Találatok száma: 802 | Megjelenítve: 141 - 150 |
![]() |
A Nurburgrigen Michelisz Norbert kiesett a második futamban |
|
2018. május 13.
Michelisz Norbert ütközött és kiesett a túraautó-világkupa (WTCR) németországi versenyhétvégéjének szombati második futamán a Nürburgringen.
|
![]() |
![]() A Hyundai-jal versenyző, 33 éves magyar pilóta, aki a délelőtti versenyen ötödikként ért célba, a délutáni újabb megméretésen már az első körben is részese volt kisebb balesetnek. Később tovább sérült az autója, és bár a hatodik pozícióból hátrébb került, ekkor még így is az első tíz között volt, vagyis pontszerző helyen haladt. A 25 kilométeres pályán, a befejező körben azonban egy figyelmetlen riválisa nekiütközött, Michelisz kocsijának bal hátsó kereke kitört, ennél fogva számára befejeződött a viadal. Kiesése miatt nem gyűjtött újabb pontokat, így a bajnokságban jelenleg 102 ponttal a negyedik. Nagy Norbert (Seat Cupra), akárcsak délelőtt, ezúttal is 18.-ként ért célba a Nürburgringen. ![]() Kulcsszavak: autósport, michelisz, Nagy Norbert, Nürburgring, WTCR
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Jedlóczky L Márkal élete második komoly nemzetközi versenyfutamán a 11. helyen ért célba |
|
2018. május 07.
Ugyan nem mindig szándékosan, de lassan már megszokhatjuk, hogy kedvenc fiatal versenyzőnket valahogy mégis csak a mélyvízbe kell dobni, amiben általában aztán remekül lubickol!
|
![]() |
![]() Valami ilyesmi történt megint a TCR Europe második francia futamán Jedlóczky L Márkal aki élete második komoly nemzetközi versenyfutamán a 11. helyen ért célba egy igen csak kaotikus futamon. Már egy ideje lógott az eső lába a szép francia pálya felett, de a csapatok nagy része úgy döntött, hogy kezdésként slick gumival gurul a pályára, hátha kitart az égi áldás elmaradása. Nem tartott ki és már az első körök során is egyre jobban esett az eső így a vizes pályán próbált evickélni a mezőny. Aztán egy nagyobb csattanásnak és a leszakadó esőnek köszönhetően piros zászlóval megszakították a versenyt. A vizes pályán lökdösődésből a mi versenyzőnk sem marad ki, ráadásul e közben még ketten is megelőzték dupla sárga zászló alatt, amit a csapat rögtön jelzett is a versenyigazgatóság felé. Szerencsére a JLG-s CUPRA-nak megint csak inkább szépsége sérült. A mezőny a rajtrácsra állt az újraindításhoz sok csapat lecserélte a slickeket esőgumira ám az újraindításra már szinte teljesen elállt az eső és sütni kezdett a nap. A futam idejéből már ugyan nem sok maradt, de arra elég, hogy versenyzőnk ismét összeakadjon a kétszeres bajnok svájci Subarujával és ismét egy nagy csatát vívjanak, csak ez a számunkra azért volt jóval nagyobb jelentőségű, mert a csata Márk élete első EB pontjáért és a tízedik helyért folyt. ![]() Végül a pályán ebből a csatából a svájci jött ki jobban, de hát sokkal nagyobb bajunk sose legyen, minthogy versenyzőnk írd és mond összevissza hatodik túraautós versenyfutamán egy kétszeres TCR bajnokkal küzd egy EB pontért! A bajnoki pontról ugyan lemaradtunk, de egy fantasztikus hangulatú versenyhétvégével lettünk gazdagabbak, melynek során a JLG Motorsport történetében először léphetett pályára egy komoly nemzetközi sorozatban. Ezúton is külön köszönet Zengő Zoltánnak és a négy fős kis csapatának, akik rengeteget dolgoztak a hétvégén, hogy sikerrel teljesíthessük első TCR Europe hétvégénket! Holnaptól már a holland versenyhétvége lebeg a szemünk előtt ahol reméljük már nem csúszunk le a pontszerzésről! Kulcsszavak: autósport, Jedlóczky Márk, TCR Europe, zengő zoltán
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Új kihívásokkal néznek szembe idén a Toyota hibrid versenygépei és Fernando Alonso |
|
2018. május 05.
25.000 kilométernyi téli tesztelés után eljött az idő, hogy a TOYOTA GAZOO Racing környezetbarát hibrid elektromos versenygépei pályára lépjenek a FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) 2018-2019-es évadában, ami a Total Spa-Francorchamps 6 órás futammal veszi kezdetét most hétvégén.
|
![]() |
![]() Az idei évad új, eddig ismeretlen kihívásokkal állítja szembe a világ legzöldebb autógyártójának tartott Toyota versenyistállóját. Miután már hat éve versenyez hibrid hajtású autóival, a csapat most új és különleges kihívással szembesül, mivel a mezőny nyolc, nem hibrid hajtású LMP1-es autója ezentúl 49 százalékkal több üzemanyag-energiát használhat fel körönként, és más jelentős teljesítménynövelő megoldásokat is alkalmazhat. Ez az új kihívás remek alkalom arra, hogy a TOYOTA GAZOO Racing még látványosabban bemutassa a hibrid-elektromos hajtás fejlesztésének lehetőségeit és eredményeit. A Formula 1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso most debütál a WEC-ben: ő vezeti majd a 8. rajtszámú TS050 HYBRID versenyautót a tavalyi Spa-győztes Sébastien Buemivel és Kazuki Nakajimával együtt. Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López idén is együtt versenyeznek a 7. rajtszámú gép legénységeként. Minden pilóta arra számít, hogy a csapat harmadszor is győzelmet arat a híres belga versenypályán. ![]() Kulcsszavak: Alonso, autósport, toyota
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Jedlóczky L Márk egy igen küzdelmes versennyel lépett a nemzetközi porondra |
|
2018. május 05.
Egyben, de azért sajnos nem karcmentesen, mivel a JLG Motorsport fiatal tehetsége Jedlóczky L Márk egy igen küzdelmes versennyel lépett a nemzetközi porondra a TCR Europeban a roppant erős és még ennél is gyorsabb mezőnyben egy 15. helyezéssel.
|
![]() |
![]() A mezőny erősségét talán az is mutatja, hogy versenyzőnk a kétszeres TCR bajnok Stefano Cominivel is komolyat viaskodott a futam során. Márk az időmérő edzésen végig gyorsulni tudott és a 2 perc1 6,651 másodperces idő a 18. rajthelyhez volt elegendő ahol honfitársa Tassi Attila mellől indulhatott. A cél az volt, hogy amennyire csak lehet kimaradjon a nagy zúzdából melyre a rendkívül gyors, nagy bukóterekkel ellátott sokat megbocsájtó pályán bizony igencsak lehetett számítani. Ez úgy ahogy sikerült is bár aztán Márk többek közt pont a sorozat kétszeres bajnokával is össze akadt egy kis csatára, amit az imádott szép új CUPRA-ja első lökhárítója bánt egy kicsit. Versenyzőnk ügyesen került el egy komolyabb lökdösődést is melyből azért nagyobb baj is lehetett volna, majd a 15. helyre érve a futam vége felé már kicsit lenyugodtak a kedélyek és mivel az előtte autózó már nem igazán volt lőtávolban így arra koncentrált, hogy simán behozza az autót a célba. Sajnos a CUPRA-n már a rajt után előjött egy igencsak bosszantó technikai hiba miszerint a fék elkezdett gyengélkedni és versenyzőnk csak a pedál pumpálgatásával tudta előhozni a megfelelő fékhatást. Ezzel együtt fiatal tehetségünk elképesztően élvezte élete első TCR Europ futamát és legszívesebben ki sem szállt volna az autóból, hanem rögtön neki is indult volna a másodiknak. ![]() Nos, erre még egy kicsit várnia kell, hiszen most a Zengős fiukon van a sor, hogy Márk új nagy szerelmét ismét partiképes állapotba hozzák a holnapi versenyre. Ezt kimondottan lelkesen teszi a kis csapat Zengő Zoltán irányításával, hiszen ők is látják, hogy versenyzőnk az ellenfelekéhez képest elképesztően kevés gyakorlata és tapasztalata ellenére is megállja a helyét a komoly nemzetközi mezőnyben. Megint csak azt kell ismételnünk, hogy a JLG Motorsport családias kis csapata számára sporttörténeti napot zárhattunk, hiszen versenyzőnk sikerrel teljesítette a csapat első igazi komoly nemzetközi megmérettetését! Így mindenki izgatottan várja az újabb holnapi versenynapot ahol remélhetőleg ismét egy eső mentes száraz pályás futamon vághat neki Márk a második francia futamnak! Kulcsszavak:
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Az Audi R8 LMS nyerte a Blancpain GT sorozat Endurance versenyének szezonnyitóját |
|
2018. május 03.
A Monza és Navarra pályáin megszerzett dobogós helyezéseiknek köszönhetően két – különböző nemzetközi versenysorozatban szereplő - Audi Sport ügyfélcsapat és pilótáik is a legjobb helyekről várhatják a folytatást.
|
![]() |
![]() Audi R8 LMS GT3 Győzelem a szezonnyitó versenyen: a Blancpain GT sorozat Endurance versenyének nyitóhétvégéjén a forgatókönyvet mintha a belga Audi Club Team WRT csapatára írták volna. A két Audi Sport pilóta Christopher Mies és Dries Vanthoor és a privát versenyző Alex Riberas az öt versenyből álló sorozat első állomásán, Monzában végzett az első helyen. A Blancpain GT sorozat igen népes résztvevői létszámmal büszkélkedhet, az Audi R8 LMS összesen 52 versenytárssal méri össze tudását. A három órás verseny végén mindössze két másodperces előnnyel nyert a belga csapat, a verseny során pedig Dries Vanthoor teljesítette a leggyorsabb kört. A legjobb 10 között öt különböző márka képviselői végeztek. Összesítésben szerzett második hely Navarrában: a 24 órás sorozat harmadik fordulójában a Car Collection csapata a szezon eddigi legjobb összesített eredményét érte el. Az észak-spanyolországi Navarrában rendezett 12 órás versenyen a Gustav Edelhoff, Max Edelhoff és Elmar Grimm felállással versenyző Audi R8 LMS legjobb amatőr csapatként összesítésben a második helyen végzett. Ennek megfelelően a sorozat európai értékelésében a Car Collection csapata továbbra is vezeti a csapatok mezőnyét, míg Elmar Grimm a pilóták versenyében áll az élen. ![]() Két dobogós hely a szezon első versenyén: Andreas Schmidt a Spezial Tourenwagen Trophy túraautó bajnokságon két dobogós helyet szerzett a sorozat első helyszínén, Hockenheimben. A privát versenyzőként induló Schmidt egy Audi R8 LMS ultra volánja mögött végzett mindkét futamon kategóriájában a harmadik helyen. Audi RS3 LMS (TCR) Első és második hely a klub versenyen: az egyesült államokbeli NASA Western Endurance bajnokság klub sport sorozatában szereplő Audi RS 3 LMS egy első és egy második helyet gyűjtött be a kaliforniai Buttonwillow versenypályáján. A Road Shagger Racing csapat pilótái, Gavin Ernstone és Jon Morley ünnepelhettek a leintést követően, második helyen pedig a Strom Motorsports csapatából David Depillo és Brett Strom végzett. Készülődés a magyar versenyhétvégére: a WTCR – FIA Túraautó Világkupa második versenyhétvégéjét április 28-29-én rendezik a Hungaroring pályáján. A három Audi Sport pilóta Gordon Shedden, Jean-Karl Vernay és Frédéric Vervisch mellett a privát versenyzőként rajthoz álló Nathanaël Berthon, Denis Dupont és Aurélien Panis száll versenybe mindhárom futamon a pontokért. A marokkói Marrakesh pályáján az első fordulóban szerzett győzelme után Vernay jelenlegi harmadik helyével a legjobb Audi RS 3 LMS pilóta. Emellett az Audi Sport Leopard Lukoil csapata a harmadik helyen áll az összesített eredménylistán. Gordon Shedden pedig – a négykarikás márkánál való első szereplése alkalmával – tizenkét pontot gyűjtött. Denis Dupont az első versenyen a 20. helyről rajtolva egészen a 13. pozícióig küzdötte előre magát. A Budapest melletti versenypálya 4,381 km hosszú aszfaltcsíkjával várja a hat Audi pilótát és versenytársaikat. Szombaton egy tizenkét körös versennyel indul a hétvége, amelyet vasárnap két további, egy tizenkét és egy tizenöt körös összecsapás követ majd. ![]() A jövő hét programja: Április 27-29., Virginia (Egyesült Államok) – Pirelli World Challenge GT-X, 3. és 4. forduló Április 27-29., Virginia (Egyesült Államok) – Pirelli World Challenge TCR, 3. és 4. forduló Április 27-29., Most (Csehország) – ADAC GT Masters, 3. és 4. forduló Április 27-29., Most (Csehország) – ADAC TCR Németország, 3. és 4. forduló Április 27-28., Dijon (Franciaország) – DMV GTC, 3. és 4. forduló Április 28-29., Hungaroring (Magyarország), WTCR – FIA Túraautó Világkupa, 4., 5. és 6. forduló Április 28-29., Most (Csehország), GT4 Közép-Európai Kupa, 1. és 2. forduló Április 28-29., Sugo (Japán), Super Taikyu sorozat, 2. forduló Április 28-29., Imola (Olaszország), Italian GT Bajnokság, 1. és 2. forduló Április 28-29., Imola (Olaszország), TCR Olaszország, 1. és 2. forduló Április 28-29., Imola (Olaszország), ASS TCR Swiss Trophy, 1. és 2. forduló Kulcsszavak: audi, Audi Club Team WRT, Audi R8 LMS, autósport
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Indul a Hosszútávú Világbajnokság Szuper Szezonja! |
|
2018. május 02.
A FIA Hosszútávú Világbajnokság legelső ‘Szuper Szezonjának’ nyitó futamát a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán rendezik.
|
![]() |
![]() Az intenzív téli tesztprogramnak köszönhetően a Ford Chip Ganassi Racing csapat erősebb, mint valaha, és készen áll, hogy megvívja harcait a GTE Pro géposztályban, ahol minden eddiginél ütőképesebb mezőny alakult ki. A Michelin új gumiabroncsot hozott ki a 2018-as évadra, így a tesztek jó része arra irányult, hogy a csapatok a lehető legtöbbet hozhassák ki az új gumikból. Spa-ban kiderül majd, ki végezte a legjobb munkát ezen a téren. “A Szuper Szezon nagyon komoly kihívást jelent, hiszen ebben az évadban két Le Mans 24 órás futamon is helyt kell állni, és a hosszú időn át tartó szezonban mindvégig összpontosítanunk kell,” mondta el Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsport globális igazgatója. “Nagy izgalommal készülünk arra, hogy idén nyáron újra négy Ford GT versenygéppel állunk rajthoz Le Mans-ban, és mindent megteszünk majd, hogy mind a négy GT pilótája ‘ezerrel tolja neki’. A célunk, hogy győzzünk Le Mans-ban, méghozzá mindkét alkalommal, és hogy a WEC-ben és az IMSA-ban egyaránt bajnoki címet szerezzünk. Az IMSA jól indult számunkra, ahol az első helyen állunk a GTLM egyéni, csapatszintű és gyártói tabelláján. Magasra törünk!” ![]() A Ford kemény közdelemre számít a Ferrari, a BMW, az Aston Martin és a Porsche gépei ellen a WEC Szuper Szezonban, ráadásul a Le Mans-i futamon a Corvette is rész vesz majd. Egy ilyen komoly mezőnyben igazán jól jön, hogy a csapat olyan kiváló pilótákat tudhat a soraiban, mint a német Stefan Mücke és a francia Olivier Pla a 66. rajtszámú GT volánja mögött, vagy a brit Andy Priaulx és Harry Tincknell, akik a 67. rajtszámú autót vezetik majd. Spa-ban és Le Mans-ban a 66. számú autó legénységét az amerikai Billy Johnson erősíti, a 67. rajtszámú GT pilótáihoz pedig az Indicar szupersztárja, a brazil Tony Kanaan csatlakozik. “Nagyon várom már a futamot Spa-ban és a Szuper Szezon kezdetét!” nyilatkozta Mücke. “Mindannyiunkat izgalommal tölt el, hogy idén kétszer is Le Mans-ban versenyezhetünk, ahol nagyon erős lesz a GTE Pro mezőnye, ráadásul új versenygépek is megjelennek majd a pályán. Kemény szezonra és kemény küzdelemre számítunk – de végtére is pontosan ez az, amire vágyunk. Tudjuk, hogy a Ford GT remek autó, ami az utolsó csavarig tökéletes. Télen rengeteget dolgoztunk, különösen a gumitesztekkel, hogy az autó tényleg hibátlan legyen. Úgy érzem, erősebbek és felkészültebbek vagyunk, mint valaha, úgyhogy szerintem idén jó esélyekkel vághatunk neki a bajnokságnak.” A Ford Chip Ganassi Racing csapat mögött munkás téli időszak áll, s a részletekbe menő, alapos tesztprogramnak köszönhetően valószínűleg minden rendben lesz majd Spa-ban. A tesztek során rengeteg pit stop helyzetet is gyakoroltak, mert az erre vonatkozó szabályok megváltoztak a 2018-ban idényben. A csapatok ezentúl gumit is cserélhetnek az autók feltankolása közben, így a kiállások gyorsabbak és izgalmasabbak lesznek. ![]() Miután 2017-ben már karnyújtásnyira volt élete első világbajnoki címétől, Harry Tincknell most nem akarja elszalasztani a lehetőséget. “Szerintem az idei szezon kínálja a legjobb esélyt a bajnokság megnyerésére,” vélekedett Tincknell. “Ebben az évadban olyan pályákon versenyzünk majd, amelyek jól passzolnak a Ford GT-hez, hiszen minden lassú pálya kikerült az idei versenynaptárból. Remek érzés, hogy újra Andy és a korábbi csapattagok lesznek a társaim, és azt hiszem, télen még jobban összecsiszolódtunk. Eddig négy futamot nyertünk együtt, Le Mans-ban pedig másodikok lettünk, szóval ez a felállás remekül működik, ezért jó eredményre számítok Spa-ban. Tavaly itt már a második helyért harcoltunk, amikor egy elektromos hiba miatt egy egész kört veszítettünk, de az idei tesztek remekül sikerültek, úgyhogy szerintem repülőrajttal kezdünk majd az évadnyitó futamon.” A Spa 6 órás futam mezőnye május 5-én, szombaton 13:30 órakor rajtol el. Kulcsszavak: autósport, ford, Ford GT
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Nagy Dániel második a Hungaroringen a vasárnapi első futamon |
|
2018. április 29.
A szabadkártyával rajthoz álló Nagy Dániel második lett a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi első futamán, amelyet a brit Rob Huff nyert meg a Hungaroringen.
|
![]() |
![]() A Michelisz Norbert csapata, a MIRA által üzemeltetett Hyundai-jal versenyző magyar pilóta az időmérőn elért tizedik helyezése miatt - a fordított rajtrács szabálya szerint - a második pozícióból kezdte meg a futamot, és bár nem sikerült a rajt után az első kanyarban megelőznie az első kockából startoló Huffot, a 12 körös viadal leintéséig tapadni tudott az élen álló riválisára, és másodikként zárt. A szombaton harmadikként végzett Michelisz Norbert a vasárnapi időmérőn sem talált legyőzőre, így viszont az első futamot a tizedik pozícióból kellett kezdenie, de a leintésig négy helyet sikerült javítania, és végül hatodikként ért célba. Ami a többi magyar versenyzőt illeti: Szabó Zsolt Dávid kilencedik lett a Seat Cupra volánja mögött, csapattársa, Nagy Norbert a 11., Tassi Attila pedig a 18. helyen végzett. A magyarországi WTCR-hétvége utolsó futama 16.55 órakor rajtol a Hungaroringen. ![]() Kulcsszavak: autósport, hungaroring, Nagy Dániel, WTCR
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Michelisz második, Tarquini nyert a WTCR Hungaroringi futamán |
|
2018. április 29.
Michelisz Norbert másodikként ért célba a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyhétvégéjének utolsó, vasárnapi második futamán a Hungaroringen, ahol csapattársa, az összetettben vezető Gabriele Tarquini nyerte a kétnapos esemény főversenyét.
|
![]() |
![]() A 33 éves magyar pilóta a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is utolérhetetlen volt az időmérő edzésen, így a hétvége harmadik futamát szintén az első helyről kezdte meg, a rajtnál azonban Tarquini jobban reagált, Michelisz pedig az első kanyarig elveszítette a vezető pozíciót. A hazai közönség előtt szereplő versenyző hiába volt gyorsabb márkatársánál, a csapat vezetése rádión arra kérte, hogy ne támadja Tarquinit. A versenyt a hatodik körben csaknem 15 percre leállították, mert a Hungaroringen eleredt az eső, amely aztán szinte azonnal el is állt, így a szünet után folytatódhatott a körözés. Tarquini és Michelisz az újraindítást követően elszáguldott a mezőnytől, és magabiztosan aratott kettős győzelmet a Hyundai BRC színeiben. A harmadik pozícióban a szintén Hyundai-jal versenyző, négyszeres túraautós világbajnok, francia Yvan Muller végzett. A hétvége második, vasárnapi első futamán másodikként célba érő, szabadkártyával rajthoz álló Nagy Dániel (Hyundai) ezúttal hatodik lett, Nagy Norbert (Seat Cupra) a 11., Tassi Attila (Honda) pedig a 17. helyen zárt. Szabó Zsolt Dávid (Seat Cupra) ezt a versenyt nem tudta befejezni. A WTRC összetett pontversenyét két forduló, vagyis hat futam után Tarquini vezeti, Michelisz a mogyoródi második, harmadik és hatodik helyének köszönhetően a negyedik pozícióba jött fel. A sorozat következő állomása a Nürburgring lesz két hét múlva. ![]() Kulcsszavak: autósport, hungaroring, michelisz, Tarquini, WTCR
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Öt magyar versenyző indul a hétvégén a Hungaroringen a WTCR idei szezon második állomásán |
|
2018. április 27.
Michelisz Norbert mellett további négy magyar pilóta, Nagy Norbert, Szabó Dávid Zsolt, Tassi Attila és Nagy Dániel áll rajthoz a hétvégén a Hungaroringen, a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának második állomásán.
|
![]() |
![]() A csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón a tavaly még túraautó-világbajnokság (WTCC) néven futó sorozatban második Michelisz azt mondta, "izgalmas napokra készül", mert akár az is előfordulhat, hogy épp a hazai versenyhétvége közben születik meg második kislánya. A 33 éves versenyző a télen váltott Hondáról Hyundaira, és a sajtóeseményen arról beszélt, hogy az első, marokkói hétvége után úgy érzi, mindenképpen jól döntött. "Azt már tapasztaltuk Marrákesben, hogy az autó gyors, de a siker nagyon sok apróságból áll össze" - mondta Michelisz. "Az új csapatomnál tökéletesen érzem magam, és bár azt most még nem tudom megmondani, hogy átmenthető-e a jó forma Marokkóból, de remélem, hogy igen." Micheliszen kívül a Zengő Motorsport színeiben indul Seat Cuprával Nagy Norbert és Szabó Zsolt Dávid, míg a szabadkártyás Tassi Attila Honda Civiccel, Nagy Dániel pedig Hyundaijal áll rajthoz. ![]() Francois Ribeiro, a WTCR promótere reményét fejezte ki, hogy a hazai versenyzőknek szurkoló magyar nézők minél nagyobb létszámban látogatnak majd ki a Hungaroringre. A négyszeres túraautós világbajnok francia Yvan Mullert és Micheliszt érintő, a marokkói szezonnyitón történt rajtbalesettel kapcsolatban, valamint a két pilóta és szurkolóik rivalizálásáról Ribeiro azt mondta, "ez hozzátartozik egy olyan versenysorozathoz, mint a WTCR". "Biztos vagyok abban, hogy a két versenyzőnek egyébként semmi problémája nincs egymással, a magyar drukkereket viszont csak bíztatni tudom: ha már itt a lehetőség, jöjjenek ki minél többen és buzdítsák a kedvencüket a Hungaroringen" - mondta a promóter. Kulcsszavak: autósport, hungaroring, túraautó-vb, WTCR
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
![]() |
Ismét tarolt a magyarok kamionja! |
|
2018. április 24.
Gőzerővel készül a Kamion Európa-bajnokságra Magyarország egyetlen kamionversenyző csapata. A felkészülés részeként az OXXO Hungary Truck Racing Team kamionja, Jázmin Ryan Smith pilótával rajthoz állt az angol bajnokság egyik állomásán, Pembrey-ben, ahol 4 futamgyőzelmet és egy második helyet ért el.
|
![]() |
![]() Magyarország egyetlen kamionversenyző csapata, a kétszeres EB győztes, kétszeres angol bajnok OXXO Hungary Truck Racing Team teljes erőbedobással készül a Kamion Európa-bajnokságra, melynek első futama a május 27-i hétvégén kerül megrendezésre Misanoban. A csapat kamionja, Jázmin gyorsabb, mint valaha, amit az első tesztek után most versenyhelyzetben is bizonyított. Az EB felkészülés részeként az OXXO Hungary Truck Racing Team versenygépe Ryan Smith pilótával idén először az angol bajnokság pembrey-i hétvégéjén állt rajthoz, és azonnal beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A magyar nemzeti színekben pompázó kamion tarolt a brit pályán, ahol öt rajtból négyet győzelemmel fejezett be, egyet pedig a második helyen zárt. A hétvégi kiemelkedő teljesítmény csak megerősítette a korábbi várakozásokat: az OXXO Hungary Truck Racing Team Jázminnal és Ryan Smith-szel komoly, dobogós eséllyel indul a Kamion Európa-bajnokságon. ![]() Kulcsszavak: autósport, OXXO Racing Team, versenykamion
|
![]() ![]() |
|||||
![]()
|
||||||
![]() |
Találatok száma: 802 | Megjelenítve: 141 - 150 |