Ideális - Volvo V70 2.0D
Mikor meghallottam, hogy V70 kétliteres dízelmotorral, akkor kicsit elszörnyülködtem. Aztán kezdtem egyre inkább várni, minél többször eszembe jutott, hogy a Ford Mondeoban is kitűnően muzsikál ez a motor. A kocsihossza 4.8 méter, szélessége pedig 186 centi, vagyis igazi behemót. De gyönyörű behemót - olyan, mint Shrek! Maga az autó egyébként nem változott semmit az új generáció megjelenése óta. Vagyis továbbra is jellemző rá, a nagy komfort, a nagy méret, az igényes anyagok és az igényes összeszerelés. A műszerfal, az ülések, a műszerek még mindig ugyanazok, amelyeket jól ismerünk. Hátul nagyjából ugyan annyi hely van, mint elöl, vagyis kényelmesen tud utazni benne a család, akár nagyobb gyerekekkel is.
Az újdonság tehát a 4-hengeres common-rail dízelmotor. Ez136 lóerőt tud, és meglepően jól mozgatja az 1.7 tonnás autót. A sima 2.4-es dízelmotor ugyebár 163 lóerős, tehát ez az oka annak, hogy a Volvo nem egy160-170 lóerős kétliteres motort rakott a V70 orrába. Ezt jól is tette, hiszen pont a V50-ben is megtalálható 135 lovas dízel hiányzott a V70 kínálatából.
A kétliteres dízelmotor már alacsony fordulaton is jól mozgatja a V70-et, bár 1500-as fordulat alatt tetszhalott. Ugyan aszfaltot szaggatni nem fogunk vele, de még a hasonló motorral szerelt kisebb autókkal is tudjuk tartani a lépést könnyedén. Mindezt ráadásul roppant meglepő módon mindenféle erőlködés nélkül teszi. A váltó nagyon jól kacsolgatható, jól vezették meg a kart, nehéz mellékapcsolni. Az áttételezés azonban már nemideális, de ez egy kis áldozat a V70 2.0D oltárán. Városban közlekedve nem nagyon lehet ötödikbe felkapcsolni, mert leesik a már említett 1500 köré a fordulat és vissza kell kapcsolni ahhoz, hogy haladni tudjunk megint. Van egyébként egy hatodik fokozat is, amely autópályán nagyon jól jön. Ennek persze része van a zseniális fogyasztásban is, amely 7.4 liter voltesetünkben. Nagyjából fele-fele arányban mentünk vele városban és lakott területen kívül - többnyire autópályán. Ez azért is meglepő, mert alsó-középkategóriás kétliteres dízellel szerelt autók szoktak ennyit fogyasztani.

A családi kombi futóműve hozza a Volvo-s színvonalat, vagyis nagyon komfortos, de ugyanakkor, ha apuka éppen egyedül utazik és kedve támad kicsit húzósabban venni a kanyarokat, akkor a V70 - annak ellenére, hogy kombi - ebben is partner. és ha már a családi kombit említettem: a csomagtartó575 literes, ami önmagában is nagy, de ráadásul arra is figyeltek a mérnökök,hogy ne legyen hepehupás a csomagtér, így nagyon könnyű bele pakolni. Emellett különféle kampók és egyéb rögzítő herkentyűk segítik, hogy ne csúszkáljon a csomag akkor sem, ha nincs tele a puttony. Momentum felszereltségtől az alapfelszereltség része az elektromosan nyitható-csukható csomagtérajtó (125000 forint). Erre érdemes áldozni, mert, ahogy az az autó egészére is igaz: van benne anyag, vagyis kell erő a lecsukásához.
Autónkban voltak egyéb extrák is: ilyen a szervokormány, amelynek rásegítési erejét 3 fokozatban állíthatjuk (60 000), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (190 000), ami ha sokszor kell, hogy jelezzen, akkor egy kis kávéscsésze megjelenítésével jelzi, hogy pihenni kellene - vagy legalább is kávézni. Volt az autóban Bluetooth kihangosító is a mobilhoz, amit már régóta hiányoltunk, mert egy ideig csak olyan kihangosítót rakott a Volvo az autóiba, amelyeknél a SIM-kártyát be kellett rakni a kesztyűtartóban lévő kis tartóba. Az adaptív tempomat szintén nagyon jó dolog, hiszen így ha bekapcsoljuk a tempomatot és az előttünk lévő autó lassít, akkor a mi automatikánk is ezt teszi. A kétzónás klíma illetve a CD-s rádió alap. Az autóban számtalan légzsák, menetstabilizáló és nagyon sok passzív biztonsági berendezés van. éppen ezért érthetetlen, hogy az autói biztonságát fennen hirdető Volvo miért kér 15 000 forintot azért, hogy kikapcsolható legyen az utas oldali légzsák valamint 25 000-et a hátsó gyerekzárakért.

Ettől eltekintve az autó ára igen baráti. Mindössze 9 450 000 forint a kocsi alapára, ami azt jelenti, hogy mindössze 100 000 forinttal drágább, mint a hasonló méretű benzines. A legkisebb Volvo, a C30ugyanezzel a motorral 5 890 000, vagyis kb. 3 és fél millióval drágább a V70. Nálam most a V70 2.0D az, ami a Volvo palettáján ár/érték arányban viszi a pálmát - a fentiek után szerintem, nem kell magyarázni, miért.
További képek a galériában