"Nagykacsa" - Citroen C3 Picasso
Vanak kollégáim, akik szerint a kocsi kísértetiesen hasonlít a Kia Soul-ra, én azonban ezzel nem értek egyet. Szerintem a C3 Picasso dizájnja egyedi, még ha maga a forma persze hasonlít is a kategórián belül a vetélytársakra. Elölről kifejezetten jól néz ki a kocsi, hátulról viszont - a tapasztalatok alapján - már megosztja a népeket. Ugyanakkor minőségben nagy az előrelépés. A kocsi azt a színvonalat képviseli, amit eggyel feljebb a C4 Picasso, ráadásul a C3-hoz amúgy sincs sok köze, mert már a következő generációs C3 (és egyben a Peugeot 207) alapjaira építkezik. A C4 Picasso-rokonságot az is mutatja, hogy az A-oszlopnak ebben a kocsiban is két "szára van, köztük üveggel. Ez természetesen azért van, hogy a kilátást kereszteződésekben vagy kanyarodáskor segítse.

Az utasteret egyértelműen a kerekített téglalapformák uralják, hiszen ilyen a műszerfal tetején elhelyezett kijelzőegység illetve a szellőzőrostélyok is. A kocsiban aránylag sok a kis tároló rekesz, amelyek között új a kesztyűtartó és a kormány felett elhelyezkedő két kis vájat. Az ülések aránylag kényelmesek és a hatalmas extraként kapható üvegtető egészen a hátsó ülésekig nyúlik, így kellemes hangulatot biztosít a bent ülőknek.
A csomagtartó alapban 385 literes, ami kifejezetten jó, de a hátsó üléssor előrehúzásával könnyedén félköbméteressé alakíthatjuk.
Tesztautónkban a gyengébbik 1.6-os HDi motor volt, amely 90 lóerős. Ez alacsony fordulaton is jól húz és pont elégnek bizonyult ehhez a kasztnihoz. Mondjuk, ha egy kicsivel is gyengébb lett volna, akkor már húztuk volna a szánkat. Városon kívül 5.3 litert fogyasztott a kocsi, városban pedig 6.7-et. Ez igazán nem rossz - főleg annak tudatában, hogy csak ötsebességes váltó csatlakozik az erőforráshoz, ami néha kicsit kevésnek tűnik. A215 Nm-es maximális nyomaték bőven elegendő az autóhoz és alacsony fordulaton sem nyomatékszegény a motor. Egyszóval az erősforrást nagyon eltalálták a franciák ehhez a C3 Picassohoz.

Ugyanakkor a kocsi alapára ezzel a motorral 4 780 000 forint, ami elég drága. Még a vetélytársak között is az egyik legdrágább választás, én ráadásul soha nem adnék ennyit egy ekkora autóért. Ha viszont kategórián belül nézzük, akkor az egyik legbarátságosabb és legdögösebb modellről beszélünk.
További képek a galériában