Korda Gyuri Autója - Ford Focus RS
Annak idején a Focus ST volt a csúcs. Bevallom, nagy szerelem volt, nagyon tetszett. Aztán a Ford gondolt egy nagyot és úgy döntött, feltámasztja az Escorttal együtt eltűnt RS-t. A két betű visszatérése már önmagában is nagy izgalmat váltott ki az egykori Escort RS rajongóiból, de ez persze önmagában nem lenne elég a sikerhez. A Ford mérnökei pedig nagyon összekapták magukat! Az ST egyik érzékeny pontja a futómű volt: nagyon feszes volt és a legkisebb úthibánál is megszabadította az embert a vesekövétől. Az RS-nél ezt is megoldották a mérnökök: az autó ugyanis annak ellenére, hogy hihetetlenül fekszi az utat és rettentő stabilan vezethető, nem rázza ki az ember belét minden egyes úthibán. A megsüllyedt csatornafedél okozta egyenetlenséget finoman tompítja. Ennek ellenére az RS futóműve úgy tapasztja a gumikat az úthoz, mintha ragasztva lennének. Nincs olyan kanyar vagy manőver, amivel zavarba lehetne hozni. Mielőtt belemennénk abba, hogy ehhez a zseniális futóműhöz mi párosul még műszakilag, nézzük a dizájnt!
Az RS hátulról a legeszementebb. Hatalmas hátsó szárny, két óriási kipufogóvég, diffúzor és sötétített üvegek. Már ez önmagában is elég lenne, azonban elöl hatalmas légbeömlőkkel, rácsokkal, emelt motorháztetővel (amin szintén légbeömlők vannak) vonzzák magukra a tekintetet.

Oldalt persze sportküszöb van, hatalmas felniken peres gumik és kiszélesített kerékjárati ívek valamint az ajtó előtt diszkrét RS-felirat. Belül szintén rádobtak egy jó nagy lapáttal az eredeti belsőre: RS-logós kormány, egyedi számlapok a műszereken és a középkonzol tetején három másik műszer, amelyekről a turbónyomást valamint az olaj hőfokát és nyomását olvashatjuk le. Aki olyan kiváltságos, hogy egy ilyen autóba bejut, az két a karosszéria színével azonos Recaro kagylóülésbe ülhet be. Hangsúlyozom, hogy nem sportülés, hanem igazi kagylóülésről van szó! Ezek persze a legdurvább kanyarokban is tartják az embert minden irányba és emellett még kényelmesek is. Ez a Ford Revo Knuckle futóművének köszönhető, amely gyakorlatilag egy módosított McPherson-futómű. Ennek köszönhetően az önzáró differenciálmű ellenére könnyen kormányozható az autó, ami forradalmi eredménynek tekinthető. Azt is fontos kiemelni, hogy a hasonló autókkal ellentétben az úthibák, nyomvályúk és egyebek sem kapkodják ki az ember kezéből a kormányt. Egyszerűen hihetetlen könnyen vezethető az RS.
További képek a galériában