Az Audi jelentős előnnyel vezeti az európai prémiummodellek piacát
A vállalat értékesítési mutatói így az első három negyedév során meghaladták a teljes esztendőre kitűzött cél szerinti ütemet, 2009-ben ugyanis az Audi összesen mintegy 900 ezer járművet tervez kiszállítani vásárlóinak. Szeptemberben 88.600 Audit adtak át, ami csupán 6,8 százalékkal maradt el a tavalyi esztendő rendkívül erős azonos hónapjától (2008: 95.136). Jelentős növekedést produkált a márka a BRIC-államok piacain, elsősorban Kínában, de az értékesítési számok az ázsiai/csendes-óceáni térség más feltörekvő piacain is jóval meghaladják a tavalyi eredményeket.
„Eladásaink az első három negyedév során egyértelműen kedvezőbben alakultak a várakozásoknál“ – jelentette be Peter Schwarzenbauer, az AUDI AG igazgatótanácsának a marketingért és értékesítésért felelős tagja. „Az Amerikai Egyesült államokban megszilárdítottuk piaci helyzetünket, míg Kínában tovább erősítettük vezető pozíciónkat, jelen értékesítési eredményeinkkel pedig ismét igazoltuk az európai prémiumszegmensben elért első helyünket. A márka így jelentősen erősödött e hónapok során.“ Amint az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) forgalomba helyezési statisztikáiból is kiderül, az Audi az új járművek tekintetében jelentős előnnyel vezeti az európai prémiummodellek szegmensét.

A teljes évre vonatkozóan Schwarzenbauer ismét a januárban megfogalmazott értékesítési célkitűzést jelölte meg: az AUDI AG 2009 során mintegy 900 ezer autót tervez értékesíteni.
A márka „második hazai piacán”, Kínában (Hong Konggal együtt) az AUDI AG a januártól szeptemberig terjedő időszak során 19,7 százalékkal, összesen 108.859 darabra növelte eladásait (2008: 90.934). Szeptemberben itt 15.249 vásárló döntött az Audi valamely modellje mellett, 36,5 százalékkal többen, mint az előző év azonos hónapja során (2008: 11.169).
A teljes ázsiai/csendes-óceáni térségben a vállalat 17,2 százalékkal, 138.523 darabra (2008: 118.178), míg szeptemberben 31,4 százalékkal, 19.501 autóra (2008: 14.842) növelte eladásait, ami Kína mellett mindenekelőtt az ausztrál, a dél-koreai és az indiai piac teljesítményének köszönhető.

Az Amerikai Egyesült államokban az Audi egyértelműen jobban teljesített a prémiumpiac egészénél, s 59.518 eladott autójával a január és szeptember közötti periódusban csupán 9,6 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszaka mögött (2008: 65.817), miközben az import prémiummodellek teljes piaca (Import High Group) 26,7 százalékkal esett vissza. Szeptemberre vonatkoztatva – 7.209 eladott autóval – az előző évhez mért csökkenés mindössze 4,9 százalékra adódott. E viszonylag kedvező eredményeivel az ingolstadti márka jelentősen növelhette piaci részesedését, ami az év első kilenc hónapja során 1,6 százalékponttal, 8,3 százalékra emelkedett. Kanadában ugyancsak erőteljes bővülés jellemezte az Audi piaci teljesítményét, ahol a négykarikás márka a január és szeptember közötti időszakban az előző évinél 25,3 százalékkal több autót értékesített (8.423; 2008: 6.720). A szeptemberi eladások összesen 1.111 darabot tettek ki, ami 17,1 százalékkal haladja meg 2008 azonos hónapjának eladásait.

Az Audi nyugat-európai exportpiacain is növekvő értékesítési eredményeket könyvelhetett el. Az év első kilenc hónapja során az összesen 278.582 darabot kitevő eladások 13 százalékkal maradtak el az előző esztendő azonos időszakától (2008: 320.371), a szeptemberi visszaesés 38.318 autó értékesítése mellett 9,0 százalékra adódott (2008: 42.119). Az Audi mindezzel felülmúlta a teljes piac teljesítményét, s piaci részesedését az elmúlt kilenc hónap során 3,7-ről 3,9 százalékra tudta növelni. Az AUDI AG elsősorban Spanyolországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában és Svájcban tudta pozícióját további piaci részesedések elhódításával erősíteni.
Németországban az Audi értékesítése 167.422 járművel a január és szeptember közötti időszakban 10,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól (2008: 186.464). Mindenekelőtt az augusztusi meghosszabbított termelési szünet következtében a szeptemberi kiszállítások 27,7 százalékkal, 16.044 járműre estek vissza.