Mitsubishi ASX - A fordulat autója
A piac hosszú távú fejlődését szem előtt tartva, illetve az európai vásárlók nagyon is egyértelmű reakcióinak birtokában az MMC úgy döntött, hogy többé nem egy SUV-modellekre alapozó márka lesz, amelynek korlátozott a ‘normál’ személyautó kínálata, hanem a különleges, környezetbarát személykocsikra és crossoverekre összpontosít, miközben megtartja jelenlétét az ‘autentikus terepjárók’ szektorában is.
Miközben a nagyszerű képességekkel bíró, örökzöld Pajero/Montero/Shogun 4x4-esek és az L200 haszonjármű sorozatok célcsoportja szükségszerűen a profi felhasználók, elkezdett formálódni a márka megújított és kiterjesztett személyautóinak palettája is. Valamennyi új modell modern alapokra épül, s piaci pozicionálásuknak megfelelő környezetbarát technológiákat kapnak.
Továbbfejlesztveúj személyautói mellett MMC most a közúti crossoverek új családját mutatja be: az egyre több résztvevő által keltett piaci hullámot meglovagolva ezek a modellek is szélesítik a Mitsubishi közúti palettáját. A crossoverek mezőnyében 2005-ben mindössze két modell szerepelt, ám idén a számuk már várhatóan 12 és 15 között lesz, s mindezt az értékesítési adatok is alátámasztják – 2005-ben ebben a szegmensben 104.000 autót adtak el Európában, 2010-re viszont már 485.000 darab értékesítését várják.
A Mitsubishi Motors crossoverei a hagyományos személyautók vonzó alternatívái, amelyekben fellelhető a márka sportosabb, 4x4-es öröksége, a különleges jelleg és vásárlók speciális értékelése.
E modellek révén a Mitsubishi új vevőkhöz jut el; a közelmúltban átdolgozott Outlander átcsábítási rátája például 82 százalékos, s ez azért lehet így, mert az európai vásárlók (2) az Outlandert a D-kategóriás kombik és sportkombik vonzó alternatívájának látják, s nem középkategóriás SUV-ként tekintenek rá. Az ilyen eltolódások új jelentést adtak a Mitsubishi márkanévnek a piacon.
Voltaképpen ez a szemlélet formálta át az Outlandert, hogy aztán modellciklusa közepén jelentős mértékű evolúción átesve érettebb, céltudatosabb, közútra tervezett, de mindenféle időjárásra felkészített közepes méretű crossover legyen, amelynek vevőköre többre értékeli személyautós dinamizmusát és egyterűkre emlékeztetően rugalmas utasterét, mint terepképességeit.
Ma a Mitsubishi Motors ezt a koncepciót egy kategóriával lejjebb, a C-szegmensben is megvalósítja, hiszen bemutatja az Outlander kisebb és sportosabb testvérét, a teljesen új ASX kompakt crossovert. A Mitsubishi Motors globális, de régiókra specializált új modelljének neve ASX (3), míg az elsőként Japánban bevezetett változat (2010. február) az RVR nevet kapta. A genfi premiert követően az ASX 2010 tavaszának végétől kezdve lesz kapható Európában.
A cX koncepciótól az ASX valóságáigA cX tanulmányautóhoz hasonlóan különleges “Kawasemi kék” fényezéssel (1) kiállított új Mitsubishi ASX a Concept-cX bemutatóautó sorozatgyártású verziója. A tanulmányautót a 2007-es Frankfurti Autószalonon lepleztük le, és sikeres fogadtatása meggyőzte a Mitsubishi vezetőit, hogy sorozatgyártású modellt kell belőle készíteni.

A közel 20 cm-rel hosszabb (4,295 m szemben a tanulmány 4,11 méterével), kicsit magasabb (+ 6,5 cm) és szélesebb (+ 2 cm) ASX hátsó ajtaja az optimális térkihasználás érdekében meredekebben áll, ám összességében az ASX megőrizte a cX koncepció alapvető formai elemeit, illetve a személyautósan magabiztos kiállást.
A tátongó vadászrepülős hűtőmaszk utalás a Mitsubishi Heavy Industries, Ltd. F-2 vadászrepülőjére, s immár a Mitsubishi Motors szinte valamennyi európai modelljének (Colt, Lancer és Outlander) védjegye. A személyautós megközelítés kulcsfontosságú irány volt a Mitsubishi formatervezői számára: nem volt rajtuk nyomás, hogy SUV-szerű formatervet készítsenek (erre a Pajero/Montero/Shogun és az L200 jelenléte miatt nem volt szükség), ezért továbbfejleszthették a cX tanulmány saját formanyelvét, s egy kevésbé megosztó, de azért határozott kiállású, kifejező és alaposan kidolgozott ’sportos ferdehátút’ alkottak.
A cX tanulmány ’kompakt ék alak’ formai koncepcióját megtartva a tervezők optimalizálták a teljes formát, maximálisan kiaknázták a 14,5 cm-rel hosszabb tengelytávot (2,67 m szemben a tanulmány 2,525 méterével), és alacsonyabb, jobban egyensúlyban lévő sziluettet alakítottak ki, amelybe jobban integrálták a dudorodó kerékjárati íveket. Ennek megfelelően a tetővonal most úgy fut az autó hátulja felé, hogy optimalizálja az aerodinamikai teljesítményt (Cd: .32), illetve hogy kiemelje a modell dinamikus profilját.
Elöl a vadászrepülő-hűtőmaszk azonos a Lancerével vagy az Outlanderével. ám az ASX-en vastagabb keret övezi, amely maga is egybeolvad a motorházfedéllel. A motorházfedél kettős domborítása két célt szolgál: a vezető jobban látja az autó elejét, és így javul az autó kezelhetősége szűk helyen, másrészt így a rövidebb első túlnyúlás ellenére is jobb lehet a gyalogosvédelmi teljesítmény.
Hátul az volt a cél, hogy alacsonyabb és szélesebb legyen a sziluett, ugyanakkor az autó a rövid túlnyúlás ellenére se hasson darabosnak. Ezért kapott éles, aerodinamikai élt a hátsó lámpa alja, ezért döntöttek a hátsó lámpatestek, illetve ezért van széles, trapéz alakú bemélyedés a két lámpa között a rendszám számára.
A “Kawasemi” a japán halászmadárra utal, amelynek tollazata türkizkék, s a létező legtisztább vizek forrásánál él: az erőteljes jelkép az MMC hozzájárulása a fenntartható fejlődéshez.
Dinamikus minőségAz utastérben is folytatódik a határozott, sportos elegancia; itt a hangsúly a formára, a kárpitozásra és az anyagokra került, nem pedig az SUV-kban megszokott fantáziavilág végtelen variálására.

A külsővel harmóniában lévő kabin a ’dinamikus minőség’ egyértelmű érzését kelti – ezt fejezi ki az árnyékolóval ellátott műszeregység, amely azonos az Outlanderével, míg a műszerfal körüli puha anyag egészen rányúlik az ajtókra. Az ezüstszínű dekorációs elemek az audiorendszer két oldalára és az ajtók belsejére kerültek.
Az olyan elemek, mint a váltókar körüli krómozott gyűrű, vagy a motorkerékpárok által ihletett ezüstszínű betétek a középkonzol két oldalán és a műszerek körül a meglepetés erejével hatnak.
Az anyagokat is úgy válogattuk meg, hogy a megfelelő tapintást és látványt nyújtsák. Bár a belső tér koncepciójának alapja egyszínű fekete, a felületek és az anyagok kontrasztos alkalmazása dinamizmust generál.
éppen ezért rendkívül nagy figyelmet fordítottunk azokra a helyekre, ahol az utasok megérintik a belső teret. így hoztuk létre azt az újfajta, kéttónusú, párnázott felületet, amelynek kontrasztos egyenetlenségei sportos hatást keltenek.
Ugyanez a megközelítés volt érvényes az üléshuzatra is, amelynél a Mitsubishi tervezői és a textiliparban dolgozó partnereik olyan új, ’dombornyomott’ anyagot hoztak létre, amely fokozza a sportos, dinamikus minőség érzetét, illetve a visszafogott, fekete belső tér látványos, háromdimenziós vizuális eleme. Dupla öltéssel varrt bőrkárpit is rendelhető – a piactól és a modelltől függően.
Lancer + OutlanderAz MMC legújabb fejlesztésű modellje, amely a Project Global padlólemezre épül, az ASX crossover. Az újdonság megpróbálja ötvözni a Lancer személyautós jellegét az Outlander magas üléshelyzetével, használati értékével és intelligens, elektronikus vezérlésű összkerékhajtási rendszerével.
Az Outlander 2,67 m hosszú tengelytávjára épülő, de annál 34,5 cm-rel rövidebb ASX szükségszerűen megkapta az Outlander szerkezeti elemeinek jelentős részét, illetve alapvető felépítését (MacPherson első felfüggesztés, multi-link hátsó futómű), ám mindezt természetesen a kisebb és könnyebb modellhez hangoltuk.
Említésre érdemes újdonság az elektromos szervokormány bevezetése, amely tovább csökkenti az emissziót. A kormányoszlop immár négy irányban állítható, s ez a funkció első ízben jelenik meg a Mitsubishi Motors jelenlegi járműpalettáján.
Alacsony emissziójú MIVEC dízelmotorAz MMC alacsony környezeti terhelésű stratégiájának legújabb fejlesztésében, az ASX-ben mutatkozik be az alumíniumból készült, DOHC tizenhat szelepes, négyhengeres, common rail, közvetlen befecskendezéses “alacsony emissziójú” Euro 5-ös dízelmotorja, amelyet a Mitsubishi Motors Corporation és a Mitsubishi Heavy Industries, Ltd. (MHI) közösen fejlesztett ki. Az MHI többek között az ipari és a hajómotorok, illetve a gázturbinák fejlesztésének területén megszerzett hatalmas szakértelmével járult hozzá az eredményhez.

A kezdetben 1,8 literes változatban kínált – először az ASX-ben, majd 2010 második felétől a Lancer családban megjelenő –, 4N13 jelű gép a jelenlegi benzines MMC motor leszármazottja, és olyan innovatív technológiákkal zsúfoltuk tele, mint az új, változó geometriájú turbófeltöltő és a nagy hatékonyságú égési jellemzők. Ezek annak eredményeként születtek, hogy az MMC felhasználta az MHI saját elemzési technológiáját.
A technológia egyik része a Mitsubishi saját fejlesztésű MIVEC változó szelepvezérlési rendszere, amelyet a világon elsőként alkalmazta dízelmotorokban.
A rendkívül éles verseny által jellemzett európai piacon, az erős riválisokkal szemben stratégiai fontosságú a kiemelkedően sima járású, 1.798 cm3 lökettérfogatú, “4N13” jelű és alacsony emissziójú Mitsubishi MIVEC dízelmotor, amelynek környezetvédelmi teljesítményét tovább fokozza a minden változatán alkalmazott ClearTec alacsony CO2 emissziójú csomag.
A benzinmotort kedvelő vevők számára az ASX-et az új, 1,6 literes DOHC tizenhat szelepes MIVEC motorral kínáljuk: ez is házi fejlesztés, a Mitsubishi Coltban található 1,5 literes Mitsubishi blokk alváltozata. Az ASX-be szerelt erőforrások is megkapják a teljes ClearTec csomagot és ötfokozatú manuális váltóművel lesznek összekapcsolva.
Egy nappali stílusaA nappalira emlékeztető érzés elsősorban az ASX panoráma üvegtetejének köszönhető. Ilyet első ízben alkalmaz a Mitsubishi. A nagyméretű (954 x 860 mm) UV-szűrős üvegpanel nappal (napfénytetőként) és éjszaka (holdfénytetőként) egyaránt élvezhető, s körülötte ’Holdfény’ LED-világítás látható. Ehhez a panoráma üvegtetőhöz szériatartozék az elektromos állítású árnyékoló.

Már az alapváltozatban is szériafelszerelés lesz a rádiós CD-lejátszó MP3 funkcióval, AUX-in csatlakozóval, 4 hangszóróval, a manuális klímaberendezés, a hét légzsák, az Aktív stabilitáskontroll és a Kipörgésgátló, stb.
A magasabb felszereltségi szinteken automatikus klímaberendezés, eső-, és sötétedésérzékelő, sebességtartó automatika, multi-funkciós kormánykerék, hátsó tolatóradarok, Bluetooth™ és USB csatlakozás, sötétített üvegezés, Super HiD “széles látószögű” xenon fényszórók, kulcs nélküli nyitás és motorindítás, bőrkárpitozás, Mitsubishi Multi-Kommunikációs Rendszer HDD-alapú navigációs rendszerrel és zenei szerverrel, Rockford Fosgate™ Premium audiorendszer (stb.) szintén része lesz az ASX felszereltségének.
További képek a galériában