Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 11681 - 11690
Új szabadidő koncepciót mutatott be a Honda

Új szabadidő koncepciót mutatott be a Honda

2013. január 15.
A Detroitban megrendezett észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon (NAIAS) mutatkozott be a Honda vadonatúj tanulmányautója, melyen már megfigyelhetők a márka jövőbeni arculatának egyes vonásai.
Részletek
Új szabadidő koncepciót mutatott be a HondaA kisméretű SUV értékesítése várhatóan 2013 végén kezdődik Japánban, ezt követi 2014-ben az amerikai, majd az európai piac.

A városi SUV – a Honda Jazz és a Honda City következő generációja mellett – szintén az új Global Compact Series Platformra épül majd.

A letisztult, elegáns formavilág, a dinamikus vonalvezetés és a karakteres megjelenés tökéletesen passzol a városi SUV képviselte szabadidő-autós jelleghez. Az új modell világszerte megjelenik majd az utakon, és üzemanyag-hatékony motorjaival (Earth Dreams Technology) hozzájárul a Föld megóvásához. Tervezése során a Jazznél már alkalmazott középtankos konstrukciót valósították meg a mérnökök, így a Honda-féle mágikus hátsó üléseket is megkapja a típus. Többek között ez teszi lehetővé, hogy az Urban SUV kategóriájának egyik legjobban variálható szereplőjeként léphessen a piacra.

A kisméretű SUV a Honda új, észak-amerikai gyárában, a mexikói Celaya mellett készül majd, a Jazz-zel egyetemben.

Új szabadidő koncepciót mutatott be a Honda
Kulcsszavak: autószalon, bemutató, concept, detroit, galéria, hírek, honda, suv, tanulmányautó
 
A ŠKODA a VISION iV tanulmánnyal a márka elektromos jövőjébe enged bepillantást A ŠKODA a VISION iV tanulmánnyal a márka elektromos jövőjébe enged bepillantást Audi e-tron Bridgestone gumiabroncsokkal felszerelve kerül forgalomba Audi e-tron Bridgestone gumiabroncsokkal felszerelve kerül forgalomba Nyerő szériában a HR-V Nyerő szériában a HR-V Új szabadidő koncepciót mutatott be a Honda Lenyűgöző innovációk az örömautózás jegyében Új szabadidő koncepciót mutatott be a Honda A Citroen újabb drágaköve
 
A Hankook Tire új globális kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról döntött

A Hankook Tire új globális kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról döntött

2013. január 15.
A Hankook gumiabroncs-gyártó vállalat új globális kutató-fejlesztő központ létrehozásásról döntött az év első hetében. A projekt megvalósításához a vállalat a Foster+Partners építészirodával írt alá megállapodást.
Részletek
A Hankook Tire új globális kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról döntöttAz elismert londoni tervezőiroda feladata lesz az épület külső és belső megjelenésének és 21. századi arculatának megalkotása. A Hankook új, 100 000 m² alapterületű kutatás-fejlesztési központja, Szöultól 150 km-re délre, Daejonban, Dél-Korea első számú K+F fellegvárában a Daedeok Innopolisban épül majd. Az új telephely várhatóan 2015-ben nyitja meg kapuit.

– Az új kutatás-fejlesztési központ felépítésével a Hankook tovább tudja erősíteni kutatási képességeit a korszerű gumiabroncs-technológia kifejlesztése terén. Az új központ biztosítja számunkra, hogy felgyorsítsuk az új gumiabroncs koncepciók fejlesztését és piaci bevezetését, annak érdekében, hogy minél jobban kielégíthessük ügyfeleink egyre kifinomultabb igényeit a kiváló minőségű termékek iránt - közölte Hyun Bum Cho, a Hankook Tire elnöke és globális marketing igazgatója.

A Hankook Tire és a Foster+Partners január 7-én, ünnepélyes keretek között írta alá a beruházási projektről szóló együttműködési megállapodást a koreai Daejonban. A kiváló brit sztárépítész, Sir Norman Foster által alapított tervezőiroda korszerű, jövőbe mutató építészeti megoldásairól híres. Olyan fontos nemzetközi projekteken dolgozott már, mint a londoni Millennium híd vagy a Wembley Stadion, de a berlini Reichstag kupolája a hong-kongi és a pekingi repülőterek, valamint a new yorki Hearst Tower is a cég legismertebb munkái között szerepel.

A Hankook Tire nemrég avatta fel európai kutatás-fejlesztési központja, a németországi Hannoverben található Európai Műszaki Központ (ETC) új telephelyét is. Az ETC főként az európai piacra szánt eredeti gyári felszerelésű termékek fejlesztésére összpontosít a vezető európai autógyárak követelményeinek megfelelően. A bővítés a Hankook eredeti gyári felszerelési piacon betöltött erősödő szerepét tükrözi Európában, és megfelel a vállalat innovációs kiválósággal kapcsolatos globális stratégiájának valamint a folyamatos és fenntartható növekedés célkitűzéseinek.
Kulcsszavak: gazdaság, gumiabroncs, gyár, Hankook, hírek
 
A Hankook Tire új globális kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról döntött Az emelkedő platina- és palládiumárak miatt drágulhatnak az autók A Hankook Tire új globális kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról döntött Új Continental gumiabroncsok kisteherautók és transzporterek számára Vásároljon használt autót biztos kézből Vásároljon használt autót biztos kézből A Hankook Tire új globális kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról döntött Az európai autópiac tavalyi nyertese a Hyundai/Kia, az Audi, a Land Rover, a Jeep és a Skoda A Hankook Tire új globális kutatás-fejlesztési központ létrehozásáról döntött A feltörekvő piacok felé fordul az Opel
 
Elkészült az ötmilliomodik Volvo

Elkészült az ötmilliomodik Volvo

2013. január 15.
A Volvo Car Group belgiumi Gentben található gyára ötmillió autót gyártott 1965-ös megnyitása óta. A jubileumi modell egy Volvo V40 D2 volt, amely 2012 végén gördült le a genti szerelősorról.
Részletek
Volvo V40A gyártóegység közel 5000 alkalmazottja írhatta alá a nevét az autón, mely jelenleg a Brüsszeli Autószalonon tekinthető meg.

„A teljes Volvo Car Group számára fontos mérföldkőhöz érkeztünk. ötmillió autó gyártása igazán figyelemre méltó eredmény” – nyilatkozta Lars Wrebo, a Volvo Car Group gyártásért felelős alelnöke.

„Az autó aláírása a szakértelmünket és a csapatmunkánkat jelképezi – mi, mindannyian együtt készítjük ezeket az autókat. Az ötmilliomodik Volvo nem egy nagyszerű történet végét jelzi, hiszen továbbra is jelentős szerepet vállalunk Belgium gazdaságában, és folytatjuk a genti beruházásokat” – mondta el Geert Bruyneel, a Volvo Car Gent vezérigazgatója. „A legyártott autók száma alapján a genti egység a Volvo legnagyobb gyára” – tette hozzá a vezérigazgató.

„2004 óta jelentősen megnőtt a termelés annak a döntésnek a következtében, hogy itt összpontosul a Volvo kisebb modelljeinek gyártása. A Volvo Car Gent továbbra is az ipari szerkezetünk kulcsfontosságú eleme marad” – jelentette ki Lars Wrebo.

Az elmúlt néhány év folyamán a Volvo Car Gent minden eddiginél több autót gyártott. 2011-ben rekordot jelentő 265.000 autó készült. 2012 a gyár történetének harmadik legjobb éve lett 258.000 legyártott járművel. A gyártóegységben jelenleg három különböző Volvo modell készül. A 2008-ban megjelent Volvo XC60 pillanatnyilag a legnépszerűbb Volvo világszerte. Tavaly óta itt készül a vadonatúj Volvo V40 és a V40 Cross Country változat is, amelyek értékesítése nagyon sikeresen indult. A Gentben gyártott harmadik modell a Volvo S60, amelynek gyártása 2010-ben kezdődött.

Volvo V40
Kulcsszavak: autógyár, galéria, hírek, járműipar, új autó, v40, volvo
 
Elkészült az ötmilliomodik Volvo A Rába értékesíti kisebbségi részét a Fehrer Automotive-Rába Kft.-ben Zörög a haraszt, két nagy autógyártó egyesülhet! Zörög a haraszt, két nagy autógyártó egyesülhet! Megbízhatóan biztonságos: itt az új MICHELIN Pilot Sport 4 Megbízhatóan biztonságos: itt az új MICHELIN Pilot Sport 4 A Volvo Cars ismét megnyitja torslandai gyártóüzemét és svédországi irodáit A Volvo Cars ismét megnyitja torslandai gyártóüzemét és svédországi irodáit Megkezdődött a CLA Coupé és CLA Shooting Brake Plug-in Hybrid modellek gyártása Megkezdődött a CLA Coupé és CLA Shooting Brake Plug-in Hybrid modellek gyártása
 
Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra

Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra

2013. január 15.
Bár 2012-ben Szlovákiában rekordévet zártak az itt készült gépkocsik számát tekintve az autógyárak, az idén előreláthatóan nem emelkedik tovább a legyártott autók száma - derült ki az Autóipari Szövetség (ZAP) által pénteken közzétett adatokból.
Részletek
Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparraA szövetség közlése szerint 2012-ben a szlovákiai üzemekkel rendelkező három autógyár a Kia, a PSA és a Volkswagen több mint 900 ezer gépkocsit gyártott az országban, ami éves összehasonlításban 40,6 százalékos növekedés. A ZAP szerint a három autógyár ez évi terveiből kitűnik, hogy 2013-ban a tavalyihoz hasonló számú gépkocsi gyártására lehet számítani.

A szövetség adataiból kitűnik, hogy a 2012-es év nem csupán a legyártott gépkocsit számát tekintve hozott növekedést, hanem a foglalkoztatás terén is. Az autóipar a tavalyi év végén Szlovákiában megközelítőleg 74 ezer embernek adott munkát, ami közel 3 ezer fővel, vagyis mintegy 3,5 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A szlovák autóiparban a ZAP előrejelzése szerint az idei évben is a foglalkoztatottság növekedésével lehet számolni. úgy vélik, leginkább a fejlesztés és kutatás, illetve a szolgáltatások szegmensében hozhat létre új munkahelyeket az iparág.

Az Autóipari Szövetség szerint tavaly Szlovákia azon kevés európai ország csoportjába tartozott, ahol - ha csak enyhe mértékben is - de nőtt az újonnan eladott autók száma. November végéig közel 65 ezer új személygépkocsit és mintegy 5 ezer kis haszongépjárművet regisztráltak az országban. Jelenleg mintegy 2 millió 50 ezer személygépkocsi és kishaszongépjármű van forgalomban az országban.

Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra
Kulcsszavak: autóipar, galéria, gazdaság, gyár, hírek, kia, psa, szlovákia, új autó
 
A Mercedesnél az elektromos meghajtás hosszú múltra tekint vissza A Mercedesnél az elektromos meghajtás hosszú múltra tekint vissza Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra 30 éves lett a BMW M5 Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra A Shanghai-Volkswagen Kínában legyártotta a 10 milliomodik gépkocsit Az első nyolc hónapban 4 százalékkal több járművet gyártott a Dacia Romániában Az első nyolc hónapban 4 százalékkal több járművet gyártott a Dacia Romániában Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra Bemutatták a Ford Edge koncepcióautóját
 
Visszatér a Chevrolet Corvette Stingray

Visszatér a Chevrolet Corvette Stingray

2013. január 15.
A teljesen új Corvette Stingray bemutatásával a Chevrolet újrafogalmazza a modern teljesítőképességet. Márpedig az ikonszerű Stingray típusnevet csak olyan Corvette viselheti, amely a technika, a design és a teljesítmény tökéletes egyensúlyát testesíti meg!
Részletek
Chevrolet Corvette StingrayA 2014-es Corvette Stingray minden idők legerősebb standard modellje, becsült 450 lóerővel (335 kW) és 610 Nm nyomatékkal, de a képességei is felülmúlnak minden korábbit, hiszen négy másodpercen belül gyorsul százra, kanyarban pedig 1 g-nél nagyobb keresztgyorsulásra képes. Ezenkívül a várakozás szerint a legtakarékosabb fogyasztású Corvette lesz, javít a jelenlegi modell 10,7 literjén.

“Akárcsak a ’63-as Sting Ray, a legjobb Corvette-ek élvonalbeli képességeket, csúcstechnikát, lélegzetelállító designt és vérpezsdítő autózási élményt nyújtanak,” mondta a General Motors North America elnöke, Mark Reuss. “A design, a technika és az autótervezés fejlődésének köszönhetően a vadonatúj Corvette minden eddigit felülmúl.”

A teljesen megújított Corvette Stingray mindössze két alkatrészt vesz át a Corvette előző nemzedékéből. új a váz és a futómű, a hajtómű és a vezetőtámogatás, miként a küllem és az enteriőr is. Néhány fénypont:
Az utasteret valódi karbonnal, alumíniummal és kézzel varrott bőrrel burkolták, kétféle ülés választható – mindegyik pehelykönnyű magnéziumvázú, és remekül tartja a testet –, két darab nyolc colos, konfigurálható képernyő tájékoztat és szórakoztat.

A fejlett hajtómű-technika egyik eleme az öt pozíciójú menetmód választó (Drive Mode Selector), amely a jármű 12 paraméterét hangolja a vezető stílusához. Az új, hétfokozatú manuális sebességváltóhoz tartozó aktív fordulatszám-illesztés (Active Rev Matching) pedig előre felkészül a váltásokra, és úgy állítja be a motor fordulatszámát, hogy mindig tökéletes legyen a kapcsolás.

Chevrolet Corvette StingrayAz új 6.2 literes LT1 V8-as motor jellemzői a közvetlen benzinbefecskendezés, az Active Fuel Management elektronikus felügyelet, a folyamatosan változó szelepvezérlés és a teljesítményt fogyasztáscsökkenés mellett növelő égésrendszer.

Könnyű anyagok, például karbon géptető és kivehető tetőpanel; kompozit sárvédők, ajtók és hátsó oldalfal-elem; karbon nano-kompozit padlólemez és új alumíniumváz biztosítanak egyrészt világklasszis teljesítménysúlyt, másrészt segítenek az eszményien kiegyensúlyozott, 50/50 százalékos tengelyterhelés-arány megvalósításában.

A szoborszerűen megformált karosszéria versenypályán kipróbált aerodinamikája a fogyasztást csökkentően kis légellenállású, ugyanakkor stabilizálja az autót. A világítást gázkisüléses fényszórókkal és fénydiódákkal (LED) oldották meg.

A versenyzésre alkalmas Z51 Performance Package részei: elektronikus felügyeletű differenciálzár, száraz karteres kenés, integrált fék, differenciál- és váltómű-hűtés, valamint a nagy sebességű stabilitást tovább fokozó aerodinamikai csomag.

“A Stingray egyike az autótörténet legragyogóbb neveinek,” mondta Ed Welburn, a GM globális design alelnöke. “Tisztában voltunk vele, hogy csak akkor használhatjuk a Stingray nevet, ha az autó mindenben megfelel neki. Az eredmény egy új Corvette Stingray lett, amely szakít a hagyományokkal, mégis az egész világon azonnal felismerik majd.”

Chevrolet Corvette StingrayAz új Corvette Stingray a GM Bowling Green (Ky.) összeszerelő üzemében készül, amelyet 131 millió dollárért korszerűsítettek, például 52 milliót költöttek a karosszéria-üzemre, ahol, most először, házon belül gyártják az alumíniumvázat is.  

“Meggyőződésünk, hogy a Corvette képviseli a modern nagy teljesítményű autó jövőjét, hiszen erősebb, élményszerűbben vezethető és kisebb fogyasztású lett,” jelentette ki Tadge Juechter, a Corvette főmérnöke. “Képességei minden tekintetben nőttek. A 2014-es Corvette minden eddigi standard modellnél jobban gyorsul, biztosabban fogja az utat kanyarban, alkalmasabb a versenypályára, erősebben fékez, sőt még a legtakarékosabb fogyasztású is.”

Az 2014-es Corvette Stingray 2013. harmadik negyedévétől kapható.
Kulcsszavak: autószalon, bemutató, chevrolet, corvette, galéria, gm, hírek, új autó
 
A SEAT gépkocsik már a jövővel kapcsolódnak össze A SEAT gépkocsik már a jövővel kapcsolódnak össze Visszatér a Chevrolet Corvette Stingray A Nissan sztárjai a 2013-as Genfi Autószalonon Visszatér a Chevrolet Corvette Stingray Az Opel befejezi az autógyártást Bochumban Az új Škoda Superb – érzelmekben gazdag megjelenés Genfben a Volkswagen Group Night rendezvényen Az új Škoda Superb – érzelmekben gazdag megjelenés Genfben a Volkswagen Group Night rendezvényen Visszatér a Chevrolet Corvette Stingray Dakar 2013 - Nasszer al-Attijah sikere, Szalay Balázs 19.
 
Vitézy elismerte, hogy lebénult a BKV

Vitézy elismerte, hogy lebénult a BKV

2013. január 15.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint jelentős nehézségek adódtak a havazás miatt a fővárosi közlekedésben, ennek oka, hogy a reggeli csúcsidőben is folyamatosan havazott.
Részletek
Vitézy elismerte, hogy lebénult a BKVVitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint jelentős nehézségek adódtak a havazás miatt a fővárosi közlekedésben, ennek oka, hogy a reggeli csúcsidőben is folyamatosan havazott.

Egy más témában tartott sajtótájékoztatón a vezérigazgató azt mondta, szinte nem volt olyan budai hegyvidéki járat, amely ne lehetetlenült volna el, mert a havas úton akadozott a forgalom. A másik gond az volt, hogy a váltók eltömődtek, ezeket rendkívüli pályamunkások kezdték el tisztítani.

Vitézy Dávid szerint ha ugyanez a hómennyiség vasárnap délután esik le, akkor nem lett volna ekkora probléma. Mivel a hókotró autók is "beálltak a dugókba", a reggeli munkába és iskolába jutás lehetetlenné vált.

Közölte: a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (Futár) beindulásával ezeket a helyzeteket jobban tudják majd kezelni, mert a diszpécserek folyamatosan hívják a járművezetőket, hogy merre járnak.
Kulcsszavak: bkk, bkv, havazás, hírek, vitézy dávid
 
Vitézy elismerte, hogy lebénult a BKV Az Audi önműködő parkolási rendszere két díjat is nyert az Egyesült Államokban A BKV 50 éve kihagyhatatlan része a főváros életének A BKV 50 éve kihagyhatatlan része a főváros életének Vitézy elismerte, hogy lebénult a BKV Az új Octavia a középkategória kvalitásait kínálja a kompakt modellek árfekvésében Vitézy elismerte, hogy lebénult a BKV Új alacsonypadlós midibusz állt forgalomba Budapesten Vitézy elismerte, hogy lebénult a BKV A BKK üzemelteti május 1-jétől is az agglomerációs járatokat
 
Új rekordév az AUDI életében

Új rekordév az AUDI életében

2013. január 15.
2012-ben körülbelül 1 455 100 prémium autót szállított ki a vállalat, 11,7 százalékkal többet, mint az előző évben. Ezzel az ingolstadtiak a nyáron kitűzött, 1,4 millió járműves éves célt is egyértelműen túlszárnyalták – mindez első sorban az erős észak-amerikai és ázsiai növekedésnek köszönhető.
Részletek
AudiAz előző évnél több mint 152 ezerrel több eladással az Audi a vállalat történelmének második legnagyobb növekedését érte el, miután 2011-ben a négykarikás márka 210 ezerrel több ügyfelet szerzett, mint az azt megelőző évben. 2012 decemberében az Audi a nagyjából 110 400 kiszállítással (+0,8%) megismételte a 2011-es év azonos hónapjának rendkívül erős évzárását.

„Minden régióban új rekorderedményeket ért el az Audi 2012-ben, még Európában is. Ott a negatív piaci trendek ellenére is növekedtünk és a legerősebb prémiummárkaként tovább erősítettük előnyünket” –  mondja Luca de Meo, az AUDI AG igazgatótanácsának értékesítésekért és marketingért felelős tagja. „Világszinten az elmúlt évben különösen az új típusaink gondoskodtak a növekedés további erősítéséről, mindenek előtt a rendkívül keresett Audi Q3. E típussal együtt az Audi teljes szabadidő-autó családja sikerünk egyik fontos pillére, így ma már a teljes értékesítéseink egynegyedét alkotják.”

Az Audi Q3 2011 októberében startolt az első piacokon, vagyis 2012 volt a típus első teljes éve. Csak Európában körülbelül 78 700 darabot adott át ügyfeleinek a márka a kompakt szabadidő-autóból. Szintén 2011 ősze óta elérhető az Audi A6 Avant, amely a „hazai kontinensen” nagy növekedést indukált. Európában a vásárlók nagyjából 60 százaléka választja felső kategóriás típus kombi változatát. A modellcsalád eladásai a régióban 38,9 százalékkal, körülbelül 63 100 autóra emelkedtek. Teljes kínálatát tekintve összesen 739 000 autót értékesített az AUDI AG Európában, ezzel 2011-hez képest további 1,8 százalékkal növekedett a nehéz piaci helyzet ellenére.

Bár decemberben érződtek az előző év azonos hónapja alapján várható alapvető hatások, valamint az Audi A3 Sportback küszöbön álló generációváltása is megmutatkozott az európai kiszállítási eredményeken, a négykarikás márka az egész évet tekintve a három legnagyobb európai piacán erős kiszállítási eredményeket produkált.

AudiNémetországban az AUDI AG 3,6 százalékos növekedéssel a 263 163 járműves új rekorderedményt érte el. Ezzel a márka történelmének legnagyobb piaci részesedését érte el itt, 8,6 százalékot. éves értékesítéseiket kevesebb mint tíz év alatt közel megduplázták az ingolstadtiak Nagy Britanniában. A 2012-es év ehhez 7,2 százalékos növekedéssel és a szintén új rekordnak számító 123 640 eladott járművel járult hozzá. 2002-ben még mindössze 65 552 autót szállított ki a vállalat az Egyesült Királyságban. Az Audi France 2012-ben a visszafejlődő piacon is meg tudta ismételni az előző év rekorderedményét. összesen 62 202 kiszállítással (+0,3%) a négykarikás márka megerősítette vezető helyét a prémiumszegmensben Franciaországban. Csökkenő eladásokhoz vezettek a 2012-es évben az egyértelműen negatív gazdasági körülmények Olaszországban (-17,0% és 50 085 járműátadás) és Spanyolországban (-11,7% és 36 139 kiszállítás). ám mindkét országban az egész piachoz viszonyítva lényegesen stabilabban alakultak az Audi forgalomba helyezései. Stabil növekedést könyvelhetett el az Audi Oroszországban: az orosz ügyfeleknek kiszállított 33 512 autó 44,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – ezzel az Audi tíz legnagyobb piaca közül Oroszország a legdinamikusabban fejlődő. Az Audi 2009-ben még mindössze 15 009 autót szállított az orosz piacra, kevesebb mint a mai teljesítmény felét.

Magyarországon a hazai vásárlóknak kiszállított 1905 új Audi 11,5 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest. A növekedés alapját az Audi megújult és bővült modellkínálata adta. A négykarikás márka modellkínálatából legkelendőbb az A3-as, A4-es és A6-os modellcsalád volt, de jól alakultak az Audi A1, Q3 és Q5 eladásai is.

Az USA-ban az Audi az elmúlt évben minden hónapban új eladási rekordot ért el, és tovább növelte a 2011-es évben mutatott növekedési tempót. A 2012-es év végéig összesen 139 310 prémiumautót szállított az Egyesült államokba, 18,5 százalékkal többet, mint az előző évben. Ezzel az Audi of America öt év alatt felével megnövelte (2007-es kiszállítások: 93 506 autó) a négykarikás márka ügyfélkörét az USA-ban.

Audi2012-ben főként az Audi nagy presztízsű felső kategóriás típusai gondoskodtak a további növekedésről: az A6, az A7 Sportback, a Q7 és az A8 zászlóshajó eladásai összesen 39 százalékkal emelkedtek. önmagában az Audi A6 Limousine értékesítései, amely 2012-ben volt elsőként a teljes évben elérhető az amerikai kereskedésekben, 18 998 egységre futottak fel, amely az előző év 173,7 százalékát jelenti. Az USA-hoz hasonlóan erősen növekedett az Audi az elmúlt évben a másik két észak-amerikai piacon is: Kanadában 18,6 százalékkal 20 ezer autóra, Mexikóban pedig 17,7 százalékkal 9482 járműre.

Kínában az Audi a 2012-es év végén továbbra is magabiztosan vezeti a prémiumszegmenst. összesen 405 838 kiszállítással az ingolstadtiak először törték át a 400 ezer autós határt – miután csupán egy évvel korábban érték el a 300 ezres értéket. A 29,6 százalékos növekedés főként a Csangcsunban készülő típusoknak köszönhető: a hosszú tengelytávolságú A6L Limousine típusból a márciusi modellváltás ellenére tavaly először sikerült több mint 130 ezer példányt értékesíteni. Ezzel a márka kínai kínálatában továbbra is az A6L a best-seller, és egyúttal ez a legnagyobb példányszámban eladott prémiumautó a piacon. 93 030 kínai ügyfél választása esett az elmúlt évben a Q5-re, ez a 2011-es évhez képest jelentős, 63,8 százalékos növekedés. ám a nagy teljesítményű szabadidő-autó világszinten is ismét vitathatatlanul a legjobbnak bizonyult kategóriájában körülbelül 206 ezer kiszállított példánnyal.

Számos fejlődő piac szerepe is tovább nőtt az Audi számára a 2012-es évben elkönyvelt magas növekedéssel. Például Dél-Korea (+46,0%, 15 100 autó), Dél-Afrika (+15,5%, 16 771 jármű) és India, ahol a márka eladásai 63,4 százalékkal 9003 egységre nőttek. Törökországban is erőteljesen, 17,7 százalékkal 14 487 kiszállított autóra növekedtek az eredmények, így az ingolstadtiak szemszögéből ez is az 50 tavaly új értékesítési rekordot írt piac közé tartozik.
Kulcsszavak: audi, autógyár, autópiac, európa, galéria, hírek, jármű kereskedelem, járműipar, kína, rekord, usa
 
Új rekordév az AUDI életében A Csaba Metál a BMW prémium autójához gyárt alkatrészeket A Toyota Research Institute az elsők között vonja be a mesterséges intelligenciát az új anyagok kutatásába A Toyota Research Institute az elsők között vonja be a mesterséges intelligenciát az új anyagok kutatásába Új rekordév az AUDI életében Újra csökkennek az üzemanyagárak Új rekordév az AUDI életében Szexuális vonzerő és lóerő A Hyundai Motor több Kona Electric modellt tesz elérhetővé Európa számára, hogy lerövidítse a várakozási időket A Hyundai Motor több Kona Electric modellt tesz elérhetővé Európa számára, hogy lerövidítse a várakozási időket
 
Februárban végezhet az Alstom a 4-es metró szerelvényének próbafutásaival

Februárban végezhet az Alstom a 4-es metró szerelvényének próbafutásaival

2013. január 15.
Februárban végezhet az Alstom a 4-es metróvonalra szánt automata szerelvény tesztelésével, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elkezdheti vizsgálni az eredményeket, majd dönthet a típusengedély kiadásáról - közölte Gallatz Zoltán, az Alstom Transport ügyfélkapcsolati igazgatója hétfőn a 4-es metró járműtelepén tartott sajtótájékoztatón.
Részletek
Februárban végezhet az Alstom a 4-es metró szerelvényének próbafutásaivalElmondása szerint az ütemtervnek megfelelően zajlanak a próbafutások. A szerelvényt tavaly októberben kezdték el tesztelni Franciaországban, ott 54-féle próbát végeztek, majd Budapestre szállították a járművet, és a 2-es vonalon folytatták a munkát. A 4-es vonalon az ellenőrző teszteket és a tartampróbát végzik a BKV-val és a hatóságokkal közös ütemterv alapján.

A szerelvény mindennap reggel 6-tól este 6-ig fut a Kelenföldi pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér közötti 3,4 kilométeres pályaszakaszon, minden állomáson ajtót nyit, és minden harmadik megállásnál akadályérzékelést is vizsgálnak. A metrón 90 tonnányi extrém terhelés van, ezzel ezer kilométert fut majd. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója kérdésre válaszolva azt mondta, a teszteket addig ismétlik, amíg bizonyos tűréshatáron belülre nem kerülnek az adatok. Eddig kétféle próbát végeztek, a 2-es metróról érkezett Alstommal az áramellátást és a pályát, a 4-esre szánt szerelvénynek eddig a tartampróbára való alkalmasságát vizsgálták, az éles próba a napokban kezdődik. Ezeken a fékutat, a számítógépes rendszereket, az utastájékoztatást, az ajtók működését, a biztonsági berendezéseket állítják be.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: Budapest jelentős lépéssel került közelebb a 4-es metró átadásához, a tények azt mutatják, belátható, tervezhető időn belül elkészül az új vonal. Közölte továbbá: a 15 négykocsis Alstom-szerelvény egyszerre 810 utast tud szállítani vezető irányítása nélkül.

A vonalat jelenlegi tervek szerint 2014 tavaszán adják át. A prototípus járművön kívül három új metrószerelvény gyártása már elkezdődött, így a végleges típusengedély birtokában az Alstom 2013 tavaszától folyamatos szállítja majd a szériaszerelvényeket Budapestre.

Februárban végezhet az Alstom a 4-es metró szerelvényének próbafutásaival
Kulcsszavak: 4-es metró, alstom, bkk, bkv, közlekedés, metró, vitézy dávid
 
Seattle 30 könnyű vasúti járművet rendelt a Siemenstől Seattle 30 könnyű vasúti járművet rendelt a Siemenstől Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni Autósblokád az útdíj ellen Autósblokád az útdíj ellen Februárban végezhet az Alstom a 4-es metró szerelvényének próbafutásaival Egy délutánra újraindul a 43-as villamos Februárban végezhet az Alstom a 4-es metró szerelvényének próbafutásaival A Continental idén is a téliabroncs-tesztek sztárja
 
Ellenállhatatlan stílusforradalmár Kecskemétről

Ellenállhatatlan stílusforradalmár Kecskemétről

2013. január 14.
újabb világszínvonalú Mercedes-Benz személyautó gyártása kezdődik meg Kecskeméten: a világ legjobb légellenállási-együtthatójával (cw 0,22), avantgárd kupé-designnal és kívánságra 4MATIC összkerékhajtással készülő CLA-val a márka új szegmenst alapít.
Részletek
Mercedes-Benz CLANégyajtós kupéként az új modell a CLS-t megalkotó elképzelésen alapul, ami 2003-as debütálás óta számos követőre talált. Keret nélküli ajtóival a CLA a Concept Style Coupé koncepcióautó formavilágát helyezi át közvetlenül a sorozatgyártásba. Az újdonság alapfelszerelései között megtalálható a radartámogatású fékrendszer (COLLISION PREVENTION ASSIST), amely 7 km/órától figyelmezteti a vezetőt az akadályra és a fékpedál megnyomásakor precízen szabályozott fékezést kezd meg. A CLA máris megrendelhető, a kereskedésekben 2013. áprilisában jelenik meg. Az autó alapfelszereltségének része az Integrált Szerviz Csomag, ami Magyarországon egyedülálló módon négy éves időtartamon vagy 120 000 kilométeres futásteljesítményen belül teljesen díjmentes karbantartást biztosít az új CLA-k tulajdonosainak. 

„Lenyűgöző volt a Concept Style Coupé fogadtatása. A messze leggyakoribb kommentár így hangzott: ´Gyártsátok sorozatban!´ Most pontosan ezt tesszük“ -  mondta Dr. Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke és a Mercedes-Benz Cars üzletág vezetője. „A CLA olyan autó, amely nem téveszti össze a középkategóriát a középszerűséggel. Erőteljes designja kiemeli a Mercedes-Benz márka sportos oldalát.“

Sportos pozicionálásának megfelelően a CLA nyomatékos, 155 kW (211 LE) teljesítményt elérő turbómotorokkal, sportfutóművel és 4MATIC összkerékhajtással kapható. Legkiemelkedőbb műszaki jellemzői közé tartozik a sorozatgyártású autók új aerodinamikai világcsúcsa (alaktényező: 0,22) valamint számos asszisztens-rendszere, köztük a továbbfejlesztett COLLISION PREVENTION ASSIST.

Mercedes-Benz CLAEz a radartámogatású asszisztens-rendszer optikai és akusztikai jellel figyelmezteti az esetleg óvatlan autóvezetőt a felismert akadályra, és precízen szabályozott lassításra készíti fel a fékasszisztenst. A fékezési folyamat azonnal megindul, mihelyt a vezető határozottan megnyomja a fékpedált. ütközésveszély észlelésekor a COLLISION PREVENTION ASSIST pontosan kiszámítja az ideális esetben elkerülhető ütközés kivédéséhez szükséges fékerőt, és a lehető legjobban kihasználja a rendelkezésre álló féktávolságot. újdonságként a COLLISION PREVENTION ASSIST már 7 km/órától (a korábbi 30 km/óra helyett) segít megelőzni a tipikus ráfutásos baleseteket.

A kifejező arculattal rendelkező, középkategóriájú kupé (hosszúság/szélesség/magasság: 4.630/1.777/1.437 milliméter) egyéni kialakítására öt nagyon különböző kivitel és kiegészítő felszerelési csomagok adnak lehetőséget. A CLA közöségi média-használó célcsoportjának digitális életstílusához illően az okostelefonok is teljes mértékben integrálhatók az autó kijelző- és kezelő-koncepciójába.

A CLA hivatalos világpremierjére a Mercedes-Benz Fashion Week divatgálán kerül sor Berlinben 2013. január 15-18. között, az új modell viszont már a 2013. január 14-én kezdődő Detroiti Autószalon előestéjén is látható lesz. Az autó máris megrendelhető, és áprilisban jelenik meg a kereskedésekben.
Kulcsszavak: autógyár, autókiállítás, bemutató, detroit, galéria, hírek, kecskemét, mercedes-benz, új autó
 
A Nissan bemutatja a Navara OFF-ROADER AT32 változatát A Nissan bemutatja a Navara OFF-ROADER AT32 változatát Ellenállhatatlan stílusforradalmár Kecskemétről BMW 3-as Gran Turismo - funkcionális elegancia, három felszereltségi szint A Frankfurti Autószalonon lesz a Rolls-Royce Dawn világpremierje A Frankfurti Autószalonon lesz a Rolls-Royce Dawn világpremierje Ellenállhatatlan stílusforradalmár Kecskemétről A Nissan a valóság és a virtuális világ ötvözésével újabb úttörő technológiát alkot a GT-R Nismoban Történelmi SEAT értékesítési rekord 2018-ban Történelmi SEAT értékesítési rekord 2018-ban
 
Mazda CX-5 díjeső

Mazda CX-5 díjeső

2013. január 14.
Nem csökken az ügyfelek érdeklődése a Mazda CX-5 iránt, annak ellenére, hogy a modell piacra lépése már majd egy éve megtörtént. Az elismerések hosszú és egyre növekvő listája a Mazda kompakt szabadidő-autójának képességeit bizonyítja – akárcsak az értékesítési eredmények, melyek felülmúlják az elvárásokat.
Részletek
Mazda CX-5A tavalyi, év eleji bevezetése óta a CX-5 annyiféle díjat nyert Európa és a világ szokásos autós megmérettetésein, mint amennyire sokoldalú az autó teljesítmény és innovatív technika szempontjából, nem beszélve olyan megnyerő tulajdonságairól, mint a látványos formaterv, nagyfokú biztonság vagy az alacsony fogyasztás.

A l’Argus de l’Automobile francia autós hetilap „SUV Trophy” díját 2012. decemberében adták át, melyet a CX-5 nyert meg az Opel Mokka és a Land Rover Range Rover modellje előtt – hogy csak a legutóbbi elismerést említsük. Ezelőtt röviddel megnyerte az „év Autója” díjat Japánban, melyet november 29-én jelentettek be; a japán autóipari szakértők vezetője külön kiemelve dicsérte a Mazda CX-5-öt forradalmi SKYACTIV technikája, gazdaságos és tiszta üzemű SKCYACTIV dízelmotorja, valamint kivételes kezelhetősége okán.

Németországban eközben az SWR-TV „Auto+Verkehr” című műsora 23 autó közül elsőnek választotta a CX-5-öt a Volvo V40 és a Hyundai i30 előtt. Ausztriában a CX-5 kedveltsége háttérbe szorította az Audi A3-at, a BMW 3-as sorozatát és a Mercedes A-osztályát az osztrák autóklub (ARBö) szavazásán, amellyel elnyerte a középkategória (20 és 40 ezer euró közötti személyautók) első helyét. A modell egy sor más díjjal is gyarapította gyűjteményét: „Britannia legjobb Crossovere” (Auto Express), „Legjobb SUV” (WhatCar? 2012. környezetvédelmi díj, Anglia), a Nissan Qashqai és a BMW X3 előtt, és az „év szabadidő-autója 2012.” címet is elnyerte, melyet a spanyol Motor Mundial magazin oszt ki. Európán kívül, ahol az Auto Bild 2012-es Dizájn díját is elvitte az „SUV, egyterű és összkerékhajtású autó” kategóriában, a Mazda CX-5 top helyezéseket ért el más észak-amerikai és ázsiai lapok összesítéseiben is.

Nem rossz eredmény ez a Mazda első kompakt szabadidő-autójától. Ezt az európai vásárlók is így gondolhatják, hiszen több mint 40,000 darabot rendeltek múlt év novemberéig. A CX-5 a holland (11,6% a non-prémium, kompakt szabadidő-autók piacán)*, a dán (7,6%) és a norvég (6,7%) piacon volt a legsikeresebb, amellett, hogy 2012. februárja előtt nem is volt kapható. Tény, hogy a Mazdának emiatt kétszer kellett növelnie az termelési előrejelzéseit 160 ezer darabról 200, majd 240 ezer darabra.

Mazda CX-5A tények magukért beszélnek. A Mazda CX-5 a „KODO – A Mozgás Lelke” formanyelvével és a modellbe épített SKYACTIV technikával kompromisszumok nélkül szakít a konvenciókkal, valamint kategóriájában verhetetlen teljesítményt, biztonságot és hatékonyságot nyújt amellett, hogy jól néz ki. Kategóriavezető értékeket képvisel fogyasztás és CO2 kibocsátás terén (4,6l/100km és 119g/km). Mindegyik SKYACTIV motort – a kétféle dízel és egy benzines erőforrást – a Mazda egyedülálló start-stop (i-stop) rendszerével szerelték, amely a lehető leggyorsabb újraindítást biztosítja.

A SKYACTIV dízelmotorok mindegyike már most teljesíti az Euro6 előírásokat – mindezt költséges kipufogógáz-utókezelés nélkül, a világ legalacsonyabb kompressziós értékével (14:1). A kategóriavezető tengelytáv tágas belső teret eredményez, különösen a hátsó ülésen utazók számára, a kategória egyik legnagyobb lábterét kínálja, és csomagtere igen rugalmasan alakítható.

A Mazda CX-5 napjainkban az egyik legbiztonságosabb autó az utakon, aktív biztonságtechnikai rendszerek széles skáláját vonultatja fel, és a passzív rendszerei is maximálisan védik a bent utazókat, ill. a gyalogosokat is. Mindezek lehetővé teszik, hogy az EuroNCAP (Ausztráliában ANCAP) maximális, ötcsillagos minősítést adjon a modellnek, a szigorított szabályok ellenére. A modell a „Legbiztonságosabb választás 2012” (IIHS Top Safety Pick 2012") díjat is elnyerte Amerikában.

„A Mazda CX-5 döntő tényező a Mazda márka számára Európában”, mondta a Mazda európai kutató-fejlesztőközpontjának vezetője, Ichiro Hirose. ”Természetesen az eredmények, és a pozitív hírek nagy örömet okoznak számunkra, és meg vagyunk győződve arról, hogy ez az autó meg is érdemli ezt.”

Mazda CX-5A Mazda CX-5 hazánkban is szép sikereket könyvelhet el magának. A 4x4 Magazin tavaly rendezte meg először eddigi legnagyobb vállalkozását, a 2012-es év 4x4-es Autója választását, ahol a szakma és az olvasók is dönthettek, hogy ki kerüljön be először a legjobbak közé. Hat kategóriában összesen 100 autó vett részt a megmérettetésen. Az igen aktív olvasói közreműködésnek köszönhetően a négy hónapon át tartó szavazási időszakban egészen pontosan 8872 voks érkezett. A rangos szakújságírói zsűri a Mazda CX-5-t találta érdemesnek a 2012-es Innovációs különdíjra.

A Mazda CX-5 továbbá a hazai Playboy Az év Autója 2012. választáson az „Innováció” kategóriában első helyezést ért el a rangos szakmai zsűri döntése alapján.
Kulcsszavak: autógyár, cx-5, euro ncap, galéria, hírek, mazda, törésteszt, új autó
 
Mazda CX-5 díjeső A Nissan DeltaWing elnyerte a Autosport Awards kitüntetést Mazda CX-5 díjeső Az Új Qashqai hamarosan megérkezik Mazda CX-5 díjeső Rekordot döntött az Audi 600 lóerősre duzzad az új BMW M6 Competition Package 600 lóerősre duzzad az új BMW M6 Competition Package A Mercedes-Benz erős negyedik negyedév után csaknem azonos mennyiségű autót értékesített tavaly A Mercedes-Benz erős negyedik negyedév után csaknem azonos mennyiségű autót értékesített tavaly
 

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 11681 - 11690