Ismét együtt a SEAT és Shakira
Együttműködési szerződést írt alá a SEAT és Shakira, amelynek értelmében a spanyol gyártó lesz a nemzetközi popsztár elkövetkező európai koncertturnéjának fő támogatója. A megállapodás nyomán a SEAT fiatalos, sportos imázsa Shakira kivételes zenei tehetségével párosulhat, aki jelenleg éppen legutóbbi, "She Wolf" albumának sikerét élvezheti. A kolumbiai születésű énekesnő ezzel európai turnéja során mindvégig a SEAT különleges nagyköveteként jelenik meg.
A SEAT és Shakira között létrejött megállapodás emellett egyfajta oktatási támogatásról is szól, a spanyol autógyártó ugyanis a Pies Descalzos (Mezítláb) Alapítvánnyal is szoros együttműködést épít ki. E szervezetet Shakira mindössze 18 esztendősen alapította, s célja a különösen szegény sorsú gyerekek iskoláztatásának elősegítése.
Ez mindenesetre már nem az első alkalom, amikor a SEAT és Shakira összefogott a jó ügy érdekében. 2007-ben szintén a spanyol gyártó szponzorálta az énekesnő "Oral Fixation" albuma nyomán szervezett európai koncertturnéját, többek között Oslo, Prága, London, Párizs, Stockholm, Budapest és Berlin helyszínekkel. A SEAT azon jótékonysági kampányban is élen járt, amely során több mint 100 ezer euró gyűlt össze a Pies Descalzos Alapítvány számára. Shakira egy lila SEAT Leont látott el aláírásával, amely SEAT Leon Pies Descalzos néven a Shakira alapítványát egy-egy euróval támogatók között kisorsolt nyereményautóként jelent meg a Barcelonai Autószalonon.
