Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|
Két kategóriában is elnyerte a Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban díjat a Mercedes-Benz |
||
2013. november 12.
Fenntartja kiemelkedően jó teljesítményét a Mercedes-Benz Hungária Kft. a ClientFirst Consulting Kft. "Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban" díjáért folytatott versenyben.
|
A csillagos márka hazai képviselete 2011-ben indult az idén már ötödik alkalommal megrendezett versenyen és rögtön győzelmet aratott, majd a tavalyi második hely után idén mindhárom kategóriában, a telefonos, személyes és elektronikus ügyfélkiszolgálás terén is a legjobbak között szerepelt. Két kategóriagyőzelmével a Mercedes-Benz Hungária Kft. tovább javította eddigi teljesítményét és eredményét. Fókuszban az ügyfélelégedettség A Mercedes-Benz márka globális célja, hogy az évtized végére a vezető prémium kategóriás autógyártóvá váljon, ennek eléréséhez a megújuló és vonzó modellpaletta mellett az értékesítési szervezet precíz hozzáállása is szükséges. A Mercedes-Benz már 2006-ban világszerte meghirdette a CSI No. 1 elnevezésű programját, annak érdekében, hogy a Mercedes-Benz ügyfelek legyenek a leginkább elégedettek az autóiparban. A Mercedes-Benz Hungária Kft. ezt szem előtt tartva igyekszik szállítóival, kereskedőivel és ügyfeleivel a megfelelő párbeszéd kialakítására, javítására. "Nagyon fontos számunkra, hogy a Mercedes-Benz globális célkitűzéseit Magyarországon is meg tudjuk valósítani. Ennek jegyében a Mercedes-Benz Hungária Kft. 2011 óta folyamatosan a Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban díj legjobbjai között szerepel, idén pedig minden korábbinál eredményesebb volt. Törekvéseinket vásárlóink is visszaigazolják: Magyarországon jelenleg a Mercedes-Benz a legdinamikusabban fejlődő prémium autómárka. Ez kiegészítve a Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban díj elnyerésével azt mutatja számunkra, hogy helyes úton járunk, amelynek követése mellett elkötelezettek vagyunk" - nyilakozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A Mercedes-Benz folyamatban levő modelloffenzívájának egyik célja, hogy az új modellekkel - például a Kecskeméten készülő B-osztály és CLA révén - a csillagos márka a fiatalabb célcsoportok számára is vonzóvá váljon, viszont továbbra is nagy jelentőségű, hogy az ügyfelek hosszú távon kötődjenek a márkához. Ennek érdekében a Mercedes-Benz az elmúlt évek folyamán módszeresen az ügyfeleket helyezte a középpontba, a vásárlást megelőző fázistól egészen a vevőszolgálatig. Ennek jegyében - számos egyéb hazai kezdeményezés mellett - 2012-ben minden magyarországi Mercedes-Benz személyautó ügyfél számára elérhetővé vált az Integrált Szerviz Csomag, évente számos szervizakció, a folyamatos fejlesztés alatt álló a Service 24h szolgáltatás, illetve hamarosan vezetéstechnikai tréning is indul az új Mercedes-Benz személyautó tulajdonosok részére. Kulcsszavak: autógyár, autóipar, B-osztály, CLA, mercedes-benz
|
|
|||||
|
||||||
Találatok száma: 1 | Megjelenítve: 1 - 1 |
1
|