A Nissan új kabriója az utakon
Az elődjénél alacsonyabb, könnyebb és gyorsabb új Roadster a „Z” sorozat 40. születésnapját ünnepli.
“Amikor úgy négy éve elkezdtünk dolgozni a 370Z-n, elhatároztuk, hogy a kupé mellett lesz egy lenyitható tetejű változat is, így a tervezés és a műszaki fejlesztés párhuzamosan folyt. Az eredmény az, hogy el tudtuk érni, hogy a Roadster karosszériájának merevsége sokkal nagyobb, mint elődjéé, és ez garantálja, hogy nem kell kompromisszumot kötni ezen a téren, ami jelentősen befolyásolja a sportautók egyik legfontosabb jellemzőjét: a dinamikai teljesítő képességet.” – mondta Pierre Loing, a Nissan termékfejlesztésért felelős európai alelnöke.
A sportautó-rajongóknak, akik eddig türelmesen várták, hogy a
370Z Roadster megérkezzen Európába, még egy kicsit várniuk kell arra, hogy a menetszél belemarkoljon a hajukba… további 20 másodpercet.
Mindössze ennyi időre van szükség ugyanis ahhoz, hogy a védelmet nyújtó tetővel ellátott kétüléses 370Z dinamikus roadsterré váljon. Ráadásul a puha tető leengedése és visszahelyezése egyetlen gombnyomással elvégezhető, és nem kell közben mindenféle, ravasz működésű rögzítő pántokat nyitni és zárni.
Az új 370Z Roadster-t már az alapoktól kezdve úgy tervezték, hogy kabrió-felépítésű legyen a karosszériája, így nem kellett dinamikai kompromisszumokat kötni az útfekvés szempontjából. Az eredmény: ugyanolyan megdöbbentően jó a dinamikai viselkedése, úttartása és a hátsókerékhajtás kezelhetősége, mint a 370Z Coupé-é, de mindehhez az társul, hogy a friss levegő rajongói korlátozás nélkül élvezhetik a menetszél hatását.
A Coupéhoz hasonlóan, a Roadstert is a Nissan sok elismerést begyűjtött 3,7 l-es V6-os motorjának legújabb, 328 LE teljesítményű változata hajtja. A motor legutóbbi módosításainak eredményeképpen lehetővé teszik, hogy teljesítse a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó, rendkívül szigorú Euro-5-ös követelményeket.

A 370Z Roadster két változatban érhető el: Pack1 és Pack2. Minden Roadster gazdag alapfelszereltségéhez hozzá tartozik az új, 18 collos könnyűfém kerék, a szélterelő, a motorindító/leállító gomb, az elektromosan állítható ülések, a Bluetooth-csatlakozású, távirányítású telefonkapcsolat, a kormánykerékre helyezett audio-kezelőelemek és a xenon-fényszórók.
Szintén az alapfelszereltség része ezeken túlmenően a bőrkárpitozású ülés, a híres, 6 CD-s, 8 hangszórós BOSE audio-rendszer és a sebességtartó automatika. Ezen kívül extra luxust kínálnak a légkondicionált ülések is. Az üléseket behálózó vezetékeken keresztül hűtött levegő keringtethető, és ezzel az utasok is hűsölhetnek, még akkor is, ha a nap sugarai égetőek. Téli napokon pedig, ugyanígy meleg levegő áramoltatható az ülések vezetékein, hogy melegen tartsa a vezető és az utas testét.
Az opcióként rendelhető extrák közé tartozik a hétfokozatú automata sebességváltó is – ez az első alakalom, hogy Európában automata váltóval is elérhető a Roadster –, az alapfelszereléshez tartozó hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó, mely szinkron-fordulatszámszabályzóval rendelkezik, és az egyetlen olyan kézi kapcsolású sebességváltó a világon, amely a tökéletes, versenyeken szükséges szintű fokozatváltáshoz automatikusan lecsökkenti a fordulatszámot.
Ugyancsak elérhető a Nissan Connect Premium műholdas navigációs rendszer is, amelynek nagyfokú teljesítő képességét a 40 GB-os merevlemez-meghajtó és a nagy felbontású képernyő biztosítja.
“A 370Z Coupé értékesítésének egy évvel ezelőtti megkezdése megerősítette, hogy a Nissan valódi, izgalmas sportautókat gyárt, amelyre a legjobb példa a
GT-R. A Roadster megérkezése a 370Z csokrának újabb dísze, amely komoly teljesítményű példánnyal gazdagítja a nyitott sportautók kínálatát” – mondta Vincent Wijnen, a Nissan marketingért felelős európai alelnöke.
DesignEgyes kabriók akkor néznek ki jobban, ha a tetejük nincs fenn, mások akkor, ha a tető a helyén van. Az új 370Z mindkét esetben a legjobb formáját mutatja. Miután a Roadster tervezése a Coupé-éval egyidejűleg kezdődött, a Nissan tervezőinek sikerült megvalósítania, hogy a puhatetős változat kifinomult sziluettje révén a tető jobban, természetsebben épül be a teljes formába.
A megkülönböztető eredmény a lendületes vonalakkal és az agresszíven rövid túlnyúlásokkal jól tükrözi a „Z-karaktert”, míg magának a tetőnek az alakja természetesebb átmenetet képez a hátsó rész felé, amennyiben nincs lenyitva. Lenyitott helyzetben a karosszéria színére fényezett kemény fedél alá húzódik vissza, amely nagy sebesség esetén szintén segít az örvénylés csillapításában, és így lehetővé teszi a kétüléses térben utazóknak, hogy teljes mértékben kiélvezhessék a nagy teljesítményű „szabadtéri autózás” minden hangját és magával ragadó érzését. Az ülések mögötti megerősítetésekkel körülvett térben található még az üvegből készült szélterelő, amely a minimálisra csökkenti a menetszél zavaró hatását, ha a tető lenyitott helyzetben van. A Coupé-ból már ismerős többi formai elem átkerült a Roadsterre is. Ezek közé tartozik az egyedi, bumeráng alakú, LED-es hátsó lámpa, valamint a nyíl alakú első lámpatest, és ugyancsak jelen vannak a jól ismert ’Z’ stílusjegyek, mint a függőleges ajtókilincs, a kettős kipufogócső, és az oldalsó irányjelzőkben látható „Z”-jelek.

Az autó belsejében a vezető-központú utastérben is számos olyan részlet található, amely már a Z szinonimájává vált: ilyen pl. a motorindító/leállító gomb, a padlóra helyezett forgástengelyű gázpedál, a középre helyezett fordulatszámmérő, és három, külön-külön árnyékoló ernyő alatti műszer (köztük az olajhőmérséklet-mérő) a műszerfal tetején és a vezető felé befordítva. Ezeken túlmenően, a sportos vezetés közbeni kényelmetlenség elkerülése érdekében a középkonzol oldalára puha térdtámasz került. Jelentős változáson ment át a Roadster teteje. Most teljesen automatikus a működtetése, és már nem szükséges a véghelyzetben külön kézzel rögzíteni egy mechanikus csatlakozóval. A tető legfeljebb 5 km/h sebesség mellett is leengedhető – ebben különbözik elődjétől. A tető nyitását vagy visszazárását vezérlő kapcsoló logikus módon, a középkonzolon, az ülések hűtését vagy fűtését kapcsoló gombok között helyezkedik el. Mindössze 20 másodperc szükséges a tető helyre emeléséhez és rögzítéséhez, vagy teljes nyitásához és a tároló fedél alá történő eltüntetéséhez. A kényelmet szolgáló újítás, hogy a tető nyitása az autón kívülről is vezérelhető, az ajtózáró gomb három másodpercen túli lenyomásával. A vászontetőt finom belső bevonattal látták el, részben azért, hogy takarja a tető vázszerkezetét, másrészt, hogy csökkentse a zajszintet. A rendszer mozgatására a korábbi villanymotor helyett most csendes működésű hidraulikus szivattyút használnak. A kezdettől fogva a Coupéval párhuzamosan végzett tervezés további előnye, hogy már nem szükséges kissé előre mozdítani az utas ülését a vászontető nyitásakor vagy zárásakor. “Komoly tervezői és mérnöki munkát és időt, szakértelmet áldoztunk arra, hogy a 370Z Roadster teteje teljes egységet mutasson az autó formájával. Nemcsak, hogy sokkal jobban néz ki, mint korábban, de gyorsabb és hatékonyabb a működése is” – magyarázza Pierre Loing, a Nissan terméktervezésért felelős európai alelnöke.
Alváz és futóműA 370Z-hez hasonlóan, az új Roadster sokkal inkább sportautó, mint korábban. 4250 mm hosszú, 1845 mm széles és 1325 mm a magassága. Tengelytávja pontosan 100 mm-rel rövidebb a korábbi verziónál (2650 helyett 2550 mm), az első és a hátsó nyomtáv pedig 15, illetve 55 mm-rel nőtt. Ezzel egyidejűleg lejjebb került az autó súlypontja: a teljes magassága 5 m-rel kisebb elődjénél, míg a motor és a sebességváltó 15 mm-rel került lejjebb, de az ülés magasságága is 10 mm-rel csökkent. Az eredmény: az autó sokkal mozgékonyabb és gyorsabbak a reakciói, jobban „ragad” az úthoz. A kerékfelfüggesztések kialakítása elöl a kettős keresztlengőkarral és hátul a többlengőkaros megoldással követi a jól bevált és kipróbált formulát, bár mindkettő jelentős átdolgozáson ment keresztül.

Könnyebbek, mégis erősebbek, mint korábban, és nagyobb az oldalirányú merevségük, hogy a minimálisra csökkentsék a kerékdőlés változásának befolyását. A kovácsolt alumíniumból készült első karok 25 %-kal könnyebbek, mint a korábban használtak, és az átdolgozott segédkeret – a vákuum-présöntésű könnyűfém bölcső – is hasonló súlycsökkentést eredményez. Az első futóműhöz kapcsolódó további módosítások közé tartozik a kormánykarok megerősítése, a nagyobb első kerékagy-csapágyak alkalmazása, az üreges stabilizátor-rúd nem csupán könnyebb, de 35 %-kal hatásosabb is. A hátsó felfüggesztés esetében a súlycsökkentés a könnyebb alumínium-ötvözetű kovácsolt elemek alkalmazásából adódik, de a legfontosabb változás az, hogy a lengőkarok és a bölcső merevsége sokkal nagyobb. Az első futóműhöz hasonlóan, hátul is megnövelték a kerékagy-csapágyak méretét és könnyebb, ugyanakkor merevebb stabilizátor-rúd került beépítésre. A gyorsabb reagálású lengéscsillapítók alkalmazása javítja a menetkényelmet. Az autó teljes tömege jelentős mértékben, 97 kg-mal csökkent, annak ellenére, hogy az új autó felszereltsége gazdagabb. Ehhez a tömegcsökkenéshez hozzájárult az alumínium kiterjedt alkalmazása, pl. ebből készülnek a motorház-fedél és az ajtók. és – annak eredményeképpen, hogy a 370Z roadster-változatát már a projekt kezdetén elkezdték tervezni - a Coupéhoz képest csak 28 kg a súlygyarapodása.
A merevebb karosszéria-szerkezetből adódó pozitív változás az általánosan kifinomultabb működés és a jobb vezethetőség. A Roadster karosszériájának csavaró merevsége elöl 40, hátul 45 %-kal nagyobb a korábbi típusénál – mindez hozzájárul a dinamikus viselkedés tökéletesítéséhez. Az elektromos, sebességfüggő rásegítésű, fogasléces kormányt is módosították, hogy jobb legyen az útról adott visszajelzés és jobban reagáljon az egyenesmeneti helyzet környezetében tapasztalható holtjáték-tartományban. A rendszer nagyobb agilitást biztosít városi környezetben, autópályán haladva viszont növeli a stabilitást. A fékezési teljesítményt is javították, elöl és hátul egyaránt nagyobb átmérőjű, hűtött féktárcsák beépítésével, és változó áttételű fékpedál alkalmazásával, amely a kis sebességnél történő fékerő-adagolás érdekében nagyobb elmozdulású, de komoly lassításkor felkeményedik. Az új rendszer jobban ellenáll a fading-hatásnak (a fék hatásosságának csökkenése az ismételt fékezés miatti felmelegedés miatt), és az új fékbetétek segítik a rövidebb fékút elérését, a fékpor-képződés csökkenését, valamint a fékezés közbeni csikorgó hanghatás mérséklődését. A fékbetét anyagának továbbfejlesztése külön az európai viszonyok figyelembe vételével történt, ahol az átlagsebességek általában sokkal magasabbak, mint Amerikában vagy Japánban. A fékezés elektronikus segítségét szolgálja a legújabb generációjú ABS, az elektronikus fékerő-elosztóval (EBD) és a fék-asszisztenssel együtt.
Motor és hajtásláncA Roadster szívét a Nissan nagy teljesítményű, 3,7 l-es, V6-os, hengerenként négy szelepes, változtatható szelepműködtetésű és –nyitású (VVEL) VQ-motorja jelenti. A 2010-es modellévtől a motor teljes mértékben megfelel az Euro 5 károsanyag-kibocsátási követelményszintnek. A Z hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltóval érhető el, amely a sima fokozatváltás érdekében a Nissan teljesen új, egyedülálló szinkron fordulatszám-szabályzó rendszerével van felszerelve. Alternatív megoldásként most elérhető a sima kapcsolású, hétfokozatú automata sebességváltó a visszaváltást segítő fordulatszám-szabályzással. Az optimalizált szelep-működtetéssel a motor teljesítménye 328 LE, ami 5 %-os növekedést jelent, a legnagyobb nyomaték pedig 363 Nm-re emelkedett. A VVEL rendszerrel 6 %-kal kisebb lett az üzemanyag-fogyasztás, és azáltal, hogy a levegő/üzemanyag keverék mindenkor optimális, a motor gázreakciója is jobb lett. A VVEL rendszer kisméretű és mechanikai szempontból versenyképes kialakítású, mivel csupán 13 mozgó alkatrészből áll, feleannyiból, mint némely konkurens rendszer.

A vizsgálatok során a Nissan mérnökei 32 %-kal gyorsabb reakcióidőt mértek a VVEL rendszerrel, mint a konkurens, hagyományos szeleprugós rendszerekkel. A kézi kapcsolású sebességváltóval a 370Z üzemanyag-fogyasztása 11,2 l/100 km, CO2-kibocsátása 262 g/km, ami 9 %-kal kevesebb, mint elődjéé. Az automata sebességváltóval a fogyasztás 10,9 l/100 km, a CO2-kibocsátás 254 g/km – ez 12%-os javulást jelent. A teljesítőképesség valószínűleg megfelel a vevők többségének: Coupé-testvéréhez hasonlóan, a Roadster legnagyobb sebessége meghaladja a 250 km/h-t, (természetesen, ahol ez engedélyezett), az álló helyzetből a 100 km/h eléréséig mért gyorsítási ideje pedig a kézi kapcsolású váltó esetében 5,5 sec, automata váltóval pedig 5,8 sec. A kézi kapcsolású sebességváltó „S” kapcsolásmóddal szerelt, valamint rendelkezik a Nissan új szinkron-fordulatszám szabályzó rendszerével (SRC). Ez biztosítja, hogy a motor fordulatszáma mindig optimális, amikor a vezető fokozatot vált, és a „gázfröccsös” kapcsolás mindenkor tökéletesen végrehajtható. A tengelykapcsolón és a váltókaron lévő érzékelők figyelik a vezető mozdulatait, a fokozat-visszaváltáskor történő gázfröccs-adáskor és felfelé történő fokozatváltás közben a fordulatszám tartásakor. Amint az érzékelő a tengelykapcsoló pedál mozgását érzékeli, kiinduló állapotba helyezi az SRC rendszert, amely akkor kezd működni, ha megmozdul a váltókar. Ezt az információt a jármű sebességével összevetve, az SRC rendszer „tudja”, hogy a vezető lassít pl. egy kanyar előtt, vagy magasabb fokozatba kapcsol.
A Z Roadster Európában első alkalommal érhető el automata sebességváltóval, és a Nissan olyan sportos váltót fejlesztett ki, amely tökéletesen illik az autó jellegéhez. Miközben hagyományos automata váltóként is használható, az igazán lelkes sportos vezetők inkább tengelykapcsoló nélküli kézi váltóként használják, amikor is vagy a sebességváltó karral, vagy a kormánykeréknél elhelyezett váltófülekkel váltanak fokozatot. Ez a tény befolyásolta a fejlesztését, melynek eredményeképpen ez a leggyorsabb manuális módban működtethető automata sebességváltó. A magas szintű felkapcsolási védelmi rendszer akadályozza meg, hogy kézi üzemmódban nagy fordulatszámon automatikus felkapcsolás történjen, ugyanakkor a nyomatékváltó csúszásából adódó felesleges üzemanyag-fogyasztást is kiküszöböli. Beállítása lehetővé teszi az erős motorfék-hatást, és a gyorsítás közbeni azonnali motor-reakciót. A D állásban a sebességváltó jellemzői inkább a laza, pihentető vezetésmódhoz illeszkednek. A fokozat-visszaváltást segítő fordulatszám-szabályzás (DRM) kézi üzemmódban automatikusan gázfröccsöt ad a fokozatváltás még simábbá téltele érdekében.
FelszereltségA 370Z Roadster alapfelszereltsége igen gazdag. Beletartozik a motorindító/leállító gomb a Nissan Intelligens Kulccsal együtt, a 18 collos öntött könnyűfém kerék, a sport-fékberendezés és a viszko-kapcsolós részleges zárású differenciálzár. Az ülések elektromos állításúak, az audio/telefonrendszer kezelőelemei a kormánykeréken megtalálhatók, és alapfelszerelés a Bluetooth-kapcsolat. A puha tető kétféle színben érhető el: fekete vagy bordó, és van a Roadster kivitelnek egy egyedi színe a „bíbor”. A standard felszereltség része a hűtött szellőzésű/fűtött, fekete vagy bordó bőr/hálós ülés, a 6 CD-s prémium hangzású BOSE audio-rendszer és a sebességtartó automatika. Ugyancsak a felszereltség része a kézi kapcsolású sebességváltóhoz tartozó szinkron fordulatszám-szabályzó, valamint az emelkedőn elindulást segítő rendszer. A fontos extrák között szerepel a Nissan korszerű, merevlemezes Connect Premium műholdas navigációs és zenetároló rendszere. A 40 GB-os merevlemez sokkal nagyobb lefedettséget biztosít Európában, és eközben 9,3 GB méretű tárhellyel rendelkezik, amelybe feltölthetők a CD-gyűjtemény zenefájljai. A rendszer nagy felbontású képernyője a műszerfalon helyezkedik el, DVD-lejátszási és iPod-csatlakozási lehetőséget kínál. Külön megrendelésre elérhető a Nissan úttörő jellegű karcolásjavító védőbevonata, amely „meggyógyítja” a kisebb karcolásokat, és ezzel a karosszéria mindig újnak látszik. A látványt fokozandó, a 19” méretű könnyűfém kerekek szintén megrendelhetők. “A 370Z dinamikus teljesítményt, kényelmet, korszerű technikát és bőséges felszereltséget nyújt. Most a Roadster mindehhez hozzáadja a nyitott tetejű autózás magával ragadó élményét, de úgy, hogy a Coupé egyetlenegy tulajdonságát illetően sem kell kompromisszumot kötni” – tette hozzá Pierre Loing.
További képek a galériában