Találatok száma: 802 | Megjelenítve: 1 - 10 |
![]() |
Herczig Norbert és Ferencz Ramón balesettel fejezte be a Portugál Rallyt |
|
2023. május 15.
A ŠKODA Rally Team Hungaria párosa a második nap végig nagyszerűen helytállt, a szombati utolsó gyorsaságin azonban egy apró műszaki hiba miatt nem tudtak elrajtolni. Vasárnap a szuperrally szabályai szerint folytatták, de az utolsó előtti szakaszon lecsúsztak az útról és fel kellett adniuk a versenyt.
|
![]() |
![]() „Most volt először ez a gyorsasági szakasz, fordítva már mentünk rajta korábban. Egy nagyon tempós részen volt egy bukkanó, már ezt is túl gyorsan abszolváltuk, és utána túl rövid volt a féktáv a jobbos kanyar előtt, így lecsúsztunk az útról. Szerencsétlenségünkre ott egy mélyebb rész volt, így beestünk a kisebb fák közé és a tetején állt meg az autó” – idézte fel a 18. gyorsasági szakaszon történt esetet Herczig Norbert, majd az autó állapotáról is beszámolt. „Bár a látvány nem szép, de szerencsére javarészt a külső karosszériaelemek sérültek. A műhelyben derül majd ki a pontos kár, azt gondolom, a Szardínai Rallyra készen lesz a Skoda.” A WRC2 Challenger kategóriában ekkor a tizedik helyen autózott a páros, de már nem a pontokért versenyeztek, ugyanis egy szombat esti apró technikai hiba miatt a zárónapon már a szuperrally szabályok szerint kellett elrajtolniuk. „A szombat esti utolsó, alig több mint 3 kilométeres szuperspeciál rajtjában megadta magát a fojtószelep, az autó nem reagált a gázadásra, és ott ragadtunk a rajtban” – mondta Herczig Norbert. ![]() A verseny ugyan eredmény nélkül ért véget, a portugáliai kaland mégsem volt haszontalan, 16 gyorsasági szakaszt sikeresen teljesített a ŠKODA Rally Team Hungaria párosa, és a maratoni pályabejáráson is rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. „95 százalékban teljesítettük a tervet. A pályák nagy részén versenyeztünk, tapasztalatot gyűjtöttünk. Nekünk ez új verseny volt, és ez még úgy is igaz, hogy két éve indultunk már a vb-n, és az ERC-ben is mentünk már Portugáliában. Teljesen új itinert írtunk, és ez jobban sikerült, mint a korábbiak. Ahol már mentünk régebben, ott érezhetően könnyebb dolgunk volt, de nagyon sok olyan szakasz volt, ami új volt számunkra. A beállításokat is kerestük, az elején sokat mentünk keresztben, aztán a zárónapra megtaláltuk a helyes utat. A gumikkal sikerült jól sáfárkodnunk, és az autót is jól beosztottuk a hosszú gyorsaságin, ami mindenképp jó előjel a Szardínia Rallyra, ahol lesz 50 kilométeres szakasz is.” – foglalta össze a pozitívumokat Herczig Norbert. Azt már Horvátországban látta a duó, hogy a világbajnokság rengeteg szurkolót vonz, és a szervezők is igyekeznek kitenni magukért. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Portugál Rally ebből a szempontból is különleges volt. ![]() „Rengeteg ember van, hihetetlenül szeretik a rallyt és ezt nagyon jó volt látni. Mindenhol sztárként fogadtak minket. Rengeteg rendőr segíti a versenyzőket, saját útvonalat jelölnek ki nekünk. Külön öröm volt, hogy ismét találkoztunk magyar szurkolókkal is. Mondanám, hogy megszoktuk, hogy a világ legtávolabbi pontján is ott vannak a magyar szurkolók, de azt az érzést nem lehet megszokni, amikor meglátod a magyar zászlót a pálya szélén” – mondta Norbi. A következő verseny három hét múlva lesz, június első négy napján a Szardínia Rally, ahová két hét múlva már utaznia kell a csapatnak. Kulcsszavak: autósport, Herczig Norbert, SKODA Rally Team Hungaria
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Daytonában elrajtolt a 75. NASCAR kupasorozat |
|
2023. február 21.
Floridának évente 1,7 milliárd dollár (mintegy 600 milliárd forint) bevételt hoz az autósport a területén működő versenypályák révén - mondta a Daytona Nemzetközi Versenypálya elnöke annak kapcsán, hogy létesítmény vasárnap ad otthont immár 65. alkalommal NASCAR versenysorozat futamának, a Daytona 500 versenynek.
|
![]() |
![]() Frank Kelleher elmondta, hogy az ovális versenypálya körül idén 175 ezer nézőt várnak. Hozzátette, hogy a hozzájuk tartozó - Florida területén működő - létesítmények 22 ezer munkahelyet jelentenek, a dolgozóknak pedig 600 millió dollár (mintegy 240 milliárd forint) bérjövedelmet hoznak. A tevékenység Florida állam költségvetése számára évente 136 millió dollárt hoz adók és különböző egyéb bevételek formájában - ismertette a 65. NASCAR Kupasorozat első 2023-as versenyének otthont adó daytonai pálya elnöke. Frank Kelleher hangsúlyozta, hogy a Daytonában működtetett pálya egyedül 800 millió dollár bevételt generál, miközben 12 ezer munkahelyet jelent éves szinten. Azt is elmondta, hogy a Daytona körüli Volusia megye szakiskoláival szoros kapcsolatot ápolnak, s ezen oktatási intézmények végzős diákjai közül sokakat alkalmaznak a létesítmény fenntartásához szükséges munkakörökben. Hozzátette: többen egyetemistaként gyakornokként is visszatérnek. ![]() A NASCAR versenysorozat 2023-ban 17 állomásból áll, június végén Nashville-ben zárul. A NASCAR Kupa versenyeinek televíziós közvetítéseit tavaly átlagosan 3,7 millióan követték az Egyesült Államokban, ami növekedés 2021-hez képest, ugyanakkor jócskán elmarad a 2013-as 5,8 milliótól. A televíziós közvetítési jogok értékesítéséből a NASCAR (National Association of Stock Car Auto Racing) szériaautó versenyszervezet évente 800 millió dollár bevételt nyer a 2024 végéig életben lévő szerződése alapján.
Kulcsszavak: autóverseny, Daytona, Nascar
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Tanak óriási győzelmet aratott a Puma Rally1 volánja mögött Svédországban |
|
2023. február 14.
Bár Tänak még csak második alkalommal állt rajthoz a Pumával a FIA Rally Világbajnokságon, a hétvégén máris elkönyvelhette élete második győzelmét a Svéd Rallyn, illetve 2017 óta az első diadalát az M-Sport színeiben.
|
![]() |
![]() Lenyűgöző győzelmük után – amiben az utolsó, drámai Power Stage szakaszon szerzett két extra pontjuk is fontos volt – az észt páros vezeti a pilóták és a navigátorok bajnoki tabelláját. Tänak az egész hétvége alatt szoros küzdelmet vívott az élmezőnyben, és a tabellán egyszer sem csúszott hátrébb az összesített második helyezésnél. A pénteki rajtnál az élre állt, és innentől ő diktálta tempót, holott valójában még mindig az összeszokási szakaszban van autójával, amitől némelyik szakasz kifejezetten izgalmasan alakult számára. A tehetséges pilóta az SS7-en annak ellenére is megszerezte első szakaszgyőzelmét a Ford Puma Hybrid Rally1-essel, hogy a mélyen felszabdalt útfelület egyáltalán nem volt ideális. Szombaton az észt páros 2,6 másodperces hátránnyal üldözte Breent, a csapat pedig lélegzetvisszafojtva figyelte a küzdelmüket. A 14-es szakaszon Tänak lehengerlő támadást indított, és majdnem 14 másodperces előnyt szerzett Breennel szemben, ám a szakasz vége felé egy defekt megtörte a tökéletes tempót. Ennek ellenére a sebessége még így is elég volt ahhoz, hogy a verseny utolsó előtti napjának végére átvegye a vezetést. ![]() Vasárnap délelőtt már magabiztosan 11,6 másodpercre növelte az előnyét, így a Power Stage-en is meg tudta őrizni első helyezését, ami végül a győzelmet jelentette az M-Sport számára. A csapat és Tänak második közös futamán megszerzett első helyezés nemcsak azért különleges, mert a pilóta újra bebizonyította vitathatatlan tehetségét, hanem azért is, mert rávilágított a Ford Puma Hybrid Rally1 versenyautó teljesítményére és képességeire. Tänak csapattársa, Pierre-Louis Loubet is lenyűgöző fejlődésről tett tanúbizonyságot a számára teljesen ismeretlen körülmények között. Pénteken mindvégig kiváló időket autózott: az 5-ös szakaszon a második legjobb időeredményt harcolta ki, és a fiatal francia pilóta érezhetően egyre magabiztosabban vezetett a havas-jeges útfelületeken. Az utolsó Power Stage-en egy műszaki hiba miatt vissza kellett vennie a sebességéből, de így is sikerült a hatodik helyen zárnia a futamot, amivel értékes pontokat szerzett. A kiélezett küzdelmet hozó WRC2-es kategóriában Robert Virves szintén lenyűgöző tempót diktált, pedig ez volt az első alkalom, hogy az M-Sport színeiben egy Fiesta Rally2 géppel versenyzett. ![]() Ott Tänak (összesített első helyezés) „Egyáltalán nem volt rossz, sőt! Amikor megérkeztünk ide, még egyáltalán nem tudtuk, mire számíthatunk. Ahogy kezdett kibontakozni a futam, megértettük, hogy talán nem mi leszünk a leggyorsabbak, de végül nemcsak lépést tartottunk a mezőnnyel, hanem kicsit jobb átlagsebességet is sikerült elérnünk. Remek csapatmunkával sikerült elérnünk, hogy nem voltak elrontott szakaszaink, és sehol sem veszítettünk időt – és ez volt a kulcs. A Svéd Rally egyedülálló futam, hiszen ilyen körülmények között csak évente egyszer versenyzünk. Ugyanez a helyzet Mexikóval is, vagyis még mindig nem dőlhetünk hátra magabiztosan. Persze ez az eredmény remek nyitány a bajnoksághoz; tulajdonképpen a vártnál többet sikerült elérnünk. Tagadhatatlan, hogy sokat fejlődtünk, és az a terv, hogy tovább fokozzuk a tempót.” ![]() „Először is hatalmas gratuláció Ottnak, Martinnak és mindenki másnak a csapatból! Ez a hétvége óriási eredményt hozott az M-Sport számára, és örülök, hogy ennek én is részese lehettem. Azt hiszem, sok hasznos tapasztalattal zártam ezt a futamot: a péntek jól sikerült, és nagyon erősen kapaszkodtunk, hogy tartsuk az élmezőny tempóját. Sikerült a második legjobb időt futnom, aminek nagyon örülhetünk, hiszen nincs sok tapasztalatom a havas, jeges pályákon. Néha kevés volt az önbizalmam ahhoz, hogy igazán odalépjek az autónak, ezért veszítettünk némi időt, de összességében elégedett vagyok. Sokat tanultunk ebből a futamból, most pedig újabb izgalmas kihívás vár ránk Mexikóban.” Richard Millener csapatfőnök „Újabb hétvége, ami olyan, mint egy álom… Megérkezünk, és igazából fogalmunk sincs, mire számíthatunk, hol leszünk majd a mezőnyben, aztán győzelemmel zárjuk a futamot… Minden csapat keményen küzdött, és végig nagyon szoros volt a verseny, ettől pedig még különlegesebb ez a győzelem! Mindannyian tudtuk, hogy Ott és Martin képes erre a tempóra, így még izgalmasabb volt látni, hogy már a szezon második futamán sikerül is ezt kihozniuk magukból és az autóból. Már alig várom a következő versenyt Mexikóban! Szeretnék külön köszönetet mondani csapatunk minden WRC-szponzorának, különösen a Fordnak és a Red Bullnak a Rally1 programban nyújtott segítségükért és a 2023-as szezonra való felkészülésünk támogatásáért. Ahogy mindig, most is megköszönöm a csapat minden tagjának, hogy a lehető legkeményebben és legprofibban dolgoztak ezért az eredményért. Semmiért nem adnám azt a látványt, ahogy ma délután a győzelmi dobogón ünnepeltek! Kulcsszavak: autósport, ford, svédország
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Szujó Zoltán az MNASZ új elnöke |
|
2022. december 01.
Szujó Zoltánt választották meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) új elnökének a szervezet tisztújító közgyűlésén.
|
![]() |
![]() Az eseményen 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott. A sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért. Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották. A közgyűlésre a több mint 200 tagszervezet majdnem mindegyike küldött képviselőt, az egyéb napirendi pontokkal kapcsolatos szavazások után pedig titkos voksolással került sor az elnök megválasztására. Az eredmény kihirdetése után Szujó Zoltán megköszönte a bizalmat, és mint mondta, "minden tagszervezet elnöke" szeretne lenni a következő négy évben, a megbízatása ugyanis ennyi időre szól. Oláh Gyárfás gratulált az új elnöknek, leköszönő beszédében pedig kiemelte, az elmúlt nyolc évben szívvel-lélekkel dolgozott a magyar autósportért, egyben azt kívánta a tagságnak, hogy a másik elnökjelölt programjában megfogalmazott ígéretek közül a lehető legtöbb teljesüljön. ![]() Kulcsszavak: mnasz, Oláh Gyárfás, Szujó Zoltán
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
A kampány felére összeadták a rajongók Tim Gábor költségvetését |
|
2022. június 14.
A magyar autósport valószínűleg első közösségi adományozását indította el a hétszeres bajnok Tim Gábor és menedzsere, melyre azért szorultak, mert a vanyarci pilóta két Swift Cup Europe bajnoki cím után 2022-re nem talált ülést.
|
![]() |
![]() Hiába próbálkozott több nemzetközi sorozatban megállapodást kötni, nem sikerült erős támogatókat találniuk. A rajongói már többször jelezték, hogy segítenének, és komolyan is gondolták. A kampány a feléhez ért és máris összegyűjtötték a megcélzott összeget. Tim hiába kapott remek ajánlatokat a tél folyamán, nem sikerült találnia tőkeerős támogatókat. Főként a TCR bajnokságok felé próbálkozott, de szóba esett a jelenleg Európa legnagyobb mezőnyével futó kupasorozat, a Clio Cup Europe. "Bende Imi menedzseremmel a tél folyamán eldöntöttük, hogy nem indulunk újra a Swift Cup Europe-ban. Két remek idényt sikerült ott teljesíteni lényegében makró költségvetésből, és megnyertük a nemzetközi bajnokságot két egymást követő évben. A hetedik bajnoki cím után azt éreztük feljebb kell lépni. Meglepően jó ajánlatokat kaptunk külföldi csapatoktól, akik elmondták, hogy figyelték a pályafutásom és velem nagyratörő terveik lennének. De a pénz ehhez is kellett volna, ingyen ülés nincs." - kezdte Tim az összefoglalóját. Főként a TCR Eastern Europe és TCR Europe bajnokságokban lehetett volna ülést szerezni, de végül hiába érkeztek a kedvező ajánlatok, nem tudtak támogatókat találni. ![]() "Azt tudni kell, hogy a saját anyagi hátterünk autósportos mértékkel nézve nevetséges. Nem az van, hogy megvan a költségvetés fele otthon a párna alatt és a maradékot kell összegyűjteni. Támogatóktól lényegében az egész éves büdzsét kellene összeszedni, ez lehetetlen itthon. Ami az elkeserítő, hogy azon cégek is teljesen passzívak, melyeknek főként az autósportban kéne promotálniuk termékeiket, autó forgalmazók, autós termékeket gyártó cégek. Totális a passzivitás, ami érthetetlen." - bánkódott Tim a kudarcokon. Miután semmi nem sikerült, a közösségi médiában többen ösztönözték Timéket, hogy kezdjenek közösségi finanszírozásba. Végül belevágtak, és sikerrel jártak. "Ódzkodtam a közösségi finanszírozástól. Nem ez a normális módja az autóversenyzés hátterének megszerezésére. Nem a rajongókat akartuk terhelni, de ez a végső lépés volt. Elindítottuk és közben azt gondoltuk, ez egy próbát megér, ha nem sikerül, befejezzük az egészet, mert nincs értelme. Ami bizakodásra adott okot, hogy a közösségi médiában, több mint 43.000-en követnek, így ezeken a felületeken megpróbáltuk az üzenetünk minél több emberhez eljuttatni."- mondta Tim. A kampány célja egyszerű volt, a Clio Cup Europe magyarországi hétvégéjére eljutni, melyhez a meglévő anyagi háttérhez 3.000.000 Ft összegyűjtését tervezték. A kampány nagyon gyorsan felpörgött és nemcsak egyéni támogatók jelentek meg, hanem több cég is az ügy mögé állt. Végül a kampány befejezése előtt 17 nappal a pénz összegyűlt. ![]() "Nem tudom leírni azt az érzést ami történt az elmúlt napokban. Felrobbant a facebook és instagram oldalam, az adományok sorra érkeztek és eddig 5 cég vagy vállalkozás is mögém állt. Nem tudom megköszönni, erre nincsenek szavak. Abszolút minden képzeletet felülmúltak az elmúlt napok, több mint kétszáz szurkolóm küldött adományt. Újra visszatért a hitem, remélem egy jó eredménnyel tudom meghálálni a bizalmat!" - hálálkodott Tim. A kampányból még 17 nap van hátra, így a támogatói háttér még tovább nőhet. Erről nyilatkozott Bende Imre menedzser. "Az első és legfontosabb tudnivaló, hogy minden egyes fillért autósportra, Gábor versenyzésére költünk. Ha a további adományokból akár egy új gumit tudunk venni az edzésekre, akkor megtesszük. Több további érdeklődő cég is van, akik felismerték, ma már nem csak azt kell nézni, mennyien vannak a versenyen, vagy mennyien nézik a közvetítést, a közösségi média átvette a szerepet, itt lehet a legtöbb emberhez eljutni. A kampányunk a felénél jár és közel 100.000 emberhez jutottunk el. A cél összeget elértük, de továbbra is jönnek adományok. Titkon bízok benne, hogy akár két hétvégét is tudunk teljesíteni majd a Clio Cup Europe-ban és egy jó szerepléssel akár a jövő évet is bebiztosíthatjuk." - elemezte a kampányt. ![]() A Clio Cup Europe magyarországi hétvégéjére június 9-10-én kerül sor a Hungaroringen. A mezőny két szabadedzést, két időmérő edzést és két versenyt fog teljesíteni. Tim Gábor a GFS Racing Team színeiben, a francia GM Sport technikai hátterével indul a futamokon. A hétvége során a GT Open, GT Cup, Formula Open, Formula Regional by Alpine és a Swift Cup Europe mezőnye fog megmérkőzni a mogyoródi aszfaltcsíkon. Kulcsszavak: autósport, Clio Cup Europe, tim gábor
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Rácz Gergő: A túraautózás egyik központjában versenyezhetek 2022-ben |
|
2022. március 10.
Márciusban megkezdi a tesztelést Rácz Gergő, aki a brit MINI Challenge JCW kategóriájában a tavalyi bajnokcsapatnál, az EXCELR8 Motorsportnál versenyez 2022-ben.
|
![]() |
![]() A tehetséges autóversenyző szezonja április végén, a Donington Parkban kezdődik, a sorozat a legendás brit túraautó-bajnokság, a BTCC állandó betétfutama. Hogyan kerültél kapcsolatba az autósporttal? Mik a főbb eredményeid eddig? Életem második autóversenyén, 2018-ban a 3. helyet szereztem meg a Swift Cup Europe junior értékelésében a Salzburgringen, majd 2019-ben a 2. helyezett lettem a 16 éven aluli versenyzők kategóriájában. A 2020-as szezon során pályafutása első abszolút futamgyőzelmét értem el Brnóban, majd 2021-ben a korábbiaknál erősebb, 1,4 literes, turbós autóval 1. helyezett lettem a Salzburgringen és a Slovakiaringen, végül a kategória pontversenyének 4. helyén zártam a szezont. ![]() Az első helyen a Salzburgring és Red Bull Ring van holtversenyben, főleg a miliő és a jó vonalvezetés miatt. Ezen kívül a Slovakiaringet és Hungaroringet szerettem meg, leginkább az 1.4 turbós Suzukival. A Hungaroring azon kívül, hogy hazai pályám, azért is az egyik kedvencem, mert mindenféle kanyartípus megtalálható rajta, emiatt igencsak technikás, így nagyon izgalmas kihívás, csakúgy, mint a Slovakiaring. Hol folytatod a pályafutásodat? A legendás brit túraautó-bajnokság (BTCC) állandó betétfutamára, a MINI CHALLENGE JCW kategóriájára esett a választásunk, ahol a tavalyi bajnokcsapat, az EXCELR8 MOTORSPORT színeiben indulok. A JCW kategória a MINI CHALLENGE erősebb géposztálya, a márkakupában egyforma versenyautókat használhatunk Goodyear slick gumikkal, szekvenciális sebességváltókkal, legalább 240 lóerős teljesítménnyel. ![]() Miért vonzó számodra ez a bajnokság? A túraautózás egyik központjában, az Egyesült Királyságban fejlődhetek, és olyan legendás pályákon versenyezhetek mint Donington Park, Brands Hatch vagy Silverstone. Még a koronavírus közepette is jelentős létszámú helyszíni közönség előtt rendezték a futamokat, Angliában nagy hagyománya van a motorsportoknak. Milyen célokat tűztél ki magadnak? Melyik angol pályát várod leginkább a MINI Challenge-ben? A knockhilli pálya vonalvezetése nagyon érdekes, azt várom a legjobban. Nagyon tetszik Silverstone is, a pálya eleje és az utolsó harmada igencsak technikás, nagyon jól kell eltalálni az érintési pontokat. ahhoz, hogy az ember gyors lehessen. A szimulátor alapján Donington Park elsőre nagyon furcsa, nagyon korán kell fékezni és utána oda kell figyelni a kigyorsításokra. ![]() Hogyan készülsz a holtszezonban a versenyzésre? Egyrészt sokat szimulátorozok, iRacinggel és Assetto Corsával is versenyzek. A Hungarian GTR Masters jóvoltából hétről hétre rajthoz állhatok a Masters MINI Challenge-bajnokságban, ahol a valós sorozat helyszínein versenyezhetünk, nagyon nívós, erős mezőnyben. Ez ritmusban tart, valamint keményen edzek a Fit4Race-szel. Miben segít neked a szimulátor? Szervezett formában tudok versenyezni már a tesztelés előtt, nagyon jól lehet gyakorolni különböző versenyszituációkat. Előfordulnak kiélezett helyzetek, az online versenyek is emlékeztetnek az igazi túraautózásra. Kisebb kontaktok a játékban is előfordulnak, és ezek kellenek is. A pályák nyomvonalát mindenképpen be lehet gyakorolni, és az előszezon során ez a lehetőség áll a legközelebb az igazi MINI-hez. Milyen gyakorlatokat végeztek a Fit4Race edzésein? A Fit4Race-nél kifejezetten a motorsportokra szakosodott edzők és élettani szakértők dolgoznak. A versenyek között edzéseken vehetek részt és a főbb versenyeken a helyszínen is ott van velem az edzőm, aki a bemelegítések és a koncentrációt fejlesztő gyakorlatok mellett az étrend kialakításában is segít nekem. Jelenleg Kathy Róbert készít fel a versenyekre Budapesten és a helyszínen is. Miben fejlesztett legtöbbet a Fit4Race programja? Amiben nagyon sokat fejlődtem, az a kudarcélmény feldolgozása, most már sokkal gyorsabban el tudok engedni bizonyos szituációkat vagy rossz eredményeket, így sokkal jobban tudok koncentrálni az adott feladatra és helyzetre. Milyen egyéb versenysorozatokat követsz? Néha WRC-t nézek, a WTCR-t és a Forma-1-et követem folyamatosan. Max Verstappen a kedvenc versenyzőm. Van időd a versenyzésen kívül egyéb hobbira? Kulcsszavak: autósport, MINI Challenge JCW, Rácz Gergő
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Három sprintfutamot javasolnak, átalakul a pontozási rendszer a Nemzetközi Automobil Szövetség |
|
2022. február 15.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es bizottsága három sprintfutamos versenyhétvége megrendezését javasolja az idei világbajnoki sorozatban, és ezeken a rövidtávú futamokon az első nyolc helyezett szerez majd vb-pontokat.
|
![]() |
![]() A FIA honlapján olvasható hétfői közlemény szerint a testület londoni ülésén - amely az első volt az idén - részt vett Mohammed ben Szulajem, a nemzetközi szövetség december 17-én megválasztott új elnöke is. A szervezet dubaji irányítója "részletes párbeszédet vezényelt le" a tavalyi idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon történtekkel kapcsolatban. "A felvetett kérdésekre adott bizottsági visszajelzések az elnöki elemzésbe épülnek majd be, az elnök pedig a következő napokban prezentálni fogja a strukturális változásokat és az akciótervet" - áll a közleményben. A 2021-es szezonzáró futamon a holland Max Verstappen úgy nyerte meg az egyéni világbajnoki címet, hogy az utolsó körben hagyta le hétszeres vb-győztes riválisát, a brit Lewis Hamiltont, de az ezt megelőző biztonsági autós fázisban hozott versenybírósági döntéseket a szurkolók és a szakértők egy része is kritizálta. ![]() A közlemény szerint a bizottság áttekintette az előző idényben megrendezett három sprintfutamos versenyhétvége tapasztalatait, és a 2022-es szezonra szintén három GP-n, az Emilia Romagna Nagydíjon, az Osztrák Nagydíjon, valamint a Brazil Nagydíjon javasolja a sprintfutamos lebonyolítást, amelyben ugyanakkor változások várhatók. A pénteki időmérő edzés megnyerése ugyanis pole pozíciót ér a leggyorsabbnak a vasárnapi futamra, a szombati sprintversenyen pedig nemcsak a dobogósok, hanem az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 elosztásban. A hivatalos elnevezés szintén megváltozik, idén már nem sprint kvalifikáció, hanem csak sprint lesz a szombati rövid távú viadal neve. Miután az előző szezonban a Belga Nagydíjat elmosta a heves esőzés, a bizottság az ilyen esetekre szintén új protokollt javasolt, ennek értelmében nem lehet világbajnoki pontokat osztani a versenyzőknek és a csapatoknak, ha a futamot vezető pilóta nem teljesített legalább két kört biztonsági autós és/vagy virtuális biztonsági autós szakasz nélkül. A javaslat szerint ha legalább két kört, de a versenytáv kevesebb mint 25 százalékát teljesítette az élen álló versenyző, akkor az első öt helyezett kap vb-pontot 6, 4, 3, 2, 1 elosztásban. ![]() Ha a kényszerű leintésig a teljes táv több mint 25, de kevesebb mint 50 százalékát tudta le az első helyezett, akkor az első kilenc pozícióban záró pilóta szerez pontot 13, 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1 elrendezésben. Ha több mint 50, de kevesebb mint 75 százalék került teljesítésre a tervezett távból, akkor az első 10 kap pontot 19, 14, 12, 9, 8, 6, 5, 3, 2, 1 elosztásban. A közlemény szerint a Forma-1-es bizottság ezen javaslatai akkor válnak véglegessé, ha a FIA Motorsport Világtanácsa elfogadja őket.
Kulcsszavak: autósport, FIA Motorsport, forma 1
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
A Haas árult el elsőként részleteket az idei versenyautójáról |
|
2022. február 07.
A Forma-1-es világbajnokságban szereplő istállók közül elsőként a Haas adott ízelítőt pénteken abból, hogyan fog kinézni az idei versenyautója.
|
![]() |
![]() A vb-sorozat hivatalos honlapján látható fotókon digitális verzióban csodálható meg a tavalyi konstruktőri pontverseny utolsó helyén végzett csapat új autója, amely még minden bizonnyal sok tekintetben eltér attól, amelyet a valóságban láthatnak majd a szurkolók. A festés ugyanakkor javarészt a 2021-essel azonos, megmaradt a fehér alapszín, valamint a kék és piros csíkozás az orosz főszponzor logójára utalva. Az istállók ilyenkor még nem szokták megmutatni az összes fejlesztésüket, élesben a február 23. és 25. között sorra kerülő barcelonai kollektív teszten lesz látható az egyesült államokbeli csapat idei versenygépe, amely a VF-22 kódjelzést kapta. A Haasnál - amely az előző szezont teljes egészében feláldozta a 2022-es fejlesztések oltárán - marad a tavalyi versenyzőpáros, a német Mick Schumacher, valamint az orosz Nyikita Mazepin. A 2021-ről idénre halasztott szabálymódosítások miatt a legtöbb csapat komoly átalakításokat hajtott végre a versenyautóján, így egyelőre az erőviszonyok is kérdésesek. A rekordhosszúságú, 23 futamból álló vb-sorozat március 18-20-án kezdődik a Bahreini Nagydíj hétvégéjével, a mezőny pedig július utolsó napjaiban látogat a Hungaroringre. ![]() Kulcsszavak: autósport, forma 1, Haas
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Sébastien Loeb és Isabelle Galmiche hatalmas győzelmet aratott a Monte Carlo Rally utolsó szakaszán |
|
2022. január 27.
A Ford és az M-Sport a múlt héten ünnepelte hét bajnoki címet eredményező együttműködésük 25. évfordulóját. Az M-Sport Ford World Rally Team 4 vadonatúj autóval állt rajthoz a Monte Carlo Rallyn: Craig Breen, Adrien Fourmaux, Gus Greensmith mellett a legendás Sébastien Loeb is visszatért.
|
![]() |
![]() Sébastien Loeb és Isabelle Galmiche az M-Sport Ford World Rally Team színeiben hatalmas győzelmet aratott a Monte Carlo Rally utolsó szakaszán. A Ford és az M-Sport közös csapata, mely múlt héten ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, álomba illő dupla dobogós győzelemmel indította a 2022-es WRC szereplését. A vadonatúj Ford Puma Hybrid Rally1 versenyautók bemutatkozója nem is sikerülhetett volna jobban, hisz Loeb és Galmiche győzelme mellett a Craig Breen, Paul Nagle páros a harmadik helyen végzett összetettben. Összesen hat szakaszgyőzelemmel, melyből négyet rendkívül szoros versenyben szerzett, Loeb visszatérése a Puma WRC volánja mögött káprázatos volt az első perctől az utolsóig. Loeb, aki a vasárnapi futamot még 21.5 másodperces hátrányból várta Ogier mögött, rögtön a nyitó szakaszon 1.1 másodpercet faragott ebből a hátrányból. Bár Ogier vissza tudott vágni a második szakaszon és 4.6 másodperccel növelte előnyét, a később az SS16-on elszenvedett defekt miatt Loeb előnye 9.5 másodpercre nőtt a végső szakasz előtt. Loeb, Le Maestro megőrizve hidegvérét, és ismét megcsillantva tehetségét az utolsó szakaszon megszerezte az első hybrid autós győzelmét. ![]() Az M-Sport Ford World Rally Team jelenleg vezeti a gyártói ranglistát, Ford Puma Hybrid Rally1 versenyautói pedig dominálták a monte carlo-i versenyt, hisz a Loeb-Galmiche páros győzelme és Breen–Nagle harmadik helye mellett a Gus Greensmith- Jonas Andersson páros az ötödik helyen zárta az eseményt. Adrien Fourmaux-nak sajnos nem alakult ilyen szerencsésen a hétvége, hisz az SS3 szakaszon péntek reggel elszenvedett balesete beárnyékolta későbbi szereplését. Sébastien Loeb, a versenyt értékelve így nyilatkozott: “Igazán boldog vagyok. Nem vártam túl sokat. Mikor megérkeztem, nem igazán tudtam, mire számíthatok. A célom az volt, hogy megtaláljam a jó ütemet, és tartani tudjam a ritmust az élen haladókkal. A végeredmény minden várakozásomat felülmúlta!” ![]() “Tíz éve volt az utolsó bajnoki győzelmem, azóta nem túl sok rally futamon indultam. Az, hogy még mindig a topon vagyok, és így tudok versenyezni, boldogsággal tölt el. Természetesen Isabell is remekelt a hétvégén. Az új autóról jók voltak a tapasztalataim, rögtön az első teszten, és ez is magabiztossá tett. Köszönöm az egész csapatnak azt a rendkívüli munkát, amit ennek az autónak a felkészítésére fordítottak! " A Ford első elektromos hajtású versenyautója, az M‑Sport Ford Puma Hybrid Rally1 hibrid rendszere ugyanazon az elven működik, mint a versenygép alapjául szolgáló közúti Puma EcoBoost Hybrid hajtása1. A fékezés és egyenletes haladás közben egyébként veszendőbe menő mozgási energiát az új generációs hibrid hajtáslánc elektromos árammá alakítja, amit a 3,9 kWh kapacitású akkumulátor tárol. Ez az energia arra szolgál, hogy többletteljesítménnyel támogassa az 1,6 literes EcoBoost turbómotor működését; az elektromos rásegítés több alkalommal is három másodpercen át tartó, mintegy 100 kW-ra rúgó teljesítménylöketet jelent. A kifinomult plug-in hibrid hajtás ugyanakkor arra is alkalmas, hogy az autó károsanyag-kibocsátás nélkül, kizárólag a villanymotor erejével haladjon át a falvakon, városokon, a szervizállomásokon és az egyes versenyszakaszok között. ![]() Az akkumulátor a kijelölt szerviz pontokon külső áramforrásról is feltölthető, méghozzá alig 25 perc alatt. A FIA WRC Rally1 kategória versenyzői a 2022-es évadban már kőolajszármazék-mentes üzemanyagot használnak; a szintetikus és bio alkotóelemekből összeállított hajtóanyag 100 százalékban fenntartható forrásokból származik. Kulcsszavak: autósport, Monte Carlo Rally, Sébastien Loeb
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
A Peugeot Kupa dobogósai Európa legjobbjai ellen is küzdenek a hétvégén Nyíregyházán |
|
2021. október 22.
Idén is a szezonzáró futamon dől el, ki nyeri a népszerű kupasorozatot, melyet a Peugeot magyarországi vezérképviselete indított négy évvel ezelőtt.
|
![]() |
![]() Az idei évben már a legújabb Peugeot 208 Rally4-es versenyautókkal zajlanak a küzdelmek és a sorozat erejét jelzi, hogy az új autó ellenére nyolc páros próbálta ki már magát az ötfordulós küzdelemben. Három duó lehet még bajnok a pénzdíjas sorozatban, mind a három páros nevezett az ERC-be és eredményük beszámít az ERC3 értékelésbe is. Ezáltal nem kizárólag egymás ellen, hanem az Európa-bajnokság legjobb „kétkerekes” versenyzői ellen is megmérethetik magukat. Német Gábor, a regnáló bajnok Szőke Tamás navigátorával a legtöbb ponttal állnak az élen és természetesen nem lehet más céljuk, mint újra megszerezni a bajnoki trófeát és a vele járó pénzdíjat. „Akkor jó egy bajnokság, ha az utolsó versenyen dől el a bajnoki cím sorsa. A mi sorozatunk ebből a szempontból is jónak mondható! Nagyon várjuk a futamot. Mindent megteszünk azért, hogy megvédjük a tavaly megszerzett címünket. Erős 2WD mezőny érkezik hozzánk, rengeteg tehetséges fiatal versenyzővel. Nem hiszem, hogy célravezető lenne felvenni a kesztyűt ellenük, hiszen teljesen más lehetőségeik vannak, sokkal többet tudnak versenyautóba ülni. Az, hogy itt vannak, az plusz motivációt ad, de a Kupa a legfontosabb a számunkra.” ![]() Szauer Gergőék is odaférhetnek még a dobogó legfelső fokára. Igaz, ez már nem csak rajtuk múlik, hiszen navigátorával, Kerék Istvánnal csak a bajnokság második felébe csatlakoztak be. Belépőjük mindenképp figyelemreméltó, futamgyőzelmekkel léptek be a Kupába és az RC4 kategóriában az élen állnak. „Zseniális ez az autó! Nagyon jól érzem benne magam! Az autó jól viselkedik az aszfalton is, de nekem a murvás verseny tetszett igazán, sajnáltam, hogy az nem számított bele a kupasorozat értékelésébe. Későn kezdtük a szezont, de ha mindent beleadunk és esetleg a többiek hibáznak, akkor még bajnokok is lehetünk. Egy EB futam mindig erős, de talán a kategóriánkban most igazán nagy nevek, ügyes párosok érkeznek. Mindig változékony itt az időjárás, szeretnénk nagyon összeszedetten versenyezni és mindent megteszünk a legjobb eredményért!” ![]() Nem csak az ERC sorozatban, hanem a hazai RC4 kategóriában is kemény küzdelmek várhatók. A Peugeot Kupa indulói nem csak a kupasorozatukban, hanem a 2WD kategóriában is értékelésre kerülnek, ahol az első három helyen 208 Rally4 versenyautó áll. Október 22-én, pénteken kezdődik a Rally Hungary programja a nézők számára. Nyíregyházáról a Városháza előtt felállított rajtdobogóról egyenesen a RabócsiRingre indul a mezőny, ahol nagyon látványos SuperSpeciállal vár az indulókra. Szombaton hat gyorsasági szakasz, vasárnap pedig öt mért etap után derül ki, ki nyeri a 2021-es Peugeot Rally Cup Hungary kupasorozatot. A versenyzőkkel és a kupasorozat technikai felügyeletét biztosító Tagai Racing Technology szerelőivel, mérnökeivel a Piac téren felállított szervizparkban is találkozhatnak az érdeklődők a futam alatt. ![]() Kulcsszavak: 208 Rally4, autósport, ERC3, nyíregyháza, Peugeot Magyarország, Peugeot Sport
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
Találatok száma: 802 | Megjelenítve: 1 - 10 |