Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 71 - 80
Tassi Attila ötödik lett a Nürburgringen

Tassi Attila ötödik lett a Nürburgringen

2019. június 24.
Tassi Attila, a KCMG csapat magyar versenyzője az ötödik helyen végzett a túraautó-világkupa (WTCR) Nürburgringen rendezett állomásának második, szombati futamán.
Részletek

Tassi Attila ötödik lett a Nürburgringen

A sorozat honlapja szerint a Hondával versenyző Tassi a harmadik helyről rajtolt, majd az első körben négy pozíciót rontott, majd kettőt javított, így lett végül ötödik.

A BRC Hyundai pilótája, Michelisz Norbert - aki megnyerte a pénteki futamot - ezúttal a rajthelyezését megtartva nyolcadikként zárt.

A hétvége harmadik, utolsó futamán Michelisz defekt, Tassi pedig motorhiba miatt kiállni kényszerült.

A tíz állomásból álló versenyidény felénél az argentin Esteban Guerrieri vezet összetettben 214 ponttal, a második helyen Michelisz Norbert áll 169 ponttal, a 24 pontos Tassi Attila pedig a 27.

Tassi Attila ötödik lett a Nürburgringen
Kulcsszavak: Nürburgring, Tassi Attila, WTCR
 
Körrekordot döntött a Nürburgringen az új Civic Type R Körrekordot döntött a Nürburgringen az új Civic Type R Hat Audi RS 3 LMS versenyautó áll majd rajthoz az új WTCR-FIA sorozatban Hat Audi RS 3 LMS versenyautó áll majd rajthoz az új WTCR-FIA sorozatban Az első futamon a negyedik helyen végzett Michelisz Norbi a Nürburgringen Az első futamon a negyedik helyen végzett Michelisz Norbi a Nürburgringen Az OMV és Michelisz Norbert a közúti biztonságot támogatja Az OMV és Michelisz Norbert a közúti biztonságot támogatja Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját
 
Forddal is dobogó Tim Gábor

Forddal is dobogó Tim Gábor

2019. június 19.
Az Eger Rallye-n bezsebelt maximális pontszám és győzelem után Miskolcon kiesett vezető helyről Tim Gábor, így nagyon fontos volt a jó szereplés Székesfehérváron.
Részletek

Forddal is dobogó Tim Gábor

Végül a Tim - Timár páros dobogóra állhatott a Rallye2 bajnokság harmadik futamán, bár az utolsó pillanatban autót kellett találniuk, hogy rajthoz állhassanak.

Az egri győzelem és a miskolci kiesés után a bajnoki tabella második helyén várta a folytatást a Tim Gábor - Timár Tamás kettős. Az Opel Adam R2-ben Miskolcon felrobbant a motor, így egy teljesen új erőforrás után kellett néznie a csapatnak, ám ez nem készült el időben. A JG2-Racing így a verseny előtti napon meghozta a döntést, egy bérelhető autó után kell nézni. Így esett a választás a Ford Fiesta R2-re, mely közel azonos teljesítménnyel bírt mint elődje.

Azonban tesztre és felkészülésre már nem maradt idő, így Tim az első gyorsasági szakaszon kezdte meg az ismerkedés az M-Sport technikájával. A Rallye2 mezőnyének csak hat szakasz volt a táv Székesfehérváron, így sokat számított, ki tud az első méterektől a határon menni.

Timék az utolsó három szakaszra tudták felvenni a tempót, és a 13. helyről fokozatosan léptek előre. Az 5. és 6. szakaszon is abszolút második időt autóztak, kategóriájukban pedig a leggyorsabbak voltak.

Forddal is dobogó Tim Gábor

A célba az abszolút ötödik helyen érkeztek, kategóriájukban pedig 0,1 mp-el maradtak el a második helytől.
“Egyrészt hatalmas csalódás, hogy nem a saját autóval álltunk rajthoz, úgy hiszem, azzal a győzelemre lett volna esélyünk. De fantasztikus lehetőség is volt, hogy kipróbálhattam egy másik top technikát, a Fordot! Köszönöm ezt a csapatnak! Az autó nagyon más volt, mint amiket megismertem eddig, 1 literes, három hengeres turbós motor. Nagyon furcsa, de látható, erre halad a világ, és el kell ismerni, nagyon gyors autó. Én azért jobban szeretem az üvöltő szívó motort. De az ötödik hellyel elégedett vagyok, a kategóriánkban pedig dobogóra álltunk. Nincs nagy hátrányunk a bajnokságban, van még esélyünk a bajnoki címre!” - nyilatkozta Tim a verseny után.

A Tim - Timár páros a bajnokság harmadik helyén várja a folytatást, mely Veszprémben lesz júliusban.

Kulcsszavak: autósport, Rallye2, tim gábor
 
Formula E sorozat: az Audi gyári alakulata dobogós célokkal áll rajthoz Santiagoban Formula E sorozat: az Audi gyári alakulata dobogós célokkal áll rajthoz Santiagoban A Ford felkészült egy minden eddiginél keményebb 24 órás futamra Le Mans-ban A Ford felkészült egy minden eddiginél keményebb 24 órás futamra Le Mans-ban Forddal is dobogó Tim Gábor Alonso nyert, Vettel maradt az élen „Súlyos” győzelem a Citroën számára „Súlyos” győzelem a Citroën számára Bottas nyerte a Forma-1-es szezonzárót Bottas nyerte a Forma-1-es szezonzárót
 
Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon

Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon

2019. június 04.
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat - számolt be a francia sportvezető múlt csütörtöki látogatásakor elhangzottakról az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.
Részletek

Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon

A 73 éves FIA-elnök Palkovics László innovációs és technológiai miniszter meghívására utazott el Zalaegerszegre, ahol megtekintette a május 20-án felavatott ZalaZone járműipari tesztpályát, illetve tárgyalásokat folytatott a miniszterrel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Oláh Gyárfással.

"Az elnök úrnak tartottunk egy prezentációt a magyar autósport általunk elképzelt jövőjéről, amelyben a kiemelt rendezvényekről, mint például a Forma-1, illetve az ehhez és más világesemények megrendezéséhez szükséges létesítményekről is beszéltünk. Megismertettük vele, hogy a jövőben milyen pályákat szeretnének fejleszteni, és milyen versenysorozatoknak szeretnénk otthont adni" - nyilatkozta az MNASZ elnöke.

Hozzátette, az elektromos formaautós világsorozat, a Formula-E esetleges magyarországi rendezéséről is egyeztettek Jean Todttal, akivel ismertették a Nyíregyházára tervezett multifunkcionális pályával kapcsolatos legfontosabb információkat is. Ez lenne ugyanis a helyszíne a ralikrossz-vb futamainak, ha Magyarország elnyerné a rendezési jogot.

"A Formula-E kapcsán hat lehetőséget vázoltunk fel Jean Todtnak, nyomvonalterveket és lehetséges helyszíneket mutattunk be, Budapest belvárosi, illetve külvárosi részein" - mondta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: az egyik szempont az, hogy izgalmas, látványos és érdekes versenyekre alkalmas nyomvonalat alakítsanak ki a Formula-E mezőnyének, a másik fontos tényező pedig az, hogy Budapest látványosságait, szépségét, múltját a televíziós közvetítéseken keresztül eljuttassák a Formula-E nézőinek. "Ezek azok az alapelvek, amelyeket majd figyelembe kell venni, ha a fővárosban Formula-E futamot tudunk rendezni" - jelentette ki az MNASZ elnöke.

Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon

Jean Todt az egyeztetésen örömmel fogadta, hogy a Forma-1, a túraautó-világkupa (WTCR), a gyorsasági kamion Európa-bajnokság, valamint a rali-Eb (ERC) mellett a hazai szövetség és a sportra, azon belül is az autósportra nagy hangsúlyt fektető kormány további versenysorozatok Magyarországra hozatalát tervezi.

"Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt a FIA-elnök Kelet-Európához sorol minket, ezért különösen tetszik neki a gondolat, hogy a Formula-E és a ralikrossz-vb mezőnye is eljöjjön ide versenyezni, s biztosított is arról, hogy ő támogatja ezeket a kezdeményezéseket" - mondta Oláh Gyárfás, akinek elmondása szerint Jean Todt megjegyezte, az elmúlt öt évben a FIA nagyon jó kapcsolatot alakított ki az MNASZ-szel, s bár legutóbb nyolc évvel ezelőtt járt Magyarországon, a következő látogatására biztosan nem kell ennyit várni.

A FIA offroad bizottságának elnökeként is dolgozó magyar sportvezető arról is beszámolt, hogy a nemzetközi szövetség közlekedésbiztonsági kampányának népszerűsítése céljából Jean Todt arra kérte a magyarokat, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjat megelőző egy hetet szenteljék ennek a kampánynak. Így az F1-es pilóták bevonásával várhatóak majd ehhez kapcsolódó programok július utolsó és augusztus első napjaiban.

Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon

Kulcsszavak: autósport, FIA, Formula E, Jean Todt, mnasz, Oláh Gyárfás, ralikrossz
 
Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon A Dunlop abroncsok sikeresen teljesítettek az idei 24 órás Le Mans versenyen Hogyan érezheti magát egy női autóversenyző egy hagyományosan férfiak uralta sportágban? Hogyan érezheti magát egy női autóversenyző egy hagyományosan férfiak uralta sportágban? Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon Kamion Eb - Major Benedek ismét futamot nyert Öt MINI ALL4 Racing száll versenybe a legendás Selyemút arany serlegéért Öt MINI ALL4 Racing száll versenybe a legendás Selyemút arany serlegéért Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon Turánék számára már az első szakaszon véget ért a Jännerrallye
 
Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is

Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is

2019. május 31.
A magyar kormány szándéka, hogy a versenysport területén erősítse részvételét, meg kívánja hosszabbítani a Forma-1 lejáró licencét, és lehetőséget lát arra, hogy helyet adjon az újgenerációs, Formula E autók versenyének is - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével megtekintették csütörtökön a ZalaZone járműipari tesztpályát Zalaegerszegen.
Részletek

Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is

A miniszter elmondta, hogy egyebek mellett a Hungaroring továbbfejlesztésével járulnának hozzá, ahhoz, hogy a Forma-1-es futamok továbbra is Magyarországon maradjanak. Az elektromos csúcsversenyatók versenyéhez, többek között a tesztpálya adta lehetőségeknek köszönhetően új technológiákkal is hozzá tud járulni az ország. Erről egyeztettek a FIA elnökével - tette hozzá.

Palkovics László hangsúlyozta: Magyarország a zalaegerszegi tesztpálya létesítésével és a jogszabályi környezet biztosításával arra törekszik, hogy a térségben és Európában is vezető szerepe legyen az önvezető járművek fejlesztése terén. A közlekedési kockázatok mérséklésében ugyanis meghatározó az emberi tényező, ennek kiküszöbölésében nyit új korszakot az önvezető járművek elterjedése.

A Magyar Nagydíjnak nagyon fontos helye van a Forma-1 versenynaptárában - jelentette ki Jean Todt.

A Forma-1 nemcsak sport, hanem egy laboratórium is, ahol folyamatos fejlesztések zajlanak - tette hozzá, és méltatta, hogy Magyarországon olyan partnerekre talált, akik a közlekedésbiztonság fejlesztésében is komoly szerepet vállalnak.

Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is

Jean Todt, aki az ENSZ közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja is különösen nagyra értékelte a Magyarországon megtett lépéseket a közlekedés biztonságának javításáért, amint azt a zalaegerszegi létesítmény is mutatja.

Látható, hogy az utasbiztonság, a balesetmegelőzés javítása érdekében jelentős lépéseket tesznek - fogalmazott Jean Todt.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt mondta: Magyarországon stratégiai ágazat a sport, ami ennek megfelelően kiemelt támogatásban is részesül, és ugyancsak kiemelt cél a nemzetközi sportesemények rendezése. Ezek sorába illeszkedik, hogy a Forma-1 mellett a Formula E, de más szakághoz tartozó versenyek rendezésére is lehetőség lenne, amihez a kormány minden támogatást megad.

Kulcsszavak: forma 1, Formula E, hungaroring
 
Kamion Eb - Családi programok is várják a nézőket Mogyoródon Kamion Eb - Családi programok is várják a nézőket Mogyoródon Michael Schumachernél őssejt-beültetéssel próbálkoznak Michael Schumachernél őssejt-beültetéssel próbálkoznak Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi! Győzni akar Mercedesével is a hazai versenyén Kiss Norbi! Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is Ayrton Sennára emlékezik a Formula Ford A BMW újabb lépéseket tesz a Forma-E felé A BMW újabb lépéseket tesz a Forma-E felé
 
Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán

Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán

2019. május 13.
Michelisz Norbert, a Hyundai versenyzője kétszer végzett dobogós helyen a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai futamain.
Részletek

Michelisz kétszer végzett dobogós helyen

A sorozat honlapjának beszámolója szerint az első futamon a második pozícióból rajtoló Michelisz harmadikként zárt, a második versenyen a magyar pilóta a kilencedik helyről indult, és a hatodik lett. A harmadik versenyen csak a győztes ért be Michelisz előtt a célba, aki ezúttal is az első sorból kezdett.

A másik magyar pilóta, Tassi Attila (Honda) az első futamban a 18. helyen végzett, a második és a harmadik versenyt viszont nem tudta befejezni.

Az első futamot a belga Frédéric Vervisch (Audi), a másodikat az argentin Néstor Girolami (Honda), a harmadikat a kínai Ma Csing-hua (Alfa Romeo) nyerte meg.

Összetettben Girolami 125 ponttal vezet, őt honfitársa, Esteban Guerrieri (123 pont), valamint Michelisz (102) követi, Tassi (16) a 23. helyen áll.

A következő versenyt a hollandiai Zandvoortban rendezik meg május 18-19-én.

Kulcsszavak: autósport, michelisz, Slovakiaring, WTCR
 
Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán Egyesült Államok Nagydíja - Vettel sikere és rekordja Michelisz kétszer végzett dobogós helyen WTCR szlovákiai futamán Dakar 2013 - Spanyol és francia részsiker, Szalay 29. Megállíthatatlanul tör előre a Toyota Gazoo Racing a Dakaron Megállíthatatlanul tör előre a Toyota Gazoo Racing a Dakaron A Nurburgrigen Michelisz Norbert kiesett a második futamban A Nurburgrigen Michelisz Norbert kiesett a második futamban A DS TECHEETAH és Jean-Éric Vergne a Formula E világbajnokai A DS TECHEETAH és Jean-Éric Vergne a Formula E világbajnokai
 
Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

2019. május 09.
Elektromos nagydíj a híres utcai pályán, mint a versenynaptár egyik kiemelkedő eseménye. Az Audi Sport ABT Schaeffler csapat mindkét pilótája versenyben a bajnoki címért.
Részletek

Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

Nyolc verseny, nyolc győztes és a bajnoki címért folyó küzdelem még mindig teljesen nyitott: a Formula E sorozat ötödik szezonja bővelkedik drámában. Május 11-én, szombaton pedig sor kerül a következő versenyre, amelynek Monaco híres városi pályája ad otthont. Daniel Abt és Lucas di Grassi itt szeretné tovább gyarapítani az Audi Sport ABT Schaeffler csapat eddig megszerzett 40 dobogós helyezését.

„Újra és újra lenyűgöz, milyen komoly versenyt hoz ez a szezon, milyen nehéz a dobogón végezni és mennyi csapatnak és pilótának van még valós esélye a végső győzelemre.”

– nyilatkozta Allan McNish csapatvezető, aki – Lucas di Grassihoz hasonlóan – a nagyhercegség területén él és minden nap szemmel követheti az ideiglenes pálya kialakításának folyamatát. „Jó látni, hogy fokozódik az izgalom a városban. Még a helyi iskolákat is bevonják, így a jövő nemzedéke is megismerkedhet a Formula E sorozattal.” McNish úgy véli, hogy az időmérőnek itt kiemelt jelentősége lesz.

„Itt Monacoban különösen nehéz előzni, így a lehető legjobb rajthely megszerzésére kell törekednünk. Daniel, Lucas és az egész csapat izgatottan várja a szombatot.”

A monacói verseny –a nagy hagyományokkal bíró Grand Prix versennyel váltásban – kétévente szerepel a versenynaptárban. A Formula E sorozat első és harmadik szezonjához hasonlóan most is a Forma-1 versenypálya rövidített változatán zajlik a küzdelem, amelyből kimarad a kaszinónál található kanyar és az alagút is. E helyett az első kanyar, a Sainte Dévote után a pálya a kikötő felé kanyarodik és egy hajtűkanyarral visszatér a jól ismert, luxus yachtok mellett elhaladó vonalvezetéshez. 1,765 kilométeres hosszával ez a legrövidebb pálya a Formula E sorozat naptárában.

Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

Mindkét korábbi futamon Lucas di Grassi másodikként állhatott dobogóra, vagy még pontosabban, a királyi páholy emelvényére. Talán köze van ennek a hazai pálya előnyéhez, ugyanis a brazil versenyző otthona és az autójának a boxutcában elfoglalt helye mindössze 350 méter távolságra van egymástól. Di Grassi a nagyhercegségben és feleségével Biancával és fiúkkal, Leonardoval. „Nem ez az egyetlen ok, amely a monacói pálya különleges varázsát adja.” – nyilatkozta Lucas di Grassi. „A kikötőnél található új box létesítmények, a pálya, amely a hétköznapi életem részét képező helyek mentén halad és a rengeteget barátom teszi különlegessé ezt a versenyt számomra.” A brazil pilóta egyértelmű célokkal vág neki a szombatnak: „A bajnokság teljesen nyitott. A Párizsban szerzett negyedik helyemmel jó pozícióból támadhatom az élen állókat. Megvan a monacói győzelemhez szükséges csapat és autó.”

Csapattársa, Daniel Abt a francia fővárosban ünnepelte a szezon második dobogós helyezését, így ő is minimális hátrányból vághat neki a folytatásnak. „Szeretném ezt a lendületet tovább vinni Párizsból Monacóba és egy hibátlan versenynapot teljesíteni. Egyértelműen a győzelemre törekszem.” – nyilatkozta Daniel Abt, aki a Fomula E sorozat előtt már a GP2 és GP3 sorozatokkal versenyzett és dobogón is állhatott Monacóban. „Monaco számomra a versenynaptár egyik csúcspontja. Imádom a pályát és a verseny különleges hangulatát.”

Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

Az Audi Sport ABT Schaeffler gyári csapat mellett az Envision Virgin Racing ügyfélcsapata is - Sam Bird és Robin Frijns pilótákkal a kormány mögött – Audi e-tron FE05 versenyautókkal áll majd rajthoz. Ezt az autót az Audi és technológiai partnere, a Schaeffler közösen fejlesztette ki. A brit alakulat jelenleg a csapatok versenyében második helyen áll, Frijns pedig – Párizsban megszerzett első győzelmét követően – jelenleg vezeti a pilóták versenyét.

Az idei Formula E sorozat kilencedik fordulója Monacóban szombaton helyi idő szerint 16.30-kor indul és a korábbiakhoz hasonlóan 45 perc plusz egy kör hosszú lesz. A korábbi futamokhoz hasonlóan az Eurosport csatorna élőben közvetíti az eseményeket.

Kulcsszavak: Audi Sport Formula E, autósport, Monaco
 
Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére Ausztrál Nagydíj - Räikkönen nyerte az idénynyitót Bús Edina 2015-ben is indul a Nagy Futamon a B3 Racing Cup Racer-ével Bús Edina 2015-ben is indul a Nagy Futamon a B3 Racing Cup Racer-ével Vonatozás felsőfokon Vonatozás felsőfokon Rácz Gergő: A túraautózás egyik központjában versenyezhetek 2022-ben Rácz Gergő: A túraautózás egyik központjában versenyezhetek 2022-ben Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére A SEAT a túraautó világbajnokságban
 
A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor

A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor

2019. május 07.
Száz százalékos teljesítménnyel érkezett Miskolcra Tim Gábor, maximális pontszámmal vezette a Rallye2 bajnokságot.
Részletek

A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor

Timár Tamás navigátorával megnyerték a szezonnyitó Eger Rallye-t, így bizakodva várták a 2019-es bajnokság második fordulóját. Az autójuk motorja azonban a verseny vége előtt felrobbant, így vezető helyről estek ki a Miskolc Rallye-n.

Az Eger Rallye rendkívül sikeresen zárult a többszörös bajnok Tim Gábor számára, az Opel Adam R2-vel megnyerték a versenyt abszolút és kategória értékelésben, sőt a powerstage-n is a legjobbak voltak, plusz 5 pontot zsebeltek be ezzel. A Rallye2 bajnokság második versenyére Miskolcon került sor.

A Rallye2 mezőnyének pénteken egy prológot, majd szombaton nyolc szakaszt kellett teljesítenie, összesen több mint 100 versenykilométerrel. A Tim - Timár páros jól kezdett, végig élmezőnybe autózva a 60 indulóból, taktikusan lépkedve előre. Az első négy gyorsasági szakasz után már az élen álltak, sőt megnyerték az 5. gyorsaságit is, közel fél percre növelve az előnyt az első helyen.

A hatodik gyorsasági szakaszon azonban nem érkezett meg a piros Opel a célba. A páros motorja a szakasz közepénél váratlanul, minden előjel nélkül felrobbant, majd lángra is kapott. A lángokat ugyan eloltották, de a versenyt fel kellett adniuk.

A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor

“Nagyon bosszantó ez a kiesés, mert már jelentős előnyünk volt és kezünkben volt az irányítás. A verseny elején jól váltogattuk a gumikat, jól reagáltunk az esőre, majd a felszáradó pályára. Növeltük a tempót, kiadtunk magunkból mindent amit lehetett. Azonban az Opel motorja nem így gondolta és kilehelte a lelkét. Ez már a tartalék motorunk volt, és sok versenykilométer volt benne, de még bírhatott volna egy kicsit. Most gyulladt ki alattam először autó, és remélem utoljára. Nincs más hátra, le kell szegnünk a fejünket és a következő versenyre még jobban kell koncentrálnunk. Nyerni megyünk Székesfehérvárra.” - nyilatkozta Tim a verseny után.

A Rallye2 bajnokság most egy kényszerpihenőt tart, mert az Iseum Rallye elmarad. A folytatás júniusban Székesfehérváron.

Kulcsszavak: autósport, Miskolc Rallye, tim gábor, Timár Tamás
 
A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor Ausztriában lesz a magyar bajnokavatás Le Mans 1966 -  interjú a Forddal versenyző Chris Amonnal Le Mans 1966 - interjú a Forddal versenyző Chris Amonnal A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor Gyulay a Magyar Nagydíjon aláírná a hosszabbítást Ecclestone-nal A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor A Citroen Racing Salzburgban A győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor A GT86 CS-R3 rali versenyautó az ADAC Német ralin
 
Michelisz második, Tarquini nyert a zárófutamon a WTCR magyarországi versenyén

Michelisz második, Tarquini nyert a zárófutamon a WTCR magyarországi versenyén

2019. április 29.
Másodikként ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) mogyoródi hétvégéjének utolsó, vasárnap késő délután rendezett futamán, amelyet csapattársa, a bajnoki címvédő olasz Gabriele Tarquini nyert meg.
Részletek

Michelisz második, Tarquini nyert a zárófutamon a WTCR magyarországi versenyén

A harmadik helyen a francia Yann Ehrachler (Lynk&Co) végzett az esős körülmények között lebonyolított és két biztonsági autós szakasszal tarkított, 17 körös versenyen.

A 19 éves Tassi Attila (Honda) a 17. helyről rajtolva a 14. pozícióban fejezte be a futamot, míg Tenke Tamás, a Zengő Motorsport szabadkártyával induló újonca 23. lett.

A rajtnál Michelisz autójának első kerekei látványosan kipörögtek, ezzel a hazai szurkolók kedvence lendületet veszített, így az első kanyarban át kellett adnia a vezető helyet az argentin Esteban Guerrierinek (Honda). Micheliszt rövidesen csapattársa, Tarquini is megelőzte, aztán viszont mindketten el tudtak menni Guerrieri mellett.

A versenytáv felénél, a nyolcadik kör kezdetén Tarquini fél másodperccel vezetett Michelisz előtt, Guerrieri pedig már tisztesebb távolságban, másfél másodperces hátránnyal követte a magyar pilótát a harmadik helyen. Tassi közben a középmezőnyben harcolt, s egy helyet javítva a 16. pozícióban száguldott.

Öt körrel a leintés előtt Tarquini előnye már több mint nyolctized másodperc volt Michelisz előtt, Tassi pedig közben feljött az egy pontot érő 15. pozícióba.

A 12. körben Guerrieri elrontott egy féktávot és a gumifalnak csapta Hondáját, a baleset miatt a versenybíróság beküldte a pályára a biztonsági autót. A harmadik helyet Ehrlacher "örökölte meg", a Safety Car pedig három körrel a vége előtt engedte útjára a mezőnyt. A biztonsági autó egy újabb kicsúszás miatt szinte azonnal ismét a pályára hajtott, így a futam a Safety Car mögött fejeződött be.

Michelisz második, Tarquini nyert a zárófutamon a WTCR magyarországi versenyén

A szombati első futamon Michelisz 10., Tassi pedig 15. volt, vasárnap délután utóbbi kiváló versenyzéssel a 17. helyről rajtolva nyolcadikként ért célba, Michelisznek egy ütközés miatt ki kellett állnia. Tassi így mindhárom mogyoródi futamot pontszerzőként fejezte be.

"Egy kicsit csalódott vagyok, bár az autó ma nagyon jó volt. A marokkói idénynyitó és a szombati versenynap után nagy lehetőség volt a pole pozícióból indulni, de sajnos a rajtom nem sikerült a legjobban. Nagyon köszönöm a rengeteg támogatást a szurkolóknak, remélem, hogy jövőre végre nyerni is tudok itt, és még több örömet tudok nekik okozni" - mondta Michelisz.

"Számomra nyilvánvalóan a második verseny volt a hétvége legjobb futama. A körülmények is kedveztek nekem, a félig száraz, félig nedves aszfalton talán valamivel jobban tudtam a megfelelő íveken autózni, mint a többiek. A hétvége összességében nem volt rossz, de vannak olyan apró részletek, melyeket a csapattal együtt még ki fogunk elemezni a folytatásban" - értékelte a hétvégét Tassi.

Az összetett pontversenyben két forduló, azaz hat futam után Michelisz a nyolcadik 48 ponttal, Tassi pedig a 18. 16 ponttal. Az élen kereken 100 ponttal a Hungaroringen két futamot is megnyerő argentin Néstor Girolami (Honda) áll.

A vasárnapi versenyeket a helyszínen tekintette meg Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akit körbe is vittek a Hungaroringen egy erre a célra kialakított Audi RS3-as versenyautóval

Kulcsszavak: autósport, hungaroring, michelisz, WTCR
 
Egy legendás versenypálya újraéled! Egy legendás versenypálya újraéled! V-ös Golfot lehet nyerni az ötödik Volkswagen-találkozón! V-ös Golfot lehet nyerni az ötödik Volkswagen-találkozón! Végső megmérettetés a Hungaroringen Végső megmérettetés a Hungaroringen Michelisz második, Tarquini nyert a zárófutamon a WTCR magyarországi versenyén Április utolsó hétvégéjén kezdődött az Apex Racing Team első éles bevetése Michelisz másodikként zárta a WTCC idényzárót Michelisz másodikként zárta a WTCC idényzárót
 
Marco Rossi lesz a sztárvendég a hétvégi WTCR futamon a Hungaroringen

Marco Rossi lesz a sztárvendég a hétvégi WTCR futamon a Hungaroringen

2019. április 25.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lesz a sztárvendége vasárnap a túraautó-világkupa (WTCR) mogyoródi versenyhétvégéjének a Hungaroringen.
Részletek

Marco Rossi lesz a sztárvendég a hétvégi WTCR futamon a Hungaroringen

Francois Ribeiro, a versenysorozat promótere az esemény budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön azt mondta: azért hívták meg a nemzeti csapat trénerét, mert tudják róla, hogy "imádja az autóversenyzést".

"Abban bízunk, hogy 50 ezer nézőt láthatunk vendégül a hétvégén, hiszen a WTCR nagyon népszerű Magyarországon, amely megérdemli, hogy két állandó versenyzője legyen a rajtrácson" - jelentette ki Ribeiro utalva arra, hogy Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda) is indul a Hungaroringen, szabadkártyával pedig Tenke Tamás, a Zengő Motorsport fiatal versenyzője is rajthoz áll.

A WTCR promótere kiemelte, hogy a marokkói szezonnyitó hétvége "nagyon szoros" volt, s úgy fogalmazott "nem nagyon tudunk a világon még egy olyan versenysorozatot mutatni, ahol egy időmérő edzésen hét különböző márkát képviselve 24 versenyautó héttized másodpercen belüli köridőket fut".

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, 50 ezer nézőnek nagyon örülnének, és mindenképpen izgalmas hétvégére számítanak, melynek során három futamon is összecsap a WTCR mezőnye.

Marco Rossi lesz a sztárvendég a hétvégi WTCR futamon a Hungaroringen

"Tavasz óta vannak rendezvényeink, de természetesen a túraautó-világkupa minden évben egyfajta próbája az év többi versenyének és a Forma-1-nek is a Hungaroringen" - tette hozzá Gyulay.

Michelisz Norbert a marokkói idénynyitóval kapcsolatban - amely után a 12. helyen áll összetettben - úgy fogalmazott, "nehéz volt", de számítottak rá, hogy a pontszerzésért is nagyon meg kell dolgozniuk.

"Én most Mogyoródon is nehéz hétvégére számítok, de amikor nincs valós esély a futamgyőzelemre, akkor arra kell figyelni, hogy a lehető legtöbb pontot összegyűjtsük" - jelentette ki a 34 éves pilóta. Hozzátette: kis szerencsével elérhető cél lehet a dobogós helyezés, de előzetesen nagyon nehéz lenne megítélnie, hogy pontosan hol helyezkedik el a mezőnyben.

A 19 éves Tassi Attila elsődleges céljaként a tapasztalatszerzést nevezte meg, számára az első WTCR-szezonjában az a lényeg, hogy minél többet tanuljon.

"Két évvel ezelőtt az Európa-kupában kihoztam a maximumot a hétvégéből, de ez az idei más lesz. Nagy a mezőny, erősek a versenytársak, ugyanakkor természetesen nagyon jó lenne hazai közönség előtt legalább egyszer felállni a dobogóra" - jelentette ki Tassi.

Marco Rossi lesz a sztárvendég a hétvégi WTCR futamon a Hungaroringen

A WTCR mogyoródi fordulójának két betétfutama lesz: a túraautós Európa-kupában (TCR Europe) Nagy Dániel képviseli a magyar színeket, a Kia Platinum Cup elnevezésű márkakupa-sorozatban pedig a mezőny egyetlen női versenyzőjeként Vogel Adrienn-nek, valamint csapattársának, Bernula Istvánnak szurkolhatnak a hazai nézők.

A WTCR első futamát szombaton 15.15 órakor rendezik a Hungaroringen, a második és a harmadik versenyre pedig vasárnap 15.30-kor és 17 órakor kerül sor.

Kulcsszavak: autósport, hungaroring, WTCR
 
Háromból két DTM-címet az Audi nyert el Háromból két DTM-címet az Audi nyert el Három verseny után 2. az Eb-n Szabó Krisztián Három verseny után 2. az Eb-n Szabó Krisztián A Porsche csapatai Dunlopra váltottak a FIA World Endurance Championship és Le Mans versenyekhez A Porsche csapatai Dunlopra váltottak a FIA World Endurance Championship és Le Mans versenyekhez Valtteri Bottas nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat Valtteri Bottas nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat Keszthelyi Vivien az első és egyedüli magyar a világ legerősebb elit márkakupájában! Keszthelyi Vivien az első és egyedüli magyar a világ legerősebb elit márkakupájában!
 
Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport

Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport

2019. április 23.
A túraautós TCR Európa Kupában áll rajthoz idén a Zengő Motorsport, amelynek Tenke Tamás személyében magyar pilótája lesz.
Részletek

Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport

Zengő Zoltán, az együttes tulajdonosa az M1 aktuális csatornán szombat este elmondta, a 23 éves versenyző korábban a szimulátorok világában ért el szép sikereket, most viszont élesben bizonyíthat. Hozzátette, a közelmúltban Dubajban és Magyarországon is hosszabb időt tudtak tesztelni.

"A szimulátoroknál sterilek a körülmények, a valóságban a gumik viselkedését, a fék melegedését meg kellett tanulnom kezelni. Szerencsére sokat tudtam tesztelni, és úgy érzem, jól összeszoktam az autóval"

- mondta Tenke Tamás.

Zengő Zoltán kiemelte, a TCR Európa Kupa 32 fős mezőnyében sok jó pilóta van, és komoly test-test elleni küzdelmek várhatóak. Hozzátette, bízik benne, hogy a magyar pilótával sok kilométert és tapasztalatot gyűjtenek majd, s elsősorban az időmérőkön olyan eredményeket tudnak majd elérni, amire a szakértők felkapják a fejüket.

 A sorozat hétvégén a Hungaroringen rajtol.

Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport
Kulcsszavak: autósport, TCR Europe, Tenke Tamás, Zengő Motorsport
 
Dakar győztes abroncsokkal indult a magyar csapat az Africa Racen Dakar győztes abroncsokkal indult a magyar csapat az Africa Racen Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport Malajziai Nagydíj - Vettel nyert, kettős Red Bull-siker Apex Racing két dobogós hellyel kezdett a Slovakiaring-en Apex Racing két dobogós hellyel kezdett a Slovakiaring-en Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport Fernando Alonso Lancia Themával jár Újonc pilótával a TCR Európa Kupában indul a Zengő Motorsport Dakar 2013 - Spanyol és francia részsiker, Szalay 29.
 

Találatok száma: 805 Megjelenítve: 71 - 80