető és Xenon Adaptive Light, ami a navigációval együttműködve világítja meg az utat. A sávtartó kamerája a  közlekedési táblákat is felismeri és informálja a vezetőt.
Kulcsszavak: A3, audi, bemutató, új modell
 
Az Audi A3 limuzin − az Audi egy új piaci szegmensben jelenik meg Markáns stílusjegyek jellemzik az új BMW Z4 roadstert Az autózás jövője már megérkezett Az autózás jövője már megérkezett Az Audi A3 limuzin − az Audi egy új piaci szegmensben jelenik meg Toyota FT-86 Open tanulmány Genfben A BMW X3-ra vadászik az Alfa SUV A BMW X3-ra vadászik az Alfa SUV Jellegzetes olasz formatervezés - Az új Alfa Romeo Giulia Jellegzetes olasz formatervezés - Az új Alfa Romeo Giulia
 

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 11171 - 11180