| Találatok száma: 805 | Megjelenítve: 801 - 805 |
|
Dakar 2012 - Sebestyén is a célban, Szalayék 17 helyet javítottak összetettben |
|
|
2012. január 06.
Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén ...
|
|
|
Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén Sándor is teljesítette a San Juan és Chilecito közötti szerdai negyedik szakaszt, mely után Szalay összetettben a 45. helyre lépett előre.A Dakar-ralira két év kihagyás után visszatérő Szalay Balázs, Bunkóczi László kettős - csapatuk tájékoztatása szerint - nehéz napon van túl, ugyanis a keddig technikai problémák okozta gyengébb eredmény miatt szerdán hátulról kellett rajtolniuk, azaz sok lassabb jármű mögül vághattak neki a 750 km-es etapnak. Végül technikai hibáktól mentesen, de egy defekttel, s összesen 40 előzéssel zártak, s a 31. időt autózták a szakaszon. "Az ötvenedik kilométerig már megelőztünk tizenkét versenyzőt, majd kaptunk egy jobb hátsó defektet, úgyhogy elmentek mellettünk hárman - elevenítette fel a történteket Szalay. - Kezdhettük újra, s mire vége lett a szakasznak, negyvennél tartottunk, mindezt úgy, hogy az utolsó harminc kilométeren folyamatosan a porban autóztunk, mert az előttünk lévő buggy nem engedett el." Az újonc Sebestyén 119 autó között a 97. eredményt érte el szerdán, s összetettben a 104. helyen áll. További cikkek Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is Ladával a magyar WTCC futamon Kulcsszavak:
|
|
|||||
|
||||||
|
||||||
|
Dakar 2012 - Lengyel és francia részsiker, Szalay 29. |
|
|
2012. január 06.
Az autósok versengésében a lengyel Krzysztof Holowczyc, míg a motorosok között az éllovas francia Cyril ...
|
|
|
Az autósok versengésében a lengyel Krzysztof Holowczyc, míg a motorosok között az éllovas francia Cyril Despres érte el a legjobb időt csütörtökön, a Dakar-rali ötödik, argentínai szakaszán. A magyarok közül a viadal honlapja szerint Szalay Balázs a 29. helyen zárt.A négykerekűeknél továbbra is a francia Stéphane Peterhansel vezet, Szalay pedig - 53 beérkező alapján - a 35. A másik magyar pilóta, Sebestyén Sándor eredményéről még nem érkezett híradás, a Chilecito és Fiambala közötti távon halad a cél felé. Pénteken átkel Chilébe a "karaván", a Fiambala és Copiapo közötti 641 km-es etap vár a résztvevőkre. További cikkek Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is Márciustól nyílt napok a Hungaroringen Kulcsszavak:
|
|
|||||
|
||||||
|
||||||
|
Dakar 2012 - Célba érkezett Sebestyén is |
|
|
2012. január 04.
Sebestyén Sándor is célba érkezett a keddi versenynapon: a Toyotával szereplő magyar autós a 121. időt érte ...
|
|
|
Sebestyén Sándor is célba érkezett a keddi versenynapon: a Toyotával szereplő magyar autós a 121. időt érte el a Dakar-rali harmadik szakaszán, összetettben pedig a 111. helyen áll.A 208 km-es gyorsaságit hamarabb teljesítő, Opel Antarával versenyző Szalay Balázs - a viadal honlapja szerint - végül is 83. lett az argentínai San Rafael és San Juan között kijelölt szelektív szakaszon, ezzel összetettben a 62. pozíciót foglalja el. Az autósoknál a spanyol Joan Nani Roma, míg a motorosok között a francia Cyril Despres volt a leggyorsabb kedden. összetettben a lengyel Krzysztof Holowczyc, illetve Despres vezet. Szerdán a San Juan és Chilecito közötti 750 km-es szakasz vár a mezőnyre. Ebből a gyorsasági távja 326 km lesz. További cikkek Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt Ladával a magyar WTCC futamon Márciustól nyílt napok a Hungaroringen Kulcsszavak:
|
|
|||||
|
||||||
|
||||||
|
Dakar 2012 - Szalayék a 64. helyen zárták a szakaszt |
|
|
2012. január 03.
Szalay Balázs a 64. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali hétfői második szakaszán, melyen még korábban ...
|
|
|
Szalay Balázs a 64. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali hétfői második szakaszán, melyen még korábban a katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb.A magyar csapattól származó információ szerint az etap alatt egyszer egy órára meg kellett állniuk, mert vélhetően az üzemanyag túlforrósodott, később elakadtak egy katlanban, majd a kormányszervó mondta fel a szolgálatot. A csapat versenykamionja - a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió - a 28. helyen végzett. A másik magyar autós, Sebestyén Sándor a viadal hivatalos honlapja szerint a 117. lett. További cikkek Ladával a magyar WTCC futamon Marad a Ford a WRC-ben Márciustól nyílt napok a Hungaroringen Kulcsszavak:
|
|
|||||
|
||||||
|
||||||
|
Ladával a magyar WTCC futamon |
|
|
2012. január 02.
A TMS, a gyári Ladákat versenyeztető csapat, a jövő évi Túraautó VB két fordulóján tervez ...
|
|
|
A TMS, a gyári Ladákat versenyeztető csapat, a jövő évi Túraautó VB két fordulóján tervez indulni a Granta Sporttal. A Touring Car Times oldal értesülései szerint a magyar és a portugál futamokon láthatjuk a LADA Granta Sport Super 2000-es verzióját.A volt WTCC pilóta, Viktor Shapovalov által vezetett csapat szervezi a LADA Granta Kupát Oroszországban, de rajthoz álltak már a WTCC betétversenyeként megrendezett European Production Series futamain, igaz nem mint TMC, hanem régi nevükön, mint Russian Bears Motorsport. A LADA 2009-ben szerepelt a WTCC-ben előbb a 110-es majd a Priora modellek alapján készült versenyautókkal. A pilóták az orosz Kirill és Viktor Shapovalov illetve a holland Jaap van Lagen voltak, majd az szezon közepén csatlakozott az angol James Thompson. Ez utóbbi nevéhez fűződik a csapat legjobb eredménye is, az olaszországi hétvégén két hatodik helyet szerzett. A Granta Sport a május 6-i mogyoródi futamon mutatkozik be, majd egy hónappal később, június 3-án Portóban is rajthoz áll. A WTCC-ben indítandó autó specifikációjáról egyelőre nincs információ. úgy tudjuk, hogy a Granta Cup-ban induló autókban az 1,6-os turbómotor 235 LE-s teljesítményű, 5,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra és az autók csúcssebessége 219 km/h.További cikkek 2011-ben a Ford világszerte tarolt a motorsportban Márciustól nyílt napok a Hungaroringen Marad a Ford a WRC-ben Kulcsszavak:
|
|
|||||
|
||||||
|
||||||
| Találatok száma: 805 | Megjelenítve: 801 - 805 |

Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén Sándor is teljesítette a San Juan és Chilecito közötti szerdai negyedik szakaszt, mely után Szalay összetettben a 45. helyre lépett előre.
Monacói Nagydíj - Mark Webber győzött
Tim Gábor navigátorával, Timár Tamással a 20. Szilveszter Rallye-n ismét megnyerte kategóriáját
A B3 újoncai ismét egy hajszálra a dobogótól
Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben
Az autósok versengésében a lengyel Krzysztof Holowczyc, míg a motorosok között az éllovas francia Cyril Despres érte el a legjobb időt csütörtökön, a Dakar-rali ötödik, argentínai szakaszán. A magyarok közül a viadal honlapja szerint Szalay Balázs a 29. helyen zárt.
Herczig: reális célkitűzés a dobogó
Dobogó után akciódús kilencedik hely
Sebestyén Sándor is célba érkezett a keddi versenynapon: a Toyotával szereplő magyar autós a 121. időt érte el a Dakar-rali harmadik szakaszán, összetettben pedig a 111. helyen áll.
A Pannónia Ringen folytatódik a Swift Cup Europe 2016
Kínai Nagydíj - Hamilton legyőzhetetlen volt Sanghajban
Hivatalos! Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing színeiben indul a hosszú távú világbajnokságon
Szalay Balázs a 64. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali hétfői második szakaszán, melyen még korábban a katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb.
Gyutai Adrián: „Van erő a Hondámban”
Audi Sport drivers club: sikeres rajtot vett az Audi exkluzív ügyfélprogramja
56. Mecsek Rallye: Mindenki nyerni szeretne a Peugeot Kupában!
A TMS, a gyári Ladákat versenyeztető csapat, a jövő évi Túraautó VB két fordulóján tervez indulni a Granta Sporttal. A Touring Car Times oldal értesülései szerint a magyar és a portugál futamokon láthatjuk a LADA Granta Sport Super 2000-es verzióját.
A WTCC-ben indítandó autó specifikációjáról egyelőre nincs információ. úgy tudjuk, hogy a Granta Cup-ban induló autókban az 1,6-os turbómotor 235 LE-s teljesítményű, 5,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra és az autók csúcssebessége 219 km/h.
Több, mint 500‐an ünnepelték ralival a majálist!
Három verseny után 2. az Eb-n Szabó Krisztián
Szingapurban Hamilton győzött és közelebb került ötödik vb-címéhez
ifj. Tóth: Hatalmas hajrá!
