Stop-pos Mazda - Mazda 3 Sport 2.0i i-Stop
Az év Technikai Fejlesztése lett a Mazda i-Stop rendszere Japánban az autóipari kutatók és újságírók szerint. A rendszer valóban jól sikerült. Lényege gyakorlatilag ugyanaz, mint a más márkákból már ismert rendszereké: megálláskor, üresbe téve a váltót leáll a motor, a kuplung érintésére pedig újraindul a motor. A rendszer egyetlen hibája, hogy csak a közvetlen befecskendezéses motorokkal működik együtt, vagyis a tömegek által preferált 1.6-os benzinessel nem, csak a kétliteres erőforráshoz kapható. Ugyanakkor a Mazda mérnökei olyan precíz rendszert hoztak létre, amely 0.35 másodperc alatt indítja be a motort. Ez nagyjából kétszer olyan gyors, mint a konkurensek hasonló megoldásainak esetében. Már korábban más rendszereknél is elmondtuk, hogy általában jól működik a start-stop rendszer, nehéz gyorsabbnak lenni, mint a számítógép. Ez a Mazda esetében hatványozottan igaz és gyakorlatilag észre sem veszi az ember, hogy i-Stop-os Mazdában ül. Persze a motor beindulása együtt jár némi rezonanciával - ahogy a normál indítás esetében is, - de ez nem zavaró. Az i-Stop működésének akadályai gyakorlatilag ugyanazok, mint a többi hasonló megoldások esetében: a motor bemelegedéséig nem állítja le a rendszer a motort és bizonyos hőmérséklet alatt és felett sem, hiszen akkor leállna a fűtés vagy a légkondi is.

Tesztautónkban a 150 lovas kétliteres benzinmotor dolgozott. Ez számszakilag nem rossz és valóban egész jól is viszi a kis 3-ast, de azért elájulva nem voltam tőle. Alacsony fordulaton harapós a motor, könnyű lefullasztani, ha pedig pörgeti az ember, akkor sok benzin szalad le a torkán. Valójában arra elegendő, hogy aránylag sportosnak mondható tempóban lehessen vele közlekedni, de senki sem fogja felszántani vele az aszfaltot. Megvan az az előnye is, hogy nem érzi meg a légkondit a motor az emelkedőkön, de ez azért inkább alapelvárás. A 100-as tempót 10.4 másodperc alatt teszi meg a kocsi, ami jól mutatja, hogy mire képes a kis 3-as a 150 lóerős motorral. Cserében viszont mi 9.4 literes fogyasztást értünk el vele városban, ami kifejezetten jó érték egy ekkora motortól, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem kínoztuk nagyon a motort. Ha városon kívülre merészkedik vele az ember, akkor viszont akár 8 liter alá is le lehet vinni az étvágyát.
Az imént kis 3-ast írtam, pedig a 3-as azért nem olyan kicsi. Két felnőttnek két gyerekkel bőven megfelelő autó a méreteket tekintve. Ráadásul biztonságos, megbízható is (a felmérések alapján) és a minősége is jó. A futóműve kifejezetten jó. Mondhatni egy ilyen futómű több vadságot érdemelne a motortér felől! A kormányzás is megfelelően direkt, annak ellenére, hogy a szervorásegítés inkább a komfortos kategóriába tartozik. Az ülések egész kényelmesek és az illesztésekkel valamint a felhasznált anyagokkal sincs semmi probléma, nem zörögnek, nem nyöszörögnek.

A kétliteres benzinmotorral szerelt Mazda 3 alapára majdnem eléri a 6 millió forintot, ami kifejezetten magas. Persze a Mazdánál mondhatják, hogy ezért igazi minőséget kap a vásárló - és ebben igazuk is van, - de egy kicsit azért én mégis magasnak érzem ezt az összeget. Ami kár, mert a Mazda 3 barátibb árral könnyen népautóvá válhatna.
További képek a galériában