Túl nagy az optimizmus a zöld autók sikeres jövőjében
"A zöld autók tekintetében feltehetően túl nagy az optimizmus. Gazdasági téren még nem elég vonzók az átlagos vásárló számára, az eladásoknak talán 3 százalékát képviselik" - mutatott rá a David Cole, Center for Automotive Research autóipari kutatóintézet igazgatója.
A Nissan az Egyesült államokban mindössze 9700 darabot adott el a 2010 végén forgalomba hozott Leaf elektromos autóból, a General Motors pedig tavaly decemberig csak 6400-at a Volt nevű hibridautóból, messze elmaradva az első évre kitűzött 10 ezres eladási célszámtól. A
Volt sajtója sem volt túl jó az elmúlt hónapokban, mivel az amerikai hatósági tesztvizsgálat során három akkumulátor is kigyulladt.
Az amerikai kormány azzal igyekezett ösztönözni ezeknek az autóknak a fejlesztését, hogy az Egyesült államokban gyártandó hibrid- vagy elektromos autókhoz biztosított támogatást, ám Cole szerint "a technológia még nem alkalmas igen nagy számú gépkocsi gyártására". A hibridautók két meghajtó erőforrást tartalmaznak, "ami szükségszerűen növeli árukat" és számos fogyasztót elriaszt, jegyezte meg Michelle Krebs, az Edmunds.com szakportál elemzője.
Sergio Marchionne, a FIAT és a Chrysler főnöke Detroitban megismételte kételyeit az elektromos autók jövőjével kapcsolatban, mivel véleménye szerint ezek a termékek magas áruk, továbbá a lítiumos akkumulátorok korlátozott hozzáférhetősége miatt a kínálatnak csupán egyik csücskét képezhetik.

"Pillanatnyilag az utánpótlás a probléma, az akkumulátorok képezik a szűk keresztmetszetet, mivel Japánból kell importálni őket" - ismerte el Carlos Ghosn, a Renault-Nissan vezetője, hozzátéve: "A problémát úgy próbáljuk megoldani, hogy a Leafet és akkumulátorát az Egyesült államokban fogjuk előállítani".
A Nissan számára, amely francia partnerével, a Renault-val együtt mintegy 4 milliárd eurót fektetett be az elektromos autó fejlesztésébe, mindez komoly kihívás. A Renault-Nissan összefogás 2017 kezdetéig nyolc ilyen típusú modellt kíván piacra dobni, részben személy-, részben haszonjárműveket. A
Nissan Leafet jelenleg csupán hét amerikai államban forgalmazzák, de 2012-ben már az Egyesült államok egész területén hozzáférhető lesz, ezért a Nissan az eladások megduplázására számít.
További cikkek Még sportosabb formaterv, még komolyabb menetdinamika - Hyundai Genesis Coupe A BMW K 1600 GT nyerte az „International Bike Of The Year 2011” díjatA Mercedes-Benz S- és M-osztály a legkörnyezetbarátabb modellek