Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 191 - 200
Végső megmérettetés a Hungaroringen

Végső megmérettetés a Hungaroringen

2017. október 13.
A Hungaroringen kezdődött, és a mogyoródi pályán is zárul október közepén a Hankook Racer Cup idei szezonja. A zárófutam mindig extra izgalmakat tartogat, különösen ebben az évben, hiszen a rendkívül szoros bajnokság végjátéka várható, és a bajnoki cím is gazdára talál.
Részletek

 Végső megmérettetés a Hungaroringen

Nem is akárhogyan, a bajnoki címre ugyanis matematikailag négyen esélyesek a három futamból álló hétvégén, ahol összesen 75 pont gyűjthető. A hungaroringi állomásra Csuti László 33 pontos előnnyel érkezik, őt a tavaly is esélyes Boldizs Bence követi, aki idén mindenképpen a dobogó legmagasabb fokán szeretne ünnepelni, amiért mindent meg is fog tenni. Nyernie kell a futamokon, csakúgy, mint Somogyi Márknak, aki előnyös pozíciójából Brnoban sokat veszített, azonban ahogy a fiatal versenyzőt ismerjük, nem fogja szó nélkül hagyni az élen állók küzdelmeit. Kockáztatni fog Kismarty-Lechner Gábor is, aki szintén csak úgy férhet fel a dobogóra, ha minél jobb helyezéssel, minél több pontot gyűjt. A pozícióharcok nemcsak a mezőny ezen részét érintik, hanem a „második szektort” is. A Hankook Racer Cup sorozatában ugyanis az év végén az első- hat helyezettet díjazzák.

Ennek tükrében nem éppen stresszmentes viadalok várhatók, hiszen az összetett állás teljesen átrajzolódhat egy-egy váratlan esemény következtében. Mint például a most érkező két versenyző, akik tapasztalattal rendelkező pilótaként akár a győzelemért is harcba szállhatnak: a TCR-es autók közül átigazoló Király Richárd, vagy a ralikrosszos múlttal rendelkező Hangodi Bendegúz.

 Végső megmérettetés a Hungaroringen

A MNASZ Gyorsasági szakágának népszerű sorozatában tehát népes rajtrács várható, mindhárom futamon, ahol minden viadal győztese 25 pontot gyűjthet, vagyis összesen ez a 75 pont vihető haza a Hungaroringről, arról az állomásról, amelyet a Hankook Racer Cup minden résztvevője nagyon jól ismer. Októberről lévén szó, most nem az ismeretlen pálya, hanem az időjárás változékonysága törhet borsot a versenyzők orra alá. A reggeli időmérő, korai futam teljesen más beállításokat igényel, mint a kellemes körülmények közötti versenyek, így a nüanszok kapják a legnagyobb jelentőséget - í­rja a gyorsasagi.com.

Október 14-16.-án mindenre fény derül!

Kulcsszavak: Autós Gyorsasági OB, autósport, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, hungaroring
 
Végső megmérettetés a Hungaroringen Itt fognak először versenyezni az elektromos Forma-1-es autók Kiss Norbert minden futamon dobogón Misanóban is Kiss Norbert minden futamon dobogón Misanóban is Tim Gábor: Két kiesés után megpróbálunk felállni Tim Gábor: Két kiesés után megpróbálunk felállni Végső megmérettetés a Hungaroringen Michelisz a nyolcadik helyen zárta a WTCC magyarországi fordulóját Tim Gábor Ausztriában is győzött! Tim Gábor Ausztriában is győzött!
 
Végső harc a bajnoki címért

Végső harc a bajnoki címért

2017. október 09.
Újra a HE-DO HANKOOK Autós Gyorsasági Országos Bajnokság részvevőinek nyitja ki kapuit a Hungaroring.
Részletek

Végső harc a bajnoki címért

Áprilisban kissé rendhagyó időjárási körülmények között -néhány nappal a nyitány előtt még havas volt a pálya- a Hungaroringen indult a 2017-es idény, és tökéletes zárásként itt is fejeződik be a bajnokság a „GRAND FINAL HUNGARORING” névre keresztelt hétvégén - írja a gyorsasagi.com.

A mezőny számára ismert aszfaltcsíkon izgalmakban nem lesz hiány, hiszen az összes kategóriában nemcsak futamgyőzelmeket ünnepelnek, hanem bajnoki címet is. A legtöbb kategória tabellája ugyanis még nyitott, ráadásul a mogyoródi finisben az utolsó viadal pontjai duplán számítanak.

2017-ben most van lehetőség utoljára pontokat gyűjteni, itt dől el, hogy az évvégi díjkiosztón ki milyen kupával térhet haza. A „nagytúrában”, vagyis a I.-es kategóriában Tóth Csaba és Bódis Kálmán áll az élen, míg a „kistúrában” Merk József indul a legnagyobb eséllyel az elsőségért.

A Hankook Racer Cupban például négy versenyző is esélyes, Csuti László, Boldizs Bence, Somogyi Márk és Kismarty-Lechner Gábor. Ebben a márkakupa sorozatban azonban minden a versenypályán dől el, nem lesz duplázás, csak a három futamon gyűjthető pontok számítanak.

Végső harc a bajnoki címért

A Suzuki Cup Europe mezőnyében Molnár Bendegúz toronymagasan vezet, azonban matematikai esélye még mindig van Forrai Gábornak.

Az ingyenes rendezvényen testközelből figyelhetik az autósport iránt érdeklődők az eseményeket,  díjkiosztókat  és a szervizelést is. Október második hétvégéjén, október 14-15.-én tehát újra egy benzingőzös, vidám hétvége vár ránk a Hungaroringen!

Kulcsszavak: autósport, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, hungaroring
 
Az Audi TT kupában indul Keszthelyi Vivien autóversenyző Az Audi TT kupában indul Keszthelyi Vivien autóversenyző Kiss Norbert harmadik a szombati második futamon Mogyoródon Kiss Norbert harmadik a szombati második futamon Mogyoródon Hétvégén Hankook Racer Cup a Pannóniaringen Hétvégén Hankook Racer Cup a Pannóniaringen Michelisz Norbert Oroszországban száguld Michelisz Norbert Oroszországban száguld Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport
 
António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja

António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja

2017. október 04.
A BMW Motorsport mindössze 26 esztendős pilótája a tisztán elektromos meghajtású formaautókat felvonultató versenysorozat első három szezonja után a negyedik, 2017/2018-as idény futamain is rajthoz áll. A pilóták teljes névsorát a bajor prémiumgyártó technológiai partnerségét élvező MS&AD Andretti csapat egy későbbi időpontban jelenti be.
Részletek

António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja

Mielőtt a sorozat ötödik, 2018/2019-es versenyszezonjában hivatalos gyártóként is rajthoz áll, a BMW a Forma-E negyedik, idén decemberben elrajtoló idényében még az MS&AD Andretti csapat technológiai partnereként folytatja felkészülését, egy kiváltképp tapasztalt gyári pilótával a kormány mögött: a BMW Motorsport portugál versenyzője, António Félix da Costa huszonkilenc Forma-E futammal a háta mögött vág neki a negyedik felvonás tizennégy megmérettetésének.

„Nagyon várjuk már a Forma-E negyedik szezonját. António Félix da Costa a sorozat egyik legtapasztaltabb pilótája, így logikus lépés, hogy továbbra is a mezőnyben tartsuk. Az elmúlt három idényben a BMW Motorsport gyári pilótájaként kiválóan ráérzett a Forma-E ízére és az MS&AD Andretti csapat tagjaival is szoros kapcsolatot ápol. Rendkívül elégedettek vagyunk vele”

– nyilatkozta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója a bejelentés kapcsán.

„Örömmel ülök vissza az MS&AD Andretti csapat versenyautójába, immáron a negyedik szezonban. Meggyőződésem, hogy a BMW támogatásának és erős partnereinknek köszönhetően idén még jobb eredményre leszünk képesek. Már alig várom a hongkongi rajtot” – mondta António Félix da Costa, aki egészen a kezdetektől, már a 2014/2015-ös első szezontól a Forma-E aktív résztvevője.

António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja

Buenos Aires-i aranyérmével a fiatal pilóta a sorozat egyik első futamgyőztese, aki idén sorozatban második szezonjában áll rajthoz a korábban Andretti néven futó MS&AD Andretti csapat színeiben. És jóllehet, mindössze 26 éves, mégis az egyik legtapasztaltabb versenyzőnek számít a Forma-E mezőnyében. Korábban a Német Túraautó Bajnokság (DTM) számos futamán is megmérettette magát, 2015 júliusában ráadásul a hollandiai Circuit Park Zandvoort aszfaltcsíkján a dobogó legfelső fokára is felállhatott. A Forma-E és a DTM futamain elért sikerei mellett António Félix da Costa két alkalommal a Forma-3 Makaói Nagydíjának arany serlegét is elhódította.

A portugál pilóta jelenleg Valenciában edz a Forma-E szezon előtti hivatalos tesztjén, ahol a BMW két másik gyári pilótája, Tom Blomqvist és Alexander Sims is csatlakozott hozzá. Az MS&AD Andretti csapat pilótáinak teljes idei névsorát az istálló egy későbbi időpontban jelenti be.

António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja

Kulcsszavak: António Félix da Costa, autósport, BMW Motorsport, Formula E
 
Pannónia-Ring: Hőség és a megfelelő gumitaktika Pannónia-Ring: Hőség és a megfelelő gumitaktika Kiss Norbi tizenkét futamból nyolcszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára Kiss Norbi tizenkét futamból nyolcszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára António Félix da Costa idén is a Forma-E-ben folytatja Monacói Nagydíj - Harminc év után ismét Rosberg-siker a hercegségben Sártengerben szerezte meg az EB bronzérmet Szabó Krisztián Sártengerben szerezte meg az EB bronzérmet Szabó Krisztián Magyar siker a hétvégi kamion EB futamain Magyar siker a hétvégi kamion EB futamain
 
Magyar siker a GT4 Európa Bajnoki sorozatban

Magyar siker a GT4 Európa Bajnoki sorozatban

2017. szeptember 26.
A hazai gyorsasági autósportban szerencsére egyre több versenyzőnek nyílik lehetősége komoly nemzetközi versenysorozatokban is rajthoz állni!
Részletek

 Magyar siker a GT4 Európa Bajnoki sorozatban

A Lotus Eastern Cup korábbi bajnoka Mór Csaba az idei szezonban az SRO Group által szervezett GT4 Európa Bajnokság mezőnyében állt rajthoz a komoly múlttal rendelkező holland Equipe Verschuur csapat színeiben mely az elsők között állította csatasorba a McLaren 570S GT4 típusát a különböző GT versenysorozatokban így a GT4 Európa Bajnokságban is- írja a gyorsasagi.com.

Ebben a sorozatban is sokszor megfordulnak komoly ex DTM, F1 és különböző neves GT és túraautós sorozatokból származó versenyzők. A GT4 EB ezen szekciójának mezőnye az idén hat versenyfutamon mérhette össze az erejét. Csaba versenyzőtársa egy 17éves fiatal skót versenyző Finlay Hutchison volt az idei esztendőben, aki eddig főleg Formula Renault-val gyűjtögette a versenykilométereket. Az ismeretlen sorozat, az ismeretlen versenygép és az ismeretlen versenyzőtárs is komoly kihívás volt Csaba számára, de eredményeivel és szakmai felkészültségével már az első évben a sorozat élmezőnyébe került.

 Magyar siker a GT4 Európa Bajnoki sorozatban

Az áhított futamgyőzelem egyenlőre még várat magára, de egész évben ott voltak az élmezőnyben és dobogóra is állhattak. Néha sajnos becsúszott nulla pontos futam is melyeken az elvesztegetett pontok elég fájóan hiányoztak az év végi elszámolásnál, de Csaba így is a bajnokság negyedik helyét könyvelheti el az első GT4-es versenyszezonjában. Valamint a csapat is a negyedik helyen foglalhatta el a bajnoki tabellán.

Jövőre Csaba a tervek szerint ebben a sorozatban is szívesen folytatná a pályafutását, nem titkoltan azzal a céllal, hogy 2018-ban már a bajnoki címért küzdhessen, ami talán nem is olyan elérhetetlen, hiszen az idei teljesítménye alapján már több élcsapattól is kapott a jövő szezonra szóló megkereséseket.

Kulcsszavak: autósport, GT4 Európa Bajnokság, gyorsasági, Lotus Cup Eastern Europe, Mór Csaba
 
Magyar siker a GT4 Európa Bajnoki sorozatban A Hyundai Shell World Rally Team kihirdette a Lengyel-ralin érvényes felállását A hátulról rajtoló Michelisz 10. a második hungaroringi futamon A hátulról rajtoló Michelisz 10. a második hungaroringi futamon Kicsúszott, de a nézők visszatették az útra Kicsúszott, de a nézők visszatették az útra Megnyerte az angol kamionbajnokságot a magyar OXXO Racing Team Megnyerte az angol kamionbajnokságot a magyar OXXO Racing Team Dobogóra állhatott a BMW a DTM harmadik versenyhétvégéjén Dobogóra állhatott a BMW a DTM harmadik versenyhétvégéjén
 
Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot

Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot

2017. szeptember 19.
Tim Gábor, miután több bajnoki cím után ideiglenesen felhagyott a pályaautózással, a hazai MARB sorozat felé fordult, hogy rallye versenyeken fejlődhessen tovább. Az általa épített Nissan Sunny GTi volánja mögött, Timár Tamás navigálásával idén már a hetedik versenyen álltak rajthoz, ezúttal a Lyukóbánya Rallye-n.
Részletek

Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot

Ebben az évben már két abszolút győzelmet, és három kategória győzelmet szereztek, de az utóbbi futamokon utolérte Őket a balszerencse. Zobákpusztán felfüggesztés gondokkal küzdöttek, majd Porrogszentkirályon kiestek.

A Lyukóbánya - Parasznya Rallye-n először versenyeztek esős körülmények között, és a tapasztalanság meg is bosszulta magát. A második gyorsaságin árokba csúsztak, és csak nagy időveszteség árán tudták folytatni a versenyt.

Végül az abszolút értékelés hatodik, kategóriájuk harmadik helyén zárták a versenyt. A 2000cc-es kategóriában továbbra is a második helyen állnak.

"Most egy kicsit hullámvölgybe kerültünk, az év elején erősek voltunk, de az utóbbi versenyeken volt műszaki hibánk, és sok olyan helyzet ami új volt a számunkra. Nem titok, abszolút bajnoki címért harcolunk, de látjuk, hogy ez kezd kicsúszni a kezünk közül. Sokkal tapasztaltabbak nálunk az ellenfeleink. A kategóriánkban még van esélyünk, mindent megteszünk a bajnoki címért. Ha nem sikerül, az sem lesz csalódás, ez nekünk tanuló év. De a mentalitásom nem fog változni, mindig győzni szeretnék!" - foglalta össze Tim a verseny után.

Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot

Kulcsszavak: autósport, Rallye, tim gábor
 
Három DTM-csapattal indul az Audi a bajnoki címért Három DTM-csapattal indul az Audi a bajnoki címért Háromból két DTM-címet az Audi nyert el Háromból két DTM-címet az Audi nyert el Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot Idényzáró bajnoki a Hungaroringen Hétvégén került megrendezésre a HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB Hungaroringen Hétvégén került megrendezésre a HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB Hungaroringen Tim Gábor a bajnokság második helyén várja a végjátékot Alonso nyert, Vettel maradt az élen
 
Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben

Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben

2017. szeptember 18.
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, ezzel 28 pontra növelte az előnyét összetettben a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.
Részletek

Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben

A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hetedik, s pályafutása 60. futamgyőzelme. Vettel egy baleset miatt már az első körben feladni kényszerült a versenyt.

Hamilton mögött Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája végzett a második, míg Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a harmadik helyen.

A verseny előtt megérkezett az eső a szingapúri pályára, így a Forma-1 történetében most először rendeztek esős éjszakai futamot.

A rajtot a negyedik kockából Kimi Räikkönen (Ferrari) kapta el a legjobban, s a belső íven próbálta megelőzni a harmadik pozícióból startoló Max Verstappent (Red Bull), aki mellett a külső íven a pole pozícióból induló Vettel igyekezett "bezárni az ajtót" és védeni a saját helyét. Räikkönen és Verstappen autóinak hátsó kerekei összeértek, a ferraris oldalról nekicsapódott Vettel autójának, de a négyszeres vb-győztes német tovább tudott hajtani. Räikkönen Ferrarija irányíthatatlanul csúszott végig a pálya szélén az első kanyarig, ahol telibe találta a forduló Verstappen Red Bullját, illetve Fernando Alonso McLarenjét. Räikkönen és Verstappen feladni kényszerült a futamot, Alonso tovább tudott hajtani, Vettel pedig néhány méterrel később a betonfalnak csapta amúgy is sérült Ferrariját, amelyről leszakadt az első légterelő, így a német pilóta gyakorlatilag azonnal kiállt a versenyből.

A biztonsági autó a roncsok és a pályára került törmelék eltakarításának idejére a pályára hajtott, s öt kör után engedte útjára a mezőnyt. A dobogós helyeken ekkor sorrendben Hamilton, Ricciardo és Nico Hülkenberg (Renault) száguldott, miközben Alonsónak műszaki probléma miatt szintén fel kellett adnia a viadalt.

Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben

A 11. körben újra "főszerephez jutott" a Safety Car, Danyiil Kvjat (Toro Rosso) ugyanis elmérte az egyik kanyar féktávját és belecsúszott a gumifalba.     A biztonsági autós fázisban Ricciardo és Hülkenberg is bejött a boxba kerékcserére, így amikor három kör után folytatódhatott a verseny, Hamilton, Ricciardo, Bottas volt az első három helyen haladók sorrendje.

Ricciardo és Bottas a 29. körben hajtottak a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért, a pálya ugyanis eddigre már szinte teljesen felszáradt. Hamilton egy körrel később kapott friss abroncsokat, s vissza is tért a vezető pozícióba.

A 38. körben Marcus Ericsson (Sauber) csapta falnak az autóját, ezért a futam során harmadszor hajtott a pályára a Safety Car. A biztonsági autó néhány körrel később útjára engedte a mezőnyt, de ekkor már nem a körök számában, hanem percekben kellett számolni a hátralévő versenytávot, mert csak így lehetett tartani a szabályokban foglalt kétórás időhatárt.

A hajrában már nem történt változás az élmezőnyben, így Hamilton jelentősen növelni tudta előnyét Vettellel szemben a vb-pontversenyben.

A vb két hét múlva, Malajziában folytatódik.

Kulcsszavak: Daniel Ricciardo, forma 1, Hamilton, Sebastian Vettel, Szingapúri Nagydíj
 
Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben Sebastian Vettel az Infiniti teljesítményigazgatójaként utcai autókat tesztelt Michael Schumachernél őssejt-beültetéssel próbálkoznak Michael Schumachernél őssejt-beültetéssel próbálkoznak Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben Magyar Nagydíj - Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen is Hamilton győzött és növelte az előnyét összetettben Monacói Nagydíj - A szombati szabadedzés legjobbja is Rosberg volt A Haas árult el elsőként részleteket az idei versenyautójáról A Haas árult el elsőként részleteket az idei versenyautójáról
 
A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda

A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda

2017. szeptember 15.
Együttműködési megállapodást kötött a Honda és a Scuderia Toro Rosso. A szerződés értelmében a 2018-as F1-szezonban a Honda szállítja a motorokat a Scuderia Toro Rosso számára, sőt egy közös csapatot is létrehoznak.
Részletek

A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda

Takahiro Hachigo, a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója elmondta:

„A Toro Rosso igen tapasztalt, energiával teli, fiatalos csapat, s megannyi sztárpilótát nevelt már ki a múltban. A Hondánál mindenki nagyon várja a közös munkát, velük új fejezetet nyithatunk a Formula-1-ben. Szeretném megköszönni a Liberty Mediának és FIA-nak, hogy segítettek tető alá hozni a megállapodást, a Honda és a Toro Rosso egy csapatként küzd majd, hogy még fejlettebbé váljon a technika és elhódítsuk a bajnoki trófeát. Szeretném továbbá megköszönni a rajongók támogatását, velük sokkal könnyebb szembe szállni a kihívásokkal.”

Franz Tost, a Scuderia Toro Rosso vezetője elmondta:

„Csapatunkban már mindenki nagyon várja a közös munkát a Hondával. Mióta Soichiro Honda benevezte motorkerékpárjait az első versenyre, a márka életében központi szerepe van a motorsportoknak. Ez egy nagyon izgalmas kihívás, és remélem, hogy mindkét fél sokat profitál majd belőle. A Honda F1-történelme régre nyúlik vissza, elsőként 1964-ben képviseltették magukat a versenysorozatban, s motorbeszállítóként öt egyéni és hat konstruktőri világbajnok címet szereztek. Ez az örökség és a márkába vetett hit teljesen biztossá tesz abban, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködésünk.”

A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda

Kulcsszavak: autósport, forma 1, honda
 
3 futamgyőzelmet ünnepelhetett az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája a Nürburgringen! 3 futamgyőzelmet ünnepelhetett az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája a Nürburgringen! A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda A BMW-s Wittmann nyerte a DTM magyarországi futamát A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda Dakar 2013 - Célban a magyarok, Szalay harmincadik A DS már két szezon óta uralja a Formula E-t A DS már két szezon óta uralja a Formula E-t A Scuderia Toro Rosso csapatnak szállít F1-motorokat a Honda Michelisz harmadik helyen végzett
 
Befejezi együttműködését a McLaren és a Honda

Befejezi együttműködését a McLaren és a Honda

2017. szeptember 15.
A McLaren és a Honda illetékesei bejelentették, hogy a 2017-es Formula-1-es szezon végén befejezik az együttműködést. A két cég 2015-ben kezdte meg a közös munkát, amikor a Honda úgy határozott, hogy visszatér az F1-be.
Részletek

Befejezi együttműködését a McLaren és a Honda

Takahiro Hachigo, a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója elmondta:

„Útjainak sajnos már azelőtt elválnak, hogy elértük volna közös céljainkat, de a legjobb döntés született a vállalatok jövőjére nézve. Bárhogy is, szeretném a Honda Racing F1 Team tagjainak, illetve versenyzőinek nevében megköszönni a rajongók támogatását, és hogy osztoztak velünk örömben-bánatban 2015-ös visszatérésünk óta. Bejelentésünk nem érinti a 2017-es évadot, a Honda és McLaren szakemberei továbbra is közösen küzdenek, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, és a Honda természetesen jövőre is indul a világbajnokságon.”

Shaikh Mohammed bin Essa Al Khalifa, a McLaren Group igazgatótanácsának elnöke az alábbi nyilatkozatot tette:

„A Honda, akárcsak a McLaren, nagyszerű cég, s azért van jelen az F1-ben, hogy nyerjen. Partnerségünk nem hozta meg a kívánt eredményt, ez azonban nem feledteti az örömteli közös pillanatokat, és nem indok arra, hogy elhagyjuk az F1 világát. Jelenleg úgy látjuk, hogy mindkét cég számára az a legjobb, ha külön folytatjuk a versenyzést.”

Befejezi együttműködését a McLaren és a Honda

Zak Brown, a McLaren Technology Group ügyvezető igazgatója a következőképpen értékelte a helyzetet:

„Soha nem volt kétségünk afelől, hogy a Honda elkötelezett a siker mellett, s kellő mennyiségű energiát szán a Formula-1-re. Számtalanszor bizonyítottak már a versenysorozatban és a fejlesztések terén. Különféle okok miatt együttműködésünk nem úgy alakult, ahogy egykoron elképzeltük, így bár egyik cég sem örül a kialakult helyzetnek, eljött az ideje, hogy különváljunk. Sporttársként azt kívánjuk, hogy ismét a csúcsra érjen a Honda. Velük sokkal jobb ez a versenysorozat, és biztos vagyok benne, hogy ebben mindenki egyetért.


Kulcsszavak: autósport, forma 1, honda, McLaren
 
Jaramában már szombaton, az első futamon meglehet a címvédés Jaramában már szombaton, az első futamon meglehet a címvédés Somfaiék teljesítették a második szakaszt Somfaiék teljesítették a második szakaszt Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi Szilveszter Rallye-n Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi Szilveszter Rallye-n Az eredeti Forma 1-es Williams versenyautó Magyarországon az Avalon Parkban! Az eredeti Forma 1-es Williams versenyautó Magyarországon az Avalon Parkban! Befejezi együttműködését a McLaren és a Honda Sebastian Vettel megkapta a saját Infiniti FX Vettel Edition autóját
 
Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi!

Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi!

2017. augusztus 21.
Jó egy hónapja remekelt Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok a Slovakiaringen, mivel mindkét főfutamot megnyerte, és ezzel feljött a bajnoki tabella második helyére.
Részletek

Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi!

Ahogy a Forma-1-ben, a kamionosok világában is most volt a nyári vakáció, de a szombathelyi pilóta cseppet sem unatkozott. A királykategóriával ellentétben az ETRC-ben lehet a kamionokon dolgozni a több hetes szünetben és ezt Norbi csapata, a német Tankpool24 Racing ki is használta.

Elemeire szedték a 24-es rajtszámú kamiont a nürtingeni bázisukon. Még komolyabban készül az egész csapat Norbi hazai versenyére, mivel az eddigi biztató sikerek után győzni érkeznek a Hungaroringre. 2017-ben már több lehetősége van a csapatnak mint tavaly, hogy jobban kiismerjék az erőforrás határait. A Tankpool 24-nél új fejlesztésekkel próbálnak előrukkolni, amelyeknek az eredményét a Hungaroringre kilátogató közönség láthatja majd először. Idén Norbinak mindenképp a győzelem az elvárás önmagával szemben. Tavaly már közel álltak ahhoz, hogy az Actrosszal is nyerjen Norbi a Hungaroringen, ahogy korábban az MAN versenykamionnal is sikerült már ez a bravúr.

A futam előtt Norbi hazalátogatott Szombathelyre is, némileg kikapcsolódni, illetve gyerekekkel találkozott egy olyan KRESZ-táborban, ami a helyi vállalkozók támogatásával jött létre.

Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi!

Az ingyenes napközis foglalkozásokat rászorult szülők megsegítésére alapítottak, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy gyermekeik nyaralhassanak. A szervezők színes programot állítottak össze a szurkolóknak. A táborban a kerékpárszerelés rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, gokartozhattak, elektromos autókkal, sportautókkal is megismerkedhettek. A sztárvendég a kamionos helyi hős, Kiss Norbi volt, aki közúton is az abszolút biztonságos autózás híve, és  kifejezetten fontosnak tartja azt, hogy minél korábban megismerkedjenek a fiatalok a KRESZ szabályaival.

A hétvégén azonban már kifejezetten gyorsan akar hajtani, még ha a limiter 160 km/h-ra le is korlátozza majd az 5.3 tonnás versenykamionját. A Kamion EB és Fesztivál szervezői Kiss versenyei mellett kifejezetten színes programot állítottak össze, hiszen újra hazánkba látogat a Blancpain GT Series is, azaz a felsőkategóriás luxusautók versenye, valamint lesz szabadtéri retro/vintage teherautó kiállítás is, de a  családokra gondolva lesznek kifejezetten gyermekeknek szánt lehetőségek és programok is a főtribün mögött.

Kulcsszavak: hungaroring, Kiss Norbert, versenykamion
 
Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi! Április utolsó hétvégéjén kezdődött az Apex Racing Team első éles bevetése Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi! Magyarországra érkezik a Citroen C-Elysée WTCC Hétvégén került megrendezésre a HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB Hungaroringen Hétvégén került megrendezésre a HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB Hungaroringen Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Hétvégén tartják az Autós Gyorsasági OB évadzáró futamait a Hungaroringen Ferrari Racing Days a Hungaroringen Ferrari Racing Days a Hungaroringen
 
Ifjú versenyző első hegyiversenye

Ifjú versenyző első hegyiversenye

2017. július 27.
Jedlóczky Márk  élete első hegyiversenyét a hazai autósport egyik legtradicionálisabb versenypályáján és rendezvényén a 34. HE-DO MÁTRAI HEGYIVERSENY-en teljesítette Parádsasváron.
Részletek

Ifjú versenyző első hegyiversenye

A legendás pálya újabb komoly sportszakmai kihívás volt Márk számára, hiszen a hegyiversenyek sajátossága, hogy a rövid felfutások maximális koncentrációt követelnek és a legkisebb hiba is rögtön csúnyán megbosszulhatja magát.

Parádsasváron Márk újra élvezhette a már jól ismert Mitsubishi Lancer EVO WRC replikát és a Zengő Motorsport családias hangulatát, mivel Kovács Endre, Gál Szabi és Nagy Norbi mellett Márk autóját is a Zengős depóhelyen készítették fel a futamokra és természetesen az MNASZ Hegyi Bajnokság értékelésében is a Zengő Motorsport színeiben próbálta gyűjtögetni a bajnoki pontokat!

A fiatal versenyző első hegyiversenyéről, az ott szerzett tapasztalatokról nagy lelkesedéssel nyilatkozott:

„Nagyon vártam már a Mátrai Hegyiversenyt, hiszen ez az egyik legismertebb legrégebbi autóverseny Magyarországon amiről már nagyon sokat hallottam! Sajnos ismét úgy alakultak a dolgok, hogy szinte az utolsó pillanatig kétséges volt az indulás, hogy milyen autóval tudunk nekivágni a versenynek. Én a legutolsó pillanatban tudtam meg, de annál nagyobb öröm volt, hogy végül a családból jól ismert és nagyon jó autó a Mitsubishi Lancer WRC replika lesz, amivel rajthoz állhatok, amivel már volt szerencsém találkozni az FRT versenyeken ahol jó eredményt is tudtam elérni vele.  Valamint autózhattam ezzel a Szilveszter Rallyn ami szintén nagyszerű élmény volt!

Ifjú versenyző első hegyiversenye

A parádsasvári versenyre rengeteget tréningeztem, a pályát tanulva talán több százszor fel és le mentem a legendás útszakaszon. Nagyon sok segítséget kaptam ehhez apukámtól és a Zengős csapattársaktól két nagyon jó pilótától, Ficza Feritől és a tavalyi győztes Nagy Norbitól a pályával kapcsolatban.

Amikor elsőre kipróbáltam a Mitsubishit kellemes meglepetésként kicsit nehéz volt felfogni, hogy mennyivel másabb lett, sokkal erősebb és sokkal stabilabb is mint amikor utoljára mentem vele!

Szombati napon tudtam élesben kipróbálni a reggeli edzésfutamon és amikor elsőre felértem kicsit meglepődtem, hogy egy harmadik legjobb időt tudtam autózni. De azért az nyilván várható volt, hogy a következő felfutásoknál nagyon sokat fognak javítani a tapasztaltabb és pláne a kimondottan pálya illetve hegyi autókkal induló ellenfelek!

Én is eltökéltem, hogy javítanom kell még ezen az időn! Az első versenyfutamon az abszolút ötödik helyen tudtam menni, de az utána visszanézett belső kamerából is látszódott, hogy bizony sok van még benne! Éreztem, hogy nagy tempónál kicsit esem le az útról ezt elmondva a szerelőknek rögtön állítottak az autón. Így a második versenyen sokkal jobb volt az autó, de itt meg sajnos nekem voltak amatőr hibáim, mint például kétszer rosszul váltottam így súlyos másodperceket hagytam benne a második felfutásban!

Ifjú versenyző első hegyiversenye

De mindezek ellenére a nap végére a csapat boldog volt! Ami számomra nagyon fontos volt, hogy sikeresen teljesítettük ez első versenynapomat életem első hegyiversenyén és hogy a CEZ értékelésben a túraautók közt a hatodik az OB értékelésben pedig a negyedik helyet sikerült megszerezni!

A vasárnap úgy keltem fel, hogy dobogóra szeretnék állni a kategóriámban, amihez hatalmas motiváció volt, hogy kik ellen versenyezhetek itt, mint például az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező bajnokok, vagy mint például a jelenleg az ETCC harmadik helyén álló csapattársam Nagy Norbi.

A két edző felfutáson inkább a kocsi beállításával foglalkoztunk, bár nem kellet sokat mivel hihetetlenül jól viselkedett az autó. Szerintem az első magyar bajnoki futamon éreztem utoljára ilyen jól magamat versenyautóban!

A két versenyfutamon próbáltam határon autózni és az első felfutáson így egy abszolút hetedik idővel értem fel.

Eljött a második futam, ezt vártam is meg nem is. Szerettem volna még jobb időt autózni és előrébb lépni, de közben kissé szomorú voltam, mert tudtam, hogy ha felérek, akkor utána már vége a versenynek és ennek a remek versenyhétvégének!

Ebbe az utolsó felfutásban volt egy kis kalandom egy szalagkorláttal, amit érintőre vettem, de szerencsére nem lett belőle komolyabb baj, de sajnos végül egy másodperccel rosszabb időt mentem, így mint a legelsőben.

Ifjú versenyző első hegyiversenye

Bár ugyan a dobogó végül nem sikerült és egy OB kategória ötödik és a CEZ túraautók közt hetedik helyen végeztem, de a csapat ismét boldog volt. Valamint nyilván azzal is meg kellett „békülnünk”, hogy a jó kis WRC replika az azért mégis „csak” egy rally autó a maga technikai korlátaival ehhez a versenyághoz képest.
A verseny hangulata óriási volt, bár sokat hallottam róla, de átélni egészen más volt! Ilyet meg sosem éreztem, hogy a nézők szeretetből szinte ki akarnak szedni a kocsiból, meg állítanak egy pacsizásra, vagy csak be ordítanak valami kedveset az ablakon! Nagyon örülök, hogy elindulhattam ezen a versenyen, rengeteget tanultam és szeretnék jövőre is rajthoz állni, pláne ha a szervezők által tervezett Európa bajnoki futam is megvalósulhat itt 2018-ban!

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon segített, hogy elindulhassak, de külön meg szeretném köszönni Maricsek Mikinek és a szerelőknek, mert tudtommal a verseny előtt pár nappal még darabokban volt a kocsi és a hétvégére még is egy fantasztikus autót sikerült csinálniuk belőle!!!

Nagy köszönet jár mindenkinek, aki szurkolt nekünk és végül, de nem utolsósorban újabb nagy köszönet jár a fantasztikus szüleimnek ezért a fantasztikus versenyhétvégéért!!”

Kis csapatunk a tervek szerint az MNASZ Autós Gyorsasági OB következő versenyhétvégéjén lép majd pályára megint a Slovakiaringen augusztusban az új kenyér ünnepén!

Kulcsszavak: gyorsasági, He-Do-Hankook Gyorsasági OB, Jedlóczky Márk, Parádsasvár
 
Ifjú versenyző első hegyiversenye Április utolsó hétvégéjén kezdődött az Apex Racing Team első éles bevetése Ifjú versenyző első hegyiversenye Michelisz a nyolcadik helyen zárta a WTCC magyarországi fordulóját Újra felbőgne a motorok Parádsasváron Újra felbőgne a motorok Parádsasváron Ifjú versenyző első hegyiversenye Duna-Autó Autós Gyorsasági Bajnokság 3-4. Forduló, Pannónia Ring I. Sárvár Kupa - Lotus Ladies Cup Szilveszter Rally magas FORDulatszámon! Szilveszter Rally magas FORDulatszámon!
 

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 191 - 200