Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 11711 - 11720
Az Audi a 2013-as CES kiállításon

Az Audi a 2013-as CES kiállításon

2013. január 10.
„Az elkövetkező évtized elektronikai trendjei” – e mottó jegyében jelenik meg az Audi a 2013. január 8. és 11. között Las Vegasban rendezett Consumer Electronics Show (CES) kiállításon.
Részletek
AudiA világ legjelentősebb elektronikai vásárán a négykarikás márka mai technológiái illetve jövőbeni megoldásai egyaránt megtekinthetők. A középpontban az autó és környezete fejlett hálózati kapcsolatrendszere áll, a jövő önállóan közlekedő autói és a mobil kommunikáció terén egyaránt.

Az Audi már napjainkban is vezetői segédrendszerek széles palettáját kínálja, amelyek kényelmesebbé és biztonságosabbá avatják az autózást. E berendezések egymással is szoros együttműködésben dolgoznak, ami magas fokú intelligenciával és kiemelkedő képességekkel ruházza fel őket. A holnap rendszerei pedig még okosabbak lehetnek, akkor tehermentesítve a vezetőt, amikor csak kívánja.

Az önállóan közlekedő gépkocsik műszakilag akár még ebben az évtizedben megvalósíthatók, a CES alkalmával pedig az Audi a jövő közlekedési torlódására szolgál példával. Sűrű forgalomban, 60 kilométer/órás tempóig az Audi automatikái meghatározott korlátok között a kormányzásban segítik a vezetőt, amit önálló gyorsítások és lassítások egészítenek ki. A jármű által önállóan végrehajtott közlekedési manőverek sorában a be- és kiparkolás is szerepel a jövőben, például az út szélén, a garázsban vagy épp a parkolóházakban rendelkezésre álló igencsak szűk helyekre is.

„Az Audinál manapság aligha létezik olyan fejlesztés, amely valamilyen formában nem áll kapcsolatban az elektronikával” – magyarázza Ricky Hudi, az elektromos/elektronikai fejlesztés vezetője. „Segítségével valósíthatjuk meg rendszereink teljes körű hálózati kapcsolatát is. Az elmúlt évtized a járműbeli hálózatok fejlesztése és tökéletesítése jegyében telt, amit a jelen évtized során az ’Audi connect’ koncepció keretében a környezettel – vagyis az internettel, az infrastruktúrával, a vezetővel és a többi járművel – kapcsolunk harmonikus egységbe.

AudiAz „Audi connect” technológiái és szolgáltatásai egyszerre hozzák el az internetet az autóba és az autókat az internetre. Az ügyfelek számára az új technika magasabb fokú kényelmet és élvezetesebb vezetést kínál. Az autó és a World Wide Web közötti kommunikáció rövidesen immár az új Long Term Evolution (LTE) mobil szabványnak megfelelően zajlik, amely az adatcsomagok lehető leggyorsabb cseréjét biztosítja majd.

Az ’Audi connect’ testre szabott megoldásokkal szolgál a vezető számára, amelyek a Google Earth és a Google Maps Street View képeivel folytatott navigációtól az „Audi Verkehrsinformationen online” szolgáltatásán át, egészen a közösségi oldalak, mint például a Facebook és a Twitter használatáig terjednek. Az új Audi A3 és Audi A3 Sportback modellekben a vezető már fel is olvastathatja magának e-mailjeit és szóban diktálhatja le szöveges üzeneteit (SMS). Az Audi a jövőben e területen is tovább kívánja bővíteni kínálatát.

Az Audi új kezelő- és kijelző-rendszerein is teljes gőzzel dolgozik, köztük a szabadon programozható kombinált műszeregységgel. A vezető ekkor igény szerint változtathatja az egyes virtuális kijelzőket, amelyek ránézésre ugyan alig különböznek a hagyományos fizikai műszerektől, ám jóval sokoldalúbban használhatók. A négykarikás márka a hifi-rajongóknak is tartogat új technikát. A 3D hangzás valósággal háromdimenziós akusztikai „színpaddá” alakítja az utasteret. Az izgalmas technika kínálta élmény az „Audi Q7 sound concept” modellben közvetlenül a standon is átélhető.

AudiAz infotainment-elemek modulrendszerű koncepciója (MIB) első ízben teszi lehetővé az egyes hardver-komponensek különösen egyszerű és költségkímélő aktualizálását, folyamatosan „up to date” állapotban tartva őket. Az Audi már jó néhány éve a világítástechnika területén is vezető márka, jelenleg is számos modelljéhez kínál LED-technikájú fényszórót. Az elektronika e területen is ugrásszerű fejlődés előtt nyitotta meg az utat. A jövő Audijainak világítása már aktívan reagál majd a környezeti viszonyokra, így fokozva jelentősen az aktív biztonságot.

Az Audi mára a járműelektronika minden területén jelentős tudásra és tapasztalatra tett szert, így beszállítóival közösen új utakra léphet.
Kulcsszavak: audi, autóipar, bemutató, hírek, kiállítás, las vegas
 
Az új Kia Sorento távirányítással működő parkolósegéddel érkezik Az új Kia Sorento távirányítással működő parkolósegéddel érkezik Az új Fiat 500 - Az olasz stílus koncentrátuma Az új Fiat 500 - Az olasz stílus koncentrátuma Sikeres évet zárt az Opel 2014-ben Sikeres évet zárt az Opel 2014-ben Az Audi a 2013-as CES kiállításon A Volkswagen tovább erősíti ipari jelenlétét Oroszországban Az Audi a 2013-as CES kiállításon Gazdára talált a 100000. Nissan LEAF
 
Felvillanyozó  tervek a Saab-nál

Felvillanyozó tervek a Saab-nál

2013. január 09.
Hosszú és alapos kiválasztási folyamat eredményeként 2012. június 13-án bejelentették, hogy új tulajdonos veszi át a Saab Automobile autógyártót.
Részletek
SaabHosszú és alapos kiválasztási folyamat eredményeként 2012. június 13-án bejelentették, hogy új tulajdonos veszi át a Saab Automobile autógyártót.

Az új tulajdonos a National Electric Vehicle Sweden AB (NEVS) nevű svéd cég, melyet egy japán és hongkongi befektetőkből álló nemzetközi konzorcium alapított annak céljából, hogy megvásárolja a Saab vagyonelemeit és prémium kategóriás elektromos autókat fejlesszen és gyártson Saab márkanév alatt a svédországi Trollhattanban lévő gyárban.

A rendkívül modern kutatás-fejlesztési és gyártóközponttal rendelkező Saab az elmúlt évek során már jelentős tapasztalatra és tudásra tett szert az elektromos járművek területén, elsősorban a Saab ePower és eAWD projekteken keresztül. Mindez az innovációval, forradalmi műszaki megoldásokkal és erős környezettudatossággal azonosított legendás Saab márkanévvel ötvözve tökéletes alapot biztosít új generációs, kimagasló technológiájú elektromos autók fejlesztésére.

A NEVS 2013 végén tervezi elindítani az első új modell gyártását, melyet a vadonatúj Phoenix platformra épülő számos egyéb, különböző méretű elektromos meghajtású Saab modell kifejlesztése követ majd. Néhány éven belül a NEVS a maximális, évi 200.000 db-os kapacitásra kívánja felfuttatni a trollhattani gyár termelését.

Saab
Kulcsszavak: autógyár, autóipar, elektromos, hírek, saab, svéd, új autó, zöld
 
125 év ŠKODA történelem – Időutazás a vállalat történetének tizenkét „gördülő mérföldkövével” 125 év ŠKODA történelem – Időutazás a vállalat történetének tizenkét „gördülő mérföldkövével” A Jaguar Land Rover május 18-tól fokozatosan újraindítja a termelést A Jaguar Land Rover május 18-tól fokozatosan újraindítja a termelést Fejlett 3D nyomtatási technológiával fejlesztik az új Ford modelleket Fejlett 3D nyomtatási technológiával fejlesztik az új Ford modelleket Élen jár az Audi az elektromos hajtásrendszerek szabadalmai terén Élen jár az Audi az elektromos hajtásrendszerek szabadalmai terén J. D. Power: utolérhetetlen minőségben gyártanak a Toyota üzemei J. D. Power: utolérhetetlen minőségben gyártanak a Toyota üzemei
 
Az Opel ismét abszolút első a magyarországi eladásokban

Az Opel ismét abszolút első a magyarországi eladásokban

2013. január 09.
Az Opel 2012-ben nemcsak a személygépkocsi piacon őrizte meg első helyét, hanem összesítésben is a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott. Ez számokban 12.16%-os részesedést és 7.775 eladott autót jelent.
Részletek
OpelMiközben a teljes piac 13,1%-kal nőtt, (tavaly 63.959 gépkocsit helyeztek forgalomba) az Opel ennél kétszer nagyobb, közel 26%-os növekedést ért el.

Ha csak a személyautó piacot nézzük, az Opel tavalyi sikere még látványosabb: a márka 13,5 %-os magyar piaci részesedése európai szinten is kiemelkedő, ez közel két százalékkal több, mint az előző évi volt. A személygépkocsi piac 17,6%-os emelkedést mutatott, ehhez képest az Opel magyarországi személyautó eladásai lényegesen jobban, közel 35%-al növekedtek, ami abszolút számokban 7.160 eladott autót jelent (a 2011-es eladás 5.237 volt).  Természetesen sokban hozzájárult az Opel tavalyi eredményeihez a márka eddigi legnagyobb közbeszerzési sikere, de fontos, hogy az 1.250 rendőr Astra nélkül is személyautóban az Opel lett volna az első.

Volumen szempontjából az Astra és az Insignia volt a legfontosabb két Opel modell – mindkettő az első helyre került a saját piaci szegmensében. Az elmúlt évi eredményekkel egyébként az Opel tovább erősítette pozícióját, mint Magyarország legnépszerűbb márkája. A legfrissebb adatok szerint, közel 457.000 Opel fut a magyar utakon.

Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója szerint az eladások növekedése azt is mutatja, hogy tovább erősödött a márka pozitív megítélése Magyarországon. „Az Opel tavalyi első helyezése több tényező együttes hatásának köszönhető, de talán a legfontosabb az, hogy sikeresek és kedveltek az új Opel modellek. A novemberben bemutatkozott Opel Mokka hazai megrendelései például már 400 fölött járnak. Az idei év újdonságai közül márciusban kerül a kereskedésekbe az Opel prémium kisautója, az ADAM és – jól időzítve – még a nyár előtt piacra kerül az elegáns vászontetős kabrió, a Cascada is.

OpelKoncz Gábor hozzátette: „Nagyon fontos az is, hogy az Opel kereskedések és szervizek a nehéz gazdasági viszonyok közepette is jól helytállnak és biztos hátteret nyújtanak a márkának. 2013 továbbra is nehéz évnek ígérkezik, reálisan arra számítunk, hogy a lassú autópiaci kilábalás folytatódhat, az Opel pedig a pozícióit ezen a lassan növekvő piacon szeretné megőrizni.”

Az Opel hazai népszerűsítéséhez hozzájárul az is, hogy Szentgotthárdon menetrend szerint elkészült – és heteken belül megkezdi termelését – az Opel legkorszerűbb motorgyára. Az első újgenerációs – közvetlen befecskendezést és turbófeltöltés alkalmazó – szentgotthárdi motorok 170 lóerős 1.6-os benzinmotorok lesznek. A Cascada mellett ezek az erőforrások fokozatosan megjelennek más Opel modellekben is és az Opel magyarországi új üzemében még az idén az 1.6-os dízelek gyártása is megindul.
Kulcsszavak: autóipar, autókereskedés, galéria, gazdaság, hírek, opel
 
Az Opel ismét abszolút első a magyarországi eladásokban Megérkezett a Kia Soul kompakt SUV Az Opel ismét abszolút első a magyarországi eladásokban Új Skoda Fabia teljesen új motorkínálattal Az Opel ismét abszolút első a magyarországi eladásokban Csehországban mérsékelten emelkedett a személygépkocsi-eladás 60 éves a DS! 60 éves a DS! Az Opel ismét abszolút első a magyarországi eladásokban Vagány crossover a föld alól
 
Kevesebb teherjárművet gyárt a Volvo

Kevesebb teherjárművet gyárt a Volvo

2013. január 09.
A novemberi szállítások 17%-kal csökkentek (9.446 db) a múlt év ugyanezen hónapjához képest.
Részletek
Volvo TrucksEurópában a szállítások 13%-kal csökkentek (3.835 db) az előző év novemberéhez képest. Európában központi döntés alapján kevesebb Volvo tehergépjárművet gyártanak, amelyet műszakok megszűntetésével és az év hátralévő részében munkaszüneti napok beiktatásával oldanak meg, hogy megfeleljenek az alacsonyabb keresletnek.


A novemberi szállítások ázsiában 1132 járművet számláltak összesen, mely 19%-os csökkenést mutat az előző év ugyanezen időszakához képest.

A novemberi szállítások észak-Amerikában 24%-kal csökkentek (2.243 db) az előző év ugyanezen időszakához képest. A gazdasági aggodalmak továbbra is hatással vannak a piaci folyamatokra, így a munkaszünetek beiktatása illetve a termelési ráta csökkentése folyamatban vannak, hogy általuk összehangolják a termelést és a keresletet.

Dél-Amerikában a szállítások 21%-kal csökkentek novemberben az előző év hasonló időszakához képest. A csökkenés oka főképp a rosszul teljesítő gazdaság késleltető hatása, de a brazil kormány élénkítő csomagja eredményes volt, és ezáltal javul a kereslet.

Volvo Trucks
Kulcsszavak: autógyár, gazdaság, haszongépjármű, hírek, járműipar, trucks, volvo
 
A Peugeot elektromos modellek megjelenésével a márka szlogenje is megújul A Peugeot elektromos modellek megjelenésével a márka szlogenje is megújul Megújul a SEAT márkakereskedések arculata Megújul a SEAT márkakereskedések arculata Megérkezett a 700 lóerős Brabham pályaautó közúti változata Megérkezett a 700 lóerős Brabham pályaautó közúti változata Januárban 11 százalékkal több autót helyeztek forgalomba, mint egy éve Januárban 11 százalékkal több autót helyeztek forgalomba, mint egy éve Marchionne betegsége miatt új vezérigazgatót neveznek ki a Fiat Chrysler autógyár élére Marchionne betegsége miatt új vezérigazgatót neveznek ki a Fiat Chrysler autógyár élére
 
Kiállítás a Széll Kálmán tér megújításáról

Kiállítás a Széll Kálmán tér megújításáról

2013. január 09.
A Széll Kálmán tér építészeti tervpályázataiból nyílt kiállítás kedden a budapesti Design Terminálban, ahol a következő időszakban párbeszédet, vitaesteket is szerveznek a közterületek megújításáról.
Részletek
Kiállítás a Széll Kálmán tér megújításárólA Találkozzunk az óra alatt! elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes arról beszélt: a térnek továbbra is meg kell őriznie karakterisztikáját, de meg kell szabadulnia mindentől, ami nem odavaló, áttekinthetetlenné teszi azt. Szavai szerint Közép-Buda legforgalmasabb közlekedési csomópontjának vonzó városi köztérré kell válnia.     Ismertette, a részletes tervezésnél a közösségi közlekedési, gyalogos és kerékpáros szempontokat is figyelembe veszik, új mozgólépcsőkkel és lifttel akadálymentes kapcsolat jön létre a Várfok utca felé, csökken a buszok által elfoglalt terület, egységes építészeti arculatot alakítanak ki és felkészülnek a meghosszabbítandó fogaskerekű vasút fogadására.

Szeneczey Balázs közölte, hogy a rekonstrukcióra 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyben központi költségvetési és a budai fonódó villamosprojekthez kötődő forrás is van. A főpolgármester-helyettes az ütemezésről szólva elmondta, hogy a nyertes építész Stúdió Kft. és a Lépték-Terv Kft., valamint a Főmterv Mérnöki Tervező Kft. közösen készíti el a részletes engedélyezési és kivitelezési terveket, várhatóan év végéig. Az építkezés 2014 tavaszán indulhat meg.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta: alapvetően nem a Széll Kálmán tér szerkezetével van gond, hanem azzal, hogy kényelmetlen, szűk gyalogosfolyosói vannak, sok a holttér és felesleges a hurokvágány. Jelezte: a téren igyekeznek helyet találni a Széna téri buszoknak is, így a mostani végállomáson növelhetik a zöldfelületek arányát. Hozzátette: rendezik a kereskedelmi, vendéglátó funkciókat is.

Kiállítás a Széll Kálmán tér megújításáról
Kulcsszavak: bkk, bkv, busz, hírek, metró, villamos, vitézy dávid, volánbusz
 
A legerősebb Volkswagen Amarok bizonyított, elhúzta a debreceni villamost A legerősebb Volkswagen Amarok bizonyított, elhúzta a debreceni villamost Kiállítás a Széll Kálmán tér megújításáról 2016 végére befejeződhet a 3-as metró teljes felújítása Kiállítás a Széll Kálmán tér megújításáról Elkészültek a Budapestre érkező új buszok első darabjai A Siemens metróvonalat villamosít Indiában A Siemens metróvonalat villamosít Indiában Kiállítás a Széll Kálmán tér megújításáról Elindul világhódító útjára a 2008, az új városi terepjáró
 
Hétfőn tűz, kedden üzemanyag szivárgás a Boing 787-eseknél

Hétfőn tűz, kedden üzemanyag szivárgás a Boing 787-eseknél

2013. január 09.
 hétfői, első baleset fél órával azután történt, hogy a gépet elhagyták utasai, kedden pedig másfél hektoliter kerozin folyt el.
Részletek
Hétfőn tűz, kedden üzemanyag szivárgás a Boing 787-eseknélKét baleset történt az elmúlt két napban Boeing 787-es Dreamliner utasszállítóval a bostoni Logan Repülőtéren. Ezek újabb kérdéseket vetnek fel a 2011-ben forgalomba állított modell biztonságosságával kapcsolatban. Hétfőn elektromos tűz volt a Japan Airlines egy ilyen típusú gépén, kedden pedig ugyanennek a légitársaságnak az utasszállítóján üzemanyag-szivárgást észleltek. Az első jelentésekből nem derült ki, hogy ugyanarról a járműről van-e szó.

A hétfői baleset mintegy fél órával azután történt, hogy a 173 utas és a 11 főnyi személyzet elhagyta a fedélzetet. A tűz a gép gyomrában, a tartalék áramkör akkumulátorainál keletkezett azt követően, hogy a gép leszállás nélkül tette meg a Tokió-Boston útvonalat. Az elektromos tűz füstjét egy a pilótafülkében dolgozó szerelő észlelte. A keddi baleset nem sokkal a felszállás előtt történt: a gép bal oldali szárnyhajtóművénél mintegy 40 gallon (mintegy 151 liter) üzemanyag folyt el. Az utasszállítót, amelynek fedélzetén 178 utas tartózkodott, visszatérítették a terminálra. A két eset körülményeit a szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) és a légügyi igazgatóság (FAA) is vizsgálja.

A Boeing eddig több mint 800 darabot adott el a repülőgépből, amelynek törzsét alumínium helyett főként szénszálas műanyagból építették meg. Közülük mindössze hat repül az Egyesült államokban. Az FAA decemberben elrendelte, hogy üzemanyag-szivárgás lehetősége miatt vizsgálják meg az összes 787-est. Az inspekció elrendelésének napján a United Airlines egyik ilyen típusú, Houstonból Newarkba tartó gépének generátorhiba miatt New Orleansban kellett kényszerleszállást végrehajtania.

Hétfőn tűz, kedden üzemanyag szivárgás a Boing 787-eseknélHasonló okok miatt ütött ki tűz 2010-ben az egyik tesztgépen. A szénszálas műanyag nagyobb rugalmassága miatt egyébként a Boeing 787-es utastérben magasabban lehet tartani a légnyomást, ami enyhíti az időzónaváltás-szindróma kellemetlen tüneteit, valamint a repülés miatti szem- és a bőrbántalmakat. Ugyanezért a gép ablakainak méretét is meg lehetett növelni 30 százalékkal.
Kulcsszavak: baleset, boeing, légiközlekedés, repülő, repülőtér
 
Hétfőn tűz, kedden üzemanyag szivárgás a Boing 787-eseknél Eddigi legjobb féléves eredményét érte el az Etihad Airways A lezuhant Germanwings másodpilótája öngyilkosságról tájékozódott az interneten A lezuhant Germanwings másodpilótája öngyilkosságról tájékozódott az interneten Hétfőn tűz, kedden üzemanyag szivárgás a Boing 787-eseknél Száz Airbust vesz az Air China Tervben a járműelkobzás Ausztriában Tervben a járműelkobzás Ausztriában Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere
 
Helyreállt a rend a magyar Suzukinál

Helyreállt a rend a magyar Suzukinál

2013. január 09.
A novemberi és decemberi egyműszakos termelés után újra két műszakban folyik a gyártás az esztergomi Suzuki-gyárban, ahol idén a tervek szerint 180 ezer autó készül majd.
Részletek
SuzukiVisszaállt a kétműszakos munkarendre szerdától a 3100 főt foglalkoztató a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyára - mondta a vállalat kommunikációs vezetője, Ruska Viktória. Az egyműszakos munkarend csak novemberben és decemberben volt hatályban - mondta a kommunikációs vezető. A vállalat 2012-ben 155 ezer autót készített, 2013-ban pedig az év második felében egy új, középkategóriás modellt vezetnek be és összesen 180 ezer autó gyártását tervezik.

Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a kormánnyal tavaly novemberben kötött stratégiai megállapodás aláírásán elmondta, az új modell tervezését már megkezdték, a beruházás értéke 200 millió euró. A megállapodás keretében megépítik az Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt, növelik a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd kapacitását annak érdekében, hogy a Suzuki teherszállítmányai is áthaladhassanak rajta, valamint bővítik a cég magyar beszállítóinak jelenleg 30 százalékos arányát.

A Magyar Suzuki Zrt. 2011-ben 1,581 milliárd euró nettó árbevételt ért el, ami közel három százalékkal több a 2010. évinél. A vállalat tájékoztatása szerint 2011-ben 171 700 gépjárművet gyártottak, ami 1 százalékos növekedés a korábbi évhez képest.

A Magyar Suzuki 2011-ben 168 555 saját gyártású gépjárművet értékesített külföldön, ebből 61 123 volt Swift, 61 864 SX4 (illetve Fiat Sedici), 45 568 pedig Splash (illetve Opel Agila). Magyarországon az importált modellekkel együtt 2011-ben összesen 1598 új Suzukit regisztráltak, az értékesített modellek között 665 Swift, 486 SX4 és 343 Splash volt. A Suzuki Motor Corporation egyedüli termelő leányvállalataként a kontinensen, a Magyar Suzuki látja el a teljes európai piacot az Esztergomban gyártott gépjárművekkel. Exporttevékenysége során a vállalat nem csupán az európai piacot látja el gépjárművekkel, de szállít Japánba, Oroszországba, Ukrajnába és néhány közel-keleti és észak-afrikai országba is.

SuzukiA társaság összes beruházása az 1991-es alapítás óta elérte az 1,3 milliárd eurót. A 3100 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői körrel együtt a Magyar Suzuki több tízezer ember számára nyújt megélhetést.
Kulcsszavak: autógyár, autóipar, gazdaság, hírek, járműipar, suzuki
 
Helyreállt a rend a magyar Suzukinál Új, stílusos városi autóbusz a Scaniatól A Siemens által gyártott első Thameslink vonat megérkezett Londonba A Siemens által gyártott első Thameslink vonat megérkezett Londonba Zöld kötvénykibocsátást tervez az AutoWallis Zöld kötvénykibocsátást tervez az AutoWallis Helyreállt a rend a magyar Suzukinál Különleges jubileumot ünnepel az Audi 2014-ben – 25 esztendős a TDI Helyreállt a rend a magyar Suzukinál Extrafelszereltséggel gyártott B osztályú személygépkocsikat hív vissza a Mercedes-Benz
 
Nő a benzin ára szerdától

Nő a benzin ára szerdától

2013. január 09.
Három forinttal nő a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült a holtankoljak.hu. A gázolaj ára a héten nem változik.
Részletek
MOLHárom forinttal nő a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült a holtankoljak.hu. A gázolaj ára a héten nem változik.

így a benzin országos átlagos ára 417 forint lesz, a gázolajé 422 forint marad. Bioetanolt (E85) 358 forintos átlagos áron tankolhatunk, autógázt (LPG) pedig 263 forintért. (Utobbi ára a január 1-én életbe lépett jövedékiadó-emelkedés miatt átlagosan 15 forinttal nőtt.)

A múlt héten 5 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára is. Az árkülönbség a legolcsóbb és a legdrágább kutak között a holtankoljak.hu adatai alapján meghaladja a 30 forintot.
Kulcsszavak: gazdaság, hírek, mol, üzemanyag
 
Nő a benzin ára szerdától Saját autó és céges flotta helyett nyugaton inkább bérautóval közlekednek Korrupcióval gyanúsítják Kína első autógyárának vezetőjét Korrupcióval gyanúsítják Kína első autógyárának vezetőjét Nő a benzin ára szerdától Felére esett a Ferrari forgalma tavaly Olaszországban Használtautó.hu: rekordmennyiségű használtautó-adásvétel a második negyedévben Használtautó.hu: rekordmennyiségű használtautó-adásvétel a második negyedévben Nő a benzin ára szerdától A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet
 
Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladásokat

Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladásokat

2013. január 09.
Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladások toplistáját, a legkedveltebb importmárkák élén pedig a Skoda Octavia áll - írja a német Die Welt online kiadása.
Részletek
Volkswagen GolfTavaly is, immár sorban a 32. egymást követő évben a VW Golf bizonyult a legnépszerűbbnek a német autósok körében. A Golf 1974-es piaci bemutatása óta 37 alkalommal vezette a listát és az első helyet csak egyetlen alkalommal, 1980-ban sikerült elhódítania tőle kis előnnyel a Mercedes W123-as modellnek, az E-osztály előfutárának.


Az örökös listavezető azonban tavaly a modellváltás miatt kénytelen volt leadni egy keveset előnyéből: a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) járműnyilvántartó hivatal adatai szerint miközben a teljes németországi autóeladások tavaly 2,9 százalékkal csökkentek 3,08 millióra, a VW Golf eladásai hét százalékkal 240 700 darabra csökkentek. A Golf így is az egyetlen olyan autó, amely hat számjegyű értékesítéssel büszkélkedhet Németországban.

A rangsorban a második helyet a VW Passat foglalja el 89 333 eladással, a harmadikat a VW Polo 76 507 darabos értékesítéssel, majd a Mercedes C-osztály következik 69 052 autóval, amit az Opel Astra követ 66 931-es eladási számmal. Az eladási rangsorban sorrendben a BMW 3-as (62 505), a Mercedes B-osztály (59 420), a BMW 1-es (59 241), az Audi A4 (57 633) és az Opel Corsa (55 747) következik.

A 2012-es év legnépszerűbb import modellje a Skoda Octavia volt 46 318-as értékesítési darabszámmal.

Volkswagen Golf
Kulcsszavak: autóipar, autókereskedés, galéria, hírek, volkswagen
 
A legmagasabb, ötcsillagos minősítéssel végzett az új Tiguan az Euro NCAP szigorított töréstesztjén A legmagasabb, ötcsillagos minősítéssel végzett az új Tiguan az Euro NCAP szigorított töréstesztjén A Tesla vezére megmondja, mivel kellene büntetni a Volkswagent A Tesla vezére megmondja, mivel kellene büntetni a Volkswagent A spanyol kormány visszakéri a VW-csoporttól a környezetbarát autók vásárlásához nyújtott támogatást A spanyol kormány visszakéri a VW-csoporttól a környezetbarát autók vásárlásához nyújtott támogatást Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladásokat Jól kezdtek a Volkswagen Polo R WRC-k a Monte Carlo Rallye-n Változatlanul a VW Golf vezeti a németországi autóeladásokat A Városi közlekedés napos oldala – Az új Citroen C1
 
Tíz százalékkal több új jármű eladásával kalkulál idén az MGE

Tíz százalékkal több új jármű eladásával kalkulál idén az MGE

2013. január 08.
Tavaly 69 929 új járművet helyeztek üzembe Magyarországon, míg az idén 76 400 új jármű forgalomba helyezésével számol a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) - közölte Erdélyi Péter ügyvezető elnök kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Részletek
Tíz százalékkal több új jármű eladásával kalkulál idén az MGEAz összes üzembe helyezésből 53 060 volt személyautó tavaly, az idén azonban 58 000 kocsival kalkulál az MGE. Tavaly a forgalomba helyezett használt autók száma elérte az újakét. Az újautó eladás tavalyi mennyisége már megközelíti az 1995-ös 55 ezres darabszámot, amely mélypont a Bokros-csomag következménye volt - kommentálta az adatokat Erdélyi Péter.

A használt autók behozataláról elmondta, hogy 2008 és 2012 között az 1-5 éves korú kocsik aránya 76-ról 25 százalékra esett vissza, a 11-15 éves korúak aránya viszont 5-ről 34 százalékra emelkedett. Ezek az olcsón megvehető, nagyfogyasztású, környezetszennyező, és drágán javítható autók - tette hozzá. A járművekhez kapcsolódó finanszírozás tavaly 75 milliárd forint volt, a válság előtti csúcson 650 milliárdot tett ki. A tavalyi finanszírozás kétharmada használt autókhoz kapcsolódott, s a negyedét vették igénybe magánszemélyek. Az ideális a fordítottja lenne, vagyis ha a céges autókra igényelnék a finanszírozás egynegyedét.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon a gépjármű javítás 60 százaléka a fekete, illetve szürke zónában történik, Németországban ez az arány 8 százalék, de ott házi javításnak nevezik. Szólt arról is, hogy Magyarországon évente 70-80 ezer járművet vonnak ki a forgalomból, de alig több mint 15 ezer végzi legális bontóban. Ez az arány annak a fényében különösen érdekes, hogy 2015-től az EU-ban az autók 95 százalékát újra kell hasznosítani.

A motorkerékpár eladás tavaly az unióban 17 százalékkal, Magyarországon viszont csak 6 százalékkal csökkent - erről Szloboda Tamás, az MGE elnökségi tagja beszélt a tájékoztatón.

Tíz százalékkal több új jármű eladásával kalkulál idén az MGEA teljes eladás 4 750 darab motorkerékpár volt, de ebből csak 1 799-et regisztráltattak - ennyi kapott rendszámot. A tavalyi értékesítés a csúcsot jelentő 2004. évinek csak az egyhetede volt. Gyöngyössy István, az MGE másik elnökségi tagja a nagy-haszonjárművek értékesítését jellemezte. A tavaly eladott 4 171 ilyen jármű 80 százaléka nyerges vontató volt. Idénre azért terveznek 4 400 darabos eladást, mivel vélhetően több cég előre hozza a flottacseréjét azért, hogy még olcsóbb, Euro 5-ös motorral szerelt kocsikat vásárolhasson.
Kulcsszavak: autóipar, autókereskedés, gazdaság, hírek, kereskedelem, új autó
 
Tíz százalékkal több új jármű eladásával kalkulál idén az MGE NFM: az autópálya-építés fajlagos kilométerköltsége 2,3 milliárd forint 600 milliárd forintból fejleszti a gyorsforgalmi úthálózatot a kormány 600 milliárd forintból fejleszti a gyorsforgalmi úthálózatot a kormány A meghekkelt autó esete az autóiparral A meghekkelt autó esete az autóiparral Tíz százalékkal több új jármű eladásával kalkulál idén az MGE A Fiat egymilliárd eurót invesztál SUV modellek olaszországi gyártásába Tíz százalékkal több új jármű eladásával kalkulál idén az MGE A német utakon kiváltságokat kaphatnak az elektromos autók
 

Találatok száma: 13421 Megjelenítve: 11711 - 11720