Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 802 Megjelenítve: 161 - 170
Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját

Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját

2018. március 05.
Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnoki (WTCR) sorozat tavalyi ezüstérmese már kétszer tesztelt új autójával, s úgy véli, a Hyundai egy picivel erősebb a mezőny többi kocsijánál.
Részletek

Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját

Michelisz a gyári Hyundaijal tartott hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a harmadik tesztelésre már szerdán elutazik Olaszországba.

"Nagyon erős autó. Egy pilóta számára pedig mindig jó érzés tudni, hogy az autója gyors az egyenesekben és a kanyarokban is" - árulta el Michelisz, aki ezúttal egy nagyköveti szerződést írt alá a gyárral.

Mint mondta tartott attól, hogy túl sok kört kell majd megtennie, amíg kiismeri az autót, de ez nem így történt.

"Egyszerűen vezethető, és három-négy kör után már tempót tudtam menni, aminek nagyon örültem."

- mondta Michelisz, akinek az volt a célja, hogy olyan közegben versenyezhessen idén, ahol fejlődhet és futamgyőzelmekért küzdhet.

Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját

A magyar pilóta, aki tavaly a magyar autósport első világbajnoki érmét nyerte, tavaly ősszel "találkozott először a Hyundai i30 autójával", s állítása szerint már akkor meggyőzte, amit látott. Hozzátette: az erőviszonyok felmérését követően számára a Hyundai tűnt a legjobb választásnak.

"Büszke vagyok rá, hogy nemcsak versenyzőként, hanem a márka képviselőjeként is megjelenhetek" - folytatta Michelisz, aki bízik benne, hogy munkakapcsolatuk nemcsak egyéves lesz.

A pilóta szerint a sok újdonság, ami jellemzi az új túraautó-világbajnokságot, a szurkolók számára színesebbé teszi majd a WTCR-t, a bajnoki címért zajló versenyfutásban pedig a legnagyobb riválisuknak a Hondát tartja. "Azért a Hyundait egy picivel az egész mezőny előtt érzem" - tette hozzá.

A magyar versenyző két év után hagyta ott korábbi istállóját, a Hondát, hogy a dél-koreai riválisnál folytassa pályafutását. A 33 éves magyar pilóta csapattársa a rutinos olasz Gabriele Tarquini lesz.

"Több WTCR-csapattal állunk kapcsolatban, de szívünknek a legkedvesebb mégis a BRC Racing Team, ahol Michelisz Norbert az egyik pilóta" - mondta Kovács Pál a Hyundai Holding Hungary Ltd. ügyvezető igazgatója.

Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját

Kiemelte: a versenyautóban Magyarország egyik legsikeresebb sportolója ül majd a volán mögött, amit rendkívül nagyra értékelnek. "Norbi a márka arca, nagykövete lesz, így az együttműködésünk rendezvényeken, különböző PR eseményeken folytatódik, de természetesen a legfontosabb állomás a versenypálya lesz" - fogalmazott Kovács Pál, aki minél jobb eredményben bízik, reményei szerint akár a vb-címben is.

A kilenc versenyből álló WTCR-sorozat április 8-án indul Marokkóban, a mogyoródi futamra április 29-én kerül sor.

Kulcsszavak: autósport, Hyundai, michelisz, WTCR
 
Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját A Hyundai Motor 2014 folyamán növelte forgalmát Európában A Sun Aqua KIA Racing Team legjobb hétvégéjén van túl A Sun Aqua KIA Racing Team legjobb hétvégéjén van túl Újabb Citroen diadal – Ezúttal hazai pályán Újabb Citroen diadal – Ezúttal hazai pályán A Hyundai helyreigazítást tett közzé a Kona Electric hatótávolságára vonatkozóan A Hyundai helyreigazítást tett közzé a Kona Electric hatótávolságára vonatkozóan Az új i10 merész formavilágával, új színkombinációival és a megújult N Line kivitellel szólít meg új vevőket Az új i10 merész formavilágával, új színkombinációival és a megújult N Line kivitellel szólít meg új vevőket
 
Új mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing

Új mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing

2018. március 02.
Különleges módon ünnepli a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing immár tizenegy éve tartó töretlen együttműködését. A legmodernebb technológiák alkalmazásával a miami székhelyű cég a Mercedes-AMG Project One sportautóból inspirálódva alkotta meg Cigarette Racing 515 Project One motorcsónakját.
Részletek

Új mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing

A Cigarette Racing 515 Project One immár a kilencedik, a Mercedes-AMG és Cigarette Racing partnerségéből született különleges vízi jármű. Teljesítménye lenyűgöző, 225 km/órás sebességét a modell kialakításakor használt Kevlar, E-glass és a különböző karbon anyagok széleskörű felhasználása teszi lehetővé. A korábban tervezett 50 "Marauder modellhez képest több mint 30 százalékkal tágasabb és két tonnával könnyebb is. Az 5,6 méter hosszú és 2,9 méter széles motorcsónakban akár hatan is kényelmesen elférnek.

A Cigarette Racing Team szoros együttműködésben dolgozott Gorden Wagenerrel, a Daimler AG vezető tervezőjével. "A legdögösebb és legvagányabb szuperautóként, amelyet valaha megalkottunk, a Mercedes-AMG Project One kiváló inspirációként szolgált a Cigarette Racing 515 Project One-hoz. A két modell a tökéletesség megtestesítője, így minden adott ahhoz, hogy dizájn ikonokká váljanak" - mondta Gorden Wagener.

Új mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing

A Mercedes kétajtós szupersportos koncepció autója, a Mercedes-AMG Project One a legújabb Formula 1 hibrid technológiát hozza el a versenypályáról az utakra. A több mint 1000 lóerős modell 350 km/h elérésére is képes. Az 1,6 literes V6 hibrid benzinmotor közvetlenül Mercedes-AMG Petronas Formula 1 versenyautóból származik, akárcsak a plug-in hibrid hajtásrendszer. Az autó gyártása a Mercedes-AMG High Performance Powertrains motorosport szakembereivel együttműködésben az angliai Brixworth-ben valósul meg.

A Mercedes-AMG és a Cigarette Racing 2007 óta valósít meg közös, elsősorban ügyfél- és marketingtevékenységeket. Legyen szó szárazföldről vagy vízről, mindkét vállalat fókuszában a legjobb teljesítményű modellek megalkotása áll. A Mercedes-AMG sportautóhoz hasonlóan a Cigarette Racing 515 Project One motorcsónak is a világ leggyorsabb és legkülönlegesebb járműveit erősíti.

Kulcsszavak: AMG, Cigarette Racing, mercedes-benz
 
Megmutatták az új Mercedes-Benz E-osztály utasterét Megmutatták az új Mercedes-Benz E-osztály utasterét Automatizálja a parkolást a Bosch és a Daimler: Mercedes-Benz beépített "parkolóinassal" Automatizálja a parkolást a Bosch és a Daimler: Mercedes-Benz beépített "parkolóinassal" A legjobb első negyedévét zárta a Mercedes A legjobb első negyedévét zárta a Mercedes Leállt a termelés egy hónapra a kecskeméti Mercedes-gyárban Leállt a termelés egy hónapra a kecskeméti Mercedes-gyárban Új mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG és a Cigarette Racing Esztétikus, exkluzív coupé a csúcskategóriában
 
Hat Audi RS 3 LMS versenyautó áll majd rajthoz az új WTCR-FIA sorozatban

Hat Audi RS 3 LMS versenyautó áll majd rajthoz az új WTCR-FIA sorozatban

2018. február 23.
Sikeres bemutatkozó szezonját követően az Audi RS 3 LMS az idei évben a legmagasabb nemzetközi sorozatban teszi próbára magát. Az Audi Sport ügyfélsport programján keresztül két partner csapatot támogat a WTCR – FIA Túraautó Világkupa sorozat versenyein.
Részletek

A sorozatban kizárólag TCR versenyautók vehetnek részt, amelyek a szezon során ellátogatnak Afrika, Ázsia, Európa és Dél-Amerika versenypályáira.

A WTCR – FIA Túraautó Világkupa korábban FIA Túraautó Világbajnokság néven szerepelt a versenynaptárban. Az Audi Sport ügyfélsport programját az idei évben hivatalosan a Comtoyou Racing és a WRT csapatok képviselik majd a versenypályákon.

Hat Audi RS 3 LMS versenyautó áll majd rajthoz az új WTCR-FIA sorozatban

A WRT csapat a belga Baudour településéről érkezett és 2010. óta egyike a legsikeresebb Audi ügyfélcsapatnak a GT3 versenysorozatban. Ők két Audi RS 3 LMS versenyautóval állnak rajthoz, amelyeket Gordon Shedden és Jean-Karl Vernay vezet majd. A 39 éves skót versenyző, Gordon Shedden a Brit Túraautó Bajnokság (British Touring Car Championship – BTCC) háromszoros bajnoka, aki utoljára a 2016-os szezonban végzett az élen. A 30 éves francia pilóta, Jean-Karl Vernay 2010-ben az Egyesült Államokban lett Indy Lights bajnok, 2012-ben a Porsche Carrera Cup első helyét szerezte meg Franciaországban, majd 2017-ben megnyerte a TCR nemzetközi sorozatát is. Mindkét versenyző elnyerte az Audi Sport pilóta státuszt.

A 31 éves belga versenyző, Frédéric Vervisch is az Audi Sport pilótájaként áll rajthoz a WTCR sorozatban. A belga versenyző a 2008-as ATS Formula 3 Cup bajnoka és az Audi Sport ügyfélprogramjának GT3 pilótája, aki továbbra is a Comtoyou Racing színeiben versenyez majd. A belgiumi Waterlooban működő csapat a tavalyi évben a TCR nemzetközi sorozatban is számított Vervisch tudására és tapasztalatára. Három további pilóta teszi teljessé a csapatot: a 23 éves francia versenyző Aurélien Panis a TCR nemzetközi sorozatban nyert versenyt korábban; a 25 éves belga Denis Dupont-ot a Belga Királyi Autóklub (Royal Automobile Club Belgium – RACB) támogatja, míg a 28 éves francia Nathanaël Berton a 2016/17-es Trophée Andros jégrali bajnokság győzteseként mutatkozik be az új sorozatban, mint privát pilóta.

„Nagyon várjuk az új versenysorozat izgalmas küzdelmeit. A WTCR a túraautó versenyekben érdekelt gyártók többsége számára igen vonzó sorozat.”

– nyilatkozta Chris Reinke, az Audi Sport ügyfélsport programjának vezetője. „Csapataink és versenyzőink értékes tapasztalattal rendelkeznek a túraautózás világából és más sorozatokból, így egyértelműen mind a pilóták, mind a csapatok versenyében a bajnoki címért szállunk harcba.”

Az előzetes versenynaptárban kilenc állomás szerepel négy kontinensen, minden versenyhétvégén három futammal.

Kulcsszavak: audi, Audi Sport, autósport, WTCR
 
Kis autó, amely nagyon megdobogtatja az emberek szívét Kis autó, amely nagyon megdobogtatja az emberek szívét Hat Audi RS 3 LMS versenyautó áll majd rajthoz az új WTCR-FIA sorozatban Középpontban az Audi RS 6 Avant és az S3 limuzin az Audi standján az Autó, Motor és Tuning Show-n Hat Audi RS 3 LMS versenyautó áll majd rajthoz az új WTCR-FIA sorozatban Az új Audi S1 és Audi S1 Sportback Mit érdemel az, aki elektromos autót vesz? Mit érdemel az, aki elektromos autót vesz? Már megrendelhető a Q család új csúcsmodellje az Audi Q8 Már megrendelhető a Q család új csúcsmodellje az Audi Q8
 
Új csapatfőnök az OXXO Hungary Truck Racing Team élén

Új csapatfőnök az OXXO Hungary Truck Racing Team élén

2018. február 22.
Új csapatfőnökkel vág neki a 2018-as EB szezonnak az OXXO Hungary Truck Racing Team. Tököly László elnök Sárosi Brúnót bízta meg a kétszeres Európa- és kétszeres angol bajnok kamionversenyző csapat vezetésével.
Részletek

Új csapatfőnök az OXXO Hungary Truck Racing Team élén

Sárosi Brúnó 2010-óta dolgozik a csapatnál. Korábban sajtófőnöki feladatokat látott el, később tevékenységi köre kiszélesítésével hozzá tartoztak a versenyhétvégékkel, rendezvényekkel és partnerekkel kapcsolatos szervezési feladatok is. Új, csapatfőnöki pozíciója betöltésével mostantól ő felel az OXXO Hungary Truck Racing Team teljeskörű irányításáért.
 
„Brúnó csaknem a kezdetektől részese a csapat életének. Előbb sajtófőnökként, majd operatív vezetőként gyakorlatilag a csapat működésének összes területén komoly tapasztalatot szerzett. Személyében egy kiváló szakember veszi át az OXXO Hungary Truck Racing Team közvetlen irányítását” – indokolta a kinevezést Tököly László elnök.
 
Új csapatfőnök az OXXO Hungary Truck Racing Team élénAz OXXO Hungary Truck Racing Team Magyarország egyetlen kamionversenyző csapataként 2017-ben megvédte angol bajnoki címét. Az immár kétszeres Európa- és kétszeres angol bajnok csapat két év kihagyás után 2018-ban újra teljes szezont fog futni a Kamion Európa Bajnokságban.
 
"Nagy reményekkel és lendülettel vágunk neki az idénynek, a felkészülés már javában zajlik. Ahogy tettük azt 2008 óta minden szezonban, mi idén is a győzelemért szállunk harcba, amiért keményen meg fogunk dolgozni a pályán és azon kívül is. Csapatfőnökként célom továbbá, hogy intenzív és baráti kapcsolatot ápoljak a magyar sajtóval, valamint, hogy a nemzetközi médiában minél több helyen mutassuk be a magyar csapat sikertörténetét. Reményeink szerint hamarosan olyan bejelentéssel állhatunk közönségünk elé, mely új fejezetet nyithat a magyar kamionsport történelmében" – mondta Sárosi Brúnó csapatfőnök.


 
Kulcsszavak: autósport, OXXO Energy, OXXO Energy Truck Race Team, Sárosi Brúnó, versenykamion
 
A címvédő Michelisz hosszabbított a Hyundai-jal A címvédő Michelisz hosszabbított a Hyundai-jal Küzdelmes idény nyitón van túl a Lexus RC F GT3 Küzdelmes idény nyitón van túl a Lexus RC F GT3 Új csapatfőnök az OXXO Hungary Truck Racing Team élén Bahreini Nagydíj - Rosberg indulhat az első rajtkockából Az Audi a címvédésért indul a Formula E sorozatban Az Audi a címvédésért indul a Formula E sorozatban Új csapatfőnök az OXXO Hungary Truck Racing Team élén Győzelmekkel kezdett az Apex Racing, hétvégén újra verseny
 
Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót

Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót

2018. február 21.
Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat a 2018-as Forma 1-es világbajnokságra készülve lerántotta a leplet a C37-es versenyautóról.
Részletek

Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót

A C37 már megjelenésében is eltér a tavalyi C36-ostól. Ez egyrészt az új műszaki szabályzatnak köszönhető, másrészt a csapat újszerű technológiai szemléletét tükrözi.

„Nagyon várom az új szezont, és hogy a pályán láthassam Marcus-t (Ericsson) és Charles-t (Leclerc). Az elmúlt hónapokban rendkívül keményen dolgoztunk azért, hogy ma itt állhasson előttünk a C37; fantasztikus érzés, hogy ma leránthatom a leplet új autónkról. Meggyőződésem, hogy Marcus és Charles tökéletes párost alkotnak; egyikük tapasztalt versenyző, a másik ígéretes újonc. Marcus immár negyedik évadát kezdi velünk. Értékes tagja a csapatnak, tapasztalata és pontos műszaki visszajelzései mindnyájunknak nagy hasznára vannak. Ami Charles-t illeti, más géposztályokban már bizonyította, hogy tehetséges pilóta, és megérdemli, hogy idén a Forma 1-ben versenyezzen" - hangsúlyozta a 2018-as évadra készülő Frédéric Vasseur csapatfőnök.

„2018-ra egyértelmű célt tűztünk ki magunk elé: utol kell érnünk a mezőnyt, és az évad során folyamatosan csiszolnunk kell teljesítményünket. Hallatlan odaadással fejlesztettük a C37-est, rengeteg energiát fektettünk a munkába. Partnereinknek és szurkolóinknak egyaránt szeretném megköszönni a folyamatos támogatást. Az Alfa Romeo Forma 1-es visszatérésével újabb fontos mérföldkőhöz érkezett el csapatunk, büszkék vagyunk arra, hogy ez a patinás múlttal rendelkező márka minket választott a visszatérésre. Alig várjuk, hogy az Alfa Romeo Sauber F1 csapatként megkezdhessük a 2018-as idényt." - tette hozzá Vasseur.

Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót

Az Alfa Romeo személyében a motorsport csúcsát jelentő Forma-1 történetének egyik legjobban csengő márkaneve tér vissza a bajnokságba, és vele együtt a legendás „Quadrifoglio" embléma, amely 1923 óta díszíti az Alfa Romeo legsportosabb modelljeit.

Az új C37 motorburkolatán elhelyezett, szerencsehozó logó izgalmas története a motorsportban gyökeredzik. Az első, Quadrifoglio emblémával díszített Alfa Romeo az RL modell volt, amely Ugo Sivoccival a volánjánál 1923-ban megnyerte a Targa Florio tizenötödik kiadását. Ugyanez a négylevelű lóhere jelent meg Brilli Peri P2-esén, amely 1925-ben monzai futamgyőzelmével megnyerte a legelső Automobil világbajnokságot. Az Alfa Romeo első bajnoki címét később további négy követte.

A Quadrifolgio ezután 1950-ben és ´51-ben is visszatért, amikor Giuseppe „Nino" Farina és Juan Manuel Fangio az Alfa Romeo 158, illetve 159 - közkeletű nevükön ´Alfetták´ - volánja mögött megnyerték a két első Forma-1 világbajnokságot. A legendás jelkép visszatérése a motorsportok legmagasabb szintjére híven tanúskodik az Alfa Romeo filozófiájának sikeréről és egyre növekvő ütőképességéről: a motorsportok terén mutatott kiválóságot maradéktalanul ültetik át a márka sorozatgyártású modelljeibe. A legenda folytatódik.

Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót

„Nagyszerű érzés, hogy ma végre bemutathattuk a C37-est" - árulta el Jörg Zander műszaki igazgató. „A 2018-as versenyautó megvalósításához a gyár minden egyes munkatársa hozzájárult, rendkívül keményen dolgoztunk az utóbbi néhány hónapban. És ha már a C37-est említettem, az autó egészen más filozófia szerint épült, mint a C36. Számottevően megváltozott az aerodinamikai koncepció, a C37 elődjéhez képest rengeteg új részlettel gyarapodott. Bízunk benne, hogy az új koncepció több lehetőséget nyújt majd számunkra, és segítségével a szezon közben folyamatosan fejlődhetünk. A 2018-as Ferrari motor is nagyobb teljesítményt tesz lehetővé. Bízunk abban, hogy a C37 révén előrébb léphetünk, és a 2017-es évadnál versenyképesebbek lehetünk."

A C37 hivatalos bemutatkozására az első téli tesztek során, a Barcelona közelében fekvő Circuit de Catalunya pályáján kerül sor, 2018. február 26. és március 1. között.

Kulcsszavak: alfa romeo, forma 1, Sauber F1 Team
 
Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót Az Alfa Romeo 4C nyerte el az ‘Auto, Motor und Sport - Best Cars 2014’ címet Kínai Nagydíj - Hamilton legyőzhetetlen volt Sanghajban Kínai Nagydíj - Hamilton legyőzhetetlen volt Sanghajban Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót Befizette a 100 millió dollárt a Forma-1 vezére, lezárták az eljárást Az Alfa Romeo Sauber F1 csapat bemutatja a C37-es versenyautót Magyar Nagydíj - A kormány támogatja a szerződéshosszabbítást Az Alfa Romeo több mint harminc év után visszatér a Forma-1-be Az Alfa Romeo több mint harminc év után visszatér a Forma-1-be
 
Remekül teljesített a Lexus a legendás 24 órás futamon

Remekül teljesített a Lexus a legendás 24 órás futamon

2018. február 01.
Második évadát kezdte meg a Lexus az IMSA Weather Tech sportautó-bajnokságban. Ha minden futam így alakul, remek évnek néz elébe a csapat.
Részletek

Remekül teljesített a Lexus a legendás 24 órás futamon

Vannak bajnokságok, ahol a végére tartogatják a csemegét, máshol középtájon teljesedik ki az izgalom. Az IMSA (Nemzetközi Motorsport Szövetség) WeatherTech sportautó-bajnoksága rögtön a csúcson indít, a Daytona-i 24 órás versennyel kezd – és ugyanígy tett a Lexus csapata is.

A 2017-es bemutatkozó szezont követően erősen kezdett a két Lexus RC F GT3. A versenyautó, valamint a csapat felkészültségéről egyaránt mindent elárul, hogy mindkét kupé érdemi probléma nélkül végigfutotta az egynapos versenyt. A 15-ös rajtszámú kocsi (Jack Hawksworth, David Heinemeir Hansson, Scott Pruett és Dominik Farnbacher) a GTD géposztályban a kilencedik, pontszerző helyen ért célba, míg a 14-es RC F GT3 (Dominik Baumann, Kyle Marcelli, Philipp Frommenwiler, Bruno Junqueira) tizenötödikként zárta a versenyt.

További bizakodásra ad okot, hogy mindkét csapat több körön át képes volt vezetni a mezőnyt; előkelő pozíciójukat egy apró elektromos zavar, illetve néhány minimális sérülés miatt kényszerültek feladni.

Remekül teljesített a Lexus a legendás 24 órás futamon

A Lexus 2017-ben tért vissza a motorsport világába, méghozzá egy rutinos csapat, a tizenötszörös bajnok Gentilozzi família (Paul és fiai, Tony és John) által alapított 3GT Racing színeiben. A csapat egy igazi nagyágyút, az amerikai sportautó-versenyzés koronázatlan királyát, az 1960-as születésű Scott Pruettet is bevetette. Megtisztelő, hogy a Lexus RC F GT3 az utolsó versenyautó, amivel a nyolcéves kora óta versenyző Pruett hosszú és eredményes karrierje végén rajthoz állt: a 60 IMSA futamgyőzelemmel rendelkező veterán a Daytona-i 24 órás futam után végleg szögre akasztotta tűzálló overallját.

„Elképesztően régóta dolgozunk együtt a Lexusszal, de a Toyotával is, még az IndyCar-os időkből, és ha azt nézem, hol tartunk most, és hol tartottunk pontosan egy évvel ezelőtt, a kettő között ég és föld a különbség. A legfontosabb beérni a célba, és ezzel nem voltak gondjaink. Ha tartani tudjuk a tempót, amire képesek vagyunk, az lesz a siker kulcsa. A tavalyi év nem szólt másról, minthogy az autók versenyképesek legyenek. És míg tavaly előfordultak műszaki gondok, idén, ha nem is teljesen problémamentesen, de érdemi hibák nélkül futnak az autók” – nyilatkozta a verseny után a távozó bajnok.

Remekül teljesített a Lexus a legendás 24 órás futamon

Kulcsszavak: autósport, Daytona, lexus
 
Időkapszula: makulátlan állapotú Lexus LS 1993-ból Időkapszula: makulátlan állapotú Lexus LS 1993-ból A Lexus RC F GT3 kategóriagyőzelmet aratott legelső VLN versenyén A Lexus RC F GT3 kategóriagyőzelmet aratott legelső VLN versenyén Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing! Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing! 3 futamgyőzelmet ünnepelhetett az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája a Nürburgringen! 3 futamgyőzelmet ünnepelhetett az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája a Nürburgringen! Az elektromos autók akkumulátorainak újrahasznosításán dolgozik a Toyota Az elektromos autók akkumulátorainak újrahasznosításán dolgozik a Toyota
 
Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon

Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon

2018. január 31.
A teljes idényre leigazolta Fernando Alonso kétszeres Forma-1 világbajnokot a Toyota Gazoo Racing csapata.
Részletek

Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon

Ezzel egy régi álom teljesül az idén 37 éves spanyol pilóta számára, de aligha túlzás azt mondani: az egész FIA WEC közösség, versenyzők és rajongók egyaránt érdeklődve várják, hogyan alakul majd a 2018-as hosszú távú világbajnokság egy ilyen illusztris idegenlégióssal a mezőnyben.

Fernando Alonso tavaly áprilisban lepte meg a nagyközönséget és a szakmát, amikor egy futam erejéig kontinenst és bajnokságot váltott, és Monaco helyett Indianapolisban állt rajthoz. Már akkor lehetett tudni, hogy ez még csak a kezdet: a 32-szeres F1-futamgyőztes a motorsportok tripla koronájára vágyik, azaz a monacói Forma-1 nagydíj mellett az Indy 500-ason és a Le Mans-i 24 óráson is győzni szeretne – ez eddig csupán egyetlen embernek, Graham Hillnek sikerült.

Monaco 2006-ban és 2007-ben már megvolt Alonsónak, most pedig megnyílt a lehetőség azelőtt, hogy Le Mans-ban is esélyt adjon magának. Erre a lehető leghamarabb meg is kezdte a felkészülést: amint véget ért a 2017-es WEC szezon, Alonso rajtra készen állt az első hivatalos tesztprogramon, és már akkor több mint 600 kilométert autózott a TS050 Hybriddel.

Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon

Akkor még csak pletykálták, de január végével felgyorsultak az események: a Daytona-i 24 órás után néhány nappal hivatalosan is bejelentették, hogy Alonso a 2018-19-es WEC szuperévad (ez a szezon a szokásos nyolc helyett 13 hónapon át tart majd, és kétszer is szerepel benne Le Mans) minden olyan versenyén részt vesz a Toyota színeiben, amely nem ütközik Forma-1-es programjával.

Alonso a Toyota 8-as rajtszámú autójába szállhat be, Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima mellé, azt az Anthony Davidsont váltva, aki mostantól fejlesztőpilótaként és tartalék versenyzőként segíti a csapat munkáját. Mint emlékezetes, 2014-ben Buemi és Davidson szerezték meg a Toyota első egyéni világbajnoki címét a hosszú távú világbajnokságban, így Alonso egy eleve ütőképes csapatot erősíthet még tovább.

„Rendkívül izgatottan várom, hogy életemben először részt vehessek a Le Mans-i 24 órás futamon. Hosszú ideje követem nyomon a versenyt, és mindig is szerettem volna részt venni rajta. A hosszú távú autóversenyzés egészen más műfaj, mint az együléseseké, izgalmas kihívásnak ígérkezik. Nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak Sébastiennel és Kazukival. Mindketten rendkívül tapasztalt hosszú távú pilóták, sokat tanulhatok tőlük. Rám is fér a tanulás, de készen állok a kihívásra, és alig várom, hogy elinduljon az évad” – hangsúlyozta Fernando Alonso.

Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon

Kulcsszavak: Alonso, autósport, Le Mans, toyota, Toyota Gazoo Racing
 
Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon Magyarországra érkezik a Citroen C-Elysée WTCC A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup Hibrid szupersport tanulmányt mutatott be a Toyota Hibrid szupersport tanulmányt mutatott be a Toyota A SEAT 45 év a motorsportban A SEAT 45 év a motorsportban Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat
 
Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja a versenyzést

Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja a versenyzést

2018. január 30.
Michelisz Norbert a gyári Hyundai pilótája lesz az idén új néven (WTCR) induló túraautó-világbajnokságon.
Részletek

Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja a versenyzést

A magyar versenyző - aki tavaly második helyen zárta a vb-t - két év után hagyja ott eddigi istállóját, a Hondát, és a dél-koreai riválisnál folytatja pályafutását.

"Hálás vagyok a Hondának, mert az elmúlt két év pályafutásom szakmailag legizgalmasabb időszaka volt, amelyben sokat fejlődtem, de úgy éreztem, hogy szükségem van az új kihívásra" - írta keddi blogbejegyzésében Michelisz, aki a magyar autósport első világbajnoki érmét nyerte.

A 33 éves versenyző csapattársa a rutinos olasz Gabriele Tarquini lesz.

A kilenc versenyből álló WTCR-sorozat április 8-án indul Marokkóban, a mogyoródi futamra április 29-én kerül sor.

Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja a versenyzést

Kulcsszavak: autósport, Hyundai, michelisz, WTCR
 
Meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok Meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja a versenyzést Brit Nagydíj - Hamilton nyert, és csökkent a lemaradása összetettben A Lamborghini egykori formatervezési és márkaigazgatója a Genesis márka élén A Lamborghini egykori formatervezési és márkaigazgatója a Genesis márka élén Kiss Norbi is Goodyearrel versenyez a Hungaroringen Kiss Norbi is Goodyearrel versenyez a Hungaroringen Csuti győzelmével zárult a 2017-es Hankook Racer Cup idénye Csuti győzelmével zárult a 2017-es Hankook Racer Cup idénye
 
Újonc orosz pilóta a Forma-1-es Willams istállónál

Újonc orosz pilóta a Forma-1-es Willams istállónál

2018. január 17.
Az újonc orosz Szergej Szirotkin lesz a Forma-1-es Williams istálló második pilótája.
Részletek

Újonc orosz pilóta a Forma-1-es Willams istállónál

A 22 éves versenyző az orosz tehetséggondozó SMP Racing program tagjaként 2015-ben a GP2-ben harmadik lett, ezzel a legjobb volt az újoncok között. Egy évvel később már a Forma-1-es Renault istállónál tevékenykedett tesztpilótaként, emellett folytatta szereplését a GP2-ben, s újra harmadikként végzett. Tavaly az F1-ben már a szabadedzéseken is bizonyíthatott.

"Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan nagy múltú csapathoz csatlakozhatok, mint a Williams. Rengeteget dolgoztam azért, hogy itt legyek, és mindenkinek köszönöm, aki segített az álmom valóra váltásában" - idézte az istálló közleménye Szirotkint.

A Williamsnél a másik autóval a mindössze 19 éves kanadai Lance Stroll versenyez majd, ő tavaly mutatkozott be a száguldó cirkuszban.

Újonc orosz pilóta a Forma-1-es Willams istállónál

Kulcsszavak: autósport, forma 1, Szergej Szirotkin, Williams
 
Hazai pályán az Audi a DTM hétvégi magyarországi fordulóján Hazai pályán az Audi a DTM hétvégi magyarországi fordulóján Túraautó-vb - Michelisz újabb harmadik helye Túraautó-vb - Michelisz újabb harmadik helye Dusan Borkovic a B3 Racinggel Európa tetején - A szerb pilóta nyerte az ETCC sorozatát Dusan Borkovic a B3 Racinggel Európa tetején - A szerb pilóta nyerte az ETCC sorozatát Dakar győztes abroncsokkal indult a magyar csapat az Africa Racen Dakar győztes abroncsokkal indult a magyar csapat az Africa Racen Roy Nissany: a magyar motorsport lüktet és él Roy Nissany: a magyar motorsport lüktet és él
 
Megállíthatatlanul tör előre a Toyota Gazoo Racing a Dakaron

Megállíthatatlanul tör előre a Toyota Gazoo Racing a Dakaron

2018. január 12.
A rali ötödik napján úgy teljesített a Toyota Gazoo Racing South Africa csapat mindhárom versenyzője, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Örömüket egyik legnagyobb vetélytársuk kiesése árnyékolta be.
Részletek

Megállíthatatlanul tör előre a Toyota Gazoo Racing a Dakaron

Ha valahol, a Dakar ralin nincs értelme előzetes esélylatolgatásnak. Peru déli partvidékén olyan laza homok várta a versenyzőket, amilyennel talán a legrutinosabbak sem találkoztak még, és a képlékeny, csalárd talaj válogatás nélkül ejtett foglyokat, percenként borítva fel minden papírformát.

A könyörtelen sivatag akaratlanul is kedvezett a Toyota Hilux pilótáinak, akik azonban aligha ilyen áron szerettek volna előrébb kerülni a rangsorban. A negyedik napi győztes Sebastien Loeb kétszer is elakadt a puha homokban, és ezzel korántsem volt egyedül. A második alkalommal szinte komikus volt, ahogy számos további versenyző, köztük Giniel de Villiers is egymástól alig néhány méterre igyekezett kiásni járművüket.

Mégsem volt kedve senkinek nevetni, főleg, amikor kiderült, hogy Loeb navigátora, Daniel Elena egy dűnéről való leereszkedés során súlyos sérülést szenvedett, így a páros végül feladni kényszerült a versenyt. Távozásukkal nemes ellenféllel lett szegényebb a mezőny. Az élet és a verseny azonban megy tovább, és ezúttal Fortuna a kegyeibe fogadta a Toyota Gazoo Racing South Africa versenyzőit.

Megállíthatatlanul tör előre a Toyota Gazoo Racing a Dakaron

Ezúttal Bernhard ten Brinke tört az élre, és nem egészen öt perccel lemaradva másodikként ért a célba. A harmadik helyen a homokból szerencsésen kiszabaduló Giniel de Villiers zárta a napot, míg Nászer el-Attija az ötödik leggyorsabb versenyzőnek bizonyult.

Az első öt nap végén a Toyota Gazoo Racing South Africa versenyzői szorosan egymás mögött a harmadik, negyedik és ötödik helyen állnak, húsz percen belül egymástól. Az Overdrive Toyota és a Team Land Cruiser csapatok a megbízható, strapabíró technika előnyeit is kihasználva stabilan araszolnak előre a mezőnyben. Peter van Merksteijn a 11., Lucio Alvarez a 16., Alejandro Miguel Yacopini a 20. helyre jött fel, míg a dízelmotoros Land Cruiserrel versenyző Akira Miura immár az összesített 34. helyen autózva vezeti a szériamodellek számára kiírt versenyt.

Kulcsszavak: autósport, dakar, toyota, Toyota Gazoo Racing
 
Az All Nippon Airways újabb repülőgépeibe szereltetett Toyota-ülést Az All Nippon Airways újabb repülőgépeibe szereltetett Toyota-ülést Szívmelengető támogatás a Toyotától Szívmelengető támogatás a Toyotától A Dunlop csapatai uralták a 24 órás nürburgringi versenyt A Dunlop csapatai uralták a 24 órás nürburgringi versenyt Téged is vár a 19. Szilveszter Rallye! Téged is vár a 19. Szilveszter Rallye! Íme a fiú, aki elektromos Toyotát épített magának Íme a fiú, aki elektromos Toyotát épített magának
 

Találatok száma: 802 Megjelenítve: 161 - 170