Itt az új Seat Ibiza IBZ
Az igazi kihívást az jelentette, hogy az Ibiza kifejezetten fiatalos és sportos karakterét ezúttal egy kombi modellben fogalmazzák meg a tervezők, mégpedig megnövelt méretek és csomagtér mellett. Luc Donckerwolke, a SEAT vezető formatervezője mindenesetre szabad utat engedett az új modellről alkotott esztétikus és praktikus víziójának, s csapatával olyan funkcionális, egyben vonzó megjelenésű formavilágot alkotott, amely a kényelem és a bőséges térkínálat erényeit harmonikusan ötvözi a SEAT oly jellegzetes sportosságával. Az innovatív és kifejező formai nyelvezet intenzív érzelmeket ébreszt, míg a legkorszerűbb technikák, illetve a kívül és belül felsorakoztatott számos, semmi mással össze nem téveszthető stíluselem együttesen egészen egyedülálló fellépést kölcsönöz az IBZ számára.
A koncepciómodell elején a SEAT formatervezői a márkára jellemző „Arrow Design” koncepcióját fejlesztették tovább: a motorházfedél közepén húzódó hangsúlyos vonal még intenzívebb dinamikával ruházza fel az Ibiza jól ismert arculatát. A fényszórók korszerű LED-technikával szerelt, belül gyémántalakzatot formáló háza felett összevont szemöldököt idéző, hangsúlyosan kiemelt vonal fut végig.
Ugyancsak újdonság a méhsejt-lamellázattal kialakított, alumíniumszegélyű hűtőrács, amely – az Ibiza CUPRA megoldásához hasonlóan – még inkább kiemeli az alatta kiformált, puritán stílusú légbeömlő nyílásokat. Az „Arrow Design” hegyének motívumát az új, az első világítóegységekkel párhuzamosan futó vonalak hangsúlyozzák tovább, amelyek a lökhárító alsó részén nyitott, nagyméretű középső nyílásban végződnek. Az orr harmonikus designját két, szintén e területen ívelő alumínium díszléc teszi teljessé.
A jármű elejének további karakteres elemei a LED-technikát alkalmazó, új design szerint kialakított fényszórók. Hegyes szögben összefutó vonalaikban a teljes sárvédőn és az első ajtók középső részén végigfutó „Dinamikus vonal” („Dynamic Line“) folytatói, egészen az autó elejéig. A fényszórók belső felépítése a tompított fény innovatív rombusz-konfigurációjából, illetve a távolsági fény ezt körülvevő, kisebb rombuszok alkotta sávjából áll. Ezeket két sajátos profil emeli ki, amelyek közül a felső a nappali világítást, míg az alsó az irányjelzőt foglalja magában.
Következetesen sportos kombiA SEAT legújabb prototípusának „Brillant kék” árnyalata még inkább kiemeli karosszériája dinamikus kisugárzását. Kifejező orráról a tekintet szinte akaratlanul az autó tetejének régiójába, az utasteret fénnyel elárasztó, nagyméretű panorámatetőre vándorol.
Az oldalsó LED-technikájú irányjelzők szintén mindjárt az első pillantásra feltűnnek. Ezeket a külső tükrök új tervezésű házába építették, amelyek immár jóval karcsúbbakká váltak, s két különálló tartóval csatlakoznak az ajtóhoz. A tartók és a ház pereme egyaránt alumíniumból készült, s tökéletesen harmonizálnak a karosszéria további alumínium elemeivel.

A tanulmánymodell oldalnézetét öt kettős küllővel, közepén pedig a SEAT domborműszerűen kiformált „S” emblémájával kialakított, 19-colos könnyűfém keréktárcsák határozzák meg, amelyeket 235/35 méretű, alacsony keresztmetszetű gumiabroncsokkal szereltek fel. Az IBZ koncepció további karakteres eleme a hátsó kilincsek a Leont idéző, a hátsó ablakkeretekbe rejtett megoldása.
A csomagtér-ajtó kialakítása minden más autótól egyértelműen megkülönbözteti a SEAT tanulmánymodelljét, a közvetlenül a rendszámtartó felett húzódó, mély rakodóperem ugyanis teljesen új megoldást jelez. A nagyobb felületű hátsó szélvédő optimális kilátást biztosít hátrafelé, a felső légterelő pedig – a tanulmány további hatásos stíluselemeként – a tető ívével harmonikusan egybeolvadva a harmadik féklámpát is magában foglalja.
A csomagtér-ajtót felemelő, kifejezetten kényelmesen kezelhető mechanizmus nyitója a SEAT e modellje esetében is a felbillenthető márkaembléma alatt kapott helyet. Középen alatta jól látható a prototípus egyedi jelzése: IBZ.
A
far atletikus megjelenését markáns vállöv és hátsó lámpatestek hangsúlyozzák. Utóbbiak a fényszórókhoz hasonlóan szintén LED-technikával készültek, s ugyancsak a domborműveket idéző térhatással emelik ki a hátsó fényforrások csíkját. Ezek felülről lefelé a következő sorrendben helyezkednek el: helyzetjelző, féklámpa, tolatólámpa majd az irányjelző.
A far alsó lezárását egyfelől az új kialakítású hátsó lökhárító – amely rendszámtartójának világítását a csomagtér-ajtóba integrálták a tervezők –, másfelől pedig a két határozottan sportos, oldalt elhelyezett, alumíniumborítású kipufogó-végcső alkotja.
Stílusos térkínálat
A SEAT Concept IBZ beltere nem csupán nagyvonalú térkínálata révén tűnik ki, a tervezők a legkisebb részletnek is nagy figyelmet szentelve egyaránt funkcionális, praktikus és mindenképpen vonzó megoldásokkal alakították ki.
A teljes utasteret speciális sávok osztják fel, amelyek összefüggő rendszere előre meghatározott módon tereli a fényt. Ezek a teljes műszerfalat, illetve az ajtókárpitokat egyaránt behálózva extravagáns fényeffektusokról gondoskodnak.
A „Magnolia“ belső árnyalat világos tónusával szintén a tágas térérzetet erősíti, míg a műszerfalat részben ugyancsak „Magnolia“ szarvasbőr borítja. Ez az anyag jelenik meg a műszeregység alatt, az ajtók és az oszlopok borításán, illetve a mennyezet kárpitján is.
Az új formavilágú ülések integrált fejtámlákkal és bőr-szarvasbőr kombinációjú kárpittal készültek, mégpedig a műszerfaléval megegyező színárnyalatban. A díszvarrások kékje a karosszéria színére rímel.
Az ugyancsak bőr-szarvasbőr bevonatú, négyküllős kormánykerék karimáján oldalt speciális formák könnyítik a fogást, alul pedig lapított kialakítású. Közepét tekintélyes márkaembléma emeli ki, míg az alsó küllőt „IBZ“ felirat díszíti. A kormány mindkét oldalán kapcsolók két multifunkciós csoportját alakították ki.
E kifejezetten sportos vonalat a kombinált műszeregység folytatja, amelyben balra a fordulatszámmérő, jobbra mellette pedig az analóg és digitális kijelzést egyaránt nyújtó sebességmérő helyezkedik el. A fennmaradó mezőben a navigációs berendezés, a fedélzeti számítógép, valamint a jármű további rendszereinek információi jelennek meg.
A légkondicionált levegő hatékony elosztásáról négy, a műszerfalba integrált, alumíniumszegélyű légbefúvó nyílás gondoskodik. Hasonlóképpen innovatív és tekintetet vonzó megoldás az alumínium díszítőberakások és a „Glossy fekete” elemek sajátos kombinációja, amely egyfajta megvilágított középvonalként a teljes műszerfalon, illetve az ajtókárpitokon is végigfut. A középső tartományban kapott helyet az audio-berendezés és az iPhone kijelzője, amely számára a középkonzolban egy speciális tartót alakítottak ki.
Szintén a középkonzolon sorakoznak a légkondicionáló kezelőelemei, amelyek ezúttal újszerű, puritán design szerint jelennek meg, ám természetesen továbbra is minden megszokott funkciót kínálnak. Mellettük a már említett iPhone-tartó, majd a sebességváltó bőrmandzsettával kisegészített karja, valamint gombok alkotta kezelőfelület helyezkedik el, egyebek mellett a vészvillogó, a központi zár, az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) kikapcsolásának, a gumiabroncs-nyomásellenőrzés és az ülésfűtés funkcióival. A középkonzol mindemellett számos különböző rakodóhelyet is kínál, de helyet biztosít az elektromos rögzítőfék billentyűje és a kiszálláskor kivehető, praktikus rekeszt rejtő, szövetborítású középső kartámasz számára is.
Az ajtókárpitok kialakítása a szarvasbőr-borítással és a kartámasz alatti alumínium díszítőberakással a műszerfal anyagait és designját idézi. Első pillantásra feltűnnek az alumínium belső kilincsek, illetve a hangszórók szintén ebből az anyagból készült szegélygyűrűi.
Tágas és praktikus csomagtér
A SEAT Concept IBZ nagyméretű, több mint 410 literes csomagtartót kínál, ami a hátsó ülések lehajtásával jelentősen tovább bővíthető. Ezzel teljes egészében sík padlófelület jön létre, amely egészen az első ülések háttámlájáig húzódik. A csomagtér a hátsó ülések lehajtása nélkül, illetve azt követően egyaránt egészen a tetőig megpakolható.
Az alacsonyan húzódó rakodóperem egyszerű be- és kirakodást tesz lehetővé, a SEAT Concept IBZ hátuljában pedig semmi sem szóródhat szét: az oldalsó szatyorakasztó kampók és hálók minden apró tárgynak ideális helyet biztosítanak.
A Concept IBZ háromrészes csomagtér-padlózata kényelmesen összehajtható, egy második, rejtett rakodórekesz felé téve szabaddá az utat, amely alatt a pótkerék és a szerszámkészlet számára is még mindig elegendő hely áll rendelkezésre. A csomagtartóban így mindig tökéletes rend tartható.
A magas színvonalú kidolgozási minőség a csomagtér tekintetében is az egyik legfontosabb elvárásként jelent meg, borítását alapvetően bőr alkotja, oldalfalain „Magnolia“ szarvasbőrrel.
Az Ibiza-sorozat harmadik tagjaAz Ibiza Concept IBZ formájában a SEAT már a 2010-ben a piacra érkező, jövőbeni kombi változatra kínál kitekintést. Ezzel a spanyol gyártó a továbbiakban is folytatja termékoffenzíváját, amellyel a legfrissebb és legélénkebb modellpalettát mondhatja magáénak. Az Ibiza ennek megfelelően széles és attraktív motorválasztéka, innovatív designja és kiemelkedő minőségi színvonala révén 25 esztendős jubileuma évében ismét szegmense élén jár.
Az Ibiza Concept IBZ 4,22 méteres hosszúságával, illetve a bázismodell szélességével és magasságával egyértelműen kompakt méretekkel rendelkezik, a szélesebb hátsó ajtókkal pedig a hátsó ülések is még könnyebben elérhetővé váltak.
Mint a SEAT minden modellje, az új Ibiza Concept IBZ szintén fiatalos designja és sportossága révén tűnik ki vetélytársai közül, egyaránt ideális autóként a sok csomaggal utazó családok, illetve minden további, ugyancsak tágas csomagtartót igénylő vásárló számára.
További képek a galériában