A Subaru Outback kapta meg a Ward’s díját, a ’2010-es Év Utastere’ címet
Az ’év Utastere’ díjat több árfekvésben és járműkategóriában is kiosztják, mint ahogyan több más címet is, amelyek a formatervet, a sokoldalúságot vagy a márka elismertségét díjazzák.
„Igencsak fellelkesített minket, hogy az Outback elnyerte a Ward’s Auto díját, a ’2010-es év Utastere’ címet”, mondta David Sullivan, a Subaru of America termékmenedzsere. „A formaterv készítése során számos ügyfelet kérdeztünk meg arról, mit várnak el az utastértől, s az ő véleményüket is figyelembe véve olyan autót terveztünk, ami nemcsak komfortos, hanem számos hasznos extrát is kínál, például elektronikus kéziféket vagy 60/40 arányban dönthető hátsó háttámlát. Ha a 2.5i CVT modellünk kedvező, 8,1 l/100 km fogyasztásához hozzávesszük még a 2 köbméter fölé bővíthető csomagteret, érthetővé válik, hogy az Outback belső terének változásait a vásárlók is értékelik: az értékesítés a tavalyi év hasonló időszakéhoz képest a kétszeresére növekedett.”
A Ward’s nyolc szerkesztőjéből álló csapat 40 autót értékelt, amelyek mindegyike vadonatúj modell volt, vagy olyan, aminek utastere alapvetően megújult ebben az évben. A járműveket – személyautókat és pickupokat – különböző kategóriákba sorolták, s ezek mindegyikében megnevezték a győztest. Emellett a Ward’s különdíjakat is adományozott a legfontosabb területeken elért kiváló eredményekért. Mivel itt a két kategória modelljei egymás ellen is versenyeztek, a bírák a kategória és az ár figyelmen kívül hagyásával is rangsorolták a mezőnyt. A döntést befolyásoló szempontok közt szerepelt az esztétika, a harmonikus formaterv, a komfort, a vezetőtájékoztató rendszerek, az ergonómia, az összeszerelés és a kidolgozás minősége, a biztonság és az általános érték.

„A biztonságra és funkcionalitásra való összpontosítás eredményeképpen sok éven át unalmas, átlagos belső terek születtek,” mondta Drew Winter, a Ward’s AutoWorld főszerkesztője. „Az idei győztesek azonban megmutatták, hogy a stílus és a szellemes formatervezés ugyanolyan fontosak egy autó belterében, mint a karosszéria esetében. Az új Subaru Outback hatékony formatervezésének köszönhetően több hely jut az utasoknak, miközben nőtt a csomagtér mérete is, sőt az előző Outbackhez képest a hátul ülők lábtere is 10 centiméterrel nagyobb,” tette hozzá Winter.
A díjakat a Ward’s Autó Utastér Konferenciájának keretében rendezett ünnepségen adják át május 19-én a dearborni Ritz Carlton Hotelben. A regisztráció részletei a www.autointeriors.com honlapon olvashatók.