Archívum »
Impresszum »
Médiaajánlat »
Hírdetőknek »
Jogi kérdések »

RSS
Hirlapom
Facebook

Megosztás:
Add a Twitter-hez
Add a Facebook-hoz
Add az iWiW-hez
Megalomán - BMW 730d

BMW 730dAz új 7-es is óriási, de valahogy mégis kecsesebb, mint az elődje. Az első lámpák nyújtottabbak lettek, de a "vesék" viszont nagyobbak. Ennek ellenére mégis laposabbnak tűnik szemből az autó, mint az elődje. A legszembetűnőbb a változás azonban hátulról, hiszen teljesen új hátsó lámpákat kapott a hetes, ami szerintem jót tett neki, bár egy kicsit uniformizáltak lettek ezek az alkatrészek.

Azt már említettem, hogy hatalmas az autó. Ez természetesen belül is érződik. Rengeteg benne a hely az elöl és a hátul ülők számára is, vagyis négy ember kifejezetten terpeszkedve is tud benne utazni, de akár öten is jól elférnek benne hosszútávon is. A 7-es éköve azonban a sok kütyü, amelyek benne voltak a tesztautóban.

érdekes újítás, hogy az ülésfűtés esetén külön szabályozható az ülőlap és a támla fűtése, ami persze egyben azt is jelenti, hogy az ülés teljes felülete meleg, vagyis még a vállat is melegíti. A BMW már elég régen alkalmazza az adaptív tempomatot, de most ezt is továbbfejlesztették: az autó meg is áll, ha megáll az előtte lévő jármű és ha ez a megállás csak pár másodperces, akkor akár magától újra el is indul.
Elöl van két kis kamera, amelyek segítségével a vezető beláthat a kereszteződésbe, hogy jön-e autó. Ez a 7-es roppant hosszú orra miatt nagyon hasznos dolog. Szintén új volt, hogy a HUD, amely a vezető elé a szélvédőre vetít adatokat, már nem csak a sebességet jeleníti meg, hanem a navigáció utasításait is.

BMW 730dA bajorok betették a 7-esbe az automata fényszórót is. Ennek lényege, hogy ha sötét van és nem jön senki szemben vagy nem megy előttünk, akkor felkapcsolja a fényszórót - hivatalos nevén távolsági fényt - vagyis elkerülhető az is, hogy fáradtság miatt megvakítsunk másokat! :) A rendszer természetesen az érkező, távozó autók függvényében ki-bekapcsolgat. Ráadásul mindent teljesen logikusan helyeztek el, mindent gond nélkül, egyből meg lehet találni. Valahogy az iDrive is jobb lett, pedig nem változtattak rajta. (De az is lehet, hogy én szoktam meg.) Sokan talán azt hinnék, hogy a 330d-ben is megtalálható motor nem mozgatja jól a hatalmas bömbit. én is gondolkodtam ezen, mielőtt megkaptuk a tesztautót, de a gyakorlat mást igazolt. Az automata váltóra nem pazarolnék szót, mert azt már elmondtam sokszor, hogy a bajorok automatái hibátlanok.

BMW 730dA háromliteres dízelmotor 245 lóerőt présel ki magából és 540 Nm-es maximális nyomatékkal rendelkezik, ami már önmagában is garancia a lendületes autózásra. Emellett van olyan lehetőség is, hogy válasszunk Comfort, Sport vagy akár Sport+ fokozatot is és azt is kiválaszthatjuk, hogy ez csak a futóművet vagy a váltó beállításait is érintse-e. Sport+-ban akár a kipörgésgátlót teljesen is ki tudjuk kapcsolni, ugyanakkor Comfortban sem tolja az orrát az autó a kanyarokban, vagyis mindenhogy lendületesen lehet vele autózni akár hegyi utakon is. Ráadásul hihetetlen módon 8.6 litert evett a 730d vegyes használatban.

A modell alapára 19.9 millió forint, de a nálunk járt sok extrával ellátott kocsi már kicsit több, mint 28 milliót kóstál. Tartok tőle, hogy nekem sosem lesz ilyenem, (ráadásul a vagyonadó is eltántorítana már ettől,) de az biztos, hogy kategóriájában az egyik legtöbb biztonsági és kényelmi berendezéssel felszerelhető autóról van szó.
További képek a galériában



 

bus klíma