Archívum »
Impresszum »
Médiaajánlat »
Hírdetőknek »
Jogi kérdések »

RSS
Hirlapom
Facebook

Megosztás:
Add a Twitter-hez
Add a Facebook-hoz
Add az iWiW-hez
Még "Super(e)b" - Skoda Superb 2.0 PD TDI

Skoda SuperbNem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy az ember megmondja, az új generáció is sikerre számíthat.
Az új Superb hozza azt, amit a régitől megszoktunk, vagyis hatalmas. Kicsit ugyan kisebbnek néz ki, mint az elődje, de ez csak a formának köszönhető, mert az autó hatalmas. Ugyan a vezetőülésből nem tűnik annyira óriásinak, mert - ahogy azt mondani szoktam - körülöleli a vezetőt az autó. Persze ettől még elegendő a lábtér, a fejtér és széltében is kényelemesen elférnek még a szumósok is. Különösen fontos megemlíteni a hátsó lábteret, amelyben a Superb veri a nagy riválisnak tartott és elismert Volkswagen Passatot. Ebben persze annak is nagy szerepe van, hogy a kocsi majdnem 5 méter hosszú.

Belül a felhasznált anyagok igen jó minőségűek. Kis fémbetétek és cseppet sem kopogós műanyag van az ember körül. Maga a műszerfal kialakítása engem viszont nem a már említett Passatra emlékeztet leginkább, hanem az Audira. A kapcsolók, kezelőszervek viszont a Volkswagenekből lehetnek ismerősek. Minden kellően dizájnos, de nem hivalkodó, ugyanakkor elegáns, ahogy azt várja az ember. Az illesztések tökéletesek, ennek megfelelően az utastérben néma csend honol nagyobb sebességnél is és ez az autó másik nagy előnye a méretei mellett.

Skoda Superbés ha már méret, akkor beszéljünk a tágas utastér ellenére hatalmas csomagtartóról is, amely 565 literes. Különlegessége a Twindoor kialakításban rejlik, aminek köszönhetően lehet a Superb négy- és ötajtósként is tud viselkedni. Ez azt jelenti, hogy nem csak nagy a csomagtartó, de pakolni is könnyű bele.
Tesztautónkban a 140 lovas dízelmotor dolgozott, ami kifejezetten jó választás ebbe a karosszériába. Nyomatéka bőven elegendő a másfél tonnás autó mozgatásához. A 320 Nm-es nyomaték bármilyen - normális körülmények között vett - sebességnél dinamikusan lendíti meg az autót, ha kell. A 140 lóerős teljesítmény pedig 200 km/óra feletti sebességet tesz lehetővé. Mindezt - ahogy már említettem - csendben teszi, legalábbis az utastérbe szinte semmi nem szűrődik be.

A kétliteres dízelmotorral szerelt Superb ára alig több, mint 7 millió forint, míg a duplakuplungos, kitűnő DSG automata váltóval szerelt változat felára félmillió. Ez ebben a kategóriában nem rossz, ha figyelembe vesszük azt is, hogy ezért mit nyújt. Bátran mondhatom, hogy azok is gondolkodjanak el rajta, akiknek esetleg még a kommunizmusból hozott Skoda-fóbiájuk van, mert ez a skoda már nagyaon-nagyon nem az!
További képek a galériában