Évszám   Típus   Modell  

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1
Elektromos hétvége – Nissan LEAF

Elektromos hétvége – Nissan LEAF

2014. március 19.
A tavasz beköszöntével mi is útra keltünk a rég várt második generációs Nissan LEAF-el.

Elektromos hétvége – Nissan LEAF

Az első LEAF tesztünk után nem voltunk feldobva, hogy vissza kellett adni az autót, így már nagyon vártuk, hogy újra útnak induljunk egy hosszú hétvégére. A magyarországi töltőkutak mennyisége miatt kicsit behatárolódott, hogy merre vegyük az irányt. Így elindultunk Balatonra, mert ha mégsem lenne elég az energiánk akkor Fehérváron tudunk egy kis  áramot pumpálni az akksikba. Ez így is történt, mert LEAF-ünk nem szerette az autópálya 120-130-as tempóját. Igazán a város az ö terepe. A városi használatban, ha ügyesen és takarékosan vezetünk, akkor 200-230 km is meg tudunk tenni. Ezért a szkeptikusok ujjonganak örömükben, hogy mégsem olyan jó az elektromos autó.

Hát akkor nézzük a tényeket. A Tesla már régen bebizonyította, hogy igen is van jövője az elektromos autóknak. Elég ha csak a Model S-re gondolunk. Nevetve megteszi az 400-500 kilométert egy feltöltéssel. Igaz, az ára egy ház árával vetekszik. A BMW is meghódította a zöld szíveket, de i3-at sem az egyszerű földi halandó fogja vásárolni. A Peugeot-Citroen is piacra dobta iOn-C-ZERO autóját, de ezek túl picik. Az elérhető alternatíva a Nissan LEAF. A LEAF-et egy 80kW-os elektromotor hajtja, mellyel 11,5 másodperc alatt gyorsul 100km/h-ra.  Ez egy olyan elektromos autó, ami nem korlátoz le. Tesztalanyunk közel 200 km-es hatótávolságával kiemelkedik versenytársai közül.

Elektromos hétvége – Nissan LEAF

Elektromos hétvége – Nissan LEAFAz autó 48 modulos kompakt lítium-ion akkumulátorai az utastér alatt helyezkednek el, az autó tömegközéppontját a lehető legalacsonyabbra, középre helyezve. Ez a vezetést biztonságosabbá, a kanyarodást pedig lágyabbá teszi. Nincs hagyományos belsőégésű motor, sehol egy kipufogó, mentes minden károsanyag - kibocsátástól. Nagyon kényelmesen vezethető autó. Nagyszerűen reagál a „gázadásokra”, és a gondosan kialakított fékrendszer és felfüggesztés tovább emeli a vezetési élményt. Maga a tény, hogy egy elektromos autó ilyen távolságokat tud megtenni töltés nélkül, lenyűgöző. Ezt kiegészítendő a LEAF hatékony fűtési rendszere és ECO-drive funkciója tovább csökkentik az energiafogyasztást, a fékrendszert pedig energia-visszanyerő technológiával alakították ki, hogy az autó még tovább mehessen töltés nélkül. A hétvége során többször töltöttük autónkat „házi” áramról. 220 voltos árammal 10 óra alatt feltöltöttük az autót a másnapi kiránduláshoz. Gyorstöltő kutat Siófok belvárosában találhatunk, itt 40 perc kellett, hogy 80-85% töltsük autónkat.

Az autóban négy személy kényelmesen elfér, és a hátul ülőknek sem kell a lábukat összecsomagolni. A kezelőszervek kézre esnek, nem kell keresgélni, hogy mit hol találunk. Szerencsére ez a többi Nissan modellről is elmondható. A műszerfal mesés. Már az első LEAF-ben is tetszett. Indításkor életre kel, és gyönyörű kék színben pompázik. Az már csak hab a tortán, hogy nincs felesleges adat előttünk, csak az, ami fontos. És ez teszi gyönyörűvé, hogy egyszerű és praktikus. A csomagtér hatalmas. Négy személy csomagja kényelmesen belefér a csomagtartóban, hiszen az akkumulátorok már nincsenek útban.

Elektromos hétvége – Nissan LEAF

Elektromos hétvége – Nissan LEAFVezetés közben párszor elmélkedtem azon, hogy miért is nem előbb dobták piacra az autót, mert egy pillanat alatt bele lehet szeretni. A kételkedőknek is csak ajánlani tudom, hogy csak egyszer próbálják ki, és azonnal más lesz a véleményük az elektromos autókról. Csöndes, nulla a károsanyag - kibocsátása, és még szép is. Igaz,  az ára már nem annyira szép. Tesztalanyunk közel 8.5 milliós ára soknak tűnhet. Persze, ha támogatásokkal ösztönözik a vásárlását, ahogy tervezik, akkor már szebben fest az ára, de ez már egy másik történet.






Kulcsszavak: elektromos autó, elektromos töltőállomás, galéria, leaf, nissan, teszt, villanyautó
 
Elektromos hétvége – Nissan LEAF A Volkswagen nagyon komolyan gondolja az elektromos piacot BMW i3, mint otthoni energiatároló BMW i3, mint otthoni energiatároló A 2015-ös Tokiói Autószalonon bemutatkozott a Nissan IDS tanulmányautó A 2015-ös Tokiói Autószalonon bemutatkozott a Nissan IDS tanulmányautó Vezetéstechnikai tréningek a BMW i8 plug-in hibrid sportautóval Vezetéstechnikai tréningek a BMW i8 plug-in hibrid sportautóval Elektromos hétvége – Nissan LEAF Újabb töltőállomáson tankolhatnak az e-autósok
 

Találatok száma: 1 Megjelenítve: 1 - 1
1