Archívum »
Impresszum »
Médiaajánlat »
Hírdetőknek »
Jogi kérdések »

RSS
Hirlapom
Facebook

Megosztás:
Add a Twitter-hez
Add a Facebook-hoz
Add az iWiW-hez
Elektromos autó a versenypályán: a MINI E első köre a Nordschleife-n

MINI EPeter Krams, a projekt vezetője a kör után elmondta: „A Nordschleife hossza és vonalvezetése nagyon nehéz tereppé teszi a pályát, főleg egy elektromos autó számára. A MINI E Race azonban kiállta a próbát és remek kört futott. A vállalkozás célja az volt, hogy megmutassuk, mekkora potenciál rejtőzhet egy olyan környezetbarát modellben, mint a MINI E” – mondta el Krams.

Az elektromos versenyautó kormányánál a korábbi DTM pilóta, Thomas Jäger ült: „Számos versenyen indultam már ezen a pályán, azonban ilyen érdekes autóval eddig nem volt dolgom” – fűzte hozzá Jäger, aki egyébként a MINI Challenge 2006-os bajnoka volt. „Az elektromos motor teljes nyomatéka szinte hihetetlen módon már a minimális fordulaton is rendelkezésre áll, ami teljesen egyedi élménnyé teszi a vezetést. Ezt csak tetézi, hogy az elektromotorból szinte semmilyen zaj sem érkezik. Mindent összegezve ez volt eddig a legtisztább és leghalkabb köröm, amit életemben megtettem.”

Természetesen apró módosításokra is szükség volt, mielőtt az elektromos MINI-t a Nordschleife-re engedték. A MINI E Race egyedi könnyített karosszériát és bukócsövet kapott, hogy biztonságosan adhassa le teljesítményét. Ezen felül számos olyan alkatrész, mint a felfüggesztés, a fékek és a gumik is versenykörülményekre lettek hangolva. A MINI E 204 lóerős elektromotorját 5088 lítium-ion cella látja el energiával. A motoron magán nem végeztek módosításokat, szoftverét azonban a Nordschleife-re optimalizálták.

MINI EA Nürburgring-Nordschleife a világ egyik leghíresebb versenypályája. Jelenleg bárki végigmehet rajta, aki előzetesen regisztráltatja magát, az egyik legnagyobb élményt pedig az úgynevezett versenytaxizás nyújtja, amikor egy rutinos versenypilóta versenyautóval viszi körbe a jelentkezőt. Ez a pálya ad otthont a legendás nürburgringi 24 órás versenynek is, amelyen a BMW Team Hungary with EfficientDynamics (http://bit.ly/BMWTeamHU) is indul, idén május 15-16. között.
További képek a galériában