A Skoda bemutatja felfrissített Fabia és Roomster sorozatátNoha a modellek magassága nem változott, új formai nyelvezetük elsősorban szélességüket emeli ki, új orrkialakításuk pedig a Fabia és a Roomster modelleket elődeiknél egyaránt dinamikusabb és magabiztosabb megjelenéssel ruházza fel. A facelift a Genfben ugyancsak megtekinthető Scout modellsorozatra is kiterjed.

A felfrissített Fabia és Roomster megjelenését az új tervezésű hűtőrács és a háromdimenziós hatást keltő fényszórók határozzák meg, utóbbiak jóval szélesebb kialakításukkal a járművek elejének vízszintes vonalait emelik ki. Dinamikusabb orrkialakítása ellenére a Fabia mit sem veszített eleganciájából, a Roomster pedig változatlanul mindenütt vonzza a tekinteteket. Mindkét modell magabiztosabb fellépésűvé vált, érettebb hatást kelt, és emocionálisan is kifejezőbb. Népszerű formai elemeik – mint például a Roomster és a Fabia egyéniségének egyaránt fontos elemét képező, az utasteret egyfajta sisakrostélyként övező üvegfelület – természetesen változatlanul megmaradt. Mindkét felfrissített modellsorozat új alumínium keréktárcsákkal, dekoratív kerékagy-borításokkal és új színárnyalatokkal gazdagodott.
Az évekkel ezelőtt a Skoda alsó-középkategóriás kínálatának alapjává előlépett Fabia-család immár öt tagot számlál. Hozzá hasonlóan, új arculata mellett a Fabia Combi és a Roomster (MPV) is számos műszaki fejlesztéssel bővül, köztük a legkorszerűbb technikát képviselő, többségében feltöltött erőforrásokkal. A fejlesztések magját a Fabia és a Roomster széles motorportfoliója alkotja. A Skoda itt összesen hét benzines és három dízel konstrukciót kínál, a Fabia esetében a 44 és 77, míg a Roomster számára az 51 és 77 kilowatt közötti teljesítménytartományban. Az Európai Unió országaiba szállított összes motor megfelel az EU 5 kipufogógáz-szabvány előírásainak, miközben üzemanyag-fogyasztásuk és széndioxid-kibocsátásuk egyaránt különösen alacsony szinten alakul.
A Skoda fejlesztési célkitűzéseinek középpontjában motorjai teljesítményének fokozása, ezzel egyidejűleg azonban még inkább környezetkímélő üzeme állt. Ennek szellemében az 1.2 TSI benzines erőforrás (77 kW) átlagos üzemanyag-fogyasztása a kettős tengelykapcsolós, hétfokozatú DSG sebességváltóval 100 kilométerenként mindössze 5,3 literre adódik. A négyhengeres TSI-aggregát két, 63 illetve 77 kilowattos teljesítménylépcsőben szerepel a kínálatban. Mindkét változat ötfokozatú manuális sebességváltóval is rendelhető.
Az 1,2 illetve 1,6 literes dízelmotorok teljesítménye az 55 és 77 kilowatt közötti tartományt öleli fel, s mindegyikük dízel részecskeszűrővel készül. A főbb fejlesztések egyike a magasnyomású common-rail befecskendező-rendszer alkalmazása, amelynek üzemi nyomása immár az 1.600 bart is eléri. A rendkívül gyorsan reagáló piezo-injektorokkal munkaütemenként akár ötszöri befecskendezés is lehetséges. Mindennek eredményeképpen mindegyik erőforrás járása még kulturáltabbá vált, a széndioxid-kibocsátás értékeik pedig a teljes dízel kínálatban kilométerenként 110 gramm alatt maradnak. A kipufogógázok tisztításáról a Fabia és a Roomster minden dízelváltozatában fejlett visszavezető rendszer, valamint oxidációs katalizátor gondoskodik.