Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit

A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit

2018. október 02.
A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit, a ”Fenntartható Zoom-Zoom 2030” program égisze alatt.

A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit

Egyedülálló technológiai megközelítés

A Mazda alapvetően két elektromos autót tervez bemutatni a nagyközönség számára. Az egyik kizárólag akkumulátorral hajtott, a másikban viszont az elektromos hajtás mellett a Mazda kisméretű, könnyű építésű bolygódugattyús motorja is dolgozik majd, mely kivételesen halk üzemű és hatótávnövelőként szolgál.

A hatótávnövelő motor visszatölti az akkumulátort, ha szükséges, így kiterjesztve a használat távolságát, és csökkentve az elektromos autóhasználók nagy százalékának félelmeit, hogy véletlenül nem érkeznek meg úticéljukhoz, ha lemerül az autó.

A bolygódugattyús motor kis mérete és nagy teljesítménye többféle elektromos technológia megvalósítását teszi lehetővé. Kihasználva azt, hogy a Mazda a bolygódugatytyús motort fejlesztése során gázalapú üzemanyagokkal is működőképessé tette, a bolygódugattyús hatótávnövelő vész esetén LPG-vel is működhet.

A Mazda “Fenntartható Zoom-Zoom 2030” programja

A Mazda előrejelzése szerint 2030-ra a járművek 95%-a valamilyen belső égésű motorral, és azzal kombinált elektromos hajtáslánccal készül majd (a maradék 5%-ot a teljesen elektromos járművek uralják). Ennek értelmében a Mazda folytatni fogja a belső égésű motorok hatásfokának tökéletesítését, mint például a jövőre megjelenő, új generációs SKYACTIV-X benzinmotor, mely gyertya vezérelt kompressziós gyújtást használ.

A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit

A Mazda elkötelezte magát, hogy 2030-ig 50%-kal, 2050-ig pedig 90%-kal csökkentse „forrástól a felhasználásig” számolt károsanyag-kibocsátását a 2010-es szinthez képest. A vállalat ugyanakkor elkötelezett, hogy a megfelelő megoldásokat kínálja a megfelelő időben és helyszínen is – hiszen energiaellátástól függően regionálisan különböző szabályzások lépnek életbe.

Az elektromos energia megtermelése egy adott régióban nyilvánvalóan megadja, hogy egy EV hogy tud hozzájárulni a „forrástól a felhasználásig” számolt károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez. S mivel a világban a szén égetésével megtermelt energia még mindig domináns, fontos, hogy ezt a kibocsátást különböző üzemanyagok használatával csökkentsük a közeli jövőben.

Az alternatív üzemanyagok mellett – mint pl. a magas nyomás alatt tárolt természe-tes gázok, az LPG, vagy a hidrogén – az autóipar kutatja olyan újra felhasznált anya-gok természetét is, mint a mikroalga-tenyészetből nyert bioüzemanyag.

Kulcsszavak: elektromos autó, fejlesztés, mazda
 
A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit Átadták Budapest első városüzemeltetési célokat szolgáló elektromos autóját Simán lenyomja a Teslát egy kínai cég Simán lenyomja a Teslát egy kínai cég A Mazda 2020-ban fogja bevezetni első elektromos hajtásláncú személyautóit Szabad felhasználásúvá teszi technológiai szabadalmait a Tesla A Toshiba akkumulátorával 6 perc töltés után megtehetünk 320 kilométert A Toshiba akkumulátorával 6 perc töltés után megtehetünk 320 kilométert Már 10 000 európai előrendelés érkezett az új Nissan LEAF-re két hónap alatt Már 10 000 európai előrendelés érkezett az új Nissan LEAF-re két hónap alatt
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1