irányjelző
Archívum »
Impresszum »
Médiaajánlat »
Hírdetőknek »
Jogi kérdések »

RSS
Hirlapom
Facebook

Megosztás:
Add a Twitter-hez
Add a Facebook-hoz
Add az iWiW-hez
Adorján Tamás – „Sosem láttam még így!”

Adorján Tamás Adorján Tamás kétszeres magyar bajnok motorversenyző a 750-es géposztályban, 2009-ben és 2010-ben is a dobogó legfelső fokára állhatott. 2005-ben pedig a 600-as géposztályban lett aranyérmes. A 2011-es év nem csak a versenyek, hanem egy lézeres szemészeti kezelés miatt is fontos volt a számára.

„A motorversenyzők világában kiemelten fontos az éleslátás. Minél előrébb és élesebben látok, annál nagyobb biztonságban érzem magam, gyorsabban tudok menni. A versenysport pedig erről szól. Mínusz 3-4-es volt a dioptriám, ami már elég rossz látást eredményezett távolra, ráadásul cilinder is volt a szememen. Ez azt jelenti, hogy akármilyen lencsével is próbálkoztak, sose volt olyan, hogy ne lett volna valahol homályos rész a látómezőmben.

12 éves korom óta hordtam szemüveget, nem emlékszem, hogy milyen volt előtte, nincsenek szemüveg nélküli emlékeim gyerekkoromból. Hiúsági kérdést nem csináltam belőle, de a sportban sok nehézséget okozott. A szemüveg elfér a sisak alatt, de nem a legideálisabb megoldás, mert mozog, csúszkál, főleg ha megizzad az ember. Próbálkoztam kontaktlencsével is, de ezzel volt egy nagyon rossz élményem. Alapvetően elég száraz a szemem, így történhetett meg, hogy a kontaktlencse elmozdult egy verseny alatt és fél kört úgy tettem meg, hogy az egyik szememre nem láttam. Nagyon nagyot estem, súlyos vállsérülésem lett. Többet nem próbálkoztam a kontaktlencsével.

Adorján Tamás Karácsonyi ajándék volt számomra az éleslátás. Sokáig hezitáltam, de nagyon örülök, hogy rászántam magam. Dr. Palotás Csilla személye nagyon fontos volt nekem, maximálisan megbíztam benne. Délután kettőkor volt a kezelésem az Optimum Látásjavító Lézerközpontban és hatkor már vásároltam karácsonyra, úgy láttam, mint előtte szemüveggel. Az első kontrollon pedig már 130%-os látásélességet mért nekem Palotás doktornő.

2012-ben jobb köridőket várok a versenyeken a kezeléstől. Most már nincs semmilyen zavaró tényező a sisakom alatt, koncentrálhatok az eredményekre.”

További cikkek

2011: A Nissan ragyogó éve az autósportban
2012-től négy éven át az m1-en a Forma-1
Loeb, Elena és a Citroen hatodszor is verhetetlenek