Genf 2008 - Volvo XC60
Ez az autó nem csak a legbiztonságosabb, hanem egyben a legizgalmasabb Volvo, amit valaha gyártottunk - foglalta össze a lényeg egy részét Fredrik Arp, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. A kisméretű, prémium szabadidő autók kategóriája gyorsan növekszik. Az elkövetkezendő néhány évben a vásárlók legalább tíz crossover modell közül választhatnak majd. A várakozások szerint 2009-re 75%-kal fog bővülni ez a kategória, ami 443 000 autót jelent. A biztonság területén a legnagyobb újdonság az ún. City Safety, mely városi forgalomban segít a vezetőnek elkerülni, vagy legalábbis csökkenteni a kis sebességnél bekövetkező balesetek következményeit. Ha a rendszer úgy érzékeli, hogy az autó nekiütközne az előtte haladó járműnek, de a vezető mégsem reagál, akkor a jármű saját maga lefékez. Mindez ráadásul a szériafelszereltség részét képezi majd az XC60-ban. Az új XC60 kezdetben a 285 lóerős, hat hengeres turbótöltésű T6 motorral, valamint két, öthengeres turbódízel motorral lesz kapható. Utóbbiak közül a D5-ös 185, a 2.4D pedig 163 lóerős lesz. Az összkerékhajtás és az Instant Traciton rendszer az összes típusváltozaton széria felszerelés. Az XC60 20 cm-rel rövidebb, mint az XC70, és alacsonyabb, mint az XC90. Kompakt méreteinek köszönhetően azon Volvo modellek sorát folytatja, melyek energiafelhasználása igen jó. 2009 folyamán bemutatnak majd egy 2,4 literes, elsőkerékhajtású változatot is, melyet 163 lóerős, 170 g/km körüli CO2-kibocsátással rendelkező, Euro5 kategóriájú dízelmotor hajt.

A futómű hangolása agresszív, ugyanakkor komfortos is. Az új XC60 igazi vezetési élményben részesíti a kormány mögött ülőt, miközben a nagyobb Volvo XC90 inkább az utazási élményre összpontosít.
A Volvo igazából a jelenlegi C30-tulajdonosok következő autójának szánja az XC60-at. Az új Volvo XC60-at következetesen arra építették, hogy bármilyen körülmény között jól működjön. A karosszéria torziós merevsége igen nagy (20 kNm/deg), a sportos futóműhangolásnak köszönhetően az autó precízen követi a vezető utasításait, és szélsőséges szituációkban is alig dől meg. A megfelelő egyensúly és a jó útkapcsolat biztosítéka a jó súlyelosztás a kocsi első és hátsó tengelye között. A keresztben beépített motor és a Haldex Instant TractionTM rendszerrel kiegészített összkerékhajtás tovább fokozzák a jó és könnyű vezethetőséget. A nagyméretű, 17 és 18 vagy az extraként rendelhető 19 colos kerekeknek, valamint a 230 mm-es hasmagasságnak köszönhetően az XC60 olyan helyeken is átjut, ahol egy hagyományos személyautó már elakadna. Még igen rossz úton is tökéletes kényelmet és jó útkapcsolatot biztosít a hátsó futómű. A McPherson első felfüggesztés és a széles nyomtáv együttese pedig kiváló iránytartást tesz lehetővé. A Volvo XC60 fékrendszere a Volvo XC90-es fékrendszerén alapul, az erős fékek és a kisebb tömeg kombinációja pedig igen jó fékhatást eredményezett.A Volvo XC60 aktív biztonsági színvonala igen magas. Az Instant Traction-nel kiegészített összkerékhajtás mellett szériafelszerelés a továbbfejlesztett DSTC menetstabilizáló rendszer is. A szériafelszereltség része az Instant Traction-nel kiegészített összkerékhajtás, mely bármilyen szituációban a lehető legjobb tapadást biztosítja. Az

elektronikus tengelykapcsoló segítségével az összkerékhajtási rendszer automatikusan osztja el az erőt az első és a hátsó kerekek között. Az Instant TractionTM pedig villámsebességgel az elsőről a hátsó kerekekre továbbítja az erőt, ha csúszós vagy nyálkás útfelületről indul a kocsi. Továbbá számos egyéb funkció rendelhető extraként az autóhoz, ilyen például a TSA utánfutó stabilizáló asszisztens, mely hatalmas segítséget jelent vontatás közben. A még stabilabb haladás érdekében az új Volvo XC60-ban továbbfejlesztették a DSTC-t. A DSTC észreveszi, ha a vezető által kívánt, és az autó valós iránya között különbség van. A továbbfejlesztett DSTC a kocsi karosszériájának dőlésszögét is érzékeli, így idejében képes felismerni a lassan kezdődő megcsúszásokat. Ilyen akkor történhet, ha a vezető kormányzás közben hirtelen lelép a gázpedálról, például, ha kicsit későn fordul rá az autópálya kijáratára. A dőlésszög mérésével a DSTC nagyobb pontossággal és korábban meg tudja kezdeni a szabályzást. Ez legfőképpen akkor vehető észre, amikor dinamikus autózás közben nagy oldalerők hatnak a járműre.
Az XC60-at szériában felszerelték a felborulás veszélyét érzékelő aktív stabilizáló rendszerrel. Amennyiben a rendszer borulás veszélyét érzékeli, a motor nyomatéka csökken, és egy vagy több kerék enyhén fékeződik a borulási hajlam csökkentése érdekében. Az új Volvo XC60-hoz extraként rendelhető a Volvo lejtmeneti segédrendszere, a Hill Descent Control, mely a meredek lejtőkön történő leereszkedést segíti első fokozatban. Ezt már az új XC70-ből is ismerjük. A Hill Descent Control a kocsi motorjának nyomatékát és a fékeket használja arra, hogy kúszó sebességben tartsa a lefelé haladó autót. Ennek köszönhetően a vezetőnek kizárólag a biztonságos haladásra kell koncentrálni. A Hill Descent Control-t a műszerfalon található nyomógombbal lehet bekapcsolni. A vezető bármikor átveheti az irányítást a gáz vagy a fékpedál lenyomásával. Amennyiben másik sebességfokozatba kapcsol, a rendszer automatikusan kikapcsol. Az átmenet finom és egyenletes. Választható Four-C még komfortosabbá teszi a Volvo XC60-at, különösen a rosszabb minőségű utakon. A Volvo által fejlesztett Four-C olyan önszabályozó futómű rendszer, amely szenzorjai segítségével folyamatosan figyeli a jármű viselkedését. A lengéscsillapítók beállítása a másodperc tört része alatt megváltozhat az éppen fennálló vezetési helyzetnek megfelelően. A három üzemmód – Comfort, Advanced és Sport – használatához a vezetőnek egyszerűen csak egy gombot kell megnyomnia, és a kocsi máris az útviszonyoknak megfelelően fog viselkedni.

Az új Volvo XC60 motorjaihoz hatfokozatú kézi, vagy Geartronic automata váltó kapcsolódik. A váltókat úgy méretezték, hogy képesek legyenek megbirkózni a T6-os és az erőteljes dízelmotorok nyomatékával. A hatodik fokozat tisztán overdrive áttételezésű, mely fokozat használata gazdaságossá teszi az utazást. A T6-os változatban a váltónak sport állása is van. A Geartronic a vezető számára lehetővé teszi a kézi váltást is, amennyiben sportos vezetési stílus vagy valamely fokozat tartása miatt erre igény merül fel.