Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 111 - 120
Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen

Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen

2018. augusztus 24.
Habár ismerős pályán versenyezett a Hankook Racer Cup mezőnye, mégsem ment gondmentesen a harmadik versenyhétvége két futama.
Részletek

Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen

A szlovákiai pályán ugyanis elsőként az aszfaltcsík ismeretlensége okozott némi izgalmat, előzetes információk alapján ugyanis, a pálya egyik leggyorsabb szakaszára a rendezők beépítettek egy lassítót, a versenyigazgatóság azonban az utolsó pillanatban mégis kivette a mesterségesen épített „akadályt”, hiszen nagyon lelassította a pályát, ezért pénteken már a jól megszokott, eredeti nyomvonalon zajlott az időmérés.A „színes” mezőnyt nem sokkal az első futam rajtja után a Safety Car intette megállásra, ami mögött két körön keresztül vonatoztak a versenyzők. A kistúra mezőnye meglehetősen változatos, ehhez mérten szinte borítékolható volt, hogy nem lesz zökkenőmentes az indulás, néhányan jól összeakadtak, ezért is volt szükség Safety Car-os beavatkozásra. Ebben a malőrben az egyik Hankook Racer Cup-os autó is érintett volt, a BMW-s Bölcskei Zsolt, aki emiatt volt kénytelen befejezni a futamot.

A BMW-k között Makai György volt a leggyorsabb, a bajnokság élén álló Laczkó Lehel ugyanis kapott egy áthajtásos büntetést, ami miatt csak a második helyen ért célba, ennek ellenére továbbra is vezeti a 2018-as pontversenyt. A dobogó harmadik fokára az osztrák újonc, Stefan állhatott. A Swiftek táborában a legjobb idővel Kismarty-Lechner Gábor érkezett, nyomában Király Richárddal.

Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen

A vasárnap délutáni slovakiringi második futamon az eredmény megismétlődött, azonban a forgatókönyv teljesen másként alakult. A sima rajtot követően minden versenyző megpróbálta kiépíteni a maga kis előnyét, amikor két Mazdás versenyző összeakadt és a baleset miatt a Safety Car szakította félbe a futamot. Gyakorlatilag itt indult újra a futam, és a szélárnyék miatt az élbolynak nagyon nehéz volt újra meglógnia. A Suzukik táborában, habár Király Richárd kezdett jobban, Kismarty-Lechner Gábor nem adta könnyen bajnoki pontjait, egy sikeres előzést követően újra az élre állt és tovább növelte előnyét a bajnoki tabellán.

A BMW-k táborában a nap vesztese Laczkó Lehel lett, aki egy technikai malőr miatt gyorsan a verseny feladására kényszerült. Makai György mindezt kihasználva, újabb győzelmével a bajnokság élére állt, így számukra az utolsó két viadalra marad a bajnoki cím meghódítása. Bölcskei Zsolt végzett a második helyen, míg az újonc osztráké lett a harmadik hely, akinek mindezt egy kavicságyas kaland ellenére is sikerült megszereznie - írja a gyorsasagi.com.

Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen
Kulcsszavak: autósport, gyorsasági, Kismarty-Lechner Gábor, Makai György, Slovakiaring
 
Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen Új arculatot kapott a 325i.hu weboldala Szabó Krisztián harmadik lett Amerikában is Szabó Krisztián harmadik lett Amerikában is Ez a győzelem örökre emlékezetes marad! Ez a győzelem örökre emlékezetes marad! Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen Magyar Nagydíj - Ricciardo győzött a Hungaroringen Makai és Kismarty-Lechner duplázott a Slovakiaringen Szinte tökéletes versennyel is "csak" ötödikek
 
Fontos második helyet szerzett Tim Gábor Komlón

Fontos második helyet szerzett Tim Gábor Komlón

2018. augusztus 15.
Meredek hullámvölgyből kezd kijönni a Tim Gábor, aki pályaautós karrierje után lépett a rallye világába.
Részletek

Fontos második helyet szerzett Tim Gábor Komlón

Ugyan erősen kezdett a Rallye2-ben, dobogóval majd összetett győzelemmel indította az évet, ám hamar megismerte milyen a rallye valójában. Két kiesés, majd egy gyenge eredmény következett Veszprémben. Így érkezett el az idei hatodik versenyhez, a Baranya Kupával folytatódott a 2018-as bajnokság.

A komlói verseny előtt a JG2-Racing újabb teszten adott lehetőséget a pilótának, hogy még jobban összeszokjon az Opel Adam R2-vel. Fontos volt a tapasztalat szerzés, a beállítások csiszolása.

Tim Gábor navigátorával Timár Tamással jól kezdett a prológon, a hatodikok lettek. Majd az első gyorsasági szakaszon elgumizták magukat, de a hatodik helyet őrizték.

Ugyan bizakodott abban a páros, hogy most újra a győzelemért tudnak küzdeni, nem sikerült közelebb kerülniük az élmenőkhöz. Egy helyet tudtak javítani az összesen hét szakaszon, így az ötödik helyen érkeztek a komlói célba, mely a kategóriájuk második helyét jelentette.

Fontos második helyet szerzett Tim Gábor Komlón

“Nem vagyok elégedett, de az biztos, hogy az év végén nagyon fontos lesz ez a kategória második hely. Persze, szeretnénk abszolút bajnokok lenni, de ez már nagyon messze került, szinte lehetetlen. Azonban a kategóriánkban, az 1600cc-esek között ez még lehetséges. Egyszerűen nem volt elég erőnk, hogy győzzünk. Pedig a csapat tényleg mindent megtesz, és tudom, hogy meg fogom ezt hálálni nekik. Voltak műszaki gondjaink, az autó teljesítménye sem volt elég, de nem hiszem, hogy csak az autóban kell keresnem a problémát, nekem, nekünk is kell fejlődnünk. Most még két versenyünk van hátra. Nem adjuk fel, minimum a kategória bajnoki címért szeretnénk küzdeni!” - foglalta össze Tim a komlói versenyét.

Nem sok szünetre van lehetősége az Opeles párosnak, hisz szeptember első hétvégén jön a Salgó-Ózd Rallye, az idei hetedik verseny.

Kulcsszavak: rali, tim gábor
 
A kampány felére összeadták a rajongók Tim Gábor költségvetését A kampány felére összeadták a rajongók Tim Gábor költségvetését Fontos második helyet szerzett Tim Gábor Komlón Daniel Elena C-ZERO-val indul a „Zero Emission – No Noise” ralin Monte Carlóban Fontos második helyet szerzett Tim Gábor Komlón Borbás Szabiék a csúcson! Tim Gábor: Két kiesés után megpróbálunk felállni Tim Gábor: Két kiesés után megpróbálunk felállni Klasszikus autók izraeli ralija mellé állt a BMW Group Classic Klasszikus autók izraeli ralija mellé állt a BMW Group Classic
 
Hamilton győzött és növelte előnyét

Hamilton győzött és növelte előnyét

2018. július 30.
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi, 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon másodikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.
Részletek

Hamilton győzött és növelte előnyét

A 33 éves Hamilton rekordot jelentő, hatodik alkalommal győzött Mogyoródon, az idei szezonban ötödször, pályafutása során 67. alkalommal állhatott a dobogó felső fokára.

A harmadik helyen Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen végzett.

A start előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg Sergio Marchionnéról, a Ferrari szerdán elhunyt elnökéről.

A rajtnál Hamilton meg tudta tartani a vezető pozíciót, mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas igyekezett kivédeni a két Ferrari támadásait. Előbb Kimi Räikkönen próbálta megelőzni honfitársát, majd miután a kettes és a hármas kanyar között Vettel átvette a harmadik helyet, ő eredt Bottas nyomába. Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három helyezett sorrendje.

Hamilton a tizedik körben már négy másodperccel vezetett Bottas előtt, közben a negyedik pozícióban száguldó Räikkönen arra panaszkodott a csapatrádióban, hogy problémája akadt a kulacsával és nem tud inni. A Ferrari boxából megerősítették, hogy a finn pilóta kulacsát elfelejtették csatlakoztatni, így Räikkönen a futam ideje alatt nem fogja tudni pótolni az elveszített folyadékot. A levegő hőmérséklete 33 fokos volt, a pilótafülkében ülve ez nagyjából 70 Celsiust jelent.

Räikkönen a 14. körben kiállt a boxba kereket cserélni, a Mercedes pedig egy körrel később kihívta Bottast. A huszadik körben Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három sorrendje.

Hamilton győzött és növelte előnyét

A címvédő autójára csak öt körrel később raktak friss abroncsokat, de az élre kerülő Vettelt még ezután is kint tartotta a pályán csapata, hogy minél jobban növelje a különbséget. A 32. körben 14.5 másodperc volt az előnye, de amikor a 39. körben a boxba hajtott, ez már csak 7.8 mp volt, mert a lekörözéseknél többen is feltartották.

Időközben Räikkönen ismét kereket cserélt, a legtovább Daniel Ricciardo várt, ő a 45. körben állt ki, a negyedik helyről, és csak egy pozíciót veszített.

Húsz körrel a vége előtt már körvonalazódott, hogy amennyiben baleset vagy műszaki hiba nem történik, a harmadik helyen haladó Vettel számára csak a második Bottas megelőzése lehet reális, mivel az éllovas Hamilton előnye egyre nőtt.

A hajrában Vettel nagy lendülettel támadta Bottast, aki bár lassabb volt, a végsőkig próbálta őrizni pozícióját. A német versenyzőnek végül sikerült megelőznie finn riválisát, de a két autó a manőver közben összeért, a Mercedes első szárnyának jobb széle letört, a Ferrari bal hátsó gumija azonban sértetlen maradt.

Hamiltonnak ez volt pályafutása 220., Vettelnek pedig karrierje 210. Forma-1-es futama.

Hamilton győzött és növelte előnyét

Hamilton számára ugyanakkor intő jel lehet a Hungaroringhez kapcsolódó érdekes statisztikai adat: 2004 óta a Magyar Nagydíj győztese az adott évben egyszer sem tudott világbajnokságot nyerni.

"A szombati időmérő nagyon fontos volt, jól jött nekünk az eső, száraz aszfalton nem tudtuk volna felvenni a versenyt a Ferrarikkal" - ismerte el a futam utáni sajtótájékoztatón Hamilton. Hozzátette, a verseny nagyon jól alakult számára, bár azt sajnálja, hogy Bottas nem tudta megtartani a második helyet.

"Ennek ellenére sok erőt ad a csapatnak sorozatban két győzelem után elmenni a nyári szünetre" - hangsúlyozta.

Sebastian Vettel úgy értékelt, nem volt könnyű versenyük, de mindent megtettek, ami tőlük tellett.

"A második hely a legtöbb, amit ma elérhettem, örülök, hogy ez sikerült és mindkét autónk dobogós helyen zárt" - fogalmazott.

Kimi Räikkönen elárulta, hogy a futam elején szerettek volna nyomást gyakorolni Bottasra, de ez akkor nem jött össze, ezért stratégiát váltottak és a verseny végére ennek meg is lett az eredménye.

"A második kiállásom után szerencsém volt, Sebastian üldözte Bottast, így én is fel tudtam zárkózni, és végül sikerült elcsípnem a harmadik helyet, ami a csapat szempontjából remek eredmény" - mondta.
A vb egy hónap szünet után, augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik Belgiumban.

Kulcsszavak: autósport, forma 1, Hamilton, hungaroring
 
Hamilton győzött és növelte előnyét Dakar 2013 - Célban a magyarok Egyre előrébb a Peugeot-Total Team: Sainz a negyedik Egyre előrébb a Peugeot-Total Team: Sainz a negyedik Eddigi legátfogóbb motorsport-programját jelenti be a BMW Group Eddigi legátfogóbb motorsport-programját jelenti be a BMW Group A Zengő Motorsport bejelentette versenyzőit A Zengő Motorsport bejelentette versenyzőit Hamilton győzött és növelte előnyét A 2013-as Pikes Peak Nemzetközi Hegyi Futamon (PPIHC) a Mitsubishi vadonatúj Outlander crossovere lesz a “hivatalos safety car”
 
Hamiltoné a pole pozíció a Hungaroringen

Hamiltoné a pole pozíció a Hungaroringen

2018. július 29.
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, amelyet zuhogó esőben rendeztek meg a Hungaroringen.
Részletek

Hamiltoné a pole pozíció a Hungaroringen

A vb-pontversenyben is vezető 33 éves versenyzőnek ez volt az idei ötödik, egyben pályafutása 77. időmérős sikere.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a vasárnapi futamon, a harmadik starthelyet pedig Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája foglalhatja el.

Az összetett pontversenyben Hamilton mögött 17 pontos lemaradással második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel negyedik lett a Ferrarival.

Az edzés első 18 perces szakaszát még nedves aszfalton kezdték meg a pilóták, de a pálya egyre szárazabbá vált, így végül minden versenyző száraz pályára alkalmas gumival tudta megfutni a mért körét.
Az időmérő második etapjának elején aztán heves esőzés kezdődött, így a teljes mezőny az esős körülmények között használatos gumival teljesítette a mért köröket. Ennek a szakasznak "esett áldozatául" a 2014-es Magyar Nagydíj győztese, az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull), aki így csak a 12. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.
Hamiltoné a pole pozíció a Hungaroringen

A pole pozícióról döntő harmadik szakaszban a hétvége korábbi részében gyengélkedő Mercedes pilótái magukra találtak az esőben, és Hamilton nagy csatában aratta karrierje hatodik mogyoródi időmérős diadalát.

Nagy esély előtt áll a spanyol Carlos Sainz (Renault), aki az időmérőn "elcsípte" az ötödik helyet, és szintén kiváló eredményt értek el a Toro Rosso versenyzői: a francia Pierre Gasly a hatodik, az új-zélandi Brendon Hartley pedig a nyolcadik pozícióból vághat majd neki a versenynek.

Az időmérő után Lewis Hamilton elmondta, nehéz dolguk volt, hiszen kezdetben száraz volt a pálya, majd vizessé vált, így nehéz volt megítélni, milyen mértékben tapadnak a gumik, a váratlanul megszerzett első sornak viszont örült.

"Erre nem számíthattunk, hiszen a Ferrarik a hétvége eddigi részében gyorsabbak voltak nálunk, de mindent megtettünk, hogy felzárkózzunk hozzájuk, aztán jött az égi áldás, és tisztességesen megküzdöttünk egymással. A csapat számára is nagyszerű, hogy a miénk lett az első és a második hely" - mondta.


Hamiltoné a pole pozíció a Hungaroringen

Csapattársa, Bottas az elmúlt hétvégén, Hockenheimben utasítást kapott a rádión csapatától, hogy ne veszélyeztesse Hamilton futamát és eredményét. Erre visszautalva most megjegyezte, szabadon harcolhatnak, ezért már nagyon várja a vasárnapi versenyt.

Sebastian Vettel úgy fogalmazott, egészen a legvégéig jól sikerült számukra az időmérő.

"Szárazon mi irányítottunk, de nedves körülmények között nem vagyunk olyan magabiztosak" - ismerte el.


Kulcsszavak: autósport, forma 1, Hamilton, hungaroring, Kimi Räikkönen, Magyar Nagydíj, Valtteri Bottas
 
Hamiltoné a pole pozíció a Hungaroringen Duna-Autó Autós Gyorsasági Bajnokság 3-4. Forduló, Pannónia Ring I. Sárvár Kupa - Lotus Ladies Cup Dusan Borkovic a B3 Racinggel Európa tetején - A szerb pilóta nyerte az ETCC sorozatát Dusan Borkovic a B3 Racinggel Európa tetején - A szerb pilóta nyerte az ETCC sorozatát Abu-Dzabi Nagydíj - Hamilton megkoronázta szezonját Abu-Dzabi Nagydíj - Hamilton megkoronázta szezonját Hamiltoné a pole pozíció a Hungaroringen Éld át az őrületes Juke Nismo élményt 85 éve sikeres – A ŠKODA a Monte Carlo Ralin 85 éve sikeres – A ŠKODA a Monte Carlo Ralin
 
Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben

Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben

2018. július 23.
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben, mivel az eddig élen álló, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel saját hibájából kiesett a hockenheimi futamon.
Részletek

Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei negyedik, pályafutása 66. futamgyőzelme.

Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.

A rajtot és az első kanyart minden probléma nélkül "túlélte" a mezőny, Vettel megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Bottas és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen. Hamilton a 14. helyről rajtolva azonnal megkezdte a felzárkózást, a harmadik körben 11. volt, a 10.-ben pedig már hetedikként haladt.

A kerékcserék sorát Räikkönen kezdte meg a 15. körben, Vettel pedig a 26. körben kapott friss abroncsokat, és az ekkor már ötödik Hamilton elé tért vissza a pályára. A három kör erejéig vezető Bottas a 29.-ben kapta meg az új gumikat, és Hamilton mögé jött vissza.

A 30. körben így Räikkönen, Vettel, Hamilton, Bottas volt az első négy helyen autózók sorrendje, igaz, Hamilton ekkor még egyszer sem járt a boxban kerékcserén. Tíz körrel később Räikkönent a csapatrádión arról tájékoztatták, hogy mind neki, mind Vettelnek óvnia kell a gumik állapotát, ugyanakkor a német pilóta jobb köridőkre lenne képes, ha Räikkönen nem közvetlenül előtte haladna. A finn versenyző kétszer is visszakérdezett, és azt kérte, közölje vele a csapat, hogy mi a feladata, majd bár ez nem történt meg, maga elé engedte Vettelt.

Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben

A 43. körben Hamiltont is kihívták a boxba egy kerékcserére, miközben lassan egy heves eső közelítette meg a hockenheimi pályát. A csapatok és a pilóták körökön keresztül nem tudták eldönteni, hogy feltegyék-e az autókra a nedves aszfaltra alkalmas gumikat. Akadt ugyan, aki megpróbálkozott vele, de úgy tűnt, hogy ez rossz döntés volt. Amikor pedig már mindenki arra számított, hogy száraz marad a pálya, hirtelen eleredt az eső, így szinte a mezőny minden tagja csúszkálni kezdett, és alig tudta a pályán tartani versenyautóját. Ennek esett áldozatául a vezető helyen autózó Vettel, aki elmért egy féktávot, és belecsúszott a gumifalba, így kénytelen volt feladni a küzdelmet.

A versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely mögött Hamilton, Bottas, Räikkönen volt az első három helyen körözők sorrendje.

A Safety Car az 58. kör kezdetén engedte útjára a mezőnyt, és az újra indításnál Bottas megtámadta Hamiltont, de megelőzni nem tudta, majd némiképp leszakadt csapattársa mögött. Később kiderült, hogy Bottast a Mercedes csapat rádión utasította arra, hogy tartsa a második pozíciót.

A hajrában Hamiltonnak sikerült megőriznie a vezetést, így azután, hogy két hete Vettel megnyerte a Brit Nagydíjat, ezúttal ő diadalmaskodott nagy riválisának hazai futamán.

A vb egy hét múlva, a 33. Magyar Nagydíjjal folytatódik. Hamilton 17 pontos előnnyel érkezik a Hungaroringre.

Kulcsszavak: autósport, forma 1, Hamilton, németország, Sebastian Vettel
 
Elhunyt Niki Lauda Elhunyt Niki Lauda Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben A 2013-as Pikes Peak Nemzetközi Hegyi Futamon (PPIHC) a Mitsubishi vadonatúj Outlander crossovere lesz a “hivatalos safety car” Megvan az első magyar futamgyőzelem az idei Kamion Európa-bajnokságon! Megvan az első magyar futamgyőzelem az idei Kamion Európa-bajnokságon! Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben A hétvégén rendezték meg az I. Sárvár Kupát a Pannónia Ringen Pontszerzéssel indult az ERT-szezon Bessenyey számára Pontszerzéssel indult az ERT-szezon Bessenyey számára
 
Visszahozott bajnoki esélyek SPA-ra a GT4 EB olasz-magyar párosának!

Visszahozott bajnoki esélyek SPA-ra a GT4 EB olasz-magyar párosának!

2018. július 20.
Mór Csaba és olasz versenyzőtársa Patrick Zamparini a hétvégén a GT4 Európa Bajnokság belga fordulóján vesz részt a Racing One Motorsport Audi R8-asával Spa-Francorchampsban! Csaba számára ez a legjobban várt helyszín a versenysorozat folyamán, a hétvégi verseny előtt nemrég egy tesztnapot is lebonyolított a legendás versenypályán a Racing  One csapatával.
Részletek

Visszahozott bajnoki esélyek SPA-ra a GT4 EB olasz-magyar párosának!

Olaszországban az előző futamon Misanoban Patrick révén az első hazai futották és ismét keményen megküzdöttek a körülményekkel és a technikával, hogy újra a dobogóért és a győzelemért autózhassanak. A győzelem ugyan még várat magára, de az olasz versenyhétvégén visszahozták a bajnoki esélyeket! Az első futamon a negyedik és a PROAM kategória második helyét szerezték meg, míg a második versenyen egy tizenötödik és a kategóriában egy ötödik hely került a nevük mellé, de így is nagyon értékes bajnoki pontokat gyűjtöttek. Ezzel mindössze négy pontra faragták le a hátrányukat a bajnoki tabellán.

A GT4-ben az olasz magyar kettős az első három versenyhétvége után 89 ponttal áll a GT4 Pro-Am kategória második helyén, a bajnoki tabellán. Remélhetőleg a SPA-ban teljesített tesztnap nagyban hozzá járulhat majd, hogy sokkal hamarabb sikerül megtalálniuk a pályához ideális beállításokat az R8-asra mint az első három hétvégén ahol ez pár nagyon értékes, igazán jó helyezésbe és Angliában a pontszerzésbe is került.

Visszahozott bajnoki esélyek SPA-ra a GT4 EB olasz-magyar párosának!

A fiuk nagyon bíznak benne, hogy a hétvégén már az első szabadedzéstől kezdve kizárólag csak a pályára és a gyorsaságra koncentrálhatnak! Erre már csak azért is nagy szükség lenne, mert úgy látszik, nem csak Csaba imádja a legendás belga pályát mert a hétvégén nem kisebb mint 50 autós mezőnyben kell majd helytállniuk a többi 98 sporttárssal szemben!

Látványban vélhetően már az indulók számából adódóan sem lesz hiány így érdemes lesz itthonról is szurkolni a magyar olasz kettősnek most is! A futamokat élőben sugározza a GT4 YouTube csatornája.  A két GT4 versenyfutamot vasárnap 10:25h-kor és 16:45h-kor lehet majd követni az interneten a https://european.gt4series.com/gb_en/gt4-tv/ oldalon!
Kulcsszavak: autósport, GT4 Európa Bajnokság, Mór Csaba
 
A Peugeot Sport bemutatta az új Peugeot 3008DKR Maxit A Peugeot Sport bemutatta az új Peugeot 3008DKR Maxit Tóth László hetedik a Formula-4-esek főversenyén Tóth László hetedik a Formula-4-esek főversenyén Ötödik hellyel kezdtek Szalayék Ötödik hellyel kezdtek Szalayék Jaramában már szombaton, az első futamon meglehet a címvédés Jaramában már szombaton, az első futamon meglehet a címvédés Visszahozott bajnoki esélyek SPA-ra a GT4 EB olasz-magyar párosának! Csapatfőnöke és Gyulay Zsolt is jó szereplést vár Michelisztől
 
Michelisz Norbi győzött a Slovakia Ringen

Michelisz Norbi győzött a Slovakia Ringen

2018. július 16.
Michelisz Norbert győzött a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai versenyhétvégéjének főfutamán vasárnap.
Részletek

Michelisz győzött a Slovakia Ringen

A versenyző honlapjának beszámolója szerint a Hyundai csapat magyar pilótája az idei szezonban harmadszor foglalta el a pole pozíciót, amelyet az első két alkalommal (mindkétszer a Hungaroringen) nem tudott győzelemre váltani. A tavaly vb-ezüstérmes Michelisz a Slovakia Ringen azonban magabiztos rajt-cél diadalt aratott, és a főfutam megnyerésével 30 pontot gyűjtött a korábban megszerzett időmérős öt és második futamos hat pontja mellé. Az összesen szerzett 41 pontjával a szezonbeli második legerősebb hétvégéjét zárta, ennél többet csak a Hungaroringen ért el (53).

Ezzel Michelisz 176 pontnál tart, és visszaugrott a harmadik helyre összetettben, a lemaradása 26 pont az éllovas olasz Gabriele Tarquini mögött.

Michelisz győzött a Slovakia Ringen
Kulcsszavak: michelisz, Slovakiaring, WTCR
 
A bajnokok autója – Honda Civic Type R A bajnokok autója – Honda Civic Type R Michelisz Norbert dobogón végzett Makaóban Michelisz Norbert dobogón végzett Makaóban Michelisz második a makaói túraautó-világbajnokságon Michelisz második a makaói túraautó-világbajnokságon Michelisz Norbert 2017-ben is a Hondánál versenyez Michelisz Norbert 2017-ben is a Hondánál versenyez Harminc magyar a nemzetközi autósportos tehetségkutató döntőjében Harminc magyar a nemzetközi autósportos tehetségkutató döntőjében
 
Pályacsúcsok hétvégéje Parádon

Pályacsúcsok hétvégéje Parádon

2018. július 15.
Újra megdőlt a pályacsúcs a 35. HE-DO Mátrai Hegyiversenyen, ami természetesen ismét Szász László Reynard formula autójához kötődik.
Részletek

Pályacsúcsok hétvégéje Parádon

A pálya felújítása óta ez a 2 perc 20,804 másodperces idő a csúcs, amely amúgy még mindig nem közelíti meg az általa 2005 körül beállított 2 perc 17 másodperc körüli időt, így bőven marad még kihívás Szásznak és az ellenfeleknek is a jövőre nézve.

A túraautós kategóriában tavaly „csak” vasárnap, de ma mind két napon verhetetlennek bizonyult a mezőny korelnöke, Bódis Kálmán a Porsche 911 GT3-assal. Viszont a legjobb túraautós idő a Hegyi Kupa értékelésében szintén GT3-as Porschéval a mátrai pályán először rajthoz álló Rafael Tamás nevéhez fűződik, ami 2 perc 36,742 másodperc volt ezen a szép napos hétvégén, ami bizony komoly teljesítmény a raliból idecsöppent „újonctól”!

A túraautók CEZ értékelésében Bódis Kálmán mögött a Hyundai i20 WRC-el versenyző lengyel Gregorz Duda és a Zengő Motorsport színeit a hétvégén egyedül képviselő Gál Szabolcs végzett a harmadik helyen a SEAT Leon-al.

A Hankook Racer Cup-ban Boldizs Bence ma is verhetetlen volt, magabiztosan győzött a másfél évet kihagyó Báldi Gergő és Kismarty-Lechner Gábor előtt. A harmadik hely sorsát 11 ezred másodperc döntötte el.

Pályacsúcsok hétvégéje Parádon

A Hegyi Kupa értékelésében a vasárnapi napon is Rafael Tamás volt a legjobb a már fent említett túraautós űridővel. Mögötte tisztes távolban a második helyen ismét Strider Zoltán futott be a Mitsubishi Lancer EVO IX-essel. Míg a mai napon a harmadik helyre Fenyvesi Gábor jött fel a VW Golf KitCar-al.

A LADA Kupában vasárnap ismét Vörös Gábor szerepelt a legjobban, a második körben már két másodpercet vert vetélytársára, Tóth József „Yondi”-ra.

A hegyiverseny betétfutamaként motorosoknak megrendezett Drapál János Emlékversenyen Végh János tartotta legjobban az átlagot.

Szász László (Reynard): Próbáltam megdönteni az évekkel ezelőtti pályacsúcsomat, ennyi jött össze. A sok kihagyás után kicsit kellett gondolkodnom, de örülök, hogy itt voltunk. A harmadik edzésen már összeállt a kép. A mai napon kicsit a gumikkal játszadoztunk, az nem sikerült olyan jól az első futamban, de visszahoztuk. Az autón próbálunk gyorsítani, amíg nem kell benne nagyon félni, próbálom kihasználni. Nagyon jó autó, nagyon szeretem.

Boldizs Bence (Hankook Racer): Fergeteges élmény itt menni a Mátrában, rengeteg néző van kint, akik szurkolnak és integetnek nekünk. Mindkét napon volt tiszta köröm és hibázós köröm, de a versenyen sikerült konstans köröket autóznom. A legjobb és a legrosszabb köröm között hét tized a különbség. Nagyon boldog vagyok, hogy újra sikerült nyernem.

Pályacsúcsok hétvégéje Parádon

Bódis Kálmán (Porsche 997 GT3 Cup): Minden versenyfelfutás más. A mostani is jól sikerült, sikerült megnyerni a futamot. Tavaly itt mentem utoljára ezzel a gumival, és a pálya állapota sem olyan, mint tavaly, emiatt mentem most a tavalyinál rosszabb időt. Talán túlságosan meleg az aszfalt, de így is jó volt.

Vörös Gábor (Lada VFTS): Nagyon jó volt visszatérni erre a pályára, imádom. Az is jó, hogy ilyen jó idő van, végre ki tudtam próbálni száraz aszfalttal is a pályát. Agyon szépen köszönöm Ferinek a gumit, nagyon jó szolgálatot tett. Tegnap jobb időket mentem, ma egy kicsit tompább vagyok, mert van egy durva megfázásom. Tegnap szoktam az autót, mert számomra teljesen új. Az időmérőn kicsit csúszkáltam a nézők örömére a játszós kerekekkel.

Rafael Tamás (Porsche 911 GT3): Az autónak nagyon fekszik ez apálya, én jobban szeretem a ralit, bár ez a két nap nagyon tetszett. Jövőre is jövünk! Meg kell, hogy mondjam, hogy a türelem és a pontosság nem az én világom, de meg kell szokni. Most már tapasztalatunk is van, hogy hogyan állítsuk be az autót. Az első körben kétszer is majdnem megforogtam, annyira mentem volna.

Gál Szabolcs (Seat León): Szombaton sajnos tönkrement a váltó, de Zengő Zoli hihetetlen sebességgel intézett egy másik autót. Ha jól emlékszem, Ficza úr ment vele a Hungaroringen. A beállításai is elég hungaroringesek, a hátulja mindig meg akart előzni. Ettől függetlenül élveztem, ha kicsit több benzint tankolunk, akkor talán a végén nem utaztam volna egy fordulaton. Ezt a pályát nem lehet megunni, olyan gyors, olyan adrenalinlöketet ad, hogy már a felétől remegnek a lábaim.


Kulcsszavak: Autós Gyorsasági OB, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, Parádsasvár
 
Hétvégén Hankook Racer Cup a Pannóniaringen Hétvégén Hankook Racer Cup a Pannóniaringen A Pannónia-Ringen folytatódott a He-Do-Hankook Országos Gyorsasági Bajnokság A Pannónia-Ringen folytatódott a He-Do-Hankook Országos Gyorsasági Bajnokság A nagytúrával indult a bajnokságzáró hétvége a Hungaroringen A nagytúrával indult a bajnokságzáró hétvége a Hungaroringen Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Pályacsúcsok hétvégéje Parádon Három bajnoki címet szerzett az Apex Racing 2014-ben
 
A cukiságfaktor a Mátrai Hegyiversenyt sem kerülte el

A cukiságfaktor a Mátrai Hegyiversenyt sem kerülte el

2018. július 14.
Minden versenyen akad egy autó, amely elnyeri a nézők szívét. A mi versenyünk cukiságversenyét egyik előfutónk,egy kék színű apróság nyerte, aki már nem fiatal, de annál sportosabb. Történetéről gazdáját kérdeztük.
Részletek

Milyen autó volt ő eredetileg?

Ez egy lengyel gyártmányú Fiat, közismertebb nevén Kispolszki. Most is az.

És hány éves?

Pontosan 30 éves, 1988-as. Gondos gazdája volt, az autó nagy része még eredeti, sokat nem kellett rajta javítani, de egy komolyabb átalakításon átesett.

Mit csináltál vele?

Elég sok mindent. Kapott egy motorkerékpár-motort, egy Yamaha 1,6-os blokk van benne a sebességváltójával együtt, nyilván a kipufogó rendszerével, üzemanyagrendszerével, hűtésével. És kapott egy teljesen egyedi futóművet. A küllemét próbáltam megőrizni.

Minden versenyen akad egy autó, amely elnyeri a nézők szívét. A mi versenyünk cukiságversenyét egyik előfutónk,egy kék színű apróság nyerte, aki már nem fiatal, de annál sportosabb. Történetéről gazdáját kérdeztük.

A kék színe eredeti?

Igen, ez az Égei-tenger-kék szín volt az eredeti, sőt a tetején és az ajtókon még eredeti a fényezés.

Hol szoktatok versenyezni?

Elsősorban szlalombajnokságokon indulok vele, ezt a versenyt most próbának szántam. Közel lakom a parádsasvári pályához, szerettem volna belülről kipróbálni. Közreműködőként és segítőként már sokszor dolgoztam itt.

Hogy működik a járgány ezen a pályán?

Egyelőre rövid az áttétel, amit nem bánok, mert így is 165 körül van a végsebessége. Majd a nap végén próbálunk rajta finomítani, hogy holnapra még jobb legyen az autó.

És neked hogy tetszik a verseny?

Ó, nagyon. Az előkészületek kicsit fárasztóak voltak, itt a pályán pedig a pörgőssége miatt nagyon jó.

Kulcsszavak: autósport, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, Mátrai Hegyiverseny, Parádsasvár
 
A cukiságfaktor a Mátrai Hegyiversenyt sem kerülte el Ausztrál Nagydíj - Hamiltoné a nap legjobb körideje A cukiságfaktor a Mátrai Hegyiversenyt sem kerülte el Újult erővel áll rajthoz a Fuji Speedway pályán a Toyota Racing A Pannónia-Ringen folytatódott a He-Do-Hankook Országos Gyorsasági Bajnokság A Pannónia-Ringen folytatódott a He-Do-Hankook Országos Gyorsasági Bajnokság A cukiságfaktor a Mátrai Hegyiversenyt sem kerülte el Újra lesz német túraautó-bajnokság a Hungaroringen Ötödik hellyel kezdtek Szalayék Ötödik hellyel kezdtek Szalayék
 
Újabb pályacsúccsal zárult a szombat a mátrai hegyipályán

Újabb pályacsúccsal zárult a szombat a mátrai hegyipályán

2018. július 14.
A Mátrai Hegyipályán ma ismét átadtak a múltnak egy pályacsúcsot: mától Szász László a parádsasvári pálya újkori történetének aktuális csúcstartója 2 perc 21,330 másodperccel, melyet egy Reynard típusú formula autóval futott meg a mai napon izgalmas látvánnyal és komoly hangélménnyel megajándékozva a mátrai közönséget.
Részletek

Újabb pályacsúccsal zárult a szombat a mátrai hegyipályán

A Hankook Racer lelkes kis csapatában Boldizs Bence tavalyhoz hasonlóan nem hagyott esélyt az ellenfeleknek, míg mögötte a dobogó többi fokán Báldi Gergő és Somogyi Márk osztozott.

A túraautók vegyes mezőnyében Bódis Kálmán volt a leggyorsabb, bár ő inkább talán a Hegyi Kupa értékelésében a mátrai hegyiversenyen először rajthoz álló raliversenyzőre, Rafael Tamásra figyelt, aki szintén egy hasonló Porsche 911 GT3-assal állt rajthoz. Nos bár kettejük közt szorosak voltak az idők, de végül a nem hivatalos párharcukban egyelőre Bódis évtizedes gyorsaságis tapasztalata győzött a bátor ralis lendülettel szemben.

A túraautósoknál Gáspár Csaba a 156-os Alfa Romeo-val és Keskeny László az Audi S2-essel követték.

A Hegyi Kupát toronymagasan nyerte a már említett Rafael Tamás az amúgy inkább ralira épített Porsche volánja mögött. Rafael mögött a négykerék-meghajtás előnyeit élvező Strider Zoltán végzett az EVO IX-es Mitsubishivel, míg a számos BMW-t felvonultató mezőnyben Lángi Attila volt a legjobb a bajor Z4-es kupéval.

A Lada Kupában Vörös Gábor és Tóth József csatájában előbbi győzött két tized másodperccel.

Újabb pályacsúccsal zárult a szombat a mátrai hegyipályán

Szász László: „Nagyobb élmény volt most itt autózni, mint két éve, vártuk már ezt az eseményt. Tavaly sajnos ez a verseny egy időben volt egy bajnoki futammal. Mindig élmény itt lenni, ez nem kérdés. A tíz év kihagyás érződik, nem jön vissza ilyen egyszerűen. Holnap, ha jó idő lesz, még tudunk csiszolni az eredményen, most már én is kezdem a tempót, a ritmust, meg a pálya vonalát. Jó, hogy az aszfalt meg lett csinálva. Van itt egy régi rekordom, amit jó lenne megközelíteni. 2005-ben történt, akkor jött ez az autó Japánból, akkor csomagoltuk ki, és valamelyik utolsó futamban sikerült azt az időt menni. Húsz alá jó lenne menni, de a mostani időnek is nagyon örülök. Amíg a nézők nem fütyülnek, nincs nagy baj, én úgy gondolom.”

Boldizs Bence (Hankook Racer): „Nagyon nagy élmény volt itt lenni, ahogy tavaly is, ezért hatalmas köszönettel tartozom György Gábornak és a Gerorge Racing Team-nek. Idén sajnos nekem csak ez az egy verseny fért bele, a gyorsasági ob-n nem indulok. Rengeteg szurkoló van kint, ami miatt még különösebb az élmény. Az autó nagyon jól működött, az időmmel meg vagyok elégedve, sikerült megnyernem mind a négy felfutást. Ezt a formámat igyekszem holnapra is átvinni.”

Újabb pályacsúccsal zárult a szombat a mátrai hegyipályán

Rafael Tamás: „Még mindig nem mozogtam ki, hogy navigátor nélkül vagyok egyedül, ez borzalom. Egy csomó kanyarban megkérdezem magamtól, hol vagyok. Nagyon tetszett, nagyon jó, hogy rövid. Ha az ember variál a futóművel, vagy másképp csinál dolgokat, egyből meglátszik az időn. Tapasztalatunk az, hogy vennünk kellett volna gumit, ezt itt végképp nem lehet elspórolni. Nagyon meg vagyok elégedve az eredményemmel, Az, hogy Kálmánt megvertük, nyilván szerencse is volt, mert húsz percet állt az egyik rajtban. A kocsi nagyon él ezen a pályán, én kevésbé. Remélem, holnap még mindig tudunk javulni.”

Tóth József „Yondi” (Lada 2107i): „Nagyon vártuk már ezt a versenyt.  Kíváncsi voltam, mennyivel leszek gyorsabb, mint tavaly. Öt-hat másodpercet tudtam gyorsulni, de voltak bosszantó apró nüanszok is. Az első felfutásban Vörös Gabitól kaptam három tizedet, a második felfutásban tudtam adni neki egy tizedet, így két tizeddel a második helyre szorultam. Volt egy üresváltásom felfelé, ha az nincs, lehet, hogy megvan az a két tized.”

Újabb pályacsúccsal zárult a szombat a mátrai hegyipályán

Bódis Kálmán (Porsche 997 GT3 Cup): „Nagyon siettem, jó volt. Kivéve, hogy az első felfutásnál ott álltam a rajtnál, elstartoltunk volna, amikor mondják, hogy állj. Kihűlt a gumi, kihűltem én is, igen rossz időt mentem. A hideg gumival az első sikánban örültem, hogy a pályán tudom tartani az autót. A második felfutásra fölszívtam magam, és a tavalyi időmhöz közeli időt mentem.”

Köszönet a fotókért az otphotonak.
Kulcsszavak: Autós Gyorsasági OB, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, Mátrai Hegyiverseny, Parádsasvár
 
Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Luigi szerezte a legtöbb pontot a Pannónia-Ringen! Luigi szerezte a legtöbb pontot a Pannónia-Ringen! A Gender Racingé 2018 legígéretesebb versenyzője! A Gender Racingé 2018 legígéretesebb versenyzője! Korai bajnokavatás? A Hankook Racer Cup mezőnye a Slovakiaringen folytatja Korai bajnokavatás? A Hankook Racer Cup mezőnye a Slovakiaringen folytatja A cukiságfaktor a Mátrai Hegyiversenyt sem kerülte el A cukiságfaktor a Mátrai Hegyiversenyt sem kerülte el
 

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 111 - 120