Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 351 - 360
Hidrogénüzemű FLIRT vonatot tesztel a Stadler

Hidrogénüzemű FLIRT vonatot tesztel a Stadler

2023. február 21.
Hidrogénüzemű FLIRT vonatot tesztel a Stadler vasúti járműgyártó cég Svájcban, a jármű kocsiszekrényei és az erőforrás-modul váza a vállalat alumínium kocsitesteket gyártó szolnoki üzemében készültek - közölte a Stadler.
Részletek

Hidrogénüzemű FLIRT vonatot tesztel a Stadler

A tájékoztatás szerint az álló- és futópróbákat követően a hidrogénüzemű vonatot a kaliforniai San Bernardino megyei közlekedési hatósághoz viszik, ahol az engedélyeztetéshez szükséges hivatalos hatósági próbákat végzik majd el a szakemberek.
   
A közleményben kiemelték, a Stadler FLIRT H2 vonata az első hidrogénüzemű vasúti jármű lesz az Amerikai Egyesült Államok történetében, és fontos szerepet játszik a zéró károsanyag-kibocsátású vasúti technológia bevezetésében az amerikai piacon.
   
A tájékoztatás szerint a FLIRT H2 motorvonat beszerzése a kaliforniai Redlands Passenger Rail Project személyszállító vasúti projektben valósul meg. A Redlands Passenger Rail Project 14 kilométeres összeköttetést jelent Redlands és a San Bernardino Metrolink állomás között, ahol a jármű 16 menetet fog teljesíteni naponta. A motorvonat utasforgalmi körülmények között naponta 480-600 kilométeres távot tesz majd meg, a külső környezeti viszonyok függvényében.
   
Ismertetik, hogy a FLIRT H2 jármű két kocsiból és egy PowerPack néven ismert erőforrás modulból áll, amely helyt ad az üzemanyagcelláknak és a hidrogéntartályoknak. A PowerPack a hidrogént elektromos árammá alakítja, amelyet a hajtásért felelős akkumulátorban tárol el.
   
Hidrogénüzemű FLIRT vonatot tesztel a Stadler

Az akkumulátor a jármű hajtásrendszerét, a fűtő-, szellőző- és légkondicionáló rendszert (HVAC) és egyéb kényelmi berendezéseket látja el energiával. A vonat fékezéskor a mozgási energiát vissza tudja nyerni, így ez is újra felhasználhatóvá válik a jármű meghajtására.
   
A vonat 108 ülő utas befogadására alkalmas, és rengeteg további állóhelyet kínál. Maximális sebessége 130 kilométer/óra - tájékoztatott a Stadler.
   
A Stadler 80 éve gyárt vonatokat, a cégcsoport több mint 13 000 alkalmazottat foglalkoztat a világ különböző részén lévő gyártási és mérnöki központjaiban, karbantartó telephelyein.
   
A csoport árbevétele 2021-ben 18 százalékkal 3,6 milliárd svájci frankra emelkedett az előző évhez képest, 2022-re 3,7-4,0 milliárd svájci frank közötti árbevételt várnak.
   
A cég Magyarországon három leányvállalattal - Stadler Szolnok Kft., Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft., Stadler Trains Magyarország Kft. - van jelen. A szolnoki gyár 2009-ben kezdte meg a működését, és mára nemcsak a cégcsoport, hanem a régió legnagyobb kapacitású vasúti kocsiszekrény üzemévé vált.
   
Konszolidált adatok szerint 2021-ben a három leányvállalatnak Magyarországon 54 milliárd forint árbevétele volt, ami 13,25 százalékos növekedés 2020-hoz képest. A cég Magyarországon több mint 50 milliárd forint beruházást hajtott végre 2007 óta.

Hidrogénüzemű FLIRT vonatot tesztel a Stadler


Kulcsszavak: FLIRT H2, hidrogén, Stadler
 
Nem biztos, hogy az új HÉV-ek zöldek maradnak Nem biztos, hogy az új HÉV-ek zöldek maradnak Az ABB több mint 100 millió dollár értékben nyert el megbízást modern vasúti technológia szállítására Az ABB több mint 100 millió dollár értékben nyert el megbízást modern vasúti technológia szállítására Az Air Liquide építi meg Belgium első nyilvános hidrogéntöltő állomását Az Air Liquide építi meg Belgium első nyilvános hidrogéntöltő állomását Lerakta a magyarországi hidrogén alapú társadalom alapjait a vadonatúj Toyota Mirai hazai bemutatása Lerakta a magyarországi hidrogén alapú társadalom alapjait a vadonatúj Toyota Mirai hazai bemutatása Nagy kapacitású emeletes motorvonatokat szerezhet be a MÁV-START Nagy kapacitású emeletes motorvonatokat szerezhet be a MÁV-START
 
Forgalomba állt az Alstom ETCS 2-es szintű vonatbefolyásoló rendszerével felszerelt villamos motorvonat

Forgalomba állt az Alstom ETCS 2-es szintű vonatbefolyásoló rendszerével felszerelt villamos motorvonat

2023. február 21.
Az Alstom digitális vezérlési megoldása biztonságosabbá és gyorsabbá teszi a MÁV-START Flirt elektromos vonatait az európai szabványoknak megfelelő vonatbefolyásoló berendezéssel. Magyarországon még nem volt példa arra, hogy villamos motorvonatokat utólag lássanak el az európai szabványoknak megfelelő vonatbefolyásoló berendezéssel
Részletek



Forgalomba állt az Alstom ETCS 2-es szintű vonatbefolyásoló rendszerével felszerelt villamos motorvonat

 
Az Alstom, az intelligens és fenntartható mobilitás globális vezető vállalata fontos mérföldkőhöz érkezett a MÁV-START Flirt típusú villamos motorvonatok flottamodernizációs projektjében, melynek keretében a sebesség és a biztonság növelésére tervezett ETCS (European Train Control System) 2. szintű rendszert szerelnek fel.

Az 59 Flirt villamos motorvonatból eddig 36 darabra került telepítésre az ETCS L2 rendszer és kapta meg a forgalomba hozatali engedélyt, melynek köszönhetően februárban újra személyforgalomba álltak, az Alstom szigorú európai követelményeknek megfelelő Atlas ETCS Level 2 vonatbefolyásoló berendezéssel felszerelve. A teljes projekt a tervek szerint 2023 szeptemberében fejeződik be, a részletes teszteléssel és ellenőrzésekkel járó tanúsítási eljárást követően. Az Alstom közbeszerzési eljárás keretében nyerte el ezt a projektet.

„A magyar vasúti közlekedés történetében még nem volt példa arra, hogy villamos motorvonatokat utólag lássanak el ETCS vonatbefolyásoló rendszerrel. Az eredmények azt igazolják, hogy a biztonság erősítése és a hatékonyság növelése miatt érdemes volt belevágni a projektbe. Az pedig különösen fontos volt a számunkra, hogy a magyar vasút fejlődése iránt elkötelezett vállalatként a berendezéseket Magyarországon, helyi szakemberek munkájával, a szolnoki telephelyünkön építjük be a MÁV Start Flirt típusú villamos motorvonataiba” – mondja Balázs Gáspár, az Alstom Transport Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Az Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) elsődleges célja a vonatok mozgásának felügyelete és a vasúti közlekedés biztonságának fokozása különböző üzemi helyzetekben. A rendszer folyamatosan kiszámítja a figyelmeztető, üzemi és vészfékezési sebességprofilokat, valamint figyelemmel kíséri a vonat és a pálya megengedett sebességét is. Teljes felügyeleti üzemmódban gyakorlatilag lehetetlen, hogy a mozdonyvezető tévesen figyelmen kívül hagyjon egy vörös ’Megállj!’ jelzést. A továbbfejlesztett ETCS Level 2 folyamatos felügyeletet biztosít a GSM-R (a GSM vasúti változata) segítségével.

Végső soron az ETCS Level 2 rendszer javítja a forgalom hatékonyságát, mivel lehetővé teszi, hogy a korszerűsített vonatok nagyobb sebességgel közlekedjenek azokon a vonalakon, ahol a pályakörülmények ezt lehetővé teszik, mint például a Budapest-Székesfehérvár vonalon, így a korábbi 120 km/h sebességhez képest 160 km/h-ra növelve a maximális sebességet.

A folyamat összetettségét mutatja, hogy az Alstom 2020. januárban szerezte meg az átalakítási engedélyt a Flirt villamos motorvonatokra. A prototípusok elkészítését a tesztelés követte: az előírások szerint a vonatoknak 250 ezer kilométert kellett hiba nélkül futniuk, ezért az Alstom a Vasúti Hatóságtól engedélyt kapott arra, hogy 5 prototípussal végezze el a típusengedélyezési tartampróbát. A folyamattal párhuzamosan megkezdődött az előszerelés, majd 2022. januártól a végszerelés. A jármű típusengedélyét, amelynek megszerzéséhez független tanúsító szervezet bevonásával igazolni kellett, hogy a jármű tervezése, gyártása, összeszerelése megfelel az összes európai és nemzeti előírásnak, a hazai Vasúti Hatóság 2022. decemberében adta meg.

Az Alstom világszerte több mint 120 ETCS-projekttel, 19 200 fedélzeti egységgel és 13 300 km felszerelt vonallal vezető szakértelmet kínál a fővonali jelzőrendszerek terén. Európában az Alstom szállította az összes ETCS-sel felszerelt vonatok 70%-át.

Kulcsszavak: alstom, máv, Stadler
 
220 millió eurós támogatás a magyar vasúti személyszállító flotta korszerűsítésére 220 millió eurós támogatás a magyar vasúti személyszállító flotta korszerűsítésére Az Alstom hidrogénvonatok forgóváz-kereteinek gyártásával bővíti magyarországi tevékenységét Az Alstom hidrogénvonatok forgóváz-kereteinek gyártásával bővíti magyarországi tevékenységét Forgalomba állt az Alstom ETCS 2-es szintű vonatbefolyásoló rendszerével felszerelt villamos motorvonat Szoftveres hiba miatt állhatott le egy Alstom-szerelvény További 21 Stadler FLIRT motorvonatot vásárol a MÁV-START További 21 Stadler FLIRT motorvonatot vásárol a MÁV-START Annyira jól pörög a tram-train, hogy a MÁV sűríti a járatokat Annyira jól pörög a tram-train, hogy a MÁV sűríti a járatokat
 
Egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg

Egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg

2023. február 21.
Jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg.
Részletek

Egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg

A Cofidis adatai szerint tavaly egymillió forinttal drágább lízingszerződést kötöttünk autóvásárláskor, mint egy évvel korábban.

Átrendeződött a gépjárműfinanszírozási piac

Az újautó-piacon kialakult ellátási problémák miatt tavaly az év első felében sokan döntöttek úgy, hogy új gépjármű helyett inkább azonnal elérhető használtat vásárolnak. Ugyanakkor a hazai használtautó-import jelentősen visszaesett. 

„Az éves szinten mintegy 260 milliárd forint forgalmú  autófinanszírozási piacon 2022-ben csupán enyhe visszaesés tapasztalható 2021-hez képest, de a gépjárművek darabszáma jelentősen csökkent. Az év során folyamatosan emelkedő kamatkörnyezet visszavetette a lakossági hitelfelvételi kedvet, ugyanakkor az autók árának drágulása miatt az átlagos hitelösszeg növekedett, ez pedig kompenzálta a piacot” – magyarázza Székely Ágoston, a hitelintézet partnerértékesítési területvezetője.

Rangsorcsere a finanszírozók között

A piaci trendekkel ellentétesen – a nagy versenytársakat is maga mögé utasítva – a Cofidis növelni tudta hitelkihelyezési volumenét, így a Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2022-ben 32 százalékos részesedéssel piacvezető lett a magánszemélyek által vásárolt használtautók finanszírozása terén.

Egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg

Átlagos hitelösszeg, autók átlagéletkora

A hitelspecialista cég finanszírozási adatain jól látszanak a teljes piacon észlelhető trendek. Az autók árának emelkedésével együtt nőtt a felvett hitel összege is: a használt autók átlagos hitelösszege közel 3,5 millió forintra emelkedett, amely 44 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. 2022-ben 1 millió forinttal emelkedett az új autók átlagos finanszírozása is.

A forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora 15 év felett jár, ez pedig a használtautó-piacon eladott járművek összetételében is megmutatkozik: tavaly az adásvételek több mint 75 százalékának tárgya legalább tízéves jármű volt.  Bár a Cofidisnél 2022-es lízingszerződések egyharmada 7 évnél idősebb autóra szól, a megállapodások közel felét (47%) az 1-6 éves gépjárművekre kötötték.

2023-as várakozások

Előrejelzések szerint a globális nyersanyag- és alkatrészhiány várhatóan 2023 második felében vagy 2024-ben megszűnik. „Várakozásaink szerint idén egyre több új autó érkezik a magyar piacra, ennek köszönhetően növekedni fog az eladásra kínált használtautó-állomány. A növekvő kínálat és a forint árfolyamának stabilizálódása (erősödése) miatt elindulhat egyfajta árverseny. A nagy kérdés az lesz, hogy a finanszírozói környezet mennyire tud támogató lenni, azaz hogyan alakul majd a forrásköltség, illetve a kamatszintek, és erre hogyan reagálnak a vásárlók” – mondta el Székely Ágoston.

Kulcsszavak: értékesítés, lízing, új autó
 
A Renault-Nissan-Mitsubishi 10,6 millió járművet értékesített 2017-ben A Renault-Nissan-Mitsubishi 10,6 millió járművet értékesített 2017-ben Több mint 60 százalékkal nőtt Romániában a hibrid és elektromos autók értékesítése Több mint 60 százalékkal nőtt Romániában a hibrid és elektromos autók értékesítése Több száz vevővel fizettetik vissza Németországban a luxus elektromos autóik után járó kedvezményt Több száz vevővel fizettetik vissza Németországban a luxus elektromos autóik után járó kedvezményt A virtuális valóságban működő ‘próbáld ki, mielőtt megveszed’ tesztvezetés egyszerűbbé teszi a vásárlást A virtuális valóságban működő ‘próbáld ki, mielőtt megveszed’ tesztvezetés egyszerűbbé teszi a vásárlást Európában a Ford Ranger a legkelendőbb pickup Európában a Ford Ranger a legkelendőbb pickup
 
Peugeot márkaigazgató: a kereslet csökkenése az új kihívás a magyar autópiacon

Peugeot márkaigazgató: a kereslet csökkenése az új kihívás a magyar autópiacon

2023. február 21.
A magyarországi újautó-piac szereplői számára a múlt év vége óta a fő kihívás már nem a gyártási kapacitások szűkössége, hanem a kereslet csökkenése - mondta a Peugeot márkaigazgatója az MTI-nek.
Részletek

 Peugeot márkaigazgató: a kereslet csökkenése az új kihívás a magyar autópiacon

Bálint Zsófia emlékeztet arra, hogy egy évvel ezelőtt még az alkatrészhiány szorította korlátok közé az értékesítést, a márka "parádés" évet zárhatott volna, ha a gyártás lépést tud tartani a megrendelésekkel. Mindazonáltal a Peugeot jól teljesített - jegyezte meg -, globálisan 3,7 százalékkal, Európában 4,6 százalékkal estek vissza az eladásai.
   
Tájékoztatása szerint Magyarországon kismértékben javult a márka részaránya 2022-ben, a teljes piac 10,87 százalékos zsugorodása mellett a Peugeot értékesítése 10,7 százalékkal esett vissza.
   
A magyarországi Peugeot márkakereskedők tavaly 3167 járművet adtak el, ezzel a márka részesedése az újautó-piacon 2,45 százalékos. Az eladások 32 százaléka teherjármű, ez a szegmens 22 százalékkal esett vissza, miközben a teljes piac 23,2 százalékkal zuhant tavaly.
   
A márka vevőinek 80 százaléka flottavásárló, és Bálint Zsófia úgy látja, ez az arány még nőhet is, mert a magánügyfelek egyre inkább eltűnnek a piacról. Rámutatott: az orosz-ukrán háború nyomán fellépett gazdasági bizonytalanság több oldalról is megtépázta a járművásárlás iránti érdeklődést: a lakosság vásárlóereje az infláció következtében gyengült, az üzemanyagok ára drágult, az autók ára 30-40 százalékkal kúszott feljebb, eközben a finanszírozási lehetőségek drasztikusan romlottak.
   
 Peugeot márkaigazgató: a kereslet csökkenése az új kihívás a magyar autópiacon

Kitért arra, hogy a flottavásárlók aránya tolódik a kisvállalkozások felé, ugyanakkor ebben a körben is jelenséggé vált a megrendelések lemondása.
   
Beszámolt arról, hogy az importőr P Automobil Import Kft.-vel szerződésben lévő Peugeot márkakereskedéseket nem ingatta meg a nehéz gazdasági környezet, takarékossággal, energetikai beruházásokkal racionalizálták megnövekedett költségeiket, így a 29 értékesítési pontból egyet sem kellett bezárni.
   
Bálint Zsófia reálisnak látja az idei évre 3800 jármű eladását Magyarországon. Ennek eléréséhez nagy reményt fűznek a most bevezetett 408-as modellhez, amellyel új piaci szegmensben jelenik meg a Peugeot. A modell plug-in hibrid, benzines, később pedig teljesen elektromos hajtással is kapható lesz. A puretech benzinmotoros változatot a későbbiekben a szentgotthárdi motorgyárban készült motorokkal is szerelik majd, ennek a motornak a gyártása az idén kezdődik meg ezen a helyszínen.
   
A Peugeot korábban bejelentett terve szerint 2023-ban gyártásában lendületet vesz az elektrifikáció, valamennyi modellje elérhető lesz hibrid vagy elektromos változatban, 2025-re pedig mindegyik személy- és teherautó modelljéből lesz tisztán elektromos. A márka 2030-tól csak elektromos járműveket fog értékesíteni az Európai Unióban, 2038-ra pedig karbonsemlegessé teszi tevékenységét.
Kulcsszavak: Bálint Zsófia, értékesítés, márkakereskedés, Peugeot
 
Megújult PEUGEOT 308 Megújult PEUGEOT 308 Peugeot márkaigazgató: a kereslet csökkenése az új kihívás a magyar autópiacon Megállíthatatlan a Ford A DAF erősítette piaci pozícióját Európában A DAF erősítette piaci pozícióját Európában 11,3 millió forinttól  rendelhető az Audi A4 allroad quattro 11,3 millió forinttól rendelhető az Audi A4 allroad quattro Peugeot márkaigazgató: a kereslet csökkenése az új kihívás a magyar autópiacon Sikeres gazdasági évet zárt 2013-ban a Volkswagen
 
Karácsony Gergely: Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát

Karácsony Gergely: Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát

2023. február 21.
Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát, és ez több lépésben igenis elérhető cél - írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn Facebook-oldalán, miután Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal a villamosmegállóban történt vasárnapi halálos gázolás ügyében egyeztetett.
Részletek

Karácsony Gergely: Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát


Karácsony Gergely közölte, a találkozón egyetértettek a célban Terdik Tamással, és áttekintették milyen lépések szükségesek a fővárosi közlekedésbiztonság erősítéséhez.
   
"Ebben én a zéró tolerancia elvét vallom: több lépésben igenis elérhető cél, hogy senki ne haljon meg közúti balesetben Budapesten" - fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, kiderült, két ember élete is csak centiken múlott vasárnap hajnalban.
   
Azt írta, a balesetek súlyosságának "elsődleges tényezője a sebesség", minden jel szerint ennek volt szerepe a vasárnap hajnalban történt tragédiában is.
   
A gyorshajtás megelőzésére és szankcionálására is alkalmas az éjjel-nappal működő sebességmérő kamerarendszer kiépítése a városon belül, ebben az elsődleges feladat a rendőrségé, de van teendője a fővárosi közútkezelőnek is, közöttük az együttműködést felgyorsítják - közölte Karácsony Gergely.
   
Mint írta, elkészítették emellett a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiát, azon városfejlesztési lépések sorozatát, amelyekkel a közúti biztonság erősíthető. Megkezdték ennek a stratégiának a szakmai egyeztetését, legutóbb - többek között - az Autóklubbal tárgyaltak róla.
   
Karácsony Gergely: Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát

Véleményüket figyelembe veszik, és ennek alapján a stratégiát már ezen a héten nyilvánosságra hozzák, hogy elkezdjék a szélesebb körű társadalmi egyeztetést - olvasható a bejegyzésben, amelyben Karácsony Gergely hangsúlyozta: az így véglegesülő közlekedésbiztonsági lépések végrehajtását kiemelt prioritásnak tekinti.
   
Vasárnapra virradóra a fővárosi Harminckettesek terénél egy személygépkocsi a villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette.
Kulcsszavak: balesetmegelőzés, budapest, Karácsony Gergely, közlekedésbiztonság
 
Új szintre emeli a közlekedés biztonságát a Lexus Új szintre emeli a közlekedés biztonságát a Lexus A Lexusnak nincs párja a megbízhatóság terén A Lexusnak nincs párja a megbízhatóság terén 150 millióra büntették a BKV-t a frankfurti villamosok közbeszerzése miatt 150 millióra büntették a BKV-t a frankfurti villamosok közbeszerzése miatt Huszonöt új alacsonypadlós busz áll forgalomba májusban a fővárosban Huszonöt új alacsonypadlós busz áll forgalomba májusban a fővárosban Karácsony Gergely: Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát Téli szerviz kampány a Nissannál akár 50% kedvezménnyel
 
Néhány éven belül az elektromos jármű olcsóbb lesz, mint a belső égésű motorral hajtott autó

Néhány éven belül az elektromos jármű olcsóbb lesz, mint a belső égésű motorral hajtott autó

2023. február 17.
Néhány éven belül az elektromos járművek olcsóbbak lesznek, mint a belső égésű motorral hajtottak, így a fogyasztóknak is sokkal könnyebb lesz a választás - jelentette ki Frans Timmermans az európai Zöld megállapodásért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén.
Részletek

Néhány éven belül az elektromos jármű olcsóbb lesz, mint a belső égésű motorral hajtott autó


A biztos az új gépjárművekre vonatkozó, a szén-dioxid-kibocsátási előírások módosítására irányuló uniós javaslatról szóló vitában kifejtette: az európai embereknek minél előbb hozzá kell férniük a megfizethető, tiszta közlekedéshez, ennek érdekében pedig az elektromos mobilitást, különösen a személygépkocsiknál, a lehető leggyorsabban be kell vezetni.
   
Az európai autóipar az elmúlt években sokat fejlődött, az elektromos járművek üzemeltetési költségei már most is alacsonyabbak, mint a belső égésű motorral hajtott autóké. Felhívta a figyelmet, hogy az európai autóipar jelenleg a legjobb és leginnovatívabb a világon, azonban ezt a versenyelőnyt fent kell tartani. Emlékeztetett, hogy Kína tavaly több elektromos autómodellt vezetett be a nemzetközi piacokon, "amelyek jó minőségű, egyre inkább megfizethető gépjárművek".
   
"Versenyeznünk kell velük, nem adhatjuk át kívülállóknak ezt az iparágat, be kell fektetnünk az európai autóipar átalakításába, és elektromos járműveket a világszintű fogyasztásra kell gyártanunk" - hangsúlyozta.
   
Néhány éven belül az elektromos jármű olcsóbb lesz, mint a belső égésű motorral hajtott autó

Arra is rámutatott, a jövő autóiparában fenntartható munkahelyeket kell teremteni, tehát ennek megfelelően kell átalakítani és képezni a munkaerőt.

"Nem kevesebb emberre van szükségünk, hanem más készségekkel rendelkező emberekre, mert ipari forradalom zajlik, akár tetszik, akár nem. Dönthetünk úgy, hogy az társadalmi értékeinkkel összeegyeztethető módon élére állunk, vagy átadhatjuk a vezetést a világ más részeinek, de akkor az ipar leépülésével kell számolnunk" - hangoztatta.
  
A szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatára vonatkozó jogalkotási javaslatot az Európai Bizottság terjesztette be 2021 júliusában. A javaslat értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie. Az előterjesztésről csütörtökön szavaz az Európai Parlament.
Kulcsszavak: elektromos autó, Európai Bizottság, Európai Unió, környezetbarát, környezetvédelem
 
Szeptember 6-án megmutatja magát az új Nissan LEAF Szeptember 6-án megmutatja magát az új Nissan LEAF A Nissan vezető szerepet tölt be a klímaváltozással kapcsolatos vállalati felelőségvállalás terén A Nissan vezető szerepet tölt be a klímaváltozással kapcsolatos vállalati felelőségvállalás terén A Hyundai IONIQ 5 N elektromos sportmodell prototípusa a szélsőséges sarkköri környezetben is helyt állt A Hyundai IONIQ 5 N elektromos sportmodell prototípusa a szélsőséges sarkköri környezetben is helyt állt Néhány éven belül az elektromos jármű olcsóbb lesz, mint a belső égésű motorral hajtott autó Diáklányok próbálhatták ki először az evopro csoport elektromos buszát Elektromos járműtechnológia az irodában Elektromos járműtechnológia az irodában
 
Lízingszövetség: a finanszírozott összeg nőtt, a szerződések száma csökkent tavaly

Lízingszövetség: a finanszírozott összeg nőtt, a szerződések száma csökkent tavaly

2023. február 17.
A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 859 milliárd forintot tett ki 2022-ben, ami 18 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma ugyanakkor 14 százalékkal csökkent - ismertette a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Részletek

Lízingszövetség: a finanszírozott összeg nőtt, a szerződések száma csökkent tavaly

Nyikos Katalin kifejtette: a finanszírozott összeg növekedésében komoly szerepet játszott az áremelkedések mértéke, míg a szerződött darabszám csökkenése elsősorban a piaci környezet bizonytalanságával, az eszközök drágulásával és az ellátási láncok akadozásával magyarázható.
   
A lízingszolgáltatók elsődleges ügyfélköre továbbra is a kis- és középvállalati szektor (kkv), ide tartozik a lízingügyfelek 64 százaléka, míg a nagyvállalatok 19 százalékot, a lakossági ügyfelek pedig 8 százalékot képviselnek - tájékoztatott.
   
A szövetség elnökségi tagja arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2022-es adatok alakulását jelentősen befolyásolta egy nagyobb ingatlanlízing-tranzakció, ami nélkül a finanszírozott összeg növekedése 12 százalék lett volna, a kkv-k aránya pedig 72 százalék lenne a lízingügyfelek között.
   
Nyikos Katalin elmondta: a szerződések számánál a flottafinanszírozáson kívüli autók esetében volt a legnagyobb a visszaesés, a 2022-es adat 23 százalékos csökkenés 2021-hez, és 42 százalékos csökkenés 2019-hez képest. Ennek hátterében a járművek árának növekedése mellett a szállítási problémák miatt állandósult hiány áll - mutatott rá.
   
Lízingszövetség: a finanszírozott összeg nőtt, a szerződések száma csökkent tavaly

Ezen a piacon a lakossági vásárlásokat szinte teljesen átvette a kkv-szektor, amelynek részesedése a 2019-ben mért 13,6 százalékról 61,5 százalékra emelkedett. A nagyvállalati szektor piaci részesedése szintén nőtt, tavaly elérte a 15,7 százalékot. A lakosság 8782 darabos gépjármű-beszerzése ugyanakkor már csak 22 százalékot tesz ki, szemben a 2019. évi 43,6 százalékos részesedéssel - ismertette.
   
Az adatok szerint a nagy haszongépjárművek piaca a 2019-et követő visszaesést még nem tudta behozni, de az elmúlt két évben már nőtt. A teljes hazai piacot tekintve ebben a szegmensben az egyik legmagasabb a lízing elterjedtsége, csaknem 80 százalékot ér el. A finanszírozott eszközök 85 százaléka új, és elsősorban pénzügyi lízing szolgáltatásokat vesznek igénybe az ügyfelek.
   
Az állami támogatott finanszírozások összege 203,2 milliárd forint volt tavaly, a szerződött darabszám pedig csaknem 13 900. A támogatott konstrukciók a teljes lízingpiac 24 százalékát tették ki.
   
Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára elmondta: a lízingpiac szereplői 2023-ra a finanszírozott összeg stagnálására, esetleg kisebb növekedésére, valamint a szerződések számának stagnálására számítanak.
   
A nemzetközi trendeket ismertetve a főtitkár jelezte, hogy európai átlagban szintén a kkv-szektor a vezető az ügyfelek között, ugyanakkor a magyarnál jóval magasabb, 29 százalékos a lakossági szektor aránya.
   
Tavaly az európai lízingpiac minden kategóriában képes volt növekedésre. A regionális piacokat tekintve Kelet-Közép Európa érte el a legjobb eredményt kétszámjegyű növekedéssel, elsősorban az ingatlan- és termelőeszköz-szegmensek eredménye miatt - közölte Kőszegi László.
Kulcsszavak: értékesítés, jármű kereskedelem, járműipar, Magyar Lízingszövetség
 
A valaha volt legeredményesebb első 11 hónapját zárta a BMW Group A valaha volt legeredményesebb első 11 hónapját zárta a BMW Group Itthon is sikerpályán a SEAT Itthon is sikerpályán a SEAT Felavatták a Continental veszprémi tesztpályáját Felavatták a Continental veszprémi tesztpályáját Már rendelhető az Audi Q7 e tron 3.0 TDI quattro Már rendelhető az Audi Q7 e tron 3.0 TDI quattro Több zöld rendszámot adtak ki tavaly Magyarországon, mint 2018 előtt összesen Több zöld rendszámot adtak ki tavaly Magyarországon, mint 2018 előtt összesen
 
Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását

Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását

2023. február 17.
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról.
Részletek

Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását

Ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.

A 2030-ra kitűzött, köztes kibocsátáscsökkentési célérték az új személygépkocsiknál 55, a kisteherautóknál 50 százalék.
   
Az egyéb kulcsfontosságú intézkedések között van az is, hogy az Európai Bizottság 2025-ig módszertant terjeszt elő az EU piacán értékesített személygépkocsik és kisteherautók teljes életciklusára vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási adatok értékelésére és jelentésére, adott esetben jogalkotási javaslatokkal együtt. A testület továbbá 2026 decemberéig figyelemmel kíséri a kibocsátási határértékek és a valós üzemanyag- és energiafogyasztási adatok közötti eltérést, jelentést készít a gyártók fajlagos szén-dioxid-kibocsátásának kiigazítására szolgáló módszertanról, és megfelelő nyomonkövetési intézkedéseket javasol.
   
2025 végétől kezdődően a bizottság kétévente jelentést tesz közzé a kibocsátásmentes közúti mobilitás irányába tett haladásról. A plenáris ülésen megtartott zárószavazást követően a szöveget az Európai Tanácsnak hivatalosan is jóvá kell hagynia.
   
Az Európai Bizottság 2021 júniusában terjesztett elő a "Fit for 55" csomag részeként jogalkotási javaslatot az új személygépkocsikra és könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási teljesítménynormák felülvizsgálatára. A javaslat célja, hogy hozzájáruljon az EU 2030-ig és 2050-ig szóló éghajlati célkitűzéseihez, előnyöket biztosítson a polgárok számára, és ösztönözze az innovációt a kibocsátásmentes technológiák terén.


    


Kulcsszavak: benzin, dízel, dízelmotor, Európai Unió
 
Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását Bruttó 5 forinttal csökkent az üzemanyagok ára Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását Csökkent az üzemanyagok ára Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását Nőtt az üzemanyag-fogyasztás az első háromnegyed évben Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását Bruttó 8-8 forinttal csökkent az üzemanyagok ára Az EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását Emelkedett az üzemanyagok ára
 
A Citroën C5 X elnyerte a rangos WWCOTY (Women´s World Car Of The Year) Nők Év Autója díját a "Legjobb nagyautó" kategóriában

A Citroën C5 X elnyerte a rangos WWCOTY (Women´s World Car Of The Year) Nők Év Autója díját a "Legjobb nagyautó" kategóriában

2023. február 17.
A Citroën C5 X elnyerte a WWCOTY (Az év női autója) díját "legjobb nagyautó" kategóriában. A WWCOTY nemzetközi zsűrit Sandy Myhre hozta létre 2009-ben, hogy lehetővé tegye a nők számára az autóiparban, hogy kifejezzék véleményüket a piacra kerülő modellekről.
Részletek

A Citroën C5 X elnyerte a rangos WWCOTY (Women´s World Car Of The Year) Nők Év Autója díját a

A nőknek gyakran van szerepük az autóvásárlásban, még akkor is, ha nem önálló döntéshozók, van véleményük az autó erősségeiről és gyengeségeiről. Az öt kontinens 45 országából származó 63 autós újságíróból álló női zsűrinek az a feladata, hogy hat kategóriában (nagyautó, teljesítményautó, városi autó, nagy SUV, 4X4 és családi SUV) válassza ki a legjobb autókat.

A győztes autók a biztonság, a vezetés, a kényelem, a technológia, a tervezés, a hatékonyság, a környezeti hatás és az ár-érték arány szempontjából a kiválóság képviselői a kategóriájukban. A Citroën C5 X megnyerte a "Legjobb nagyautó" kategóriát, és most a másik öt győztessel fog versenyezni az utolsó fordulóban, hogy eldöntse a WWCOTY fődíjának összesített győztesét. A győztest március 8-án, a nemzetközi nőnapon hirdetik ki.

A márka 2021-ben bemutatott zászlóshajója, a C5 X a Citroën egyedülálló szakértelmét testesíti meg. Világszerte több mint 45 000 kelt el alig egy év alatt. Európában az év második felében a D-szegmens non-prémium szedán rangsorának vezetője lett. A C5 X az elegáns szedánok, a sokoldalú kombik és a magas építésű SUV-k szintézisét teremti meg.

A Citroën C5 X elnyerte a rangos WWCOTY (Women´s World Car Of The Year) Nők Év Autója díját a

Mindezt úgy, hogy közben páratlan kényelmet biztosít a Citroën Advanced Comfort üléseknek és Citroën Advanced Comfort aktív felfüggesztésnek köszönhetően.

A C5 X valóban derűs, nyugodt utazásra hív. A legmodernebb megoldásokat kínálja a fedélzeti élet megkönnyítésére, beleértve a kiterjesztett Head Up kijelzőt vagy a vadonatúj MyCitroën Drive Plus infotainment rendszert természetes beszédfelismeréssel és 12"-os érintőképernyővel. A C5 X tökéletesen illeszkedik a Citroën energiaátmenetébe azáltal, hogy 180 ë-EAT8 plug-in hibrid verzióval egészíti ki eddigi 225 ë-EAT8 plug-in hibrid kínálatát, amely már most is C5 X eladásainak 60% -át teszi ki.

Kulcsszavak: C5 X, Citroën, díj, elismerés
 
A Citroën C5 X elnyerte a rangos WWCOTY (Women´s World Car Of The Year) Nők Év Autója díját a "Legjobb nagyautó" kategóriában Költségtakarékos, robusztus, és könnyen szervizelhető hibridhajtás a Bosch-tól A Citroën Magyarországon is bemutatta az egyedülállóan stílusos C4 X-et A Citroën Magyarországon is bemutatta az egyedülállóan stílusos C4 X-et A Citroën C5 X elnyerte a rangos WWCOTY (Women´s World Car Of The Year) Nők Év Autója díját a "Legjobb nagyautó" kategóriában A Volvo FH nyerte a 2014-es Év Tehergépjárműve díjat Litvániában Citroën C4 Cactus: A legkényelmesebb kompakt ferdehátú Citroën C4 Cactus: A legkényelmesebb kompakt ferdehátú Ikonikus modell új kiadásban – Ez az új Citroën Berlingo Ikonikus modell új kiadásban – Ez az új Citroën Berlingo
 
Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszerének hiányossága miatt

Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszerének hiányossága miatt

2023. február 17.
Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla - derült ki a csütörtökön megjelent dokumentumokból.
Részletek

Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszerének hiányossága miatt

A döntés azután született meg, hogy az Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration - NHTSA) közölte, hogy a sofőrtámogató rendszer nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat.
   
A hatóság álláspontja szerint a szoftver megengedi, hogy az általa navigált jármű átlépje a sebességhatárt, valamint törvénytelen, illetve kiszámíthatatlan módon hajtson be kereszteződésekbe, megnövelve az ütközés kockázatát.
   
A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést.
  
Ugyanakkor a cég szerint nincs tudomás arról, hogy a visszahívás által érintett járművek esetében a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna.
   
A rendszert illetően összesen 18 alkalommal kérték garanciális intézkedést - áll a közleményben.
   
A texasi székhelyű autógyártó bejelentette, hogy önvezető szoftverrendszerét távoli eléréssel frissíti az érintett járművek esetében, amelyek 2016 és 2023 között gyártott modellek.
   
Az amerikai közúti közlekedés biztonságáért felelős hivatal (NHTSA) több vizsgálatot folytat az elektromos autóiról ismert gyártó ellen annak önvezető technológiája miatt, állítólagos balesetek miatt.
Kulcsszavak: autógyár, önvezető autó, önvezető jármű, Tesla
 
Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszerének hiányossága miatt Nem sikerült túl jól a Tesla tartós tesztje Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszerének hiányossága miatt A Volvo és a Geely új kutatási és fejlesztési központot hoz létre Svédországban Új karosszériaüzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Új karosszériaüzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kaliforniában debütál a Volvo Cars felügyelet nélküli autonóm vezetési funkciója, a Ride Pilot Kaliforniában debütál a Volvo Cars felügyelet nélküli autonóm vezetési funkciója, a Ride Pilot Bosch és Daimler: San José az automatizált személyszállítási szolgáltatás kísérleti városa lesz Bosch és Daimler: San José az automatizált személyszállítási szolgáltatás kísérleti városa lesz
 

Találatok száma: 13418 Megjelenítve: 351 - 360